Gene LaMacchia: Talen (M.A.G.U.S. novella)

Mai rövid történetünkben egy élethalálharcnak induló helyzetről derül ki mozdulatról-mozdulatra egyre több, hogy egy fontos Ynev világi esemény, mozzanat színfalai mögé kaphassunk bepillantást a majd 20 évvel korábbi rajongó alkotásából. Az Ynevi Krónikák sorai tovább pörögnek és lassan teljesen kitöltődik linkekkel az alant található táblázat is, legközelebb pedig áttérünk az anyagok lírai felére is egy kis érzésért. Stay tuned… A címválasztás és a karakternév különösen fontos eleme a M.A.G.U.S. történetének, amiről egyszer majd egy hosszabb nyári tábor egyik esti programjában hosszabb kifejtést is adunk, reméljük visszatérhetünk majd az ottani ivósjátékok és hagyományok ápolásához is.

***

‘Szisszenő pengék vonnak láthatatlan kört a magas alak körül, aki mozdulatlanul áll a máglya lobogó fényében. Haja ezüstfehéren omlik vállára, szemei kéken ragyognak, ahogy ellenfeleire emeli hideg tekintetét. A féltucatnyi fegyveres lassan közelebb nyomul, óvatosan köröznek prédájuk körül. A megmérettetés utolsó állomása ez, aki idáig eljutott, figyelmet érdemel.

  Egyikőjük előrébb csusszan, láthatóan magának akarja a dicsőséget. Nem zavarja ellenfele fegyvertelensége, ez nem a lovagias párviadalok színhelye… Rutinosan engedi útjára kardját, az egyenes vágás célravezetőnek tűnik ebben a helyzetben. A fehérhajú ebben a pillanatban megmozdul. Követhetetlen mozdulata nyomán egy kard terem a kezében, mellyel olajozottan söpri félre a veszedelmesen közel került fegyvert, majd a hihetetlen gyorsaságon láthatóan megdöbbent ellenfele karján hosszú vágást ejt. A sebesült elejti kardját, eleget tett az első vér követelményének, számára végetért a harc. Nem így a megtámadottnak, aki köríves mozdulatának lendületét kihasználva a tetőponton elengedi fegyverét, s az pörögve csapódik egy újabb, méterekkel távolabb álló fegyveres combjába. Pillanatokkal később a két sebesült eltűnik a tűz köréből, a fehérhajú ismét mozdulatlanul áll, a megmaradt harcosok pedig csak most eszmélnek, hogy négyen maradtak egy szempillantás alatt.

  Taktikát váltanak, egyikük kicsi, de veszedelmesnek tűnő nyílpuskát emel áldozatukra, ezzel egyidőben ketten oldalt teremnek, hogy elzárják a megcélzott esetleges kitörési szándékát. A kiröppenő nyílvessző villámgyorsan megpördülő prédájuk fellebbentett köpenyében akad el, és mielőtt újabb lövésre kerülne sor, a visszaforduló férfi kezét sebesen cikázó tőrök hagyják el. Az első kiüti a nyílpuskát támadója markából, a második ugyanabban a pillanatban remegve áll meg annak felsőkarjában. Újabb vér, egy támadóval megint kevesebb…

  Az eközben kardnyújtásnyira került két fegyveres oldalról közrefogja a fehérhajút, akinél a tőrök elhajításával ismét csak nincs fegyver. Egyszerre sújtanak le; két tökéletesen kivitelezett keresztvágás, hogy ellenfelük ki se térhessen a kardok elől. Fém csendül fémen, a megtámadott edzett alkarvédőin csattannak a pengék. Egy pillanatig nem mozdul senki a hármasból, majd a középen levő feljebb löki a kardokat, és sima mozdulattal gurul ki a veszélyes zónából. Felpattanva újabb fegyver hagyja el kezét, a tiadlani dobócsillag eddig meg be nem avatkozott harmadik ellenfele combjába mar. Az biccent egyet, és eltűnik a fényből. A megmaradt két támadó tehetetlenül szemléli, ahogy a fehérhajú felkapja elhajított kardját, és még egyet előhúz bal kezével. Kezdeti magabiztossaguk kissé odalett, de harciasságukból mit sem vesztve vetik magukat újra ellenfelükre. A feltünően rövid keresztvasú kardok útját állják mindkettőjük vágásának, majd ők védik az ellencsapásokat. Lassan mozog a hármas, védtelen felületet keresve a másikon, hibákra várva. Egy idő után az egyik fegyveres egy pillanatra társára tekint, hogy mire volt kíváncsi nem derül ki, mert ellenfelük kihasználva az alkalmat látszólag védtelenül előrelép, és az immár nem összhangban mozgók egyike lecsap, hogy véget vessen a küzdelemnek. Kardja hajszálnyira süvít el a villámgyorsan lebukó fehérhajú feje fölött, hogy a szemben álló döbbent társa vállába szaladjon. Majd tettén maga is meglepődve egy szempillantással később reagál a felé zúduló alsó vágásra, s rezignáltan érzi a combjába szaladó kardot. A küzdelem végetért, az áldozatból vadász vált…

  A győztes halkan felkacag, s ekkor a tűz fényébe majd tucatnyi alak lép. Köztük az imént legyőzött fegyveresek, akik vidáman integetve letelepednek a tűz köré, mely jóvoltukból pár pillanat múlva fellobog, még nagyobb fényt adva. A harc győztese már nem kacag, lassan a tisztás közepére sétál, ahol három ember áll, láthatóan rá várva. A sziklakeménységű arcokon elégedettség játszik, ahogy a feléjük közeledőt nézik. A fény most már teljesen megvilágítja a győztest, annak égkék szemében mindhárman visszatükröződnek. A szoborszépségű arcon ugyan fáradtság honol, a magas férfi mozgása azonban ebből semmit nem mutat. Ragadozóléptekkel közeledik a csoporthoz, mindenre felkészülve. Aztán meglátja a mosolyt tanítómestere arcán, és ebből rajön, hogy vége. Kiállta a Próbát, azzá vált, amire hosszú éveken át készült. A középső alak elé érve lassan letérdel, s az nyakába akasztja a Via Shen-i Embervadászok lunir medálját. Gratulálok, Elf – hallja a klán vezetőjének hangját -, bizonyítottál…’