A LIVE során a játékosok a pyarroni Nagytanács (~Közösségi Tanács) résztvevőit képviselik. Az egész tábor során van lehetőségük a saját frakciójuk és a többiekével kommunikálni a fontos témákról. Aszerint, hogy ki mikor érkezik és milyen szállást foglal el a táborban kapnak a szervezőktől egy-egy kitűzőt, ami a hovatartozásukat, származásukat jelöli. A különböző feleknek van egy-egy nevesített vezetőjük, akik a kalandban is szerepelnek és akit (rájuk van bízva hogyan) a kitűzőt viselő LIVE-osok választanak a saját frakciójukon belül. Kitűzőt cserélni egymással nem lehetséges. A zsinatot egy ’zsinati biztos’ vezeti le, ő ad szót és vezeti fel a kérdéseket is. A hét folyamán lehet majd további kérdéseket is beterjeszteni a Nagytanács felé a képviselők útján.

1, Új-Pyarron – az Államszövetség központja. Egykoron teokrácia volt, mára a hatalmából sokat veszített Papi Szék vezeti. Képviselőjük: Viktória úrnő, Antoh kegyeltje

2, Edorl – az ikerhercegség egyik tagja, hatalmi rendszere a hercegség. Képviselőjük III. Sivendé herceg

3, Predoc – az ikerhercegség másik tagja, hatalmi rendszere hercegség. Képviselőjük Ermeni herceg

4, Viadomo – Dreina vallásának fellegvára, az Oroszlánszív Lovagrend irányítja, hatalmi rendszere rendiség. Képviselőjük: Meralof din Pagban nagymester.

5, Syburr – egykori shadoni zsoldosok alapították, melyek vezérségi címe fokozatosan alakult át hercegivé, így mostanra hatalmi berendezkedése hercegség. Képviselőjük: Atreq Desantes.

6,  Sempyer – bár klánok uralják, de maguk közül is kiválasztották egykor az arra érdemes hercegi családot, akinek szava döntő többséggel esik latba a viták során, így államformája hercegség. Képviselőjük: Amitab fen Resster lovagherceg.

7, Lar-dor – korán adaptálta a szövetségi rendszert válaszul a területén gombamód szaporodó hatalmi gócpontokra, s mostanra egy szenátusi tanács dönt a fontos ügyekről. Képvielőjük: Arama Lyendi kancellárasszony.

8, Enysmon – először a Dúlásban semmisült meg, majd a IV. nomádjárás során, így vezető rétege híján a területén illetékes inkvizítorok beszélnek nevükben. Képviselőjük: Deerem inkvizítor, Darton lovagja.

9, Hat Város – igen korán kialakította a maga szövetségi rendszerét és ennek megfelelően folyamatosan bővülő szenátusával igazgatta a Bölcső-öböl vidékét, s majd a Gályák-tengerének pyarroni területeit. Képviselőjük: Armen harcos hercegnője (akinek apja Armen jelenlegi hercege).

Kérdések

1, (kalandból derül ki)

2, Milyen úton haladjon tovább Pyarron?

A, Selmovita irányzat, Selmo örökösei nyomán minden maradjon a régiben

B, Pyarronita irányzat, Új kor Ho(rdo)zói egy militáns, átszervezéssel járó államreform

3, (kalandból derül ki)

4, A főisteni titulus kiüresedése (Selmo a Próféta és két kegyeltje halála a Dúlásban) milyen következményt vonjon maga után?

A, semmilyet, Krad a tudás! maradjon ő, akármennyire névleges ez

B, Ne legyen főisten, a pyarronita felfogás szerint.

C, válasszunk újat a meglévő istenek közül

D, válasszunk újat a meglévő istenek közül, de olyat, akinek legalább kegyeltje van

5, Hogyan fogadjuk Aurin al-Marem prófétát, aki segítségére sietett Pyaronnak a Nomádjárásban?

A, fenntartva a rá kimondott ítéletet állítsuk bíróság elé megint

B, üldözött státuszát szektájának megtűrt felekezetté minősítjük át

C, ismerjük el a rendjét és ajánljuk fel neki Darton üres páholyát az Istenek Hegyén

6, Morgena istennő visszatérése mivel jár?

A, Semmivel, Noir istennő maradjon a pantheon tagja.

B, a vegyes, hat városi entitást, a Homályjárót emeljük be a pantheonba (Noir lecserélésével jár)

C, Morgena istennőt fogadjuk el teljes valójában és vegyük fel a kapcsolatot északi kegyeltjével (Noir lecserélésével jár)

7, Azok az istenek, akik nem vesznek részt aktívan és hatékonyan Pyarron építésében, fenntartásában, fejlődésében és védelmében kikerüljenek e a pantheonból végleg?

A, nem

B, Noirra nincs szükség

C, Dellára nincs szükség

D, Albornera nincs szükség

E, Noirra és Dellára nincs szükség

F, Noirra és Albornra nincs szükség

8, A dzsadokkal való évtizedes együttélés a Manifesztáció óta lehetővé teszi e isteneik, vagy istenük bekerülését a Pantheonba?

A, nem kellenek

B, építhetnek egy mecsetet a falon kívül

C, az eredeti dzsad isteneket (Doldzsah, Galradzsa és Dzsah) mind befogadjuk a pantheonba

D, az új Nagy Istent (~Galradzsa) beemeljük a pantheonba

E, nem fogadjuk be, de egy templomot szentelhetnek az Örök Város falain belül

9, A Három Pajzs Szövetségéhez tartozók önállóvá válását, kiválását az Államszövetségből, de megőrízve a jó viszonyt (amíg lehet) Yllinor példáját követve elfogadja e Pyarron?

A, ne válhassanak ki

B, Syburr önálló állam

C, Sempyer önálló állam

D, Syburr és Sempyer önálló

10, Legyen e a Három Pajzs Szövetségéből Négy Pajzs Szövetsége Viadomo beemelésével?

A, igen

B, nem

Nyári Tábor Szociális LIVE részéről

2 thoughts on “Nyári Tábor Szociális LIVE részéről

  • Azon túl, hogy melyik csoportba kerülünk besorolásra a tábor elején, kapunk bármi egyéb infót frakció szinten?
    Hogy van az, hogy egész héten lehet egyeztetni, de az első és harmadik kérdést majd gyakorlatilag valamikor a hét végén tudjuk meg? Ergo nagyjából a zsinat idején?
    Mikor várható OUT időpontban a zsinat? tábori modul első estéje körül?

  • Ahoy,

    „Azon túl, hogy melyik csoportba kerülünk besorolásra a tábor elején, kapunk bármi egyéb infót frakció szinten?”
    Nem, sokat számít a játékosok háttértudása az adott államokról. De külön infók, célok, direktívák nem lesznek. Csak amit kialakítanak.

    „Hogy van az, hogy egész héten lehet egyeztetni, de az első és harmadik kérdést majd gyakorlatilag valamikor a hét végén tudjuk meg?”
    Spoileres lenne a kalandra nézve, azok reagálások lesznek az eseményekre, lejátszottakra.

    „Ergo nagyjából a zsinat idején?”
    igen

    „Mikor várható OUT időpontban a zsinat? tábori modul első estéje körül?”
    Vasárnap 16:00-kor

Vélemény, hozzászólás?