Fogadjátok szeretettel a IV. Regélő Főnix Szerepjátékos Találkozó első hangulatkeltőjét, Amund tollából.
Ne felejtsétek, hogy még két hangulatkeltő érkezik a napokban, és választanotok kell, hogy melyik lesz csapatszinten a bemesélésetek. A választott előtörténetet jelöljétek a csapatszintű előtörténetekben. A jelentkezés határideje 2021. december 1 éjfél.
Jó készülődést kívánunk minden kedves játékosnak és kalandmesternek!
***
Fehér ködöt prüszkölnek a lovak mikor a vágtából megfékezitek őket a Terrano körüli dombokon. A lombjafosztott ligetet könnyebb volt megtalálni, mint gondoltátok volna: karomszerű ágai messziről feketéllettek a környező friss hóból kimagasodva. Megfordulva még látjátok a városi Szirtet, rajta lépcsőzetesen egymásnak dőlve a fontosabbnál fontosabb épületeket. Egy kicsit meg is könnyebbültök, hogy a nyeregből kiemelkedve nem vesz körül titeket az a rengeteg macska, ami a falak között tanyázik. Sohasem tudhatjátok ellenség vagy barát kémlel e valamelyikük ártatlannak tűnő szemén keresztül.
– Nagyon pontosak vagytok – lép elő egy nálánál vékonyabb fa „rejtekéből” Golyó, aki erre a találkozóra hívott titeket. Széles mosolyra húzza húsos ajkait és a hidegtől megcsípett orcái még jobban elvörösödnek az arca két oldalán – az Örök Város és H’lagoon uraság üdvözletét küldi. Sajnálja, hogy nem tudott maga jönni. De tudjátok …
Tudjátok. Erionban is mindenki erről beszél: a Három Pajzs küszöbön álló próbatételéről és a határaikon gyülekező nemzedékek óta nem látott nomád seregről. Istentelen, nem evilági mágiájukról, ördöngős vezetőjükről, aki a démonoknál is elvetemültebb lényeknek parancsol. Sempyerrel és Viadomóval már pengét váltottak, Kyel hamis sziklája és Dreina törhetetlen pajzsa is kitartott. Azonban most nagyobb számban tértek vissza és a délnyugat áttörésére készülnek. Syburrban félreverték a harangokat, Sebhelyes Crúz talpasai fohászkodva vasba öltöztek és Enysmon nasti fehér sámánjai is verni kezdték a messzeszóló dobokat, amire válaszoltak az elszórt nemzetségek torokénekesei minden irányból.
Az Ezüst Rend felhajtója lassan, megfontoltan tapossa a havat mire elér hozzátok és mindannyiótokkal kezet ráz bátorítóan. Csak ezután húzza össze magát nganga-bőr zubbonyát és erről nektek is eszetekbe jut a farkasordító hideg, ami körbevesz titeket. Egy lankás ösvény nyomvonalán araszoltok fel a fák közé, remélve, hogy ott a szelek kegyesebbek hozzátok, de azért rántotok egyet az incogno csuklyaszíján. Ha esne legalább Dreinát okolhatnátok, a fagynak azonban az istenei is névtelenek. A pocakos ex-gladiátor csak a fekete fák közé érve kezd el újra beszélni, amikor már mindannyian felértetek hallótávolságon belülre.
– A feladat, amivel Pyarron nevében megbízlak titeket ugyanolyan fontos, mintha csak nomádok közé küldenénk titeket … és könnyen lehet, hogy éppolyan veszélyes is. A harc talán elkerülhetetlen, de ameddig még nem kezdődik el, minden pillanat fontos, hogy felkészüljünk. Az istenek és kegyeltjeik velünk vannak, de Pyarronnak még mindig sok … „kintlevősége” akad, amit a Dúlás óta nem volt módja maradéktalanul visszaszerezni. Az ilyen feladatokat általában az Aranykör lovagjai intéznék el, de a helyzet kicsit … bonyolult. Szokás szerint.
Nyögve hajol le és búvik át két egymásra dőlt fa törzse között, amiknek sorsa emlékeztethet titeket a közeli Godorai-tenger pusztító erejű viharaira. Sokat tudóan a lovak felé biccent és kikötözitek őket a közeli ágakhoz, csak egyikőtök marad velük … mert kalandozók vagytok. Az ég fehér tejként gomolyog felettetek, de amerre tartotok érzitek a bőrötökön, aurátokkal és harmadik szemetekkel, hogy a távolban elszürkül, megromlik és savanyodik a lég. Hálát adtok az isteneteknek, hogy egy hegyvonulat rejti el előletek azt, ami a valaha volt Rualan tartományból megmaradt a híres II. Gra-Tinoli csata után. A paradoxonba, hogy a győzelem felért e a vereséggel egy embernél ősibb faj birodalma már elpusztult és bukásukat ma is nyögi a kontinens, így a kelleténél többet nem gondoltok rá.
– Khiazmusba kell mennetek. Igen, ANNAK a mezsgyéjén van – bólint a hegyek és a mögötte sötétlő felleg felé – Az Elátkozott Vidék peremén áll, valamikor Alborne-zarándokhely Selmo a megmondhatója, talán már az Örök Város előtt is. Rendszeresen indultak oda papok beavatásért, művészek ihletért és ki tudja még mennyi mindenki, aki közelebb akarta érezni magát az isteni lényeghez. Úgy mondták, hogy az Alapítók Ösvényét járják be. De vissza már kevesebben érkeztek és nem mind szellemültek át így van valami fogalmunk arról mi folyik ott. Persze a botrány nem kell, Khosanán is éppenhogy sikerült elkerülni, ugye.
Elfordult a szomorú és zavarbaejtő látványtól, hogy egy közeli fa tövébe támaszkodva flaskát vehessen elő és meghúzhassa. Hangosan cuppan a dugó és mielőtt beleinna körbekínálja, tavalyi predoci. A feljhajtók nincsenek túl fizetve, de Golyóról úgysem gondoljátok, hogy túl magasra tenné a lécet. Gro-Ugonban volt viador, állítólag. fejénél nagyobb kőgolyóbist forgatott egy rohanó szekérről rabszolgalázadás közben. Nehezen képzelnétek el róla, de semmi sem lehetetlen.
– Annyi biztos, hogy ha valóban Albornet is tisztelik arrafelé még igencsak eltávolodhattak a selmovita iránytól. Bár, ha az istenek elég mélyen hajolnak odafentről talán azt is megmondhatnák, hogy mi is. Akárhogy: ha valóban egy ilyen ősi hely, ahol egy pyarroni isten kegyeltjei megfordultak és valóban ilyen sokáig dacolt az Elátkozott Vidék rothadásával kell ott lennie valami szent varázstárgynak, nyomnak az újabb kor kegyelt-jelöltjei számára, amin elindulhatnak és ha ez olyasvalami, ami erősítheti Pyarront a Nyolcadkorig hátralevő harcokban, akkor meg kell szereznünk! S ti lesztek azok, akik elmentek és utánajártok ennek a mítikus hatalomnak. Amennyiben vállaljátok. Ha visszatértek a szokásos jutalmazásra számíthattok a dícsőség mellet és egy újabb alkalomra, hogy Orwellát meg Ranagolt ott rúghassátok, ahol a legjobban fáj nekik. És szerintem minden ilyen lehetőséggel teli nap kincset ér.
Elmosolyodik, ahogyan benyakalja az üveg maradékát és egy törzshöz vágja. Tette elsőre szentésgtörésnek hat a néma ég alatt és szelet idéz a csontvázszerű fák közé. Elfordul és egy másik törzsnél valamivel tőletek könnyít magán. Elértitek a gesztusát, hagyja megfontolni nektek az ajánlatot. Az Elátkozott Vidék valóban nem játék, bár majd félszáz állandó település szolgál kapuul a megrontott mocsárba és különösebb hadsereg nélkül évtizedekig bőven elboldogulnak. Sustorogva a térképészre lestek, aki súhajtozva csomagolja ki a legfrissebb, goblinok által hitelesített földabroszt a világnak ezen részéről. Khiazmus az Artados folyó vonalától nem messze a vadonban áll két sziklahegy közötti sávon. Vannak az orwellánus rengetegnek békésebb részei, de el kell ismerni, hogy sokkal átkozottabbak is. Mire Golyó visszatér dolgából szuszogva igazgatva nganga-zubbonyt már készek vagytok a válasszal.
– Szerintem kíváncsiak vagytok, hogy miért itt találkoztunk. Vannak ennél dúsabb dombok és melegebb fogadók is, persze – gallérját felhajtva indul meg dülöngélve lassan a kikötött lovak felé és egy pillanatra elgondolkodtok, hogy ő vajon hogy az ördögbe érkezett és mikét fog elmenni innen – azonban a terranoiaknak van egy nagyon kedves szokása, pedig csak fél évszázados a városuk itt Erion északi árnyékában. Fél évszázad alatt is sokat okultak a világ dolgaiból és mindenkit, aki megszáll náluk alaposan kikérdeznek honnan jön, ki fia-borja és merre visz az útja. Egy ingyen étkezésnél pedig megesketik, hogy feltétlenül erre vezessen az útja, hogyha visszatér. Kevesen tudják, de elég pontos lexikont vezetnek így a kalandozókról is. Külön azokról, akik az Elátkozott Vidék felé indulnak csillogó szemmel – Golyó elmosolyodik a gondolatra – ha pedig valaki nem tér vissza vagy nem hallanak felőle öt esztendeig, akkor egy almafát ültetnek a tiszteletére, s ha valaki arra indulna csak javasolják, hogy látogassa meg ezt a „kalandor-ligetet”, hátha jobb belátásra térül keserű gyümölcsei alatt. Nézzetek hát jól szét barátaim és ha valóban jól megtárgyaltátok a lejtő alján megtaláltok. Év közben persze sokkal szebb, de van, hogy a Hideg Évszak csak ennyit hagy nekünk: a csontokat. Nos?
***
Mentségére legyen mondva, az Artados félelf folyami hajósa korábbi fogadkozása ellenére csak a harmadik tornyosuló koponyahalom látványára borzongott meg végleg és kormányozta a dereglyét a legközelebbi partra, hogy kitegyen titeket. Igaz, nagyon szépen meg is fizettétek szolgálatait előre. De lehet csak a faviccei fogytak el addigra, amiket az utasainak tartogatott. Száraz lábbal léptek ki egy országút romjainál, aminek peremén egy ősi kandelláberben még a közeledő este ellenére is izzik a parázs.
Érezhető, hogy élnek a közelben. Khaizmus 50 mérföldre balra van tőletek, Menedék pedig 80-ra jobbra. Ésszerű döntésnek tűnik követni az egykori kyr hadi- és kereskedő ösvényt. A mocsár kipárolgásai bár letagadhatatlanok, de enyhébbek még errefelé. Ettől még nem szorítjátok kevésbé a markolatot, de másik kezetekkel istenhozzádot intetek a merész folyami hajóskapitánynak. Látszik az arcán, hogy híján van az ősi vérére jellemző finomságoknak és valószínűleg mér éppen egyel több kalandozócsapatnak kívánt sok sikert ahhoz, hogy lelkendezve még „viszontlátásrát” kiáltson felétek. Lelke rajta.
Szembefordultok az Elátkozott Vidék mezsgyéjével és a tőletek telhető legkomorabb arccal belevetitek magatokat vadonjába ajkatokon a panteon isteneihez szálló igékkel vértezve fel magatokat mindazzal szemben, amit Orwella dzsungele csak tartogathat a számotokra. Ha jó iramban haladtok és csak pár mutáns ork kerül az utatokba addig másnap délre őszintén remélhetitek, hogy eléritek az állítólagos Alborne zarándokhelyet. Ott pedig, hogy mi lesz … az még elválik, mikor odaértek.