Manninger Barnabás: Karavánkísérők (Fantasy Játékkönyv) kritika

Bár nem definíció szerint nosztalgia az, amit érzek egy új és újabb lapozgatós könyv megjelenése kapcsán, de a TV elől kajánul az ötösökkel felém néző csontszínű kockáim fél méterről is érezhetően bizseregtek, amikor az ünnepek előtt heves FOMO érzéstől hajtva beszereztem a legújabb (második) Vindgardia Hősei játékkönyvet (és ígérem, többet nem viccelek a nevével … annyit).

Az azonban biztos, hogy nem a borító gerjesztett vásárlásra. A magyar szerző okés, együtt nőttük ki asszem ezt a fárasztó kötelező nyugati álneves korszakot. De a cím és a semmilyen borítókép (pedig amúgy szép, hasonlóan a belső illusztrációkhoz) nem ösztönzött volna önmagában vásárlásra. Inkább a tudat, hogy valaki a PANDA ellenére is igyekszik és próbálkozik önmagában elismerésre érdemes tőlem. Így bizalmat szavaztunk neki a kockákkal…

… és tettük azt jól egyébként. A szerző(k) ígérete szerint nagy hangsúlyt fektettek ebbe a kötetben a világ kidolgozására-bemutatására és ez látszik is. Van például térkép (EZZAZZZ!!!), legalább másfélszer vastagabb, mint az elődje, de legalábbis csak annyival drágább (2 990 Ft). Ennek ellenére gyakoribbnak tűntek a belső illusztrációk is (amik mint említettem elég jók és Juhász Ernő munkái). 300 + 25 fejezetpont (van erre valami vájtfülű kifejezés?) szerepel a könyvben, de ez itt most kicsit megtévesztő, mert egy-egy több oldalon keresztül tart. Szóval van anyag. De mi is az anyag?

Címmel bajom részben az anyaggal bajom: MEGINT karavánt fogunk kísérni, ami a fantasy szubkultúrában azért a zabhegyezés szinonímája. ÉS MÉGIS MÁSODSZOR! ÉS EZ A CÍM IS! Jó, nem árul zsákbamacskát, igaz. Sőt, elvileg közvetlen folytatása az első kötetnek, mert ott félbehagytuk az áruszállítást egy kis világmegmentés kedvéért (én főleg arra emlékszem, hogy harci kocsikkal driftelve öltünk meg valami patkánykirályt … ami király). Meg most már van térkép, tehát könnyebb a dolgunk. Azonban …

… mintha az előző karavánt Ildenor városában hagytuk volna ott … ez pedig most Khaleborból indul tovább. A Végzet Prófétái könyvem most out of reach, csak a múltkori kritikámból indulok ki, tehát tévedhetek is. A végcél még mindig Nordhern. Ettől látszólag egy dombság, egy erdő meg egy országút választ el. Sima-liba. Sőt, most még karaktert is alkottak nekünk előre névvel, jellemmel és fajjal. Ez egy kicsit furcsa, szokatlan, de rendben van. Nyomjuk így.

Míg az első könyv „avatárja” egy ígéretes több-mint-testőr karriert adott fel a kalandozásért a Karavánkísérők hőse Aradin, a törpe rakodómunkás, harangtoronyőr és piaci kidobóember is volt (az amúgy milyen?) mielőtt az előző kötet végén, mint Pilátus a Krédóba került bele mellékszereplőként egy Jane Austin könyklub szekta elleni harcba és lett saját jogán (?) valaki és most a szerzett javaival újabb „váratlan utazást” tervezget (pedig engem érdekelt a harangtorony, amit védeni kell).

Szerencséjére rátör a város egyik alvilági figurája, aki nagyon creepy (vagy amund vagy fremen) a kép alapján és bemondja a varázsszót: „Karaván….”. Aradin a törpe ebben a szóban új zabolátlan kalandok lehetőségét látja (én pedig füstölt sajtot) úgyhogy persze, hogy becsületes vagyonos törpeként rögtön a város legkétszínűbb pejnahajdere tenyerébe csapunk. További spoilerek megfékezése végett lássuk inkább a rendszert és a benyomásokat.

Így a második kötetre már egyre zavaróbb, hogy „nekünk” a főszereplőnek nincsenek értékei és csak a mellénk szegődött-felbérelt csapatok ÖSSZESSÉGÉNEK vannak statisztikái. Ráadásul az életerejüket szimbolizáló Erőnlét sokszor ténylegesen a létszámukra vonatkozik, de legtöbbször „morálként” működik és kicsit nehéz elképzelnem, hogy egy nehéz csata végén még mindenki él ugyan, de pl a 14-es erőnlétről 4-re csökkent csapatom minden tagja bucira van verve, szemük-foguk hiányzik … szóval ez kicsit furcsa mostanra.

(spoiler mentes példa: ha a horoszkópom miatt kapanyányi monyók a 44-es magnummal kilő egy zsoldost az ovis csoportomból és emiatt a könyv rám szól, hogy csökkentsd az ERŐNLÉT értékedet eggyel, mert valaki meghalt, de 2-3 fejezetponttal később Rutger Hauer lenéz rám a mennyből és emiatt meg most növeljem meg az ERŐNLÉT értékemet 2-vel DE a könyv az elején azt mondta a maximum fölé nem mehetek akkor most 0-1-2 ERŐNLÉT módosítást kell végrehajtanom a nyomorult Zsoldoslapon??????????????????????)

Főleg, hogy érezhetően a játék egy nagyobb része nem is a lapokon történik, hanem ugyanolyan metában, mint az első kötetből megmaradt harci kocsis emlékem. Annyi opció és kis szabály van olykor bizonyos encounterekhez, hogy az első kockadobás előtt komoly logisztika kell, hogy akkor most mi van, sőt van, hogy ellapozni máshová és megtörtént, hogy mindenen túl voltam, győztem és lapozva még találtam pár instrukciót a következő oldalon.

Ez nem kritika vagy olyasmi, amin változtatni kell, csak figyelmeztetés hogy más ne úgy álljon ezekhez hozzá, mint én, meg ahogy szoktunk: tehát az ellenség értékeit meglátva ne rázzuk már vadul a kockát és csavarjuk fel a Nightwish zenét a háttérben hanem alaposan járjuk körbe a helyzetet és az adott bejegyzést tanácsom szerint. Apropó: rengeteg olyan elem van, amikor mi magunk gazdálkodhatunk elhasználható tárgyakkal, amiket javaslom, hogy külön részen kezeljünk, mint a felszerelési tárgyakat. Én alapból külön lapon kezdtem el a könyvet jegyzetelni és legalább 4 -5 külön gondolati egység lettet a végére a statjaim, a zsoldosaim (és külön hogy NÁLUK mi van), a saját ingóságaim, a saját ingóságaimon belül, amik felhasználhatóak harcban, a zsoldosaim külön harcban felhasználható tárgyai, aranytallérok. Szóval lesz menedzselés dögivel.

Külön mondom, hogy az elemózsiát RÉSZLETESEN jegyezd, mert az sem mindegy. Az már túlzás lenne, hogy anyag szerint rendezd, hogy mi az, ami elázhat PEDIG FONTOS LESZ. S csak EZUTÁN jön az a rész, amikor a jellegzetes „számozott” titkok és információk szerepelnek. Így amikor a könyv arra utasít, hogy az utolsó öt felírt felszerelési tárgyat húzd le hisztérikusan felnevettem. A szerző mentségére mondom, hogy értem, hogy soha nem látott szabadságot akart és tudott biztosítani a lehetséges adás-vételekkel és egyebekkel rengeteg kombináció kihozható, de ennek az lett a vége, hogy mire a kezdő városból elindulhattam komolyan meg is fáradtam és elraktam másnapra a könyvet mikor végre végeztem az „előkészületekkel”.

A sorsszimbólumok rendszere JAVULT az első kötethez képest, de még mindig nem olyan egyszerű, mint a szerencsepróba viszont (igaz, újabb menedzselés árán) már csak feleannyiszor kell előrelapozni, hogy mi mennyi. A csaták kapcsán vétettem egy szórakoztató hibát, ugyanis emlékeztem, hogy a veszteség 1k6 győzelem esetén és emiatt az első csatám nagyon szórakoztató volt. DE később jött egy lény, ami írta is, hogy ő mit-mennyit sebez ha talál és ez elgondolkodtatott és visszalapozva jöttem rá, hogy a sebzés 1k6/2 igazából. Na most az viszont nem egyértelmű sokszor, hogy amikor viszont mondva vagyon az egyedi sebzés, akkor az a default sebzésen felüli vagy többlet. Így például a megelevenedett indák elleni harc volt a játék egyik legnehezebb csatája nekem, mert ott például írja, hogy a csata után visszaáll minden az eredetire (amúgy miért?). Az 1k6-os sebzéssel pörgősebb volt a játék.

Ez pedig megint visszavezet az Erőnlét-Csapatlétszám-Metajáték problémához egy 22-es csapdáját eredményezve bennem még mindig kicsit. Úgyhogy lépjünk is tovább. Kétszer haltam meg a kalandban sajnos, mind a kétszer egy alattomos dobás következtében. Ilyenkor én amúgy nem kezdem újra a könyvet, csak rajzolok egy halálfejet a kalandlapra. Harmadszor is meghaltam volna egyébként (és azt már Game Overnek szoktam tekinteni, tehát buktam a könyvet) de alapos utánajárás után rájöttem, hogy mégsem haltam meg. Ismét egy, az előző könyvhöz hasonló „ez-a-tárgy-az-a-tárgy?” helyzetbe futottam bele.

Történt ugyanis, hogy a játék elején felvettem egy zsoldost, akinek van mágikus csákánya a szöveg szerint alapból. Később a könyv gyakran meg is kérdezi, hogy ennek a zsoldosnak megvan e ez a cucca. Én pedig elbizonytalanodtam igazából egy idő után, hogy ezt valahol elveszthette vagy szereznie kellett volna e és ezen múlik egy ponton (tehát egy default cuccon), hogy egy úgynevezett vaskesztyűt megszerzünk e. Na most a ’vaskesztyű’ fogalom azért nem egy Darth Vader kesztyűje nevesített unique varázstárgy hermeneutikailag és így, amikor kérdezi a könyv van e akkor mondom, hogy nem és dáj-dáj harmadik halál, game over.

Ez nem hagyott nyugodni és visszakövettem a lépéseimet (nem mappolom magamat, de sok ujjam van és még emlékszem) és feltűnt egy rész ahol ugye mágikus csákány juttat be helyre ahol vaskesztyű. Tehát nekem meglett volna, ha … figyelek. Ezzel nem magamat mentegetem, de mind a játékostársaimat figyelmeztetem, hogy azt is logisztikázzák, amiről azt hiszik egyértelmű (például már a bevezető szöveget is az 1. pont előtt) mert nem tudod min fog múlni. A szerzőknek pedig, hogy (hasonlóan a legutóbbi kísértetiesen hasonló láncos buzogány-mágikus e) esetében javaslom, jelzem, kérem szépen, hogy ha valami FONTOS, akkor azt nyugodtan lehet kiemelni, mert látszik, hogy rengeteget dolgoztak és sokat áramvonalasítottak a könyvön műfajon belül, DE ha egy ilyen apróság banánhéján elcsúszik az ember a vége előtt kettő(!!!) fejezetponttal azért nem felhőtlen az öröm.

Persze, sok cián lefolyt a Tiszán a Halállabirintus óta és aki állt már a kezében a Királyok Koronájával DE nem volt sípja pontosan érzi a fájdalmamat. Kis dolgok ezek egy nagyon jó könyv esetében, szinte bánom, hogy meg kell említenem (szinte). Írtam az elején, hogy 300+25 pontos a könyv: már a borítón hergel minket, hogy ebben van egy másik szerző (a világ ötletgazdája és teremtője) nevével fémjelzett valami más is. Én őszintén azt hittem, hogy egy novella, ami csak amúgy a világot mutatja be kicsit akár a játékkönyv előtt vagy után könnyed olvasmánynak. Ez lehet amúgy rosszabb is lenne, mert igazából … egy folytatás A Háromszemű visszatérése.

Valaki kérdezze meg tőlem, hogy mi értelme 25 oldalt elválasztani az előző 300-tól, amikor közvetlenül, karakteren és tárgylistán belül folytatja a játékkönyv eseményeit. Őszintén szólva szerintem semmi. Mert sem nem expansion pack, sem nem easter egg, sem nem DLC, hanem úgy tűnik a világ történelmének/történetének egyenes és fontos folytatása. Valakinek sértette volna valamilyét, hogy (ugyanúgy, mint az előző kötetnél) hogy közös szerzőként szerepel egy könyvön? Remélem nem … bár tudom, hogy mi van kiírva a határon.

Szerettem ezt a könyvet. Nem tudom, hogy a csatamáguson kívül kire-mire fogok belőle emlékezni (a Nagybáró különös képességei mellett) vagy, hogy miért volt külön érték a Becsület és pláne a Málha, de legalább ezt a karavánt végre jól leadtuk. Kicsit úgy érzem magamat, mint Aradin a Szarvas Démon barlangjában: lenne itt egy főszála a történetnek, de minden más érdekesebbnek és fontosabbnak tűnik, amikkel egyébként összeakadhatok. Még metaszinten is sok szál elvarratlan maradt a fejemben (szerintem Lorna még mindig ptsd-ben áll a kunyhó előtt …).

Tehát mindezek miatt és éppen ezért összességében nagyon kíváncsian várom a Vindgardia Hőseinek új(abb) köteteit (és kibírtam !!! Fúúúúú…..). Manninger Barnabás személyében egy nagyon alapos, tapasztalt és kreatív lapozgatós-könyv írót ismerhettem meg olvasóként és minden logisztika ellenére állom a sarat, jöhet még ilyen tőle. Ahogy a tervezett kötetek listáját látom a könyv elején, most sok hasonló pályázaton nyertes könyv jön ezután. Hajrá, nagyra becsülöm a nyers kreatív energiák csapongását. Az biztos, hogy igyekszem minél hamarabb beszerezni őket majd. Mert a kockáim is így akarják …

Kritika az előző kötetről: https://kronikak.hu/2020/10/23/takacs-laszlo-es-szlobodnik-gabor-a-vegzet-profetai-fantasy-jatekkonyv-kritika/

Az alkotók oldala: http://vindgardia.atw.hu/

Akitől lehet és érdemes venni: https://www.facebook.com/mrscififantasy2.0