Hosszas kísérletezés után a Krónikák.hu égisze alatt működő klubokkal és rendezvényszervezőkkel úgy döntöttünk, ideje megerősítenünk összefogásunkat és összeszednünk eddigi évek számos karakteralkotásából merített tapasztalatainkat Megalkottuk hát a közös karakteralkotást, amit rendezvényeken átívelően használni fogunk. A már jól ismert elemek mellett néhány új mechanikát is felfedezhettek majd, melyek mind a karakterek személyre szabását szolgálják.

Az egységesség mellett célkitűzésünk volt, hogy a karakterek erejét minimális mértékben keretek közé szorítsuk, a különböző kasztokat pedig egymás felé közelítsük hatalom tekintetében. Ennek apropója, hogy a bestiáriumi lények újra kihívást jelentsenek a kalandozóknak, így színesebb és izgalmasabb kalandokat tudjunk elétek tárni.

Ismét a szintfüggetlen, tapasztalati pont alapú megközelítést alkalmaztuk, hiszen terveink közt szerepel, hogy ne csak a megszokott közepes szinten indulhassatok újabb kalandokra Ynev kontinensén, hanem akár zöldfülűekként, vagy veterán, Ediomadot megjárt kalandorokként is.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a türelmeteket és külön köszönet a Regélő Főnix Szerepjátékos Klub lelkes tagjainak karakteralkotásunk vázlatának teszteléséért. Jó karakteralkotást mindenkinek!

 

KÖZÖS KARAKTERALKOTÁS

Közös karakteralkotás a 2024-es évre és tovább

9 thoughts on “Közös karakteralkotás a 2024-es évre és tovább

  • Szia!
    A Szerpapnál lehivatkozott szabálykönyvi részlet utolsó bekezdésében olvasható a különböző visszatöltési metódusokra vonatkozó részlet. Ez alapján legfeljebb 18 Mp-ot tudsz visszatölteni imával, nulláról indulva.

  • Köszi, a szitnenkénti FP (és a papok manája) mennyi? Nem találtam. (Persze lehet én vagyok vak)

  • Első oldal, Használható könyvek és kiegészítők listája-ból a „Dalok Hat Városból” link hibás.

  • Köszönjük az észrevételt, sajnos az időközben kijött második DHV kiadás picit megkavarta a korábban szerkesztett dokumentumot. Este frissítjük!

  • Sziasztok.
    A 3. oldalon a lenti bekezdésben a felszerelés link sem él.
    Kérdésem is lenne, ha valaki a Klasszikus karakteralkotás mellett dönt, a 10. oldalon lévő képzettséghez tartozó bónuszokat megkapja vagy nem? Köszi.

  • Felkerült egy olyan fájl, amiben már jók a linkek.
    Igen, él a képzettség lista adta bónusz.

  • Ha én klasszikussal alkotok egy harcost és felvszem a Szerpapot akkor hogy lesz manám, vagy fixen 18?

  • Igen, mivel nincs KFP-je, amiből vehetne, így megkapja, amennyiben korábban nem volt más forrásból manája.

  • Üdvözlet!
    Észrevettem hogy nem használható a repülő szőnyeg.
    Ha a csapatban van Kharei Gilron pap (Mechanika Mf. és Gépszellem) és egy Varázsló (Elemi erő alapú súlycsökkentés és Hő teremtés) ketten készíthetnek merev vázas, irányítható léghajót?

Vélemény, hozzászólás?