„Annyi csillag van az égen.

Nézd, milyen magasan vannak

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én…”

– Cloud Boohen

Harminc esztendő. Ennyi ideje kalandozhatunk mi magunk is Ynev világában a Fekete Dalnok, a Messor, a Kopó és a Sötét Zarándok nyomában járva, olykor csak egy-egy díszletnyi házsorral elválasztva tőlük a magunk karakterének kalandjait, végzetét és sorsát alakítva. Ebben a mozgalmas és eseménydús három évtizedben sokan megélhettünk fényes vagy csendes győzelmeket, szerelmeket, bajtársiasságot, árulást. Olykor kiléphettünk, hogy megismerjünk más tájakat, rendszereket, világokat, szokásokat, de valami mindig visszahúzott minket.

Reményeim szerint most is egy ilyen alkalomra invitállak meg titeket, ahol a M.A.G.U.S. múltja és jelene egymásra talál, s a kerek születésnap tiszteletére igyekeztünk, igyekszünk mindent elkövetni a valóban ünnepi hangulatért … a magunk módján, szokásaink és hagyományaink szellemében. A 27. KalandorKrónikák Szerepjátékos Találkozót 2023. december 9-én tartjuk meg a fővárosban, melynek részleteiről és híreiről az esemény facebook oldalán tudsz értesülni, s itt, a honlapon.

A rendezvény a 10 Minutes Bisztró ban (Budapest, 1082, Futó utca 47-53.) lesz. 9 órakor lesz a gyülekező, 9:30-kor az ünnepélyes megnyitó és egy 9:45-ös mesélői megbeszélés végeztével 10:00-től 18:00 óráig tart majd a játék. 19:00-kor pedig az eredményhirdetést és a díjátadót követően zárjuk a találkozót majd. Ezután még lehetőség lesz dedikáltatás mellett további beszélgetésekre is.

Jelenleg nincsen tudomásunk szigorításokról és előírásokról a helyszínnel kapcsolatban, amennyiben lesznek ilyenek, azokat igyekszünk a leghamarabb tudtotokra adni a hozzászólásokban és az esemény facebook oldalán, de a regisztrált csapatok kapcsolattartóinak is írunk róla levelet. Kérek mindenkit, hogy tartózkodjon majd az étel (és ital) behozataltól, rendeléstől. A helyszínen lesz lehetőség főtt étel és különböző italok vásárlására is.

A Világról: P.sz. 3723

“Új időszakba léptünk Ynev világán (részletesen P.sz. 3722-ról) és ehhez az új lehetőségekkel kecsegtető világhoz új hősökre van szükség. Istenek tértek vissza, ősi pecsétek lazultak fel, a múltnak egyre több titka tárul fel, de kérdés, hogy elegendő és elég gyorsan e ahhoz, hogy az Ember Korának is nevezett Hetedkor vége ne essen egybe a faj kipusztulásával is.”

Morgena, a kyrek álomistennője visszatért, hívei és kiválasztottjai északon újabb és újabb templomokat szentelnek fel a tiszteletére. Toron, az utolsó vesztes Zászlóháború óta visszafogottabb és emberi arcát mutatja a világ felé, amiben szerepet játszhat egykori szövetségeseinek veszte is: Rowon hercegét elűzték, trónján Darton földi helytartója és annak fehér ork hadserege székel, Enoszuke csak nemrég bontakozott ki a tűzviharban megtépázott szigetként a külvilág előtt a keleti szél csillapultával és komoly változások történtek az erőviszonyokban, Alidaxban pedig, bár a Fekete Lobogó teljes jogú választottja, de egy Arel hitére nevelt boszorkánykirálylány uralkodik a bíborgyöngyöknek hála.

“Új jóslatok fogannak a közeledő Nyolcadkorról, Jelhordozók sorsát kutatják a bölcsek miközben mások már az újabbak eljövetelére várnak. Zavaros és érdekes idők következnek, amelyekben csak egy dolog biztos: lesznek kalandok és lesznek kalandozók akik szembeszállnak ezen új korszak kihívásaival.”

Délen Pyarron saját belső viszályait vívja a jővő nagy kérdéseit illetően és egy újabb nomádjárást nyög keleti határain, Új-Godon pedig minden erejével az északi területeinek felügyeletével köti le magát, miközben az élet megszokott folyása lassan visszatér Taba-el-Ibarába csak más alakban és szereplőkkel, mint a háborút megelőző időkben. Ront’e Rone gróf elhíresült roxeni jóslatának pedig még nem teljesült be minden sora, hogy a Nyolcadkor fordulója készen érje a Kalandok Kontinensét…

A Kalandról        *hangulatkeltő novella*

Az utóbbi évben sokat kerestük a megfelelő kalandot és modulírót erre az alkalomra egy kalandmestereinknek szóló pályázat keretében. Ebből az olvasztótégelyből és kohóból került kiválasztásra Ensirion (Somogyi Bence) története, aki a születésnapi történetét a Shanice bércei között meghúzódó méltán misztikus és rejtelmes kolostor falai közé álmodta meg és ide szánt egy frappáns megbízást a reménybeli, leleményes kalandozók számára. Izgatottan várjuk, hogy nektek is elnyerje tetszéseteket a kalandja.

A Karakteralkotásról: ARANYMETSZÉS

Az idei év KalandorKrónikák találkozóira készült karakteralkotás MagicHorse munkája. A metódus újkeletű, de több korábbi opciót is megtalálhattok majd benne. Köszönjük Messornak a csiszoláshoz nyújtott segítségét. A metódusban olvasható módon háromféleképpen is nekiugorhattok a karakteralkotásnak. Kérjük, hogy a választottat minden karakter jól láthatóan jelölje az előtörténetében és/vagy a karakterlapján.

Erre az alkalomra az apróbb hibák korrigálása mellett bekerültek az alkotásba játszható fajként a félóriások. Amennyiben úgy döntötök, hogy kipróbáljátok őket, úgy Ishidu várja szeretettel az észrevételeiteket, tapasztalataitokat a találkozó után.

A Jelentkezésről

A rendezvény, tekintettel a 30. Születésnapra, INGYENES lesz.

A rendezvényen 19 kalandozó csapatot fogunk fogadni ezalkalommal. A csapatok minimum négy (4) és maximum hat (6) fősek lehetnek és meg kell felelniük a karakteralkotásban és karakteralkotásnál leírtaknak. A rendezvény csapatkeresőjében hírdethet az, aki úgy érzi még tud befogadni a csapata tagot, illetve aki társakat keres a játékra.

Rendhagyó módon a jelentkezés november 6-TÓL veszi kezdetét és nem addig tart. Előtte küldött jelentkezés érvénytelen és nem vesszük vigyelembe. Az idei jelentkezést egy kitölthető PDF dokumentum segíti meg számunkra (thx to Komattre és Tair). Kérjük, hogy a csapatok vezetői töltsék le az alábbi dokumentumot …

LETÖLTÉS: Regisztrációs-Lap-KK27

… és hiánytalanul, pontosan töltse ki. Majd a kérem, hogy a megalkotott karakterekkel és megírt előtörténetekkel (kb 1 oldal/fő + közös csapatos) EGYBEN küldje el a gulandro@gmail.com e-mail címre.

Ezután az első érvényesen beérkezett 19 csapat felkerül a Regisztrált csapatok listájára. Erről levélben értesítést is kapnak a beküldés utáni 48 órában. Ezután elkezdődik a karakterek átnézése és átszámolása a Fehér Páholy tagjai részéről, akik észrevételeket tesznek, amiket érdemes megfogadni és adott esetben átírni a karakterekben a rendezvényig hátralevő időben.

Hasonlóan a korábbi alkalomhoz most is lesz lehetőség reményeink szerint, hogy több M.A.G.U.S. szerző dedikálhasson a rendezvény folyamán. Amint biztosat tudnak majd ígérni, feltétlenül jelezzük a facebook eseménynél is, illetve a csapatvezetőkkel folytatott kommunikáció során is. Szép Árpád (alias Malcolm J. Hunt), mellett Molnár Gábor (alias John J. Sherwood) és Gáspár Péter (alias Jan van den Boomen) is a meghívottak között van, de ez nem teljes és nem végleges lista.

Bármilyen változásról a honlapon, az esemény facebook oldalán és a csapatvezetőként megadott személy elérhetőségein (e-mail) is igyekszünk tájékoztatni mindenkit időben. Hogyha egy csapatvezetőként megjelölt személy nem érhető el és nem jelentkezik akkor a csapat elesik a részvétel lehetőségétől.

Minden további kéréssel és kérdéssel (pl. különleges étkezési szokások, vakvezető kutya és vendég fogadása) ugyanúgy érdemes keresni bizalommal a szervezőket (gulandro@gmail.com).

A’frad!

Üdvözlettel:

a Krónikák.hu

és

az Elveszett Mesék társasága

XXVII. Kalandorkrónikák *XXX. M.A.G.U.S. Születésnapi * Szerepjáték Találkozó – 2023. december 9.

One thought on “XXVII. Kalandorkrónikák *XXX. M.A.G.U.S. Születésnapi * Szerepjáték Találkozó – 2023. december 9.

  • Sziasztok .
    Igazi vándor kalandorként ismét egy csapatot keresnék eme remek eseményre. ⚔
    Email:rezzor2324@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?