A tábor első, azaz csütörtöki napján kerül sor az V. Krónikák Túrára. Három órával az érkezésünk után aki szeretne visszaszáll velünk a vonatra 15.42-kor, hogy pár kilométer után gyalogosan vegyük be Drégely várának romjait. Az út körülbelül 10 perc, teljes árú jeggyel 310 forint.

Drégely_-_Castle
A terv szerint Drégelyvár ideiglenes vasúti megállóhelyen szállunk majd, ahonnan 1,5 km alatt felsétálunk a várba. Miután kitűztük a Krónikák zászlót, és bejártunk minden zegzugot, visszasétálunk Borsosberénybe, ahol nagy örömmel készítjük és fogyasztjuk majd el a jól megérdemelt esti bográcsos vacsorát.

dregelyvara
A hazafelé úttal együtt a túra hossza így nagyjából 12 km. Összehasonlításképp: a tavalyi kirándulás kb. 9 km volt összesen, a különbség most annyi, hogy mivel várat hódítunk a szintkülönbség nagyobb lesz, viszont az élmény is. 😉

V. Krónikák Túra – Drégely vára

4 thoughts on “V. Krónikák Túra – Drégely vára

  • …Csak ha mogyorós csokiból van és kiéhezett szexi bikinis amazonok őrzik. 😉

  • Jól hangzik, remélhetőleg az idő is jó lesz 🙂

  • „Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
    Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
    Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
    Tetején lobogós hadi kopja.

    Két ifiu térdel, kezökben a lant,
    A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
    Zsibongva hadával a völgyben alant
    Ali győzelem-ünnepet űlet.”

Vélemény, hozzászólás?