wotnA most következőkben egy alternatívát mutatunk be a M.A.G.U.S. rendszeréhez. A „rendszer” szót tágabb értelemben használom, mert nem egy bizonyos kiadásához köthető hanem az évek alatt megismert lehetőségek összegzésével megszerzett hatalmas adattengerből vettünk ál elemeket, hogy az otthoni játékokon egy valóban gazdag és eredeti világot játszhassunk, immár húsz éve.

Ennek az elméletben létező „rendszernek” a HAGYOMÁNY munkacímen játszott otthoni szabályhalmaz, ami klasszikus értelemben nem több a „kockás-füzetes-házi-reguláknál”, amiről el lehet mondani hideget és meleget egyaránt. Ezért sem akartuk egyben, mellet döngetve egy kész sokadik M* rendszer megismertetését veletek, hanem inkább, amik tulajdonképpen, alternatívákként szeretnénk a kezetekbe adni őket, hogyha találtok benne érdekes, esetleg értékes motívumokat felhasználhassátok az otthoni finomhangolásoknál.

Az első „modulja” ennek ez a karakteralkotás, amit két csapat életútjátékának háttereként is teszteltünk az elmúlt években. Ennek nyomán neveztük el a modult az első tesztcsapat után „Romkúti”-nak, mivel az első delikvensek az erioni romkúti srácok voltak. A második tesztcsapat krónikájáról az oldalunkon is olvashattatok már Areggiata meséi címen. Már a fentiekból is sejthető, hogy a karakteralkotás nem egy szimpla első szintre kidolgozott pontelosztós rendszer.

A célkitűzés az volt, hogy az anno „Fehér Alapkönyvben” akkor és ott még D20 rendszer alatt lehetővé tett fiatalkori mesélés és játék megvalósulhasson az Első Törvénykönyv szabályainak környezetében. Másodlagos cél, hogy a meglévő alapkasztokat is ki lehessen hozni a rendszerből, de emellett sokkal árnyaltabb kombinációk is sülethessenek a lejátszott előtörténetek végére. A két éves tesztelés után sem lett a rendszer kész, tökéletes vagy kőbe vésett persze.

Sok idegen elemet tartalmaz még (pl. Tetemre hívás típusú karakteralkotás előnyei/hátrányai) és sok saját szájízű háziszabályt (pl. képzettségek fokai) és olyan más alternatív modulokat, amelyek még nem publikusak teljesen (pl. Vas Ideje harcrendszer), de ez is azért, hogy ne egy torkokon lenyomott valaminek érezzétek, mert nem az és nem is annak készült. A M* rendszerével folytatott aktív játékunk és persze a Harmadik Törvénykönyv (HTK) munkacímű tervezet során szerzett tapasztalataink vezettek idáig. Reméljük az, hogy nyílt tesztelésre bocsátjuk számotokra ezt az anyagot még tovább visz a megkezdett úton (bárhová vezessen is az …). Letöltés: Romkúti

M.A.G.U.S. Hagyomány #1: Romkúti típusú életút Karakteralkotás

3 thoughts on “M.A.G.U.S. Hagyomány #1: Romkúti típusú életút Karakteralkotás

  • Hello!

    Érdekes szabályok, szépen fellehet építeni a karaktert.
    Kíváncsi lennék a tesztjátékosok véleményére is.
    Jellemfejlődés előfordulhat, vagy kötöttek a csillagjegyhez tartozók?

    Üdv,
    Meran

  • Meran: remélem majd néhányan leírják majd ide is a tapasztalataikat a tesztelők közül. Jellemfejlődés természetesen előfordulhat. A gyermekkorban szerintem kevésbé, mert akkor ez kifejezetten fontos mankó lehet, ahhoz, hogy milyen lelket is takar a porhüvely, de később minden további nélkül változhat/torzulhat/fejlődhet egy karakter jelleme, akár szöges ellentétben a csillagjegyével. Legendák szólnak bizonyos aszkendensekről is állítólag … Tapasztalatom az, hogy például az idő előrehaladtával minden ember egyre jobban hajlik az Élet/Rend dögunalmas jelleme felé akármilyen lázadó, konstruktív és kreatív is volt fiatal korában.

  • Sajnos nekem még nem volt alkalmam „végigvinni” egy ilyen alkotású karaktert, mármint ezt úgy értve, hogy egy kalandozószintig végig. Ezért egyenlőre azt tudom mondani, hogy ez egy nagyon igéretes rendszer/alkotás, ami javarészt a már ismert elemeket használja fel, tehát még csak az újdonságtól démonától sem kell nagyon megrémülni. Viszont ami bizonyos, hogy még sok tesztelést, csiszolást, és finomhangolást igényelne, hogy kiforrjon, aminek ki kell. Tehát játék, játék, és egy kis játék is a végére. 😉

Vélemény, hozzászólás?