A Valhalla Páholy végnapjaiban a kiadó honlapjára több érdekes anyag is felkerült: előzetesek, illusztrációk, részletek kiegészítőkből, tájképek Ynev megannyi vidékéről, s Buttinger Gergely aláfestői zenéi kultúrákhoz és országokhoz. A naptár 2003-at mutatott és ekkor került fel egy enigmatikus novellasorozat első része a valhalla.hu-ra, A dorani ügynök története címmel. Novák Csanád osztotta meg és bár rövid terjedelmű volt és (fájdalmas módon) befejezetlen maradt, de egyértelműen jelezte a szándékot, hogy a Keleti Szél eseményein túl is van élet Tier nan Gorduin számára.
A későbbi Geofrámiából tudjuk, hogy a „dorani ügynök” végül sikeresen omlasztotta rá a Gátat és annak vízét Amhe-Ramun hordáira, s ha már ott volt (s a részletben valóban Celestiussal társalog) nem kizárt, hogy Rudrig ves Garmacorral is találkozhatott és elbeszélgethetett arról, hogy melyikük hogyan viszonyul a macskaszőrhöz …
A teljes története valószínűleg már sohasem ismerhetjük meg, ahogyan mai napig vitatott, hogy EZ a Wayne M. Chapman éppen és pontosan kit takart akkor a válságos viharokban, de a mai napig tanulságos, érdekes és szórakoztató ereklyéje marad ennek az interregnum előtti időszaknak és hídat képez a két legismertebb (~legnépszerűbb) kalandozó között éppúgy, mint Észak- és Dél-Ynev nagy történelmi eseményei között. Kuriózuma okán a legméltóbbnak a tervezett Keleti Szél 2 egyik (sem az első, sem az utolsó) borítótervét mutatjuk be nektek, hogy lássuk ilyen is volt, ilyen is lehetett volna.
***
Carappo óta kísér a tekinteted, szent ember. Vizslatsz, ahogy magiszterek közt szokás, de csak a szemeid faggatnak, a szavaid soha – bárki légy is, becsüllek ezért.
Pártfogód és cimborád, a cormasai országbíró szerint Domviknak élsz, időd egy részében mégis egy másik, homályosabb bálványt szolgálsz, amiért egyesek különcnek, mások veszedelmes tévelygőnek tartanak. Igaz vagy sem, ma éjjel hasznodra válik mindkettő: egy magamfajta istentagadóval csak a benned lakozó eretnek érthet szót.
Kimerült vagyok, azt mondod?
Meglehet, hisz Arowin hegyétől Shadon határig hosszú út vezet… és Carappótól Warvikig jutni is bajosabb mostanság, mint Amhe Ramun eljövetele előtt volt. Megszenvedtem azért, hogy itt lehessek, de nem először iszom a Casada vizét, és a Gáton se vallok szégyent, meglásd.
Hogy ismerem-e?
Azokhoz képest, akik rabkenyéren tengődnek a mélyén, és csak álmaikban látják a napvilágot, aligha… de épp eleget tudok róla ahhoz, hogy örömmel tegyem a dolgomat. Holnap ilyenkorra gerincét töröm annak a förtelemnek, és Domvikra bízom a többit: ideje bizonyítania, hogy méltó a hűségre, amivel a Vadkan és a többiek a lobogót védelmezik.
Lám, borzongsz. Húzódj közelebb a tűzhöz, és ne tarts semmitől! A goblin különb strázsa bármelyikünknél; mérföldekről megszimatolja a közelgő ellenséget.
Azt kérded, félek-e?
Félem a kínt, a kudarcot és a veszteséget, mint bármely teremtett lény… de a halál nem riaszt többé. Túl régen járunk kart karba fűzve, tudok róla mindent, amit emberként tudni érdemes; meglehet, valamivel többet is.
A legrémisztőbb pillanat az életemben?
Adj időt, hogy végiggondoljam; meglehetősen bő a választék. Nyújtsd ide a tömlőt, Graum, és kímélj meg a tanácsaidtól; toroni anya szült, az agzeh barag tüze nem árthat nekem.
Domvikra, szent ember, és hogy megóvjon benneteket a kárhozattól! Ez a legkevesebb, amit a történtek után tehet.
Kránra, micsoda erő! Ez a szesz a holtakat is felébresztené, azt hiszem.
Időhúzás?
Valóban. Szófia beszéd, amivel a dolgomat próbálom megkönnyíteni – épp elég nehéz lesz így is, elhiheted.
Tíz szerencsevadászból kilenc a könnyebb utat választaná, és Erionról vagy Shulurról, a ragály és a bűn unalomig ismert fészkeiről regélne. Én nem vesztegetem ilyesmire az időt: se korod, se hajlandóságod nem zárja ki, hogy személyesen keresd fel bármelyiket. Hogy rémségek alkotta gyűjteményedet gyarapítsam, olyasmit kell adnom, amit honfitársaidtól nem, vagy csak aránytalanul magas áron kaphatnál meg. Útirajzot a vidékről, ahová Shadon szülöttei ritkán merészkednek, és még ritkábban térnek vissza – a Zátonyvizek szigeteiről, melyet a magatok nyelvén Corma-dinának neveztek.
Első délvidéki utazásom idején történt. Abban az évben, melynek tavaszán hazád nyelvével, utóbb a tízlapos dzsentisz fortélyaival ismerkedtem Galliomarem városában – egy régi őszön, melyből krónikáitok csak a Zátonyvizek vándorló viharának emlékét őrizték meg.
Különleges vihar volt, annyi szent; kész óriás azokhoz képest, amiket a Sheralon innen és túl addig átvészeltem. Szent Calicus havában zúdult a Zátonyvizekre kelet felől. Erdőket és falvakat tarolt le, egész szieteket és partszakaszokat tett néptelenné. A helyi vének Orzót, káoszkori rablóvihart láttak benne, és esküdtek rá, hogy nem éri be a nyári zsákmánnyal – hogy fordul egyet, mielőtt visszatérne azokhoz, akik az óceán végtelenjéből megidézték. A Galliomaremig látszó villámok láttán hittem is az igazukban, aztán annak rendje és módja szerint megfeledkeztem az egészzől… így kerültem azok közé, akiket az őszi támadás a Zátonyvizek legveszélyesebb szakaszán, egy homokpadok közt rekedt postahajón ért.
Hogy mi keresnivalóm volt rajta, ne kérdezd. Azokban az években, mint oly sokan közülünk, én is győzhetetlennek képzeltem magam. Álruhás istenségnek, aki titkolja ugyan, de el sosem feledi, hogy a világ csak általa és érte létezik. Erion és Shulur után mindennél jobban kívántam a változást. Távoli földekre, új arcokra és élményekre vágytam – a Délvidék oly bőven kényeztetett velük, hogy megrészegültem, és ez az állapot se itt, se másutt nem fial jó döntéseket.
A postahajóra DiMeora báró menlevelével jutottam fel. Olcsó hamisítvány volt, de sosem kerültem olyan helyzetbe, hogy az ellenkezőjét kelljen bizonygatnom: a legénység beérte a koronás szigília puszta látványával is. Saját kabint kaptam a fedélközben, és támlás széket a kapitány asztalánál – több megbecsülésben volt részem az utazás három napja alatt, mint egész addigi életemben együttvéve.
Hogy tesztett-e?
Jobban bárminél, mióta a testi szerelmet megismertem. Fura összevetés, de többre becsüllek annál, hogy megkövesselek érte; a szemeden látom, hogy tudod, mire gondolok.