Folytatjuk a hazai fantasztikum hőskorának feltárását közösen, s azon belül a Böszörményi Gyula (R.I.P.) író úr által életre hívott és szerkesztett Csillagvadász Légió levélben terjedő pre-fanzin bemutatását. A mostani szám is Inhaizer Gyula (Sárkányszívroham főszervezője) gyűjteményéből került hozzánk, amit ezúton is köszönünk neki.

Továbbra is keressük és várjuk az azonos nevű szerepjátékot, hogy felbukkanjon vagy valaki nyomra vezessen minket a létezett két példány valamelyikének előkerítésében. Örök hálánk mellett eredeti Star Wars VHS-eket is felajánlok annak, aki segít nekünk!

Nagyon sűrű megjelenésű hírlevél ez, hiszen ’92 októbere után nem sokkal már novemberben köszönthetjük a folytatást. Remélhető és sejthető, hogy egyrészt a visszajelzések és érdeklődés hatására jött meg B.Gy. kedve a folytatáshoz, de őszinte ember lévén, rögtön a bevezető oldalt egy bocsánatkéréssel kezdi, amiben az előző szám nyomdai hibáiról beszél. Mi nem haragszunk.

Az irodalmi rovatban Gyurcsek Judit: Fecsengők című novellája (~karcolata) került, ami után egy érdekes hírrel találkozunk, miszerint a kezdeményezés kapott egy Teletex(t) oldalt is, amivel minden erre alkalmas TV készüléken hazánkban olvasható volt információ róluk. Én nem találkoztam vele, igaz, nem is volt olyan tévém sokáig, ami tudott ilyet. Videojátékkritika az aktuális Dűnéről (bár a végpontszám, mintha a szerkesztőség titka maradt volna…).

bögyörő: Fel a tetőre című rövid írása szerencsétlen módon nemcsak a hajtogatott levél oldalak áldozataként folytatódik és fejeződik be később a fanzinban, hanem a közbe ékelődő keszthelyi, Hatalom Harcosai Szerepjáték klub masszív melléklete miatt is, ami számunkra külön érdekes adalékokkal bír. Bemutatkozás, csere-bere és könyvismertetők után egy Cthulhu hívása példajáték következik, majd egy kezdő AD&D csapat sorsának alakulásáról olvashatunk, hasonlóan játékbeszámoló formájában.

Egy Tolkien elnevezésű rovatban érdekes beszámolót találhatunk a Galaktika által szervezett élőszerepjátékos(?) versenyről, ahová előzetes írásbeli selejtezés után lehetett jutni a legjobb harmincnak, akik nyáron a budai Hárs-hegyen vadászhattak utána orkokra külnböző feladatok teljesítésével. Érdekes … Csere-bere rovat, játékwarez, sci-fi dalszöveg közlése következik. Olvashatunk a keszthelyiekkel való közös klub alkotásról is, majd szívemnek kedves filmkritika rovatban egy animét elemezgetnek (1992-ben!!!), ráadásul az Űramazonokat, ami egyik személyes kedvencem a VICO tékák kifosztása utáni zsákmányaim közül.

Egy utolsó irodalmi rövid (nem találtunk szerzőt) előtt megtudjuk, hogy a kiadvány illusztrációit Kuklis István grafikusművésznek köszönhettük, majd az impresszum következik és a remény, hogy a kiadvány folytatódik (akkoriban az ilyesmi nem volt magától értetődő). De így visszatekintve megnyugodhatunk, hogy igen és még van egy-két szám, mielőtt a majdani Nazgúl utódhoz eljutunk és mi pedig visszatérünk a korábbi idővonalunkba, az 1995-ös aranykör fanzinjaihoz.

LETÖLTÉS: Csillagvadász Légió 1.2 (Scann)

A cikksorozatunk elkészültében nagy segítségemre voltak különböző módokon a következő személyek: Mizsák Illés (Cather), Magyar Gergely, Thirlen, Tamás (Norris) Gábor, Kornya Zsolt, Gondos Máté, Mudra Milós, Körtvélyes Ákos, Maxwell Jobson, Inhaizer Gyula. Nekik köszönhetően tart most ott a projekt ahol. Ezúton is köszönjük részvételüket a kutatásban, gyűjteményük megosztását, a digitalizálásban és katalogizálásban való részvételüket.

Magyar Szerepjátékos Fanzinokat összegző projekt dokumentuma: fanzinZ (2.7)

Magyar Szerepjátékos Fanzinok 14 – Csillagvadász Légió (I/2.)

Vélemény, hozzászólás?