Nagy közösségi munka előzte meg a tavalyi nyári táborban debütált Kalandoralkotás frissítését. Ezúttal nem csak Unity és Shalafi munkáját dicséri hanem csatlakozott Ishidu is a legfőbb Regélő Főnix és Messor is a Kronikák oldaláról, hogy egy olyan karakteralkotást tudjunk letenni ami minél több ember igényét ki tudja elégíteni a korábban lefektetett elvekkel párhuzamban maradva. Ismét próbáltunk a tömörségre és a könnyen használhatóságra törekedni amellett, hogy bele raktunk nem csak új, régi hanem olyan elemeket is amik még a KKUK-ból köszönnek vissza de elvesztek az évek folyamán. A karakteralkotás a 2023-as hősök napján debütál, de viszont láthatjátok majd a Hullámkirályon, a Vándorkrónikákon és a Regélő Főnixen is.
Néhány dolog átdolgozásra került, a legnagyobb változást a választható kalandok terén találhattok ahol még jobban vissza köszön az Előtörténet Alapú Karakteralkotás elve és bekerültek teszt jellegű változtatások, hiszen próbálunk mindig új dolgokkal elő rukkolni nem csak kizárólag a saját szórakoztatásunkra 🙂 ! Jövőben, hogy minél jobbá tudjuk tenni aktívabban lesz szükségünk a ti segítségetekre is, ezért lesznek kérdőívek mind a találkozókon mind a online, ahol reméljük minél többen hozzájárultok, hogy fejleszteni tudjunk.
A szerkesztési munkáért köszönet illeti Kommattrét és Messort.
Bármi kérdés van a komment szekcióban bátran tegyétek fel.
A gifre kattintva pedig eléritek a karakteralkotást.
Mivel az előző kalandok nyomán duplán is érintett a karakterem, kérdezném, hogy hogyan kapják a különböző iskolákat a pszi mesterek?
Mivel alapból csak 4 saját diszciplínájuk van…
Üdvözlet!
Még új vagyok itt. Több kérdésem lenne, ha nem gond.
A Különleges vonás témakörben a Polihisztor esetében azt írja valamelyik képzettségcsoportban jártas a karakter. Ezért Af fele Kp-ba kerül, a Mf pedig 5 ponttal drágább. Ha jártasságot szerzett, nem olcsóbb kéne legyen a képzettség?
A Korábbi kalandok kiválasztásánál, ha a csapat ismeri egymást, kötelező ugyan azokat a kalandokat kiválasztani, vagy személyenként eltérhetnek?
Szintén itt lehet választani vagy 1 kiemelt tárgyat vagy 2 kisebb tárgyat, gondolom a részt vett kalandok kapcsán. Ugyan az a kiemelt tárgy előfordulhat több játékosnál is vagy az minden estben csak egyszer szerepelhet?
Bocsánat, ha sok vagyok!
MagicHorse: Köszi a jelzést, ez mellett valóban elmentünk, gyors egyeztetés alapján a különböző iskolák bekerültek a a Különleges kasztok vonás alá.
Dinamo: Sosem gond. Az elve a vonásnak, a „jack of all trade” annyi képzettség alapjait sajátította el, hogy a mesterfokok már nehezebben mennek. Kifejeztten az a koncepciója, hogy aki sok Af-ot akar megtanulni de nem feltétlen akar Mf-ú képzettségeket
Nem kötelező, a két kiválasztott kaland az ahonnan a karakter említésre méltó „loottal” tért haza. Teljesen eltérőek lehetnek csapaton belül. Természetesen csak a két választott kalandból lehet kiválasztani kiemelt tárgyat, ezért kell választani 2 kalandot. Többen is választhatják ugyanazt egy csapatban.
Sziasztok,
Tetszik a karakteralkotás, de lenne pár kérdésem.
Az Edzett és a Legjobb mesternél a vásárlásnál csak az arany szab határt?
Krad papos külön szabály a polihisztor vagy a nyelvérzékkel együtt működik?
Üdv
Meran
Meran: Köszönjük.
Igen, akár a teljes arany mennyiséget el lehet költeni plusz KP-ra vagy tulajdonság pontra.
Igen összeadódik, de figyelni kell, hogy a mesterfok ára ettől függetlenül nem változik (illetve a polihisztor miatt nő). Tehát hiába fizetsz ki 5 Kp-t a Demonologia Af-ra attól további 50(+5 mert polihisztor) KP-ba fog kerülni az MF. Ha kerekíteni kell akkor mindig a játékos felé „gördül” a kocka. 🙂
Üdvözlet!
Újabb kérdésem lenne, mert a társaságunk tagjai eltérően értelmeznek egy részt. Leírom, ahogy én látom, és kérném a javítást ahol tévedek.
10. oldal Varázstárgy:
„Varázsitalok, Profánmágikus varázstárgyak és Tekercs Mp x1 arany, Minden más Mp x2 arany.”
Szerintem ez a rész mindenkire vonatkozik, harcostól varázslóig, ha nem tudja elkészíteni amit szeretne, meg is veheti, csak drága.
„Aki tud készíteni varázstárgyat az minden páros szinten készíthet 1-et az alap ár kifizetésével.”
Ez már kaszt és manapont kérdése, ha valamit lehet neki csinálni és meg is tudja, akkor a törvénykönyv szerinti alapanyagköltségbe kerül csupán. És szintkorlát van, hogy le roskadozzon a varázstárgyaktól.
Válaszotokat előre is köszönöm!
Sziasztok!
Vannak új fajok, ez színesíti a lehetőségeket, csapatunk élni is fog vele, ám van már kyr vérű kalandozó is, aki előző versenyen már jól szerepelt. Ezt a fajt: kyr tudatosan nem lehet használni vagy előtörténettel esetleg magyarázható a jelenléte?
Válaszotokat előre is köszönöm!
Dinamo: A lényeg, hogy aki képes varázstárgyat készíteni az csinálhat magának minden páros szinten egy varázstárgyat anélkül hogy fizetnie kellene. A pénzéből pedig annyit vesz ami kifér. Tehát ha van 200 aranya akkor vehet akár 40 db 1 ÉPs gyógyitalt is (alapárat minden esetben ki kell fizetni). Szóval nincs korlát mennyi varázstárgy lehet. Természetesen egy pap aki 8. szintű készíthet 4 db gyógyitalt ingyen (csak alapár kifizetésével) és ezen felül költhet az aranyaiból arra, hogy vegyen még. Remélem így érthetőbb a dolog.
Hakkuuuh: Emberként hozható a kyr, a kyr vérű jelenleg nem játszható. Természetesen előtörténetből fakadóan nyugodtan lehet kyr származású, nem jár játéktechnikai bónuszokkal az egyéb emberi rassz bónuszt leszámítva attól fűggően honnan származik (Toroni, Erv, stb)
Üdv!
A karakteralkotás felszerelés részével kapcsolatban lenne kérdésem. A 10. oldalon a kardművész és a Rackla-lovas kezdő felszerelése meg van határozva, meg a képzettségek által adott plusz tárgyak vagy tárgyakra pénz. Amit viszont nem találtam sehol, hogy a többi kaszt kezdő felszerelése mi, illetve megkapják-e? Például gondolom a papok megkapják a Szent Szimbólumukat kezdő felszerelésként, viszont vannak dolgok, amik nem ennyire egyértelműek. Pl. a harcos alkasztok megkapják a könyvekben (pl. HBG) leírt kezdő felszerelésüket?
Nova: Mivel a karakteralkotás elegendő felszerelést és aranyat kínál ezért nem indulnak a kasztok kezdő felszereléssel. Ez a két kaszt csak azért kivétel mert az ikonikus tárgyaikat megvásárolni szinte lehetetlen lenne, ezért ők megkapják azt az 1-2 dolgot. Igen a pap megkapja a szimbólumot természetesen, mondjuk ha egy mithril gyűrűt vagy abbit kardot szeretnél szent szimbolumnak akkor azt nem árt kifizetni, de ezt leszámítva nincs kezdő felszerelés, mert minden más megvásárolható és elérhető.
Még egy kérdés:
Ha a pajzsot abbitból készítik csökken az mgt-je 1-el mint a páncéloknak?
Meran: csupán a következő módosítókat kapja a pajzs ha abbitból készült: Hatás: KÉ: +1, TÉ, VÉ: +2, fél-mágikus
Üdv!
A kérdésem az lenne,hogy ha idős a karakterem,akkor a 150 képességpontból le kell vonni azt a 20 képességpontnyit ami levonással jár az V. korkategória?
Megvan a válasz közben. 🙂 Viszont az a kérdésem hogy az így kapott extra kp-vel mehetek max érték felé? Mondjuk egy udvari orkkal asztrálban például? Nyugodtabb leszek az évekkel? 😀
Favágó: Először oszd el a tulajdonságokat levonás nélkül és utána számold rá a levonásokat Így ha emberként 20as volt az erőd nem lehet magasabb V. korkategoriában mint 17. Természetesen faji maximum fölé így sem mehetsz, de egy rettentő nyugodta udvari ork leszek 240 év tapasztalattal! 🙂
Sziasztok! Sejtem a választ, de meg kell kérdezzem. Ha valaki a a Varázslók könyvéből választana egy kasztot, akkor elve elrendeltetett, hogy neki a Különleges vonása a Különleges kasztok lesz, vagy választhat még egyet a Különleges vonások közül? 🙂
Köszi, ePocak
Minden karakter egy különleges vonást választhat, ez alól egyik különleges vonás sem képez kivételt.
Sziasztok!
Paplovag készíthet varázstárgyakat? (amiket a pap)
Az ‘Edzett’ Különleges vonásnál, mehet a Tulajdonság a faji maximum fölé?
Andrash: Igen a paplovag is képes készíteni varázstárgyakat ami a mana pontjaiból kifér. Az Edzett Különleges vonással tulajdonság pont vásárolható. Említés sincs a maximális tulajdonságokról a leírásban.
Rendben.
Köszönöm!
Sziasztok,
A leírásban nem találtam utalást az aktív varázslatokra (pl. bélyegek, tetoválások…).
Jól értem, hogy ezek nincsenek korlátozva?
Előre is köszönöm a választok!
Ugyanúgy működnek mint a varázstárgyak, 2 szinteként 1 et el tud készíteni a karakter, a többit meg kell vásárolni. Az egyszer használatosak MP×1 arany a maradandóak, vagy több ízben felhasználhatóak Mp×2 arany ba kerülnek.
Egy BM tetoválás egyszer vagy többször használatosnak minősül?
Az alap felrajzoláshoz feltöltése 7 Mp, de a hatáshoz beletöltött többi mana egy használat után kisül.
Vagy akkor az alapja x2 arany, a töltete meg x1?
A tetoválások több alkalommal felhasználhatóak, ezért a teljes mana költségének a kétszeresébe kerülnek aranyban.
Köszönöm a választ!
Az asztrál/mentál bélyegek párban járnak. Ott ugye páronként számít egynek? 🙂
Itt feltételezem a varázsló Asztrál és Mentál bélyegére gondolsz. Minden bélyeg különálló varázstárgynak minősül a rendszer szempontjából, amennyiben egy ilyennel kíván a varázsló indulni.