Különleges bejegyzés következik, hiszen több ember több munkája is felsorolásra kerül a M* gazdag történetének több évtizedéből is. A legfontosabb azonban az, hogy hosszú (legalább két éves) munka végeztével MagicHorse végre a nagyközönség elé tárja kiegészítőjét, ami (nomen est omen) a hozzá egyik legközelebb álló kaszt, a varázsló lehetőségeit szeretné körbejárni, bemutatni és (igen) ki is bővíteni. Ezen a ponton pedig következzen egy részlet, a kiegészítő bevezetője a szerzőjétől:

„A varázsló igen sokoldalú kaszt, főként modern, földi tudással keresztezve. Részben ezért sem szeretik ellenzői, beleértve sok KM-et. Ezt a felét a történeknek már Nyúl is kifejtette a vonatkozó Rúna cikkben: A Varázsló, avagy „Hozzám nem állhatsz be varázslóval!”.
Az is egy komoly gondolati érvelés ellenük, hogy klasszikusan, ha a fantasy műfaj gyökereit nézzük, egy tipikusan NJK szerepkör. Valaki, aki a hősi küzdelmeket lefolytató főszereplőktől külön utakon jár, esetleg közvetít vagy egyenesen ő bízza meg őket. Többnyire ül a tornyában, laborjában, a tanácsban, netán az uralkodó mellett, és vagy ellene vonulnak, vagy hozzá fordulnak segítségért a protagonisták, mivel ami más halandónak szinte lehetetlen, azt a varázsló pár bűvigével megoldja, legyen az átokfejtés, varázstárgy vizsgálata, készítése vagy utazás a tér/idő egy távoli pontjára.
Ezzel együtt sokan vagyunk, akik nem csak a hős fegyverforgatót vagy a trükkös tolvajt szeretnénk megformálni. Mi több, nem is valami mágiával megspékelt egyéb alakot, aki tud egy-két hasznos trükköt, hanem magát a nagybetűs Varázslót. Ezzel a művel egyrészt a hasonszőrű játékosoknak szeretnék némi segítséget nyújtani azáltal, hogy pár dolgot összeszedek kiegészítőkből, a Rúna magazin hasábjairól, illetve próbálok röviden összefoglalni világnézeti kérdéseket, mivel azoknak ismerete a M.A.G.U.S. szemszögéből feltétlenül szükséges a logika megismeréséhez és alkalmazásához. Még akkor is, ha az évek és alkotók sokasága miatt helyenként a rendszer elemei ellentmondásba kerülnek magukkal. Vagy nemes egyszerűséggel az alapok lefektetésekor még nem készültek fel arra, hogy hogyan lesz tovább (pl.: asztrál és mentál szem utolsó sora az ETK-ból kontra membrán az MTK-ból).
Másrészt pedig, ahogy a bevezető idézettel is utalok rá, szeretnék egy lehetőséget adni a specializált varázslók megjelenítésére. No nem az összes félére, Adron ments! De több játszhatóval színt vinnék a standard varázslók világába. Tartalommal tölteném meg azon homályos fogalmakat, mint elementalista, mentalista vagy démonlovas.
A paletta gazdagsága kedvéért pedig körvonalakban említeni fogok olyan specialitásokat is, amik szerintem nem valók a játékasztalhoz. Ezek általában olyan alkasztok, amiknek amúgy sem zsánere a kalandozás, nem a vérük része a nyughatatlanság, hiszen úgy nem tudnának elképesztő hosszú időket foglalkozni kutatásaik aprólékos, gondosan dédelgetett részleteivel. Nehéz elképzelni a sivatag porát nyelő vagy az erdei sátrat rendszeresen választó tudóst, kinek könyvtár kell és idő benne olvasni, tanulmányozni, vagy a megszállott mágikus tenyésztőt, kinek teremtményeihez hely kell, ellátmány és legfőképp idő, hogy foglalkozzon velük.
Végezetül pedig egy forrásjegyzéket is összeállítottam a kiegészítő végén. Jó olvasgatást!”

LETÖLTÉS: Varázslók-könyve_2nd

Módosítási lista a 2nd verzióhoz:

– Elgépelések javítása, újratördelés.

– Varázslóiskoláknál bekerült a hat városi Armen.

– Mágiaelméleti és technikai kérdéseknél az Elemi Erőhöz bekerült a referencia és egy KKUK-s példa az egyéb elemi aurákra.

– Ugyanitt kifejtésre került az őselemek kötelező Ép sebzése.

– Megerősítésre került, amit olyan sokszor leírtak az alkotók, hogy nincs minden mozaik játéktechnikailag kidolgozva.

– Az együttállások végén a fogalmazás pontosítva lett.

– Elementalista elírások pontosítva lettek.

– Kinetikus elző verziójából kimaradtak oda szánt részek, amik megmagyarázzák, hogy miért is keresettek az építészetben. Képességükhöz bekerültek a nagyobb súlyok.

– Anyagmágusban kinetikus elírás korrigálva lett. Litániával kapcsolatos megjegyzés pontosítva lett.

– Asztrálmágus kondíció pontosítva lett.

– Mentalista kondíció pontosítva lett.

– Nekromanta már nem Af, hanem Mf herbalizmust kap 4. szinten.

– Metamágus manalátása újra lett skálázva a használhatóság jegyében.

***

Hasonlóan korábbi cikkeinkhez (pl. Lovagok Könyve, Fejvadászok Könyve) a történelmi hűség és egyéb apróságok miatt fontos, hogy megemlítsük és megörökítsünk korábbi anyagokat is, amik a témában születtek és korábban a maguk módján igyekeztek bővíteni kedvelt játékunk legkülönlegesebb fejezetén, a Mágián.

Rasztif el-Lorren nevével fémjelzett hőskori kiegészítő az Ynev varázslatai, mely korábban a magus.rpg.hu oldalon is megjelent. Ez akkor még minden varázshasználó kasztnak kínált újabb metódusokat, diszciplinákat (ejtsd: varázslatokat). Érdekes és értékes megoldásokat egyformán találhatunk benne, ahogy találó és specifikus illusztrációkat is egyaránt, amik emelik ennek a kiegészítőnek a jelentőségét. Letöltés: ynev_varazslatai

A Fagy Varázslói mindig is kilógott a világból, a rendszerből, de a kiegészítők közül is igényes küllemével, ezzel ellentétben mindig is a M.A.G.U.S.-hoz és Ynev világához volt szánva. Sok vitát kavart megoldásaival, de akármi és akármilyen jó ötletek is voltak benne, az alkalmazhatósága végül mindig kétséges maradt, egy izgalmas fejezetként megragadva ebben a végtelen történetben. Letöltés: Fagyvarázsló(J)

A mostani kiegészítőhöz legközelebb és legkorábban Ramses jutott, aki amellett, hogy a M* rendszerét is átfogó módon megpróbálta kiegészíteni (egyesek szerint javítani) úgy sokmindent kidolgozott, amit korábban csak ígértek, vagy félkész módon jelentek meg így vagy úgy. Munkái sok évig képezték rendezvények karakteralkotásinak mágiahasználóra vonatkozó részeinek gerincét, így örök hála illeti munkásságáért. A varázshasználókhoz kapcsolódó cikkeit közöljük csak alább. Letöltés:  Csatamágus //  Csatamágusi mágia   //  Ynev varázslórendjei    //    Új boszorkánymesteri és tűzvarázslói varázslatok

Normo tollából erősödött még tovább később a tűzvarázslók trükktára (Letöltés: Tuzvarazsloi_Magiak_(Godoni_Tekercsek)  ) és az oldalunkon is használt metódus elődjének tekinthető a Gianagi vízvarázslók anyag is (Letöltés:  Gianagi_vizvarazsok   ) amik tovább mélyítették azt a gyakran növekvő gyanút, hogy léteznie illene-kellene egy elementalista tapasztalati „mágus” karakternek. Talán egyszer lesz is használható még.

Viszonylag új anyag, ami Lucius alapötlete alapján valósult meg a Fehér Páholy tagjainak a jóvoltából (akik szeretik a mágiát és értenek is hozzá) és kapcsolódik az oldalunkon korábban lezajlott és lezárult kampány eseményeihez. A Crantai Lélekpecsét egy veszedelmes, de értékes ereklye, ami kétélű fegyver a játékosok kezében, de erős eszköz lehet a kalandmesternek is otthoni játékokban. Letöltés: lélekpecsét

***

Remélem ez a régi és új anyagok közötti körtúra mindenkinek tartogat érdekes újdonságokat majd, s tudják majd használni otthoni játékukban vagy rendezvényeiken. Sokan sokféleképpen képzelik el a fantasy világokat és főleg az azokban megjelenő mágiát, de hogy minden fantasyban kulcsszerepe van az senkinek nem lehet kétséges. Mindenkinek jó játékot és mesélést kívánunk a fenti anyagokkal!

Varázslók Könyve (M.A.G.U.S. kiegészítő)

Vélemény, hozzászólás?