Az idei év KalandorKrónikák találkozóira készült karakteralkotás MagicHorse munkája, aki a XXVI. KalandorKrónikák rendezvény társ kalandmodulírója is egyben. A metódus újkeletű, de több korábbi opciót is megtalálhattok majd benne. Köszönjük Messornak a csiszoláshoz nyújtott segítségét. (a karakteralkotásra érkező kérdésekben az ő válaszaik a mérvadóak)
Részlet a dokumentumból:
„Karakteralkotás lépései
Mindenekelőtt el kell döntsd, hogy az alábbi három lehetőség közül melyikkel kívánsz élni:
1. Végigcsinálod! Ebben az esetben teljes mértékben ezen dokumentumban foglaltak szerint, az összes lépésen végig haladva alkotod meg a karakteredet. A beadott karakterhez tartoznia kell részletes, de nem kis regény méretű előtörténetnek és a karakteralkotás menetét, helyességét igazoló leírásnak, amiben tisztán látszik, hogy mire és mennyi pontot köl-tött, miket választott belőlük.
2. Hozod, ami volt, ha… Hozhatod egy korábbi karakteredet, ami a XXII. Kalandorkrónikákon, az V. Regélő Főnixen vagy a kettő közötti bármely egyéb, Krónikák.hu által szervezett M.A.G.U.S. rendezvényen részt vett. Változatlan formában, változatlan szinten, úgy ahogy az meg lett akkor alkotva, amikor játszottál vele. Ennek feltétele, hogy jelentkezéskor ponto-san le kell írnod, hogy az adott karakter melyik rendezvényen, milyen csapatnév alatt játszott. Így egy gyors kereséssel érvényesíthető lesz az igényed.
3. Alap ETK, kis fűszerrel. Nem akarsz újabb rendszerrel bajlódni és nincs is korábbi karaktered, akit szívesen hoznál, de régi motoros vagy már a M.A.G.U.S. ETK-s világában. Válassz egy fajt, kasztot, és dolgozz ki 7. TSz-re egy karaktert az alapkönyvek szerint! Tulajdonságai átlaga 15, választhatsz még egy előnyt, egy rutint és kapsz 150 aranyat felszerelésre. Ennyiből gazdálkodhatsz és nem használhatod ennek az alkotásnak a többi lépcsőjét. A kasztokra és pénzre vonatkozó szabályok ekkor is érvényesek. A benyújtott karakternél tüntesd fel, hogy ezt a módszert választottad!”
Kérjük, hogy a csapat vezetője a karakterek anyagait (előtörténetek+karakterek) egyben küldje majd el a gulandro@gmail.com címre. Ezután a karakterek átnézésre kerülnek és ha van kérése a Fehér Páholynak a karakterekkel kapcsolatban, akkor azok teljesítésével (újra, egyben elküldött karakterek és előtörténetek) válik teljessé a regisztráció.
A KARAKTERALKOTÁS LETÖLTÉS: Aranymetszés-karakteralkotás v1.2
Kérdés. ha olyan karaktert hozok aki már résztvett kettő krónikás rendezvényen, annak lehet esélye a szint lépésre ?
Nem.
A cél elsődlegesen az volt a továbbhozatal lehetőségével, hogy akiknek már nagyon elege van az N+1-edik alkotásból és csak játszani szeretnének, főként a hangulatért és szerepért, azok megtehessék. „Változatlan formában, változatlan szinten…”
Ez így egy enyhe nyomásgyakorlás azokra akiknek az értékek is fontosak vagy netán fontosabbak, hogy használják az újabb megközelítést.
Üdv!
Egy kérdésem lenne a karakteralkotáshoz. A Szerpap szerzett rutin (21-22. o.) esetében ha a karakter varázsol, akkor 7. szintű papnak számít? Mert a karakter tapasztalati szintje 7 a karakteralkotás szerint, így azt gondolnám, igen, de a 18 Mp amit kap egy 2. szintű papnak felel meg, ezért gondoltam inkább megkérdem. Ez csak azért fontos, mert pl az Áldás (ETK 154. o.) varázslatnál nem mindegy, hogy hány személyt tud megáldani (1 személy/szint), illetve hogy a Szent fény varázslat (ETK 155.o.) meddig tart neki (Időtartam: 3 kör/szint).
Jogos a kérdés, a karakter szintje számít. Nem a manapontból metázott szint, mivel az nem fog változni már ez után (eleve 3. szint előtt nem is tud felvenni rutint).
Frissítettem a dokumentumot hibák javításával.
A módosítási jegyzék kapott külön fejezetet a pdf végén.
Hi MagicHorse!
A kérdésem, hogy aki 3. módszert választja (Alap ETK, kis fűszerrel.), a felszerelésekre költhető 150 aranyból, a 2. illetve 3. mágikus tárgy neki is 2x ill. 3x szorzóval vásárolható?
Üdv, ePocak.
@ePocak
Igen.
Különböző forrásból származó varázserő esetén hogy kell számítani/használni a mana-pontokat? Konkrét példák: Mágiahasználat Mf + Szerpap szerzett rutin, Ikrek mágiája + Mágiahasználat Mf, Doldzsah pap + Szerpap, stb.
Ahoy,
Krynn: a különböző forrásból származó manapontok össze nem adódnak (hasonlóan az ikerkaszthoz). Az első két példádban lévők külön számolandóak, az utóbbiban pedig a magasabb érték számít csak (számítana, azonban Doldzsah-pap nem lehet szerpap, csak harcos és szerencsevadász kaszt tagjai, a pap nem az).
Van rá mód, hogy felvegyem a Mágiahasználat képzettséget papi mágiára, vagy kizárólag mozaikmágiát tanulhatok vele? (Szerpap nem játszik)
Szia!
A Mágiahasználat képzettség kizárólag mozaikmágiára vonatkozik.
Javaslom, hogy a kalandozóvá válás lehetőségek közé bekerüljön a bizonyítási vágy / küldetéstudat. Én személy szerint nagyon hiányoltam.
Volt több minden, amit a rendszer megalkotása óta már átgondoltam és másként csinálnék, de azért nem kapott komolyabb ráncfelvarrást, mert már elsősorban azzal vagyunk a háttérben elfoglalva, hogy ez után ténylegesen egy közös, tartósan változatlan alkotási rendszer jöjjön létre. De amúgy igen, a kalandozóvá válás is átgondolást igényelne.
Sziasztok!
Tehetséges, életét az íjászatnak szentelő félelfem felvételt nyert az Yllinori Sasok harcosiskolába, amit annak rendje és módja szerint el is végzett. A kérdésem: mennyi végülis az induló „nyers” CÉ-je?
1. A faji alapot kapja, (CÉ 10), és punktum – az ETK ezt sugallja, a karakteralkotás az egyik helyen (27. old) pedig hivatkozik rá; de lássuk be, ez nonszensz… egy ember, akinek, ugye, nincs különösebb született tehetsége, 25 CÉ-t fejlődik; a született tehetség félelfre (és elfre) pedig semmi sem ragad egy elf alapítású íjásziskolában…
2. A kaszt alapot kapja meg (CÉ 25) – ami már kevésbé röhejes megoldás, bár még mindig nem jelentkezik benne az elf-vérűek különleges affinitása az íjászat iránt…
3. Megkapja a fajból eredő ÉS a kasztból fakadó induló CÉ-t is (CÉ 35) – a karakteralkotás egy másik helyen (32. old.) meg ezt sugallja.
Őszintén szólva, amikor az ETK vonatkozó kikötése megszületett, az MTK elf érintettségű íjász kasztjai (Sirenari erdőjáró, Yllinori Sas) még nem léteztek, s nyilván ebből fakadnak az értelmezésbeli eltérések (betű szerinti VS feltételezett szándék szerinti). Én úgy gondolom, biztosan nem az elfek potenciális CÉ-jének megnyirbálása volt az eredeti szándék. Ezzel együtt természetesen az lesz, amit mondtok, csak kérnék egy hivatalos állásfoglalást; köszönöm! 🙂
Sziasztok!
Problémám van az Elmosódó Határokkal. Pontosabban a kp résszel. A rá vonatkozó példák nem egyeznek, olyan mintha 40 aranyért csak 1 kp-t lehetne venni szintenként. 🙂 Megerősítést kérek szépen, hogy vehetek-e 2 HM-t 40 aranyért szintenként illetve 2 KP-t is 40 aranyért szintenként, még ha a példa nem is ezt erősíti meg.
Köszönöm! 😀
@buvdudas:
Valóban még az eltérő kiadások között is voltak eltérések és fogalmazás szinten pedig a karakteralkotásban maradt pontatlanságok. A faji és a kaszt alap CÉ semmiképpen nem adódik össze, ahogy az az ETK faji leírásoknál látható. A kettő közül vedd a nagyobbat CÉ alapnak, tehát esetedben a kasztból származó 25-öt.
@Noirlion:
40 arany = +2 HM / +1 Mp / +2 Kp / +10% szintenként.
Első példa a bajvívó valóban el van írva és 12 Kp/szint lesz a jussa. A tűzvarázslónál viszont helyes a példa, ugyan a vásárolt kp mennyiség 11-et adna, de mint varázshasználó főkaszt, 10 Kp/Tsz-nél tetőznek a lehetőségei.
@MagicHorse:
Köszönöm szépen! Végül ezzel a megoldással adtuk le a hétfő reggel a karakterlapomat; eszerint nem kell javítani.