„Annyi csillag van az égen.
Nézd, milyen magasan vannak
Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.
Melyiket kövessem én…”
– Cloud Boohen
Líthas,
remélvén, hogy a dandárján túl vagyunk a korábbi esztendő megpróbáltatásainak, meghirdetjük az elmaradt Kalandorkrónikák pótlását, amire 2021. október 9-én kerül sor. Bár bizonyos paraméterek változtak (ld. később) a nyári táborunk sikere is arra sarkalt minket, hogy amint és ameddig lehetőségünk van rá megszervezzünk egy új szerepjátékos alkalmat, amin remélhetőleg annyian és olyan jól (vagy még jobban) fogjuk érezni magunkat, mint azt az eredetileg meghirdetett 23. Kalandorkrónikákon tettük volna. Így ez a XXIII-2. lesz (mert Amund szereti a követhetetlen Final Fantasy számozásokat).
A rendezvény helyszíne változatlanul (!!!de minden jel szerint felújítva!!!) az Afri Café (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.), ahol 9 órakor lesz a gyülekező, 9:30-kor az ünnepélyes megnyitó és egy 9:45-ös mesélői megbeszélés végeztével 10:00-től 18:00 óráig tart majd a játék. 19:00-kor pedig az eredményhirdetést és a díjátadót követően zárjuk a találkozót majd.(8:30-8-45-ig szokás szerint a Boráros téri HÉV megállóban várjuk azokat, akik nem tudják, hogy hová is kell menni és közösen alkotunk Karavánt a rendezvény helyszínéig)
(Jelenleg nincsen tudomásunk szigorításokról és előírásokról a helyszínhez kapcsolódó kollégium területére vonatkozóan, amennyiben lesznek ilyenek, azokat igyekszünk a leghamarabb tudtotokra adni a hozzászólásokban és az esemény facebook oldalán, de a regisztrált csapatok kapcsolattartóinak is írunk róla levelet)
A VILÁGRÓL: P.sz. 3721
“Új időszakba léptünk Ynev világán (részletesen P.sz. 3720-ról) és ehhez az új lehetőségekkel kecsegtető világhoz új hősökre van szükség. Istenek tértek vissza, ősi pecséltek lazultak fel, a múltnak egyre több titka tárul fel, de kérdés, hogy elegendő és elég gyorsan e ahhoz, hogy az Ember Korának is nevezett Hetedkor vége ne essen egybe a faj kipusztulásával is.”
Morgena, a kyrek álomistennője visszatért, hívei és kiválasztottjai északon újabb és újabb templomokat szentelnek fel a tiszteletére. Toron, az utolsó vesztes Zászlóháború óta visszafogottabb és emberi arcát mutatja a világ felé, amiben szerepet játszhat egykori szövetségeseinek veszte is: Rowon hercegét elűzték, trónján Darton földi helytartója és annak fehér ork hadserege székel, Enoszuke csak nemrég bontakozott ki a tűzviharban megtépázott szigetként a külvilág előtt a keleti szél csillapultával és komoly változások történtek az erőviszonyokban, Alidaxban pedig, bár a Fekete Lobogó teljes jogú választottja, de egy Arel hitére nevelt boszorkánykirálylány uralkodik a bíborgyöngyöknek hála.
“Új jóslatok fogannak a közeledő Nyolcadkorról, Jelhordozók sorsát kutatják a bölcsek miközben mások már az újabbak eljövetelére várnak. Zavaros és érdekes idők következnek, amelyekben csak egy dolog biztos: lesznek kalandok és lesznek kalandozók akik szembeszállnak ezen új korszak kihívásaival.”
Délen Pyarron saját belső viszályait vívja a jővő nagy kérdéseit illetően és egy újabb nomádjárást nyög keleti határain, Új-Godon pedig minden erejével az északi területeinek felügyeletével köti le magát, miközben az élet megszokott folyása lassan visszatér Taba-el-Ibarába csak más alakban és szereplőkkel, mint a háborút megelőző időkben. Ront’e Rone gróf elhíresült roxeni jóslatának pedig még nem teljesült be minden sora, hogy a Nyolcadkor fordulója készen érje a Kalandok Kontinensét…
(Annak, aki kíváncsi rá karaktere tovább hozatala szempontjából a nyári táboros kalandban a csapatok teljesítménye alapján 9:3-ra nyert Ú-Pyarron sportanalógiával élve és így a hadikikötő megépítése zavartalanul folytatódik ennek minden ismert és ismeretlen folyamányával és következményével egyetemben.)
A Kalandról
A korábban meghirdetett rendezvénytől eltérően másik kalandmodult választottunk erre az alkalomra. A hasonlóképpen íróként (is) ismert Oszlánszky Zsolt (alias Peter McSky; alias Daniel P. Campbell) fogadta el felkérésünket és vette vállára a modulírás szép felelősségét. Története, Az Öt Arc Háza című kalandmodul Észak-Ynevre kalauzol majd minket Abaszisz és az Otlokirok székvárosa Ifinbe a P.sz. 3721-es esztendő esős utcáira, Dreina Tercének Harmadik, a Fohászok Havába.
Az alábbiakban egy hangulatkeltő novellát is letölthettek a kalandhoz az író tollából. Letöltés: Peter McSky – Az apák büszkesége
A KARAKTERALKOTÁSRÓL
Az idei (szűk) esztendőre nem kívántuk újabb súlyosabb reformokkal és változásokkal teli metódust alkalmazni, így most is az eredetileg ’20-ra tervezett, majd a nyáron is bevetett Előtörténet Alapú Karakteralkotás P.sz. 3721-re anyagot használjuk. A már fent lévő dokumentumot meg nem változtatjuk már, a link után található bejegyzésben olvashattok több a felhasználásával kapcsolatos kérdésre adott választ is. Azonban (mivel jó tett nem felejtődhet) így harcos alkasztként választható az azóta az oldalra is felkerült Kai-Meada is természetesen, illetve a karakteralkotásban a 6. rész: Trófeaterem elemei közé ezúton is felveszünk egy újabb sort, a nyári eseményekre tekintettel értelemszerűen:
3, XV. Vándorkrónikák, 2021, Abádszalók, A Fény Ünnepén, Írta: többen
A REGISZTRÁCIÓRÓL
Elővigyázatosságból (is) az aktuális rendezvényünkön maximum 20 csapat jelentkezését várjuk. Rendhagyó módon sem online regisztráció (legalábbis amilyen szokott) és csapatkereső kiírás sem lesz külön. A regisztrációban előnyt élveznek azok a csapatok, amelyek eredetileg a 23. Kalandorkrónikákra elküldtek már mindent és jelentkezésük érvényes maradt. Ezzel együtt a regisztráció folyamata ismét többlépcsős lesz:
1, a szűk időkeretre tekintettel szeptember 27. éjfélig várjuk a csapatok jelentkezését levélben a gulandro@gmail.com e-mail címre, ami kérjük, hogy tartalmazza A, csapat nevét B, kapcsolattartó elérhetőségeit C, a csapat tagjainak polgári és nick neveit D, a csapatkoncepció rövid leírását (pl. összeverődött kalandozócsapat, száműzött gorviki család, toroni gladiátorok stb.). Ezután 24 órán belül választ kaptok, hogy van e még hely a rendezvényre, küldhetitek az előtörténeteket és a kidolgozott karaktereket digitálisan utalhatjátok a részvételi díjat. A korábbi évekhez képest ez 3500 Ft/fő lesz.
(Hogyha 20 csapat a határidő előtt összejön, akkor a regisztráció lezárul, akkor az azon felüli csapatok várólistára kerülnek, ameddig nem tudjuk biztosítani a fogadásukat.)
2, Amennyiben ezek megvalósultak az ENNEK A BEJEGYZÉSNEK a végén található listába felkerül a csapatotok neve. Ezután a szakavatott mágusokból álló Fehér Páholy csapata átszámolja-átolvassa a küldött anyagokat és amennyiben találnak pozitív vagy negatív eltérést a karakteralkotáshoz képest, akkor azt levélben a rendezvény előtt megírjuk a csapat kapcsolattartójának. Ezt érdemes megfogadni, hogy az értékes játékidőből ne emésszen el sokat majdani Kalandmesteretek társaságában.
3, a Kalandmesterek már megkapták a kalandot és véleményezik, készülnek belőle. Amint lehet a csapatotok anyagát is megkapják e-mailben ezért fontos, hogy a dokumentációkat EGYBEN küldjétek el (tehát minden játékos minden rendezvénnyel kapcsolatos anyagát egyetlen levél tartalmazza). Amennyiben lesznek kérdései a csapattal kapcsolatban a találkozó előtt, akkor felveszi a kapcsolatot a csapat megjelölt vezetőjével (akitől az EGYBEN elküldött anyagok érkeztek).
Reményeink szerint a feszített tempó ellenére is (volt már ilyen) minden a korábbi évekhez hasonló olajozottsággal fog működni és a 9-i szombati napon minél többen együtt merülhetünk alá karaktereinket vagy modulunkat szorongatva egy újabb kiváló ynevi kaland cselekményébe. Sajnos tanulnunk kellett az utóbbi évből és semmit sem tudunk biztosan ígérni, csak azt, hogy mindent megteszünk és úgy szervezünk (máshogy nem is lehet) hogy mindenképpen legyen találkozó.
A kaland modulíróján felül az új M.A.G.U.S. kötetével megjelent Molnár Gábor (alias John J. Sherwood) is elfogadta meghívásunkat a rendezvényre. Mindketten nagyon szívesen állnak majd kötélnek saját bevallásuk szerint is, hogy a rendezvény közben és azt követően dedikálják könyveiket és válaszoljanak kérdésekre velük kapcsolatban. Erre vonatkozóan Gáspár Péter (alias Jan van den Boomen) is hasonlóan pozitívan reagált megkeresésünkre, de biztosat csak később tudott ígérni, mi pedig hozzá hasonlóan csak reméljük, hogy el tud jönni egy ilyen sűrű időszakban közénk.
Bármilyen változásról a honlapon, az esemény facebook oldalán és a csapatvezetőként megadott személy elérhetőségein (e-mail) is igyekszünk tájékoztatni mindenkit időben. Hogyha egy csapatvezetőként megjelölt személy nem érhető el és nem jelentkezik akkor a csapat elesik a részvétel lehetőségétől.
Minden további kéréssel és kérdéssel (pl. különleges étkezési szokások, vakvezető kutya és vendég fogadása) ugyanúgy érdemes keresni bizalommal a szervezőket (gulandro@gmail.com). Ugyanitt várjuk Kalandmesterek jelentkezését is, akik kipróbálnák magukat egy ilyen alkalommal rendezvényen (van feltétel, de megugorható).
Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra!
Üdvözlettel:
a Krónikák.hu
és
az Elveszett Mesék társasága
A’frad!
REGISZTRÁLT CSAPATOK LISTÁJA:
1, R.É.M.E.K., avagy Rettentő Értelmetlen Megoldásokat Előadó Közösség (5 fő)
2, Holdsólymok (5 fő)
3, In vino veritas (4 fő)
4, Lámpáshordozók (5 fő)
5, Slayers, avagy a Sárkányiga Liga (5 fő)
6. Az A.V.U. emberei (5 fő)
7. Goat Riders (4 fő)
8. Félnótások (5 fő)
9. Családban marad (4 fő)
10. Vadásztestvérek (5 fő)
11. 27-es raktár (5 fő)
12. Farkas Csapat ami mindenkit szétcsapat (4 fő)
13. Dark Zala (5 fő)
14. BoCsok (Bottyáni Csávók) (4 fő)
15. Goblin (4 fő)
16. Fight or Flight (4 fő)
17. Vashta Nerada (5 fő)
18.
19.
20.
Sziasztok! Itt vagyunk az Africafénál, és nincs itt senki. A helyet éppen festik, és látszólag nem lesz itt semmi esemény. Rossz helyen vagyunk?