„Annyi csillag van az égen.

Nézd, milyen magasan vannak

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én…”

– Cloud Boohen

 

A tavalyi ünnepi alkalom után újra megnyílnak a kapuk arra a másik világra, melynek sorsát együtt formálják fegyverforgatók és varázshasználók. Azóta több sikeres tábort tudtunk magunk mögött és régóta készültünk, hogy a legutóbbihoz méltó folytatást tudjunk nyújtani nektek. Tehát valami egészen mást …

Idén szeretnénk, hogy sokan visszatérhessünk a M.A.G.U.S. gyökereihez, hogy egy rendezvényen is átélhessük közösen, hogy milyen kezdő kalandozónak lenni. Kevés első szintűeknek írt modult ismerhettünk meg korábban, s az is lehet, hogy jobban járna mindenki a Dreonnar lejátszásával. De nem olyannak ismerhettetek minket, akiket a kihívás elrettentene.

A rendezvény a 10 Minutes Bisztró ban (Budapest, 1082, Futó utca 47-53.) lesz. 9 órakor lesz a gyülekező, 9:30-kor az ünnepélyes megnyitó és egy 9:45-ös mesélői megbeszélés végeztével 10:00-től 18:00 óráig tart majd a játék. 19:00-kor pedig az eredményhirdetést és a díjátadót követően zárjuk a találkozót majd. Ezután még lehetőség lesz dedikáltatás mellett további beszélgetésekre is. Kérek mindenkit, hogy tartózkodjon majd az étel (és ital) behozataltól, rendeléstől. A helyszínen lesz lehetőség főtt étel és különböző italok vásárlására is.

A Világról: P.sz. 3724

“Új időszakba léptünk Ynev világán (részletesen P.sz. 3723-ról) és ehhez az új lehetőségekkel kecsegtető világhoz új hősökre van szükség. Istenek tértek vissza, ősi pecsétek lazultak fel, a múltnak egyre több titka tárul fel, de kérdés, hogy elegendő és elég gyorsan e ahhoz, hogy az Ember Korának is nevezett Hetedkor vége ne essen egybe a faj kipusztulásával is.”

Morgena, a kyrek álomistennője visszatért, hívei és kiválasztottjai északon újabb és újabb templomokat szentelnek fel a tiszteletére. Toron, az utolsó vesztes Zászlóháború óta visszafogottabb és emberi arcát mutatja a világ felé, amiben szerepet játszhat egykori szövetségeseinek veszte is: Rowon hercegét elűzték, trónján Darton földi helytartója és annak fehér ork hadserege székel, Enoszuke csak nemrég bontakozott ki a tűzviharban megtépázott szigetként a külvilág előtt a keleti szél csillapultával és komoly változások történtek az erőviszonyokban, Alidaxban pedig, bár a Fekete Lobogó teljes jogú választottja, de egy Arel hitére nevelt boszorkánykirálylány uralkodik a bíborgyöngyöknek hála.

“Új jóslatok fogannak a közeledő Nyolcadkorról, Jelhordozók sorsát kutatják a bölcsek miközben mások már az újabbak eljövetelére várnak. Zavaros és érdekes idők következnek, amelyekben csak egy dolog biztos: lesznek kalandok és lesznek kalandozók akik szembeszállnak ezen új korszak kihívásaival.”

Délen Pyarron saját belső viszályait vívja a jővő nagy kérdéseit illetően és egy újabb nomádjárást nyög keleti határain, Új-Godon pedig minden erejével az északi területeinek felügyeletével köti le magát, miközben az élet megszokott folyása lassan visszatér Taba-el-Ibarába csak más alakban és szereplőkkel, mint a háborút megelőző időkben. Ront’e Rone gróf elhíresült roxeni jóslatának pedig még nem teljesült be minden sora, hogy a Nyolcadkor fordulója készen érje a Kalandok Kontinensét…

A KALANDRÓL: Anteryn felbolydul

Ahogy azt már láthattátok az esemény facebook oldalán, idén egy közhangulat keltő novellával igyekszünk még jobban bevonni a résztvevőket a történet alakulásába. Ehhez a hét folyamán egy nyereményjátékot is hirdetünk (amin az eddig szavazottak is automatikusan részt vesznek). Ahogy kiderülhetett, a kaland címe ANTERYN FELBOLYDUL és egy eddig nem ismert városban játszódik az Északi Hármak közös határán. A hangulatkeltőt az ötödik rész után egyben megosztjuk a honlapon is (a nyertesek nevével).

A KARAKTERALKOTÁSRÓL: Közös Karakteralkotás 2024

Ahogy észrevehettétek idei rendezvényeinken mind ugyanazt a metódust alkalmaztuk és az évzáró alkalom sem lesz más. Azonban a karakteralkotásban érvényes Tapasztalati pontok száma ezen alkalommal 0, azaz nulla lesz. Tehát mindenki egy első szintű karaktert és ennek megfelelően csapatot indíthat.

A karakterek származására, vallására vagy hovatartozására vonatkozóan semmilyen megkötést nem teszünk. De javasoljuk, hogy az első szint kapcsán érdemes úgy átgondolni és megfogalmazni a csapatkoncepciót és az előtörténeteket, hogy motiválható és kalandozókhoz hű legyen amennyire lehetséges. Az előtörténeteket már érdemes az Északi Szövetségben, Anteryn környékén vagy a városban befejezni, amivel megkönnyíthetitek a majdani kalandmesteretek dolgát.

A JELENTKEZÉSRŐL

A rendezvény részvételi díja 3500 Ft/fő, melynek befizetéséről a majdani csapatvezetőt értesítjük, hogyha bejutottatok a listára. A csapatok minimum négy (4) és maximum hat (6) fősek lehetnek és meg kell felelniük a karakteralkotásban és karakteralkotásnál leírtaknak. A rendezvény csapatkeresőjében hirdethet az, aki úgy érzi még tud befogadni a csapata tagot, illetve aki társakat keres a játékra.

Rendhagyó módon a jelentkezés OKTÓBER 17-TŐL veszi kezdetét és nem addig tart. Előtte küldött jelentkezés érvénytelen és nem vesszük figyelembe. Az idei jelentkezést egy kitölthető PDF dokumentum segíti meg számunkra (thx to Komattre és Tair). Kérjük, hogy a csapatok vezetői töltsék le az alábbi dokumentumot …

LETÖLTÉS: Regisztrációs-Lap-KK28

… és hiánytalanul, pontosan töltse ki. Majd ezt a gulandro@gmail.com címre küldje el.

Ezután visszajelzünk, hogy még befér e a rendezvényre (19 csapatot tudunk előreláthatólag befogadni idén) és a befizetés beérkezése után várjuk az elkészült karaktereket, előtörténeteket. Majd ezeket a Fehér Páholy tagjai átszámolják, és ha van mit módosítani, azt jelezzük. Ezután a regisztráció teljes.

Idén is lesz lehetőség dedikáltatni könyveket, s még nem teljes a meghívottak listája. Ami bizonyos, hogy Malcolm J. Hunt és John J. Sherwood már elfogadta meghívásunkat az alkalomra (utóbbinak nemrég jelent meg a Hőseposz című regényének második kiadása például). Akikről biztosan tudunk majd, azokról a facebookon és a csapatvezetőknek is írunk majd.

Bármilyen változásról a honlapon, az esemény facebook oldalán és a csapatvezetőként megadott személy elérhetőségein (e-mail) is igyekszünk tájékoztatni mindenkit időben. !!!Hogyha egy csapatvezetőként megjelölt személy nem érhető el és nem jelentkezik akkor a csapat elesik a részvétel lehetőségétől!!!

Minden további kéréssel és kérdéssel (pl. különleges étkezési szokások, vakvezető kutya és vendég fogadása) ugyanúgy érdemes keresni bizalommal a szervezőket (gulandro@gmail.com).

A’frad!

Üdvözlettel:

a Krónikák.hu

és

az Elveszett Mesék társasága

XXVIII. KalandorKrónikák M.A.G.U.S. Szerepjátékos Találkozó – 2024. november 30.

Vélemény, hozzászólás?