Két alapvetően eltérő témakör és azok játékban való reprezentációja foglalkoztat egy ideje. Az első inkább kis elmélkedés a merev páncélzatok nyújtotta védelemről és annak megkerüléséről. Főként az idei, Közös karakteralkotásban megemelt SFÉ kapcsán érzem úgy, hogy megér egy eszmefuttatást.
A másik pedig valójában nem is annyira a kések, hanem a tipikusan késekkel árnyakban sunnyogók témaköre. Hogy miért is nem fair szimpla Észlelés dobásra bízni az egészet, valamint, hogy mit is lehetne helyette kezdeni a jelenleg adott rendszer kereteinek minimális bővítésével.
Páncélosok
„Jöttek, valóban. Miután a bejárati ajtóval nem boldogultak, a Ködfúvók az ablakokat feszítették be, és néma csendben, kettesével-hármasával rontottak nekünk. Aligha számítottak rá, hogy az előcsarnok oszlopai közt talpig vasba öltözött alak, hátrébb a konyhai átjáróban szabályos pajzsfal várja őket: pengéik lesiklottak olajban edzett vértezetemről, csapásaim alatt csontjuk tört, inuk szakadt, és vért köhögve hullottak a pórok nyilaitól.
…
Celestius botot ragadott, és a konyhai átjáró felé rohant – ebből megértettem, hogy a hátsó ajtót betörték, és kettőzött dühvel estem az előcsarnokba furakodóknak: vállal együtt szeltem le egy szürke alak karját, aki kézi nyílpuskát emelt rám, és a padlóhoz szegeztem egy másikat, mielőtt valaki a bal combrésen át az oldalamba döfött. A hegyből alig egy ujjnyi talált utat a láncruha szemei közt, de ez is elég volt ahhoz, hogy szemem előtt felderengjenek az őszi csillagképek: üvöltve perdültem meg, szétmorzsoltam egy gégét, mellközépig hasítottam egy felém ugró árnyat, és teljes súlyommal nehezedtem az orvtámadó mellére, aki a lábam közt átkígyózva kereste a sebezhető pontokat vértezetemen. Hogy mit tettem, mikor tőre az én kezembe került, sejtheted…”
Wayne Chapman – Garmacor címere
A MAGUS alkotói nagyon sok időt és energiát fektettek abba, hogy utánanézzenek a fantasy műfaj hátterét nyújtó középkornak, ám az elmúlt évek podcastjaiban is bevallottan keveset, szinte semmit nem foglalkoztak azzal, hogy az első kiadást teszteljék mielőtt megjelenik. Ennek megfelelően a páncélzatok leírása korrekt, kitér olyan részletekre, amikre sok más korabeli szerepjáték nem. Ilyen például, hogy a komolyabb páncélzatok alá vastag ruhát, „posztóvértet” vesznek, vagy amilyen a merev lemezekkel fedetlen területek lánccal való takarása, mintegy kiegészítő védelemként. Viszont a rendszerben már egy rövidkard is rendelkezik az eséllyel, hogy a teljesvértes harcost megsebezze hatos dobás esetén, mi több, még sebzés hiányában is, pár túlütéssel használhatatlanná tegye a páncélzatot az SFÉ csökkentése révén. Ezzel ellentétben a komolyabb merevvértek még a kétkezes fegyverek ellen is tisztességes védelmet nyújtanak és a földi középkorban is elsősorban megkerülni igyekeztek a páncélzat nyújtotta védelmet, nem pedig átütni. Hogy hogyan is nézhetett ki egy ilyen harc és milyen szintű előnyt biztosít egy teljes páncélzat, azt egész jól szemlélteti egy cseh, történelmi vívással foglalkozó csapat kis filmje, A remény lovagja címmel. Szóval a merev vérteket normál körülmények között közel lehetetlen átütni emberi erővel. (Itt még szeretném megjegyezni azt, hogy miért védenek a láncingek a zúzóeszközök ellen. Mivel a láncszövet csak a kard élét fogja meg, annak túloldalán egy éles kard is csak egy vasrúddal ér fel. Éppen ezért láncinget sem hord senki védelem gyanánt magában, azaz megfelelő alápárnázás nélkül. A vastag fegyverkabát/posztóvért nyeli el valójában a csapások erejét.)
Ez azt jelenti, hogy ha valaki bevásárol merevvértet, akkor már megállíthatatlan tank lesz a középkori csatamezőn? Közel sem! Bár már önmagában az is komoly kompenzációt igényel, hogy valaki rákölti egy jelentősebb varázstárgy árát felszerelésre karakteralkotáskor, ami cserébe harcon kívül mindenhol csak akadályozza. Súlya miatt fárasztóbb minden hosszadalmas cselekmény. Ugyan a mesterfokú nehézvértviselet képzettség harcban eliminálja az MGT módosítót, de ettől még a mindennapi életben vannak olyan mozdulatok, amiket páncélzatban nem, vagy nem teljesen úgy hajt végre az ember, mint anélkül. Például a vállvasak, főként a nagy, lovas vértezetre jellemző vállvasak lehetetlenné teszik a kezek egyenesen fej fölé emelését. Egy hátrafelé is teljes, rákozott csataszoknyában nem lehet a földről felülni. A felálláshoz mindenképp has iránt, négykézlábra kell fordulni. És a többi, és a többi. A páncélkesztyű sem épp a finom kézügyességet igénylő feladatok támogatója. Mondom mindezt úgy, hogy magam nem kevés alkalommal viseltem teljes vértezetet, így első kézből tapasztaltam ezeket.
További gond a súly – nem csak vízbeesés veszélye mellett – konkrétan a mindennapokban. Hogy bír el egy szegényes ház emeletén a deszkapadló? Hogy bír el egy szék? Meddig süllyed páncélban az ember a sárba? És persze az alap 1.0-ás utazólovat el lehet felejteni, mert nem fogja hosszan elbírni a vértest. Szék kapcsán velem is előfordult, hogy a hegytetőre felérve, cirka 40 kg acélban kinéztem egy szimpatikus széket, vas kerettel, hogy lepihenjek és ahogy leültem a szék négy lába tövig csusszant a talajba.
Persze a mindennapok bosszúságai sokszor kevéssé képzik a játékok narrációjának részét. Harcban pedig óriási előny a merevvért, mondhatnánk erre. De az a helyzet, hogy senki nem kötelez rá, hogy fejjel menjen az ellenség a falnak. Azaz bár a páncél előnyt jelent, de közel sem leküzdhetetlent, főként nem akkor, ha többen vannak a vértes ellen, vagy pedig jelentős a harci tudáskülönbség. Vegyük is számba, hogy mi mindent lehet kezdeni játéktechnikailag a páncélossal szemben, legyen az NJK vagy JK (mert az NJK-k sem ostobák):
Hacsak valaki nem teljes vértezetet hord, a legegyszerűbb a célzott támadás. Jól hangzik az a mellvért, de egy-egy végtagra célzásnál csak +15 Vé jár a védekező félnek (ETK 95.o.). Tőrkardnál még csak ennyi sem (MTK 162.o.). Játszik a hátbaszúrás is a legtöbb esetben, hiszen a szabálykönyvben pontosan leírva, egy félvértezetnek már nincs hátvért része, akárcsak a földi középkorban. „Combközépig ér, és csak elől fedi viselőjét.” (ETK 350.o.) A félvért tipikusan a nehézgyalogság páncélzata, akik az első sorban harcoltak, mögöttük a barátokkal. Ennyivel is olcsóbb, mint a lovagi, nemesi páncél. Azaz a félvért nem csak a lábujjig érő lábvértezeten spórol egy keveset.
Célzás bejelentése híján, részleges páncélzat esetén, mikor nem a csőcselékkel megy a harc, lehet használni a találati dobást (MTK 52.o.). Azaz, hogy melyik testtájékot érte a sebzés. Minden egyes harcban szerintem fölösleges és játék lassító, de főbb dramaturgiai pillanatokban adhat egy plusz izgalmi kockagurítást.
Ha nehéz eltalálni a réseket, főként, ha csak tenyérnyi vagy kisebb (+25-30 Vé) akad, mint a könyökhajlatok, térdhajlat és hátsó comb – amit szabadon szokás hagyni lovagláshoz -, esetleg hónalj és szemnyílás, akkor sincs minden veszve. Itt az ideje csökkenteni a páncélos védelmét! Végre lehet alkalmazni a lefegyverzés képzettséget, ezzel rontva a célpont harcértékeit. Ez ellen pedig az SFÉ sem véd. Netán a mögékerülés módozatai közül alkalmazni egyet (MTK 71.o.). Ha már egy hátulról vagy félhátulról érkező támadást össze tud a támadó hozni, a védekező elveszíti fegyvere és pajzsa Vé-jét és tisztán alap védőértékkel védekezik.
És végső soron ott vannak a páncélnyitogató fegyverek is. Erre is jött ki szabály, átütőerő címen (MTK 162.o.). Mert amelyik világon páncél van, ott a megoldást is keresik ellene.
Settenkedők
„Egyedül a Messor tudta, hogy a krániak már közöttük járnak.
Két-három fejvadász ellenőrzi az innenső oldalt láthatatlanul, a Lopakodók védelmében. Ha bármi rendellenességet észlelnek, visszatérnek jelenteni éppoly észrevétlenül, ahogyan érkeztek. A kapu pedig bezáródik anélkül, hogy a dzsadok megpillantották volna a Tersiust és kíséretét.
Mosollyal nyugtázta, hogy láthatatlan társai szemfényvesztő ügyességgel mozognak, lépteik nyomán nem hasad ösvény az ágyásokban. Próbálta kitalálni, merre járnak, és kik lehetnek – a Klán nem közölte, kik követik Sobirába, amikor eljő az idő.
Figyelt. Igyekezett felfedezni a könnyű lábnyomokat, az árulón lebbenő selymeket… de nem járt sikerrel. Végigfuttatta tekintetét a tribünökön, akad-e gyanakvó dzsad, de csak ámuló szemeket, várakozástól felajzott barna ábrázatokat látott.
Váratlanul érte a lágy érintés. Simogató ujjak cirógatták meg a tarkóját, gerince mentén leszánkáztak egészen a derekáig, akár az alágördülő, súlyos verejtékcseppek. A Messort megborzongatta könnyed játékuk, mert tudta, különleges érzékei bárkit lelepleznének, aki a közelébe óvakodik.
Bárkit, kivéve egy mortelt.”
Dale Avery – Renegát
Mindig is igazságtalannak és túlegyszerűsítettnek éreztem a lopózás és rejtőzés kérdését a rendezvényeken. Ha a dramaturgia úgy kívánja, akkor az NJK 100%-os lopózása mindent visz (lásd Cefer a Koszt és kvartélyban). Vagy ha a JK dob, akkor a 18+-os érzékeléssel bármit észrevesz és a 100+%-os képzettséggel bármit megold, kis túlzással akár az üres bálterem közepén állva is.
Holott, ha belegondolunk ez közel sem ennyire fekete-fehér. Egy képzett tolvajnak is nehezére eshet észrevétlenül megközelíteni egy szemfüles testőrt, akinek az a hivatása, hogy figyelmes legyen, és egy képzetlen kis varázsló is el tud sétálni csendben egy álmatag, bambuló városőr mögött a puha földúton, anélkül, hogy az azonnal hátrafordulna.
Ezen a kérdéskörön már sokat gondolkodtam és az alábbi javaslatot fogalmaztam meg. Az érzékelés képességpróbát kell szembeállítani a lopózás/rejtőzés képzettség próbájával. Ha az észlelésre rendeltetett fél dob egy próbát a tulajdonsága tíz fölötti részére, és amennyivel eltér a tíz fölötti résztől, azt 10-zel megszorozza, az lesz a képzettségpróbát dobó százalékos módosítója. Ha alá dobott az észlelő, akkor különbség*10% levonással, ha fölé, akkor ugyanennyi bónusszal.
A föntebbi példák számszerűsítve:
- Testőr dob 17-es Érzékeléssel k10-en 4-est. Azaz 7-4=3 a módosító alapja. A tolvajnak -30%-kal kell sikeres lopózást dobnia.
- Bamba városőrünk dob a 11-es Érzékelésére k10-en 6-ot. Azaz 1-6=-5 a módosító alapja. Csöndes, kis öreg magitorunk pedig +50%-kal osonkodhat el mögötte.
Amennyiben nem akarjuk a JK tudomására hozni, hogy mennyi a módosító, úgy szimplán meg lehet tőle kérdezni, hogy mennyivel dobta meg a lopózását/rejtőzését és gyorsan fejben kiszámolni. De azt is lehet, hogy utána ezt a különbözetet használjuk a másik fél Érzékelés dobására módosítónak. Például 37-tel dob a karakter a saját lopózás értéke alá, az őrszemnek -3-as módosító jön az Érzékelés próbájára. Ily’ módon kis izgalmat is lehet vinni a játékba, hiszen, ha csak éppen, hogy megdobta egy játékos a képzettségpróbáját, akkor izgulhat, hogy észreveszik-e. Ha nagyon nagy különbséggel megdobja, akkor kvázi semmi izgulni valója nincsen. Ha pedig csak egy picit rontja el, mondjuk 12-vel a százalékos értéke fölé dob, akkor még reménykedhet a bamba őrben, aki +1-el még elronthatja a képessége próbadobását. Ugyanezen mechanizmus mentén, egyszerűbb ellenfelek ellen használhatóvá válnak az alacsony szinten rendelkezésre álló százalékos képzettségek. Így, az amatőrhöz képest képzettnek minősülő, 20-30%-os képzettség is. Hiszen ekkor az átlagos Érzékeléssel rendelkezők ellen már jó esélye van az alkalmazónak.