Egy időre sikerült elzavarni Amundot Kuklis képeket nézegetni így visszatérhetünk rpg filológiai régészkedésünk eredeti idővonalára. Itt már 1995 decemberében járunk, ami sokak szerint (például egy legutóbbi remek videóban is hallható két szakértőtől) a magyar szerepjáték talán legfényesebb aranykora volt. Való igaz, a bejegyzések végén látható összegzés alapján is ekkor jelent meg a legtöbb féle fajta magazin és kiadvány párhuzamosan, az akkori felmérések szerint voltunk vagy 30 000-en kimutathatóan.
A Trollbarlang egy mára legendák homályába veszett hely, az Opera környékén (is) volt egy Andrássy úti emeleten. Fő profilja a Warhammer bolt volt, de sok más szerepjáték forgalmazásával is foglalkozott. Amit kevesen tudnak, mert az újságaiból nem olvasható ki, hogy hatalmas képregény, azon belül manga és anime központ volt. Olyan kínálattal rendelkezett, ami lélegzetelállító volt.
A Trollbarlang saját anyagait tartalmazó Troll mellékletként szerepelt legtöbbször más magazinokban és fanzinokban. Így egy kicsit megnehezíti a kutatását és nem tudni pontosan mennyi önálló szám jelent meg (jelen tudomásunk szerint ezzel együtt három). Így az első önálló szám (II. Vérfolyam 10. szám – Nyamm!) igyekszik lehengerlő tartalommal szolgálni és azt gondolom sikerül is neki. Lássuk a tartalomjegyzéket és magát a fanzint.
LETÖLTÉS: Troll_II_Verfolyam_10sz
A cikksorozatunk elkészültében nagy segítségemre voltak különböző módokon a következő személyek: Mizsák Illés (Cather), Magyar Gergely, Thirlen, Tamás (Norris) Gábor, Kornya Zsolt, Gondos Máté, Mudra Miklós, Körtvélyes Ákos, Maxwell Jobson, Inhaizer Gyula. Nekik köszönhetően tart most ott a projekt ahol. Ezúton is köszönjük részvételüket a kutatásban, gyűjteményük megosztását, a digitalizálásban és katalogizálásban való részvételüket.
Magyar Szerepjátékos Fanzinokat összegző projekt dokumentuma: fanzinZ (2.9)