Elérkezett az idő, hogy az első hangulatkeltő novella is napvilágot lásson a XVI. VándorKrónikák Szerepjátékos Tábor központi programját képező M.A.G.U.S. kalandmodulhoz, mely az Ígéretek Tanúi címet viseli. Ezzel egy időben néhány információt is közlünk az idei készüléshez; Ahogy az tavaly is történt, hamarosan három hangulatkeltő novellát osztunk meg veletek. Arra kérünk minden kedves jelentkezőt, hogy a csapat előtörténetben tüntessétek fel, hogy melyiket választottátok bemesélésként. A kalandot a Regélő Főnix klub több tagja együtt készíti és nem titkolt szándékuk, hogy az eddigi történeteiket (főként a legutóbbi, Oroszlánok Ítéletét) folytassák, mindezt az széria következő epizódjaként.
A pallón csattanó ládák hangját felkapja a szél, átmossa a partra szállt tengerészek szeszgőzös lehelete között, a marcona égbe süvíti az örömlányok kacaja felett, hogy aztán a városfényei fölül zuhanjon alá és az öböl vizének ízével elegyedve csapjon szájba titeket, ahogy betoljátok a Lézengő Igric ajtaját.
Az aszisz éjek kocsmavirtusát egy érces rekedt hang vájja ketté, és egyenesen titeket céloz.
– Ahhhh, nézd csak kik tértek vissza! – húzódik vigyorra a jól ismert goblin hang. – Üdv barátaim, üdv! Gyertek, csak gyertek. – hívogat, ahogy leugrik egy bárszékről és a megszokott sarokasztalotok felé indul.
– Ne most Mordal! – int le egy ittas városőrt, és keresztül fúrja magát a tömegen.
– Nos barátaim, – fordul felétek amint helyet foglaltok. – biztosíthatlak róla titeket, hogy a neveteket tisztáztuk a legutóbbi félreértés alól és teljes bizonyossággal kivertük a köztudatból is... – nyúlik cinkos mosolyra a szája.
– Igen, igen tudom. Nem kell emlékeztetnetek rá. Argamar azóta árnyékszéket sikál és nem fog egy darabig hasonló szerepet kapni. – csóválja a fejét a csuklyája alatt. Vonakodva, de egy sovány erszényt dob az asztalra – egy kis extra tőlem, amiért az embereim is visszatértek és végrehajtottátok a megbízást is.
– Ervil!! – sivít a rekedt hang tőrként ismét a pultig – Ha volnál szíves!
Miután asztalotok megtelik italokkal, Görbe Vodok kinéz a korsó mögül, ami mögött szinte eltörpül, de két apró kéz martalóc szorításával felemeli azt és egy húzásra kiüríti.
– Ha már erre jártok, volna itt valami. – Nyalja le a habot a szája széléről. Lopva körbe néz, közelebb hajol. – Az déli városfal alatt van egy hely. Amolyan művészhely. Ahol a szokottnál furább tagok, elégítik ki a szokottnál furább igényeiket egy bordélyház helyett… És nem, pont ez az, hogy még csak nem is szexuálisan. – fintorodik el. – Van annál furább, amikor egy kocsmatöltelék színházba megy kurvázás helyett? – húzza fel a szemöldökét őszinte értetlenséggel.
Látszólag, teljesen elvész a kérdés filozófiai mélységeiben, aztán megpróbál még egyszer inni korsójából és savanyú arccal nyugtázza, hogy az bizony tényleg üres. Majd felocsúdva félbeszakítja az elszabadult elmélkedést.
– Nekem ne magyarázzátok! Mindegy is. Nem érdekel. A lényeg az, hogy elvileg nagy lóvé van a dologban. Sőt, annál is több!
Ahogy hátradől a csuklyája szinte teljesen árnyékba borítja az arcát, csak a hegyes kígyószerű szemfogain csillan meg a fáklya fény.
– Egyszerű munka. A helyszín adott, néhány elvont „művészlélek”, egy műtárgy, ami a megbízónak fontos, de ezek az ökrök még csak azt sem tudják, hogy náluk van; egy kis csihipuhi, egy csipetnyi dráma – vész el szórakozottan az előadásban – egy leheletnyi agresszió, egy pár elfúló „jajj!” meg „Miért!?”. S ha úgy adódik, – hajol előre az asztalra könyökölve – nos, ha úgy adódik, egy cseppnyi vér.
– Mi az, hogy miért ti? Érdekel az arany vagy sem? – értetlenkedik felvont szemöldökkel. – Illetve, – nézz a torkát köszörülve a plafonra. – az sem ártana, ha Kobrák nem ütnék nyíltan fel a fejüket most egy darabig. De elég! Elég az ostoba kérdésekből, vagy benne vagytok vagy sem. – Ugrik le zsörtölődve a magasított padról. – Megyek, könnyítek magamon. Addig találjátok ki mit akartok!
Két lépéssel később azonban visszafordul. – Ó, említettem, hogy a megbízó maga az Elbűvölő? – húzódik elégedett mosolyra a szája.
Hátat fordít és belefúrja magát a tömegbe.
Kis idő múlva visszatér. A kocsmaforgatagában az asztal mellett felétek fordul. Csuklyája alól felvillan zsivány kígyószeme, s kaján vigyora.
– Nos, vállaljátok?