Gulandro: Hajnalvár (M.A.G.U.S. kaland)

Idő: P.sz. 3716

Helyszín: Dél-Ynev; Pyarroni Államközösség

***

1.

A Dreina pap csöndben ejtette a kódexet az ölébe és feje halkan koppant az utazókocsi fáján. A vele szemben ülő fiatal lány elégedetten elmosolyodott és azonnal kinyitotta az ajtót arra készen, hogy kivesse magát a haladó járműből. Ló nyerített fel és egy délceg Oroszlánszív lovag léptette ménjét a nyíló oldalra, sisakjának mélyéről pedig dorgáló pillantást vetette az ismételten szükni próbálkozó lányra. Azt láthatóan nem szégyenítette meg az újabb sikertelenség, lassan visszahúzódott a batárba.

– Klea Ruga kisasszony – szólalt meg a csuhás pap egyik kezével a szent szimbólumát markolva meg, másikkal erélyesen behúzva az ajtót a lány után – abba kellene hagynia az eredménytelen próbálkozást. Eddig sem vezetett eredményre és az Aranyúrnőre mondom, ki fogja húzni a gyufát kísérinkkel. Azt pedig igazán nem akarhatja.

– Tisztáben vagyok vele, apó, hogy csak a védelmemre vannak itt ezek a délceg és életerős férfiak. A papám nem hagyná, hogy legkisebb lányában kárt tegyetek. De be kell látnod, hogy nagyon hosszú már ez az út … mikor jutunk túl egyáltalán a Sheralon?

– Azt már régen magunk mögött hagytuk kisasszony, biztos vagyok benne, hogy ezt ön is tudja – sóhajtott a pap – de csak magának köszönheti szorult helyzetét: két intézményünkben is annyi galibát okozott, hogy nem maradt más választásunk, mint külső segítséget is igénybe venni az ön … nos … esetében.

– Az nem az én hibám volt. Azoknál a némaságot fogadott apácáknál unalmasabb társaságot még otthon, Haonwellben sem találhattam volna. Igazán nem lehet rossz néven venni tőlem, hogy mindent megtettem, hogy halljam a hangjukat. Olyan szépen viselkedtem, hogy megérdemeltem volna egy jó szót, kis törődést, némi elismerést …

– Ön felgyújtotta a zárdát és mire a lovagok odaértek mindenütt sikoltozó nővérek agonizáltak a parázsban!

– De legalább végre kiadhatták magukból azt a sok sok felgyülemlett indulatot … szerintem élvezték.

– S korábban mikor az Elme Ispotályát taszította káoszba? Az ugyan kinek a javára vállt a háromfejű Tharr szörnyistenen kívül? Nem, kisasszony, vannak bűnök, amiből nem tudja kimagyarázni magát.

– Dehát olyan magányos volt az a beteg … én csak meghallgattam és gyógyfüveket hoztam neki, amiket kért …

– Elszabadított egy ítélethírdetés előtt álló boszorkánymestert! Kyel papjai őrjöngtek, Lundgren atya személyesen követelte magát és csak az apja közbenjárása mentette meg újfent. De ez alkalommal más lesz, kisasszony. A szövetségi inkvizíció leveszi magáról a kezét miután megérkezünk. Remélem, hogy a Filozófusok beváltják az ígéretüket … de legalább az biztos, hogy egy másik világrészről nem tud akkora kárt okozni a családjának, mint eddig.

– Messze van még ez a Reggeli Kastély? Annyira unatkozom apó – süppedt vissza a fiatal teremtés a kislányos nézőpontjába, mely hangulatváltozást a pap jól ismert már és folyamatosan megfigyelt.

– Hajnalvár a neve Klea Ruga kisasszony és igen, hamarosan elérjük a Pyarroni Államközösség vidékét és az épület annak a határán található. Legyen türelemmel … ha képes rá még egy kis ideig.

2.

A tavasz ellenére is égett a tűz a kandallóban, Rolth szemét mégis jobban bántotta az asztalon álló gyertya fénye. A tavasz ellenére hűvös volt az idő a Fogadónegyedben, s a csalfa szelek a nap előtt elsuhanó felhők takarásában járva utat találtak a Víg Orgyilkoshoz címzett vendégváró időről-időre kinyíló ajtajának rései között. Az idős kalandozó megborzongott minden alkalommal és amennyire tudott mélyebbre bújt szakadozott, barna bőrkabátja mélyére.

Ott sem talált elég meleget, hogy megnyugtassa így inkább még egyszer megnézte magának a felhajtót aki az asztal szemben lévő oldalán ülve nemrég fejezte be a leendő küldetés taglalását. A fizetségről még nem volt szó, de Rolth ösztönei azt súgták, hogy bármennyire jól öltözött az északi, bármennyire megbízhatónak is tűnik Erionban, a Városok Városában ami túl szépnek tűnek … általában nem is igaz. Így inkább belefolytotta a szót.

– Általában csak két körülmény esetén utasítok vissza megbízást. Amund szentélyeket és goblinokat nem vállalok. Utóbbit a második feleségem verte belém jószándékkal még annak idején. Ezt a lehetőséget viszont azért sem ragadnám meg, mert messziről bűzlik … és ezt ne vegye magára. Képletesen értettem.

– Biztos vagyok benne, hogyha meghallja a Filozófusok ajánlatát akkor nem fog visszakozni – somolygott az északi kivételesen udvarias hangnemben – az idő ellenünk dolgozik Rolth úr és be kell látnia, hogy nincs módom más ilyen tapasztalt és megbízható kalandozót találni. Az ön világlátottsága és múltja kiemelten alkalmassá teszi …

– Erről nem nyitok vitát, kurafi. A nem nemet jelent ebben a városban. Bárcsak tudtam volna ezt mielőtt elveszem a harmadik feleségemet … de a bölcsesség olyasmi amiért mély emlékekkek fizetünk lágy részeinkben és hetekig tartó seblázzal mielőtt a hibánk kijavításához kezdhetnénk válogatott szeszesitalokkal. Nem ijeszt meg és nem vonz, hogy az északi falkádnak dolgozzak!

– Meg fogja ezt még bánni, Rolth úr – emelkedett fel a fiatalember – engedje meg, hogy legalább az italált kifizessem. Sajnálom, hogy nem kötöttünk üzletet.

– Na, azt még éppen lehet – biccentett Rolth és lemondóan intett az udvari ork ajtónállónak, aki már érdeklődve csúsztatta elő bárdját a köpenye alól – sok sikert, hogy még időben találjon balekokat a dolgához. Most pedig tódulj innen!

Az északi meghajolt, mélyebben mint ilyenkor szokás, de mivel nem vágott dobótört a beszélgetőpartnerébe, így a törzsvendégek is ellazultak mire elsétált a söntéshez és kiegyenlítette számlájukat. Rolth egészen addig követte tekintetével, ameddig el nem tűnt az ablakon belátható tömegben. Mélyet sóhajtott és szabad kezével kihúzta a rövidkard méretű vadászkést az asztal lapja alóli bőrszíjból.

Nem irigyelte a felhajtó dolgát, ahogy végignézett a Víg Orgyilkoson igazat kellett neki adni, hogy nem lesz könnyű még az idény előtt érdemi kalandozókat találnia. A legtöbben az újabb Orwella templom feltűnésének hírére kirajzottak a Rualan-Sheral vidékére, mások messzebre vándoroltak, a kapuit szokatlan mód megnyitó Kahre csodáinak megismerésére kerekedtek fel, akik pedig maradtak volna a Quiron-tengeren igyekeztek kihasználni a folyton változó és forrongó politikai helyzetet.

Ezek után délre menni a Városok Városából, amikor talán a legszebb évszak köszönt be rá a látszat ellenére hamvába hullt ötlet volt. Persze nem voltak kétségei, hogy a titokzatos Filozófusok falkájának pénze sok ajtót, szívet és kardhüvelyt megnyithat, de a realitások ellenük szóltak … bármilyen sürgős és fontos, illetve világmegváltó is a küldetésük. Hol vannak már azok a hajnalok, amikor maga is fiatal idealistaként nevenincs falvak megmentésére ébredt …

Kifelé menet biccentett a törzsvendégeknek, lekezelt a csapossal, de csak óvatosan a bal kezét fogta meg, majd köszönetet mondott az ajtót őrző udvari orknak mielőtt elhagyta a Víg Orgyilkost. Gondolatai az elkövetkező napok és hetek körül jártak: elég pénze volt, hogy nyárelőig kitartson még itt is, Erionban. Végeláthatatlan alkoholmámoros esték, egymást érő Ellena szentélyek látogatásai vártak rá, esetlen némi szerencse is a szórakozónegyed fogadóirodáinál.

A jövő kivételesen csábítónak rémlett mogorva és kiélt Rolth.

A csapás váratlanul érte, pedig általában még egy szarkasztikus mondatra is van ideje melőtt leütik. Vagy nem voltak profik, vagy nem volt szerencséjük mert eszméleténél maradt. A szúró fájdalom helyét markolászva szédült neki a falnak, majd mikor az ősz hajszálai között kitapogatta a vérző sebfejét már felhördülni is képes volt. Ilyen az, amikor az ember egy pillanatra elhiszi, hogy a jövő lehet szép is. Na pont ezért nem fog ő megházasodni soha … negyedszer.

– Mondtam, hogy meg fogja bánni, Rolth úr – bazsajgott fölényesen az északi a kétrét görnyedt Rolth fölé magasodva, a hangokból ítélve két másik csizmás alak társaságában – a Filozófusok csak egyszer tesznek ajánlatot, amit hamarosan ön is megtapasztal. Túl megfelelő a kívánalmaknak …

– Azt nem tudok kik azok a Filozófusok, de azt tudom, hogy micsoda Raquan tüze – nyitotta szét kabátja barna bőr szárnyait Rolth szorult helyzetében, hogy jól láthassák a mellkasára erősített míves domborművekkel díszített ezüst szelencét – ha ti viszont nem, akkor elárulom, hogy Ranagol poklának minden tüze rejlik ebben a dobozban, amit nem félek magamra és rátok szabadítani, hogyha még egy szóval vagy mozdulattal is …

A második csapás már elérte a célját. Az idős férfi elhanyatlott a macskaköves sikátorban. A két pribék felnyalábolta és a közelükben álló bérkocsihoz támogatták, mintha csak barátjukat támogatnák, aki túl sokat ivott. A Fogadónegyedben az ilyen látvány mindennapos volt, senkinek nem keltett feltűnést. A három alak után az északi is követte őket mosolyogva majd maga is beszált a fogatba. Jelzett a kocsisnak, hogy indulhat a korábban megbeszélt helyre.

A jövő kivételesen csúf arcát mutatta az ócska és vén Rolth számára.

3.

A rákpáncélos alak meredten figyelte a birtok fölött álló Larmaron hegyeit. Minden alkalommal erőt merített a látványukból, azoknak a szikláknak a szellemiségéből, amelyek még a történelmi Dúlás viharát is kiállták. Amennyire tudta ezek a hegyek jelentettek akkoriban évtizedekkel ezelőtt menedéket mindazok számára, akik Krán pusztító hordái elől menekültek Pyarron hőseink önfeláldozó fedezete alatt. A pyar eszme azon kevés eleme volt ez, amivel közösséget érzett.

Ő és családja az eseményekhöz képest szinte egy emberöltővel később érkezett. Akkor már állt az Örök Város, Új-Pyarron, ami a helyiek hajlíthatatlanságát és múltban való rendíthetetlen hitét jelképezte. Az ő hazáját is megtépázták a korok, s egyszer talán majd emléke sem maran népének és kultúrájának. Most azonban azon kevesek egyike volt, aki meg tudta vetni a lábát idegen földön ősei tapasztalatásával és tudásával. Egy új Enoszukét teremtett követői számára.

Tisztában volt vele, hogy erre kevesen voltak képesek és többek inkább belehaltak a próbálkozásba, minthogy feladják. Az ő áldozatuk is arra emlékeztette, hogy nem vallhat kudarcot, hogy rajta is múlik népének fennmaradása. A szokások és hagyományok fontosabbak, mint az ember, aki látszólag olyan könnyedén vegyül a más fajúakkal és népséggel itt délen. Megbotránkoztatta az a tény, ahogyan a kevert fajzatokat látta egyszer Új-Pyarron utcáin, amikor üzleti úton jártak ott.

Elfordult a Larmaron látványától és megmarkolva az oldalán függő ívelt kardpárost a kertben felé közeledő szolga felé fordult. Családja címerét viselte és jól ismerte a nevét, öltözéke és fegyverzete látszólag nem különbözött az övétől, de egymás előtt nyílvánvaló volt nekik a rangbeli különbség az apró jelek alapján. A vértezet kidolgozása, a kardok kör alakú keresztvasának domborulatai, csakhogy a pengék acéljának minőségét és korát ne is említsük.

– Tanaka, mi olyan fontos, hogy reggeli meditációm közben kell elmondanod nekem.

– Az úrasszony ítéletet szerint mondanóm nem várhat nagytiszteletű – hajolt földig a vértes szolga.

– Akkor beszélj, hogyha mindenképpen muszáj – elnézőbb is lehetett volna Tanakával, de ezen az idegen földön nem engedhette meg az asszonyszívűséget, ami hazája vesztét okozta az ő véleménye szerint.

– Kuchio kisasszony … Kuchio kisasszony … az éjszaka …

– Mondd már, Tanaka! Csak nem …?

– Nem, nem Yamashiro Nagyúr. Nem az történt. Kuchio eltűnt a szobájából, az éjszakai őrség tagjai pedig …

– Ha meghaltak temessétek el őket tisztességgel … ha pedig élnek, akkor parancsolom nekik, hogy becsületük megőrzése érdekében hajtsák végre a szükséges szertartást … – intett, hogy Tanaka távozhat, de mikor a szolga engedelmesen felegyenesedett még hozzátette – előtte mindazonáltal kérdezzétek ki őket, hogy mit láttak és hallottak … a szertartás ráér AZUTÁN is. Most pedig hagyd, hogy befejezzem a reggeli rituélámat … ha maga az úrasszony is halna meg közben.

– Igenis nagyuram, akaratod és vágyaid szerint.

„Csak gondok, csak gondok” – suhant át Yamashiro elméjén amikor végre magára maradt a kőkertben és úgy ahogyan volt rákvértben leereszkedett a reggeli meditációhoz. Előtte megoldotta kardjait az oldalán és egymással párhuzamosan maga elé fektette őket egy alapossággal elsimított felületen. Percekbe került, mire a zavaró gondolatoktól eltávolodhatott és ráhangoldódott a távoli Larmaron bércei közül lassan elkezdődő lélekgongok játékára.

Ó-Pyarron szerzetesei talán nem is tudták, hogy rendszeres szertartásukkal mennyi jót tettek Yamashiro Nagyúr meditációjával. Biztos volt benne, hogy a pyarok szokása nélkül már sokkal régebb óta sokkal nehezebb lett volna a családja dolgait igazgatni. Különös módon az Örök Város pusztulására nap mint nap emlékező szentéletű emberek segítettek valaki másnak a saját hazájának elvesztésén merengeni. Olykor sokat jelent a tudat, hogy nem vagyunk teljesen egyedül.

„Csendben ébredő // magasra szálló madár. // Fészked hová tűnt?”

***

A X. Fanfár a Hősökért tábor második, pénteki napjának estéjén tervezem lemesélni ezt a kalandot azoknak a kalandozóknak, akik szívesen maradnak fent. Betudható az Örök Város Bajnokai sorozat egy újabb állomásának és mellékküldetésének is, hiszen a feladatott az Új-Pyarron illetőségű Falkától kapják majd a játékosok. Ennek megfelelően akik játszották karakterükkel a korábbi részeket különböző „elismerésekben” részesülnek.

„Jöjj vissza vándor!” modult lejátszott és túlélt karakterek az Aranykör lovagrend elismerését és támogatását bírják, mondhatni lekötelezettek és mindig mindenhol tisztelettel viseltetnek irányukban és tudnak arról, hogy tartoznak egy szívességgel.

A „Falka” eseményei után Darton ortodox egyháza egy különleges varázstárggyal igyekezett jó hírét helyreállítani és különleges mágiájuk révén egy rúnázott/hímzett bőrvértet ajándékoztak a játékosnak, amit, hogyha rendeltetésszerűen visel két Morális Szabályra is jogosult a kaland folyamán.

A „Gorvikból szeretettel” túlélői számára a shadoni diplomácián keresztül a Második Arc Testvériségéhez nyílnak meg a kapuk hasonlóan a fentiekhez. A „Lovagrege” kapcsán elért hírük és eredményük nyomán az Északi Szövetség Titkosszolgálatának nyugalmazott vezetőjétől várhatnak egy baráti szívességet.

A karaktereket a klasszikus harmadik kiadású Tetemre Hívás típusú karakteralkotás alapján várom majd, de előzetesen egyeztetés után van lehetőség a korábbi verzió hőseivel és a Meran féle karakteralkotó statisztikáit is használni. Mindezek függvénye majdan legalább a játék előtt egy héttel elküldött előtörténet lesz.

A kalandra minimum három, legfeljebb hat játékost várnék majd, de csak azután, hogy minden más játéklehetőség kiderült és tudtunk egyeztetni az időtartamról a többi mesélővel és kalandmesterrel, hogy ne legyen összeérés (nagyon). Azután természetesen a táborban is lesz lehetőség a személyes bekapcsolódásra ha marad hely.

Jelentkezett játékosok/karakterek:

1. Wizier
2. Manci
3. Andor
4. Shalafi del Necro
5. Khuriboow
6. Meran