– hangulatkeltő –

Fiametta úrhölgy, az erioni hercegi palotakert Főkertésze gondterhelten meredt maga elé.
Probléma adódott.
Nem, ez így a tények enyhítése. Szimpla „probléma” az az ittas kyrvérű nemes volt a minap, aki… – Fiametta a gondok ellenére is halványan elmosolyodott. Tiszteletlen nemeske. Azt kapta, amit érdemelt.
Sóhaj. Nem, a mostani helyzet túlmutat a problémán: ez most igazi katasztrófa. Borulhat minden, amiért eddig küzdött, amiért dolgozott. Tervek, jövőkép, elillannak mind, mint a kámfor.
Ugyanakkor, ez nem olyan helyzet, amibe neki, a Herceg egyik udvaroncának közvetlenül bele kellene vagy lehetne folynia. A többi udvaronc így is árgus szemmel lesi minden lépését, hiszen a semmiből jött, alig pár éve dolgozik Erion uralkodójának, és többször kiderült, mennyire járatlan az intrikákban, legalábbis a többi herceg-közeli udvari ragadozóhoz képest.
Még egy sóhaj.
Akkor marad a szívességek kérése… és persze a kalandozók. Igen. Tényleg. Ez végül is a kalandozók városa, nem? Egy kalandozócsapat kiválóan végigjárhatná az utat, elvégezhetné mindazt, amit neki személyesen nem lenne ildomos. Mint a kitárt kelyhű, illatos virág és a tündöklő szárnyú pillangók. A beporzás szertartása mindkettejük előnyére válik. A virág elégedett, a pillangó jóllakott.
Egy hercegi Főkertész csak jól tud lakatni pár éhenkórász kalandozót, nem? Egy ebéd Torozonnál, egy meghívás a palotakertbe, és a tenyeréből esznek majd. A hősök az eszméért. A kalmárlelkűek a jutalomért. A gazfickók az életükért.
Beszélni kell a Látnokkal, hogy válassza ki a megfelelő egyedeket… és igen… a szívesség… azt rebesgetik, a Fekete Jég bankháznak (ahol ő is tartja vagyona nagy részét) van egy kiváló szakembere.
Neki végül így nem marad más dolga, mint irányba terelni a pillangókat, hogy nem repüljenek szanaszét… és persze a végén leszüretelni a virágból fakadó gyümölcsöt.

***

Kedves tavaszi táborozók! 3-4 kalandozót várok eme 3715. évi, erioni történet lejátszására. A karaktereknek nem szükséges összeszokott csapatnak lenniük, de persze előny, ha nem esnek az elején egymás torkának (később nyugodtan).
A történet, mint a legtöbb erioni kaland, bármilyen karakterekkel működőképes, de fenntartom a jogot, hogy kránielfeknek és egyéb hentesmészárosoknak kinevetavégént javasoljak a kalandom helyett, az ő érdekükben is. Miért is kelljen úgy kezdeni a játékot, hogy a veszélyes kalandozót semlegesíti a Sinfen, nem? 🙂
A játékra várhatóan a harmadik, szombati napon kerülne sor.
Ja igen… a hangulatkeltő _tényleg_ nem mondott semmi érdemi információt a kalandról. Felháborító, igaz? 🙂

/Az Erion térkép Néma Ákos munkája, P.Sz 3700 környékéről. Ezt a várost mindenki ismeri a Rúnából; az arányok és az általános elrendezés nagyrészt az ott megjelent leírást követik, bár itt-ott a Chapman-i instrukciók is meglátszanak rajta. Ezt a változatot eredetileg a Sötétség szíve c. kötethez készítette, de túl sokáig tartott összehozni, így végül nem került be a könyvbe./

Vii: Kirakós (M.A.G.U.S. mese)

10 thoughts on “Vii: Kirakós (M.A.G.U.S. mese)

  • Én szívesen csatlakoznék a kompániához. Valami Erionban előforduló karakteremmel. Aki nem halott és nincs börtönben olyan már csak 1-2 maradt úgyis. 😀

  • Üdv!

    Igor, én is szeretnék jelentkezni. (Emlékeim szerint még játékosként nem voltam általad mesélt kalandban, pedig azért nem egyszer játszottunk, táboroztunk már együtt – ezen most szeretnék változtatni.)

    Nova

  • Ha van még hely akkor csatlakoznék a társasághoz persze csak ha ez a többieknek is megfelel 🙂 Karaktereket e-mailbe v táborba?

  • Karakterek: ahogy nektek praktikus. Nyilván, ha megkapom őket tábor előtt, akkor megadjátok az esélyt, hogy talán egy kicsit személyre szabjam a bemesélést, és ne a kérdőjeles ember másszon rátok békés kocsmázás közben 🙂
    Addig, kérlek, döntsétek el magatok közt, hogy a régi 2.9, a régi 3.0 vagy az új cucc szerinti (tényleg, ennek van száma vagy beceneve?) karaktereket hozna globálisan a csapat – nekem mindegy, csak a csapatszintű komfortérzet miatt feltehetően nem célszerű, ha vegyesen vannak együtt régi rendszer szerinti váltott kasztú, húszhátrányos vértesó-kardtesó szerafista erdőpillék és az új szerinti védtelen, 4. szintű masnis lánykák a leánylíceumból.

    Nyugodtan írjatok: astratech@freemail.hu

  • Szerintem akkor amolyan arany középútként használjuk a 3.0-át. Abban megvan a teljes előny-hátrány rendszer, meg az a régi szabadság, nem olyan lebutított, mint a legújabb, ugyanakkor nem lehet nagyon tápolni benne a hátrányokkal, mert vissza lettek véve egy tizedesjeggyel a 2.9-hez képest. Mondjuk Amundnak jó kérdés milyen rendszer szerint van Erionban előforduló karaktere…

    Többiek?

  • Nekem nyilván jó, mivel uj vagyok igy nem pontosan értem a 3.0 és a 2.9 közötti különbséget i9gy nekem teljesen mindegy a dolog 😀 csak linkeljetek valamit ami szerint megcsinálom a karaktert és akkor ugy átküldöm előtöristül amikor megvan e-mail be v vmi

  • Üdv !

    Szívesen csatlakoznák én is ,de 3-4 főre lett kiírva ,akkor betelt vagy van még hely ?

  • Én minden jel szerint Cloud Boohen karakteremmel jönnék, aki még nemhogy nem volt 3.0-ás, sem 2.9-es, de előnyök és hátrányok nélkül az 1.0 egyik tesztkaraktere volt. Az előbbi verziók között egyébként annyi különbség van, hogy a 3.0 bővebb egy kicsivel használható karakterek terén, több korábbi kalandot ismer el és az előnyök-hátrányok pontértékei mérsékelve lettek. Mivel nem én leszek a KM nem találgatok, hogy mi lesz a verdikt. Az új karakteralkotásunknak még nincsen fantázianeve (ami szokatlan, mert mindennek adni szoktam), de ez betudható annak, hogy még mindig folyamatosan tesztverzióként gondolunk rá.

  • Üdv mindenkinek!

    Legyen akkor a „3.0” karakteralkotás:

    https://kronikak.hu/wp-content/uploads/2014/07/Tetemre-h%C3%ADv%C3%A1s-t%C3%ADpus%C3%BA-karakteralkot%C3%A1s-v3.0.pdf

    Aki nem akar vele küzdeni és egyszerűsítene, az hozzon simán 6. szintű karaktert 155 stattal.

    Pár dolog bannolt csak: a morqour szeráf, az aramaka stílus, a született diplomata előny, a boszmester banarafőzése, a siopa mindenpszittudok előnye és az orfenita alle zusammen (no offense).
    A varázstárgykészítős varázstudóknak lehet _egy_ önmagaelkészítős varázscuccuk a szabály szerinti „mindenem megvan, amire van manám, és menő karácsonyfának lenni” koncepció helyett: bocs, az ilyeneket leölik mindenhol a cuccaiért 🙂

    @Frosty: oks, ötödiknek beférsz, de ennyi, ötnél több főt nem vállalnék, akkor már inkább mesélek kétszer 🙂

Vélemény, hozzászólás?