Mannász Viktor: Gyíkbőrben (Fantasy játékkönyv) kritika

Eredetileg tervezett kreatív szabadságom első napján csobban a hír, hogy megjelent az új Gyíkbőrben lapozgatós könyv. Hamarosan már lehúzott ablakkal csapatjuk (TELJESEN szabályos sebességgel) Rákospalotán keresztül a Turrican II zenéjét hallgatva (C-64) miközben Pakáj mester a jobbomon a környék hatodkori építészetéről és bezárt mozijairól mesél. Jól teszi. Emlékezetből rákanyarodok a Mr. Sci-fi & Fantasy 2.0 titkos bázisát rejtő utcára és átveszem a cuccot elsők között. Nagyon rendes tőle, hogy így spontán is kötélnek állt hirtelen. Később a Gyros Brothers méltán híres falatozójában sikerül eltörni a fogamat egy puha pitában. Nem baj. Kockadobáshoz (már) nem használom a fogamat.

Mannász Viktor neve nem sokat mond nekem, de mint a Marketing over 9000 előzetesekből kitűnt azért, mert már a poszt-Megmérgezve Harcos Képzelet könyvek írói generációjához tartozott. Ettől még lehet jó író (spoiler: az). Mondjuk ÉN nem reklámoztam volna azzal a könyvet, hogy sikeresen írták át egy másik világról. Ez gyakran nagyon gány módon sikerül és még ha esetleg jól is, akkor keserű szájízt hagy maga után az olvasóban. Hogy miért, azt nem részletezem, de az egyik (fő) ok, hogy a magyar zsánerirodalom igencsak terhelt már az ilyen átírásoktól és olyan, mint 30 felett randizni: mindenki fáradt és senki sem bízik a másikban.

De legyünk jó LIFE-coachok és „engedjük el” ezt. Főleg, mivel a végeredmény szempontjából kiderül majd, hogy halálosan mindegy hogy Worlukról vagy Cherubionról írták át eredetileg a könyvet a Vindgardiára mert mindegyikhez kb ugyannyi köze lesz. Sokminden máshoz hasonlóan ez NEM SPOILER, mert már a könyv fülszövege utal rá hevesen és más elemeivel együtt ismételten felvillan a Marketing over 9000 jelzés, erős kérdőjelekkel. Apropó Vindgardia: nagy taps Szlobodnik Gábornak, hogy összehozta ezt a sorozatot és (bár alsorozatok árán) de lassan egy ernyő alá kerülnek a szétfutó magyar lapozgatós könyv kiadások. Én ezt nagyon értékelem és támogatom.

Ez a könyv éppen az induló „Vindgardia árnyai” alsorozat első kötete lesz, ami annyiban más, mint az előző két alsorozat, hogy a gerince fekete és a borítója színes. Polcon állva (kis jóindulattal) azonos magasságú a korábbiakkal. Vastagsága a Karavánkísérőket idézi, ami akkor jó deal volt. Ez most 3 és fél pénz, de ezt is jó vásárlásnak érzem befejezve. Előreszaladva a végére találunk benne következő (újra)kiadás reklámot a Bizonytalanság börtönében könyvről (ami nekem megvan 2009-ből, így nem tudom még lesz e róla írásom). Továbbá egy Chameleon Comix hirdetést a Drakuláról, amivel kapcsolatban vannak érzéseim, de jobban örülök, hogy van együttműködés a lapozgatós könyvkiadók között így inkább ez fontos, illetve a Vindgardia kötetek reklámjai és azon helyekre mutató irányok (linkek), ahol ezeket meg lehet vásárolni a különböző teleüléseken.

Mivel ez nekem megvan így kevésbé fontos, mint annak, akinek nincs, ezért beírom: Pesten a Mr. Fantasy & Sci-fi és a Szellemlovas, Egerben a Dragonshop, Debrecenben a Játék Céh boltjaiban találjátok meg, illetve keleten még Nagymama Padlása, Zoli hanglemez könyv-képregény segíthet hozzájutni. Szendrei Tibor, a kötet illusztrátora ajándékba adta az eredetileg is kötethez rajzolt képeit és felül minden kötelező tiszteleten ami kijár neki szerintem nagyon jók lettek és igazán kitett magáért. Illeszkednek a könyvhöz és mikor a szöveget olvasva izgatottan lapoztam, hogy vajon erről most lesz e kép volt és nem okozott csalódást. AZZZÉÉÉÉRTT ez nem mindig így történik meg egy lapozgatós könyvnél …

A könyvben szerepel a jótékonysági gyűjtésre figyelem felhívó két oldal is, ami Szendrei úr unokájának orvosi állapotáról szól. Szívbemarkoló, de sajnos ez a felhívás a múlt hét folyamának eseményei alapján már nem esedékes. Hónapok óta követtem figyelemmel azt a gigászi munkát, amivel próbálták a felfoghatatlannak tűnő összeget megszerezni az életmentő műtétre és őszinte részvétem a hozzátartozóknak, hogy nem sikerült. Persze, a nyomdai munka korábban kezdődött el. Minden megpróbáltak. „Így megy ez.” – Vonnegut

Kicsit össze vagyok zavarodva, mert az impresszumban a borító, napló és ellenfelek illusztrációi Juhász Ernő munkáiként vannak feltüntetve, de persze én vagyok buta, hogy nem nézem meg minden képnél ki csinálta valószínűleg. Most megint végigpörgetem és az ellenfelek belső képei alatt is Szendrei neve áll büszkén. Van egy „alternatív” borítókép hátul a könyv „DLC melléklete” előtt, de nekem kicsit kusza ez a megfogalmazás. Mondanám, hogy majd elmúlik, de a címoldalon rögtön egy alcímet találunk a Gyíkbőrben alatt, miszerint – Vindgardia egyik leghírhedtebb mágusának története-. Na most … ismerve a történetet … ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim, de most (bocsánat) nem olvasom újra az előző két kötetet, hogy easter egg-et kutassak, ami szerintem nincs ott. Jah, most nincs térkép. Mondjuk azt, hogy ez a meccs döntetlen.

Az író előszava nyitja a könyvet két oldalon, majd a köszönetnyilvánítás egy harmadikon követi. Szerintem tartalma alapján elfért volna együtt … szerintem még mindig nem szerencsés ezekkel nemcsak reklámozni, hanem kezdeni … szerintem nem kell előszó egy lapozgatós könyvhöz. Amúgy oké. A játékrendszer első ránézésre heveny PTSD-t váltott ki belőlem a Védettség és 1-6 ig terjedő sebzéskódokkal. Be kell vallanom, tényleg nem szerettem túlságosan a Harcos Képzelet könyvek mögötti mechanikákat. S valóban befejeztem a kapcsolatom velük a Megmérgezve után, de még emlékszem mikor a könyvek közepén elfogyott a szerencsém … vagy amikor matematikailag nem tudtuk egymást eltalálni az ellenségeimmel (9-10 évesen ez nem fájt annyira a Dallasal a háttérben, de később azért találtam jobb dolgot).

Na, rinya megvolt, „kiventiálltam” magam. Állítólag szoktam. Szóval ezt látom, de jön ez a Mannusz Viktor és néhány dolgot rendbe rak: KAPSZ szerencse pontot, hogyha sikertelent dobtál pl (nagy különbség!) és a dupla hatos mindig talál (még mindig nem Mélység rabszolgái insta kill, DE NAGY KÜLÖNBSÉG!!). A harcértékek kidobásánál a felezett dobáson ugyan összehúzom a szemöldököm, de a törtszámok (mint később kiderül) felfelé számolandók, ami egy 70+os varázsló esetében … megmagyarázható. És később a könyv megtartja ugyan a 2-7 meg 2-12 hasonló nyelvezetet, DE már alkalmaz d6+1 meg 2d6 dobáskódokat is. Az Energialövedék és Fagymarás varázslatok azért már nosztalgikus emlékűek kicsit, pláne, hogy bár Varázspont meg mana nincs és minden memorizálni kell (anyám borogass), DE ha egy kidobós varázslat nem elég hatékony van rá szabály, hogy ne vesszen el örökre. Derék. Kár, hogy nem sok hasznát vesszük ezeknek a szabályoknak a könyvben. Pedig jó ötleteknek látszanak. Ez sem SPOILER mert kiderül a fülszövegből!

Történetünk a Lomor Birodalom romjain kezdődik, amit korábban a Morsgard nemzetség uralt vaskézzel, meg rabszolgásítva, de a nyomi metahumánok megorgyilkolták a királyt és a nemesség maradéka úgy ítélte, hogy intrika-árnyékháború és küzdelem a csökkenő hatalomért a jó szociológiai reakció erre. Szívük rajta. A megdőlő dinasztia mágikus taplnyalóinak élén áll Varefard főmágus (ez leszünk mi), aki másfél évtizede görcsöl azon, hogy lehetne a régi dicsőséget visszaállítani.

!!!SPOILER SZEKSÖN!!!

Egy memorizálástól delejes napon valaki(k) úgy döntenek, hogy az alulfizetett varázslók várát/városát/bázisát/iskoláját ideje megtámadni mert már nincs elég mágikus peon a konstans térmágiát kizáró varázs fenntartásához (könyv zsargonjával: teleportgát). A megmaradt tanítványok az életükért harcolnak, mikor mi, Varefard nekivágunk az ostromlott ojjektumnak és MÁR AZ ELSŐ FEJEZETPONTON szerencsét dobunk. Szerintem ezt direkt csinálják, nincsenek tekintettel az idegeimre és arra, hogy konstans Szerencse Ponttal kezdünk.

Itt egyébként egy mesterien kidolgozott és felpatronozott varázsbottal küzdhetünk meg a szteroid ostromlóval, akinek kalapácsa 4-9 (d6+3) sebzéssel bír, úgyhogy én metajátékozva felvettem és addig harcoltam vele, ameddig a narratíva engedte … mert a könyv nem. Egyébként megijedtem, hogy itt is annyi menedzselés lesz egy-egy harc közben mint más Vindgardia könyvekben, de vaklárma volt, ami van az minimális és ötletes. Szóval kijutunk a tanoncokhoz, akikből már csak egy van (miközben elfújjuk a nehezen memorizált varázslataink) és egy mágikus párbajban megküzdünk a maradék ellennel. Biztos a kalapáccsal való képzetlenségem miatt, senkit sem találtam el, de az árnykutya szétharapta őket. Yeah. Én olyat miért nem tudok varázsolni, mint amilyet a tanítványom?

Az ostrom után minimál nyomozás és sebnyalogatás közben rájövünk, hogy bizony itt is lesz címszó vadászat (ok) és hogy nagyon talpnyalunk a csóró Morsgardoknak. Olyannyira, hogy küldenek egy revizort (aki később durvábbat tud varázsolni … persze … mint a főmágus és rangban is felette van. Ki vagyok én? Labdaszedő a kispad mellett.). Bárhogy is kavarunk, hamarosan (a könyvhöz képest meglepően soká) megtörténik az átváltozás. Ami nekem egyébként nem volt akkora sokk, mert egyrészt borító+fülszöveg+ marketing illetve minden régi Harcos Képzeletben, amiben lehetett, a Hreeir fajú főszereplőt választottam, aki közepes harcos és közepes varázsló volt … szóval … welcome back commander.

!!!SPOILER SZEKSÖN vége!!!

Ami amúgy nem volt annyira spoileres szerintem, mert ugye … na. Gyíkbőrben. Kalandjaink tehát varázslatainktól (játékrendszer felétől) megfosztva folytatódnak a Mad Max 3 színfalai között (egy új játékelemmel, az Önképpel. Mondom én, hogy coaching van), ahol érdekes kalandokat élhetünk át egy erősen xenofób hüllővel. Térkép nincs, de eltévedni nem is igen fogunk, mert egy városban játszódnak főleg hátralévő fejezetpontjaink … aminek király lett volna egy név szerintem. Az amúgy tényleg frappánsan megírt szöveg úgy is igyekszik nekidőlni a megszokott fantasy elemekhez amennyire lehet és talán csak engem gondolkodtatott el a „városőr” kifejezés egy ilyen helyen.

Sokszor éreztem magamat kicsit úgy (ha már C-64) mint a Newcomer játékban a sokféle helyről száműzött, ide börtönzött alak között. Ismét a fülszövegből idézve, az Örök Börtön egy érdekes helyszín is lehetett volna, mert minden lehetősége megvan, de a végére sem tudtam minek mi a neve, milyen gombát eszünk, mit bányászunk, miért vannak itt Vindgardia istenek templomai és melyek, ki irányítja a várost, van e pénz, mért démonok a velociraptorok. Sok-sok kérdés, amikre nem kapunk választ.

De az események mint mondtam nagyon kellemes ütemben zajlanak, mindig talál az író egy kis mentséget a dánzsönjárásra, de a szociális részek is elég sokfélék lehetnek és még minijátékok is vannak egy-egy hosszabb monologizáló részt megszakítani. Az egész nagyon átgondolt, megtervezett és észrevételem szerint hiba nélküli attrakció. Taps. Emellett éppen csak annyira kiszámítható a történet, amennyire egyszer be kell fejeződnie. Mondjuk az utolsó leszámolás egy kicsit hirtelen és anti-klimatikus lett, de ennyi belefér. Jah és persze varázsolni akkor sem fogunk. Höhö.

Aztán van itt ez a különös DLC melléklet, amit csak akkor olvashatsz el, ha megszereztél egy szócímet a könyvben. HÁHH! Én igen. Amúgy tök mókás cucc, emlékeztet a konzolon is futó Swordbreaker digitális lapozgatós könyv azon részére, amikor megsejteti veled a játék hol merre mehettél volna és ott kb még mik lehetnek, amivel újrajátszásra ösztökél. Bár alternatív befejezések itt nincsenek, szerintem nagyon klafa kis Achivement/Trophy vadászat lehetőség. Ötletes. Jobban tetszik, mint a legutóbbi Háromszeműs mini.

Egyszer sikerült a könyvnek megölnie Urdar képében, aki dupla hatossal támadt egyszer a négyből. Egyem a kis torzulásait … Pedig voltak háromajtós vajon-vajon-insta kill gyanús helyszínek, de mindenhol érdekes és tanulságos események történtek. Nem is tudom éreztem e már így, hogy a döntéseim és választásaim nem egy gonosz manó kényére kedvére történnek, hanem a könyv hajlandó mesélni és annak ellenére is folytatódik, hogy az árral szembe haladok. Tényleg nagyon jó élmény volt, s ha ennek az írónak volt egy poszt-megmérgezve Harcos Képzelet könyve (A hit nevében) komolyan kedvem lett (valójában bátorságom) azt is megvenni.

Nem dicsértem még eleget a szöveget. Az előszóban elhangzó újraírás során a fiatalabb célközönségtől való távolodás az nemcsak tetten érhető a szövegben, de azt kell, hogy mondjam (kicsit fáj is) igazoltnak látszik a könyv befejezése után. Még ha meg is tudnám mutogatni mi-hol betoldás így egy koherens egész a könyv, így kap a főszereplő egy valódi jellemet és nem csak nézünk ki a gyík szemein keresztül bután hanem össze vagyunk zárva, egy rosszkedvű mágussal … Ez nem egy jó érzés, de érezhető. Vagy csak a 2006 óta maga is felnőtt író világlátása változott meg ilyen markánsan a két szöveg között. Ha hozzám kerül A hit nevében, akkor kiderül. Mert ez néhol kicsit dárk. S ez engem egyáltalán nem zavar.

A Gyíkbőrben című Fantasy Játékkönyvet őszinte szívvel tudom ajánlani minden veterán fantázia harcosnak és mindazoknak, akik szívesen kipróbálnák mitől tudják szeretni fogatlan kopaszodó kritikusok ezt a műfajt. A Vindgardia sorozat újabb kötete nagyon jól vizsgázott nálam, érződik a plusz energia amit a könyvek mögé tesznek ezért remélem még találkozom új alkotásaikkal. Az előkészületben mezőben akad most két cím is, plusz az újrakiadás, úgyhogy reménykedve tekintek a sorozat jövőjébe. Csak így tovább.