Új év és ezzel új Regix, amiből az következik, hogy új frissítést is kap a V.I.T. Összedugtuk a fejünket ismét a debreceni klub játékosaival, mesélőivel és az idei kaland két írójával, végül a Fehér Páholy is segített véleményezni az eredményt. Egy nagyobb változásról beszélünk, amit a teljesség igénye nélkül az alábbiakban szedünk pontokban.

  • Átalakításra került a faj/kaszt táblázat, és így teljesen igazodik az Előtörténet Alapú Karakteralkotáshoz.
  • Elkezdődött a Nyári Táborban bemutatott új faj, a Yitilik tesztelése is. Az első rendezvény, ahol bemutatkoznak az V. Regélő Főnix Szerepjátékos Találkozó lesz. Ennek megfelelően, az erre vonatkozó instrukciók is megtalálhatóak az anyagban. Várjuk a rendezvény végén az ezekkel kapcsolatos visszajelzéseit azoknak, akik ki is próbálják ezeket a korcsóriásokat.
  • Az Ismeretek skála módosításra került, így a szint meghatározásában is szerepet játszik. A karakterek 3-6. szinten hozhatók idén.
  • Minden karakter fixen 3 Dicsőség Ponttal kezdi az alkotás folyamatát, ezzel könnyítve a hátterek választását és a szabadabb testreszabást.
  • Elkészült és végre belekerült a V.I.T.-be a Felszerelés Készítés Táblázat. Ennek megfelelően saját magatok készíthetitek el a fegyveretek, pajzsotok vagy vértetek.

Hosszú időszak tesztelése és temérdek visszajelzés alapján még sok, apró módosítás került bele ebbe a verzióba, és reményeink szerint egy lépéssel közelebb kerültünk a végleges változathoz. Továbbra is várjuk a visszajelzéseiteket!

Itt megtaláltok néhány segítséget a karakteralkotáshoz, ami megihlethet titeket, vagy plusz infókhoz juttathat titeket.

A világleíráshoz készült segédletünket itt találjátok:

Kisokos Kalandozóknak

A Yitilekről a táborunkban megjelent kiegészítőnkben írunk részletesen, ahol Yneven való megjelenésüknek története is leírásra került.

Ígéretek Tanúi

Hálával tartozok az összes embernek, akik segítettek az elkészítésben. Komattrénak a szerkesztésért, a klubtagoknak, akik támogattak engem és egymást is, illetve a Fehér Páholy varázslóinak, akik kritikáikkal és véleményükkel irányt mutattak.

 

VIT Alapú Karakteralkotás

 

Jó Kalandozást kívánunk mindenkinek!

V.I.T. Alapú Karakteralkotás 3.0

6 thoughts on “V.I.T. Alapú Karakteralkotás 3.0

  • Üdv Ishidu!
    Nagyon tetszik a karakteralkotás és benne a Ytilek is. A nekik meghatározott faji maximumokon akadt meg a szemem.
    Pl:Egy ember harcos vagy lovag ereje 20 ban lett maximalizálva a táblázat szerint (4. o.), és pl. egy Jégfélóriás harcosé vagy lovagé pedig csak 19? (aki faja szerint kap +1et az erőre) De mondhatnám a többit is az állóképességet, egészséget, stb.
    Ez direkt van így vagy csak elszámolás?
    Üdvözlettel, ePocak.

  • @ePocak: hello és köszi a visszajelzést 🙂 lehet rosszúl írtuk igen, úgy számolódik, hogy 18+/- a faji módosító + az adott kasztnak ha van kf-je +2 és így jön ki a maximum 🙂 legalább is én így számoltam mindig 🙂 e szerint alkothattok.

  • Üdv Ishidu!
    Az Ytilek által használt fegyverekre van koncepció, vagy majd a KM-től függ a dolog? Gondolok arra, hogy egy alapkönyves csatabárd mégis csak az emberekre van méretezve. Másik kérdésem a bárd karakter ebben a karakteralkotásban vásárolthat hatalom amulettjét? A listában nem látom.
    B.R. epocak

  • @ePocak: A KM-el kell majd egyeztetni róla 🙂 készíthet magának egyet igen 🙂 az alapanyag költséget fizesse ki és természetesen 🙂

  • Lithas!

    Kérdés; a VIT DP pontok költhetőek a háttérnél? Tehát az a -6/+6 érték ami a skálákból kijön, hozzáadódik a 3 alap +1 opcionális csillagjegy DP-hez, hogy költhető legyen hátterekre?

    Köszi
    Smoker

  • @Smoker: igen és ez a szövegezésében is benne van 🙂

Vélemény, hozzászólás?