Ahogy minden évben idén is lesznek szabad játékok amikre várunk minden kreatív mesélőt akinek akad egy jó története és meg szeretné osztani néhány táborozóval. A kalandok kiírására ebben a bejegyzésben kerül sor és ez folyamatosan fog bővülni, viszont a jelentkezés akkor kezdődik amikor a tábor teljes jelentkezésének vége.

Ne feledjétek, hogy Július 11. napjáig tudtok jelentkezni aminek 3 feltétele van: Regisztráció, Karakterek leadása, és a Részvételi díj teljesítése. Ezek után Július 12.-én megnyílik a jelentkezés ebben a bejegyzésben a játékokra. Fontos, hogy idén is a viták elkerülése végett azokat a jelentkezéseket fogadjuk el amit itt tesz meg a játékos saját nevében!

Szabályok a jelentkezéshez: EGY kommentben EGY ember jelentkezhet EGY játékra. Mindenki csak a SAJÁT nevében jelentkezhet! A nem megfelelő jelentkezést törölni fogom!

A tovább mögött pedig megtaláljátok a játékok listáját és a kiírásukat is!

 

 

 

 

 

Csütörtök (2021.08.26)

Kyrg – Castle Falkenstein / Mint a Szélvész (2/6) (Thorunn, Khaled)

Shalafi – Shadowrun / Welcome to Russia Cyka (5/5) (Shima, Ket, Rozsomák, Nerva, Tair)

Deodatus – STORY GAME MIXTAPE VOL. 4: KACÉRKODÁS EGY „NARRATÍV” (SIC!) YNEVVEL (3/5) (Stammheim, Valheru, Skarab1)

Péntek (2021. 08.27)

Bodri, a savdémon – Victoriana / Rémségek kicsiny cirkusza (3/4) (Ket, Thorunn, Nerva)

Gulandro – M.A.G.U.S. / Láplidérc (4/4) (Deodatus, Shima, Rozsomák, Kyrg)

Ishidu – Helvéczia / A Kolostor rejtelme (5/5) (Neveny, Patesz, Don, Pusztító, Bahamuth)

Lucius – Age of Akkuratium / Codex Solar / (4/4) (Meran, Stammheim, Skarab1, Hermes)

MagicHorse – Codex / Mozaik (2/5) (Shordanus, Lied)

Ehmesh – DnD5e / Zaphyria betolakodói (4/4) (Nova, Khuriboow, Faustin, Khaled)

Shalafi – M.A.G.U.S. / Volt egyszer egy Enysmon (5/5) (Viii, Con Salamander, ePocak, Wizier, Darys)

Valheru – M.A.G.U.S. / Egy elrabolt lány története (4/4) (Laci, Sark, Kaalm, Bokor)

Nosfi – KULT / Egy isten íze (1/5) (Catsmile)

 

RÉMSÉGEK KICSINY CIRKUSZA

A tábor pénteki napján szeretnék meginvitálni 3-4 vállalkozó kedvű játékost, hogy bebarangoljuk a Victoriana világát. (https://www.cubicle7games.com/our-games/victoriana-rpg) A történet 1856-ban játszódik, Victoriana alternatív Földjén.

Alább egy kis ismertető a világról Blob tollából (https://lfg.hu/73562/ismerteto/victoriana-ismerteto ):

„1850-es évek Európájában, ami nagyon hasonlít a mi Európánkra… csak épp mégis teljesen más. Noha épp küszöbön a nagy krími háború, és az európai népek harcra készülnek Oroszország ellen, közben sok mindenben eltér.

Ez a világ ugyanis nem csak emberekből áll, a sok homo sapiens sapiens között ugyanis más népek is élnek (Darwin persze sok magyarázatot talált ezen népek evolúciójára is) – itt vannak az arisztokratikus, mágikus tudásukról híres, ritka és elzárkózó eldrenek (igen, elfek), a bányászatban, iparban remeklő törpék, a tudós gnómok, a falánk, kíváncsi hulduk (hobbitok), a megannyi állatfajból összegyúródott, maguk is vegyes képet alkotó bestiaemberek (beastman), az izomagy és rettentő buta ogrék, no meg a gépek tudorai, az orkok… Persze ezen népek nem élnek külön országban, a társadalmi osztályokba tagozódnak… valahogy az eldrenek mindig a felsőosztályban vannak, a bestiaemberek, ogrék az alacsony osztályokba, és egy törpe se fog sosem az arisztokraták közé felkapaszkodni. Legalábbis Angliában, hiszen a Habsburg-ház például tele van törpékkel és a még mindig Szent Ilonán élő Napoleon is e faj képviselője. Bismarck meg disznófejű bestiaemberként lett Poroszország kancellárja.

Ebben a világban van mágia is, bár hanyatlik – régen mindent varázslattal igyekeztek megoldani, de az mindig is ritka volt, még ha erősebb is. volt a korai időkben. Személyre szabott, így nem tömegek által használható. Így aztán az ipari forradalom itt is forradalmat hozott: elhozta a csodákat a mindennapok szintjére. Ugyan az emberek többsége még mindig lovas kocsival jár, de azért a gőzautók is futnak London utcáin. Ugyan a brit hadsereg lovassága még mindig wyvern lovasokból áll, de hasonló erejűnek, sőt, mennyiségileg hasznosabbnak tűnik az ornithopter hadosztály. A mágia és technológia fuzionál: a csodák egy része mágikus (ha az étert annak tekintjük) alapanyaggal, de technológiai eszközökkel működik. A mérnökök egész csodás dolgokat tudnak létrehozni (a lánckard persze itt se hiányozhat), léteznek óramű végtagok/póttagok (vagy hogy fordítsam a clockwork limb-et? :D), villámló pisztolyok, zsebbombák, repülő hátizsákok stb. Sok tárgyat viszont a mérnökök csak varázslók segítségével képesek elkészíteni.

Persze a varázslók még így is itt vannak: vannak taumaturgisták, lincencelt engedéllyel a Céhtől, papfélék, akik az uralkodó vallás, az Alluminati hívei, vagy épp spiritiszták. És persze vannak titkos maleficisták, akik a Homályból szerzik a hatalmukat; démonidézők és nekromanták.

Oké, a fantasy és a steam meg van, de hol a punk, kérdezhetjük?

Talán a világ egyéb bugyraiban: a társadalmi egyenlőtlenségben, az érezhető elnyomásban, az igazi jó hiányában, az egymás ellen konspiráló titkos társaságokban, és persze, a nagy cégek helyett a nagy nemzetállamok játszmáiban.”

A JÁTÉK

A játék egy korábbi WoD mesém átirata, de úgy gondolom, hogy azoknak is tartogathat meglepetéseket, akik azt játszották 🙂

A karakterek egy világjáró mutatványos társulat tagjai. Ennek megfelelően a karakterek csak kivételes esetben lehetnek upper classba tartozóak, hiszen az ilyen elfoglaltság meglehetősen alantas egy kékvérű számára.

A karakterek esetében a legszorosabb szövetséget a társulat jelenti, előfordulhat, hogy kitaszítottakként itt kerültek befogadásra, de ennek bármilyen más oka is lehet.

A cirkusz vezetője és szellemi atyja egy Villon nevezetű extravagáns mágiahasználó, aki egyben a porondmesteri szerepet is magára vállalta az intézményben. A társulat minden tagja iránt felelősséget érez, és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik, hála annak, hogy meglehetősen régóta járja a világot. Nem rendelkezik előítélettel egyik társadalmi osztállyal, vallással vagy emberfajtával szemben sem. A társulat útja jelenleg Londonba vezet, hogy ott egy héten keresztül minden második este fellépjenek a Hyde Park.

A társulat, amellett, hogy páratlan szórakozást nyújt időnként egyéb feladatokat is ellát, a különböző nemesek részére végzett kémkedéstől és magánnyomozói tevékenységtől kezdve, az állami megrendelésre történő merényletekig meglehetősen széles a szolgáltatások köre.

A karakteralkotás a Victoriana 3. kiadású szabálykönyve szerint zajlik, kezdő karaktereket csinálnánk, hogy ne bonyolítsuk. Igény szerint előre kidolgozott karaktert is készíthetek ha valaki nem olvasná át a könyvet.

A hagyományos felszereléseken belül a karakterek szabadon választhatnak, csak a kirívó eseteket szükséges engedélyeztetni velem, nem szeretném ha valakinek a konceptje azért nem valósulhatna meg mert hiányzik pár penny.

Amennyiben valakinek nem lenne meg a könyv úgy nyugodtan keressen meg e-mailben és rendelkezésére bocsátok egy biztonsági másolatot. E-mail: zoltanherce@gmail.com

Fenti karaktertípusok közül egy-egy előre kidolgozott lesz nálam a táborban, így ha valaki akkor jönne rá, hogy játszani szeretne akkor még be tud csatlakozni.

https://www.youtube.com/watch?v=7JmhK6MHS40

A Láplidérc

„A LÁPLIDÉRC, ez a gyilkos kedvű szerzet a legenda szerint maga a testetöltött pusztítás – a nyomába eredő, sárt dagasztó kalandozóknak azonban számos csúf meglepetésre kell felkészülniük. És Eulália, a mocsári amazon csak az első a sorban …”

***

Líthas,

Lakatos Péter klasszikus kalandmodulját tervezem lemesélni a tábor pénteki napján, amire szívesen várom minél több lelkes, kalandor lelkű játékos jelentkezését. A kaland helyszíne a Dwyll Unió gyepűitől induló és a Riegoy-öbölig vezető ősi országút, P.sz. 3691-ben járunk, Észak Lángjainak még csak szikrája van, az amundok még csupán Ősi Nép a déliek legendáiban, de az egy esztendővel ezelőtti Sötét Együttállás mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy valami készül és valami történni fog. A néma kihívást egyformán hallották a gonosz szolgái és a rend hívei is, utóbbiak közül pedig többen lépnek arra az ösvényre, aminek követőit a kontinens minden szegletében egyformán, KALANDOZÓKNAK nevezik.

***

A karakteralkotás menete egyszerű: mindenki második szinten indul, 150 pontot oszthat el a tulajdonságai között (Észleléssel együtt), kaszt+faj kombinációjában a szokásos táblázatok irányadóak és a kezdő felszerelés mellett az induló vagyon maximumát költheti el mindenki. Használható szabálykönyv (és cikk) minden, amit Valhalla Páholy adott ki és/vagy része a Krónikák.hu oldalon elfogadott karakteralkotásoknak. Maximum négy játékos jelentkezését várom.

A Kolostor Rejtelme
avagy
Kilapított Szent Jesus Archangelo del Montoya különleges históriája

Kedves Czimborák és mélyen tisztelt Vagabund barátaim.
Kipróbált kalandozókat és sokat látott vitézek jelentkezését várom pénteki történetemre. A korábbi évekhez hasonlatosan folytatjuk történetünket Helvéczi földjén egy rejtelmes kis kolostor falai között.
Akik korábban már játszottak nálam azok biza tapasztaltak és tudhatják, ha mellém ülnek le a legnagyobb ellenfelünk maga a Csizmás Zördöng lesz. Ök ennek megfelelően 1 szinttel magasabban kezdhetik a kalandot ahhoz képest mint ahol legutóbb befejezték. A többiek pedig segítséget kaphatnak a Mennyei Urunk által megáldott alábbi tekercsről, hogy hogyan s miként alkothatják meg históriákba illő, megbotránkoztató és szönyekkel szembenéző harczosukat. Facebookon vagy e-mailben pedig bárkinek segítek aki rászorulna.

Mint a Szélvész

NYAKTÖRŐ SZÁGULDÁS!

„Kedves vendégeink!” – köszöntött mindenkit a pódiumra lépő III. Károly, Monaco hercege. „Jeles nap ez a mai, az első, de remélem nem az utolsó alkalom, hogy efféle látványosságot rendezhetünk hercegségünk utcáin!”

Az út mentén felsorakozott tömeg áhítattal nézett a felsorakozott gépcsodákra: a vadonatúj BMW, Mercedes és Renault automotívok mellett jónéhány ismeretlen konstruktőr is elhozta saját tervezésű járművét, hogy összemérjék a gőzgépek erejét az első Monacoi Városi Automotív versenyen!

III. Károly, a (saját nevét viselő) Monte Carlo Kaszinó kiötlője úgy döntött, hogy meglovagolja az Új Európában tomboló új divathullámot, az úri közönség körében egyre népszerűbb automotív-mániát! Monaco hercegségének szűk, kanyargós utcácskái adnak otthont a kontinens első városi versenyének, ahová minden nagy gyár azonnal benevezte saját legújabb típusait, így ott lesz nem csupán a BMW i-3, de a Mercedes SL, a Renault és még a különleges luxust kínáló Rolls-Royce is! Rajtuk kívül több konstruktőr is hozza saját alkotásait, abban reménykedve, hogy szép számban érkező nemesség valamelyikének szeme megakad rajta. És ha már az előkelőségeknél tartunk, II. Lajos bajor király és Albert Edward, brit trónörökös mellett ne csupán köze tucatnyi új európai herceg és gróf érkezésére számít az apró hercegség, de még Valentin Romanov herceg, az orosz cár unokaöccse is jelezte érkezését jachtja, a „Skazochnyy Vsadnik” (Tündérlovas) fedélzetén!

A Falkenstein Kastély világában játszódó kalandos mulatságban ezúttal Monacoba szeretném elvinni játékosaimat, maximum 6 főt, hogy egy gőzhajtású automotív verseny nézői vagy résztvevői (szerelők, versenyzők, netán őrök) legyenek. Az apró hercegség azonban számos sötét intrika és diplomáciai találkozó titkos helyszíne is, és ki tudja, mibe keverednek még bele!

A karakterek a hagyományos induló szintű tudással (egy Nagyszerű, négy Jó és egy Gyenge képesség) rendelkeznek. Készítek előre „nyers” példakaraktereket, a játékosaim első sorban ezek közül választhatnak majd, ám ha valaki alaposabban ismeri a világot és hoz egy érdekes koncepciót, ami megtetszik, nyitott vagyok arra is! A karakteralkotást mindenkivel szeretném előre megejteni, Skype vagy Messenger hívás formájában: az eddig tapasztalatok alapján nagyjából 45-50 perc kialakítani a Drámai Karaktert.

Welcome to Russia Cyka

Romos panelház második emeletén volt berendezve a Kaban lakosztálya. Vastag nejlonok óvták meg a bentieket a kinti csípős széltől ahogy a kis növésű de széles vállú ork utasításokat osztogatott egy csapat gopniknak.

  • A meló egyszerű, befogjátok a pofátokat megvárjátok míg jelet ad a benti emberem és utána kihozzátok a szajrét! Ha bármilyen Cyka akadékoskodik, lőjétek agyon!

————

  • Figyelj Ilja tudnál picit figyelni a monitorokra amíg kimegyek?
  • Persze csak siess mindjárt kész a kávé.

Ahogy a biztonsági őr kilépett és betette maga mögött az ajtót, már jelzett is az árnyvadászoknak, hogy szabad a pálya, mindkét csapatnak miközben kényelmesen bezárta maga mögött a biztonsági ajtót, a pincében.


Üdvözöllek téged Moszkva külvárosában, ez a kaland nem klasszikus árnyvadászoknak készült hanem egy banda tagjainak. Olyan 4-5 fős baráti társaságnak akik a moszkvai gettó szélén nőttek fel, és élték le életüket. Akik nem olyan régen csatlakoztak egy Kaban nevű ogre bandájához és most kapták meg az első melójukat.

Karakteralkotás:

Shadowrun 3. kiadás, prioritásos rendszer, csak az alapkönyv használható, ez alól, egyes sámáni totemek és metavariánsok kivételek csak, de erről egyeztetést kérek. A bandás karakter megalkotásának van néhány speciális szabálya amit az Árnyvadászok Kézikönyve (SRComp) 114. oldalán tallász, de a lényeget kilistázom ide:

  • Erőforrás nem lehet magasabb mint „C” kategória, illetve ha magasabb akkor is maximum 90.000 ¥-el kezd a karakter.
  • Egy karakter sem kezdhet 3-asnál magasabb Ismeret, Technikai vagy Mágikus szakértelemmel
  • Nem rendelkezhetnek 5-ösnél magasabb elérhetőségű felszereléssel

Ezen felül pár speciális szabály:

  • Tűzfegyverek egy aktív szakértelemnek számítanak (puskák, pisztolyok mind specializációk),
  • Szárazföldi járművek és Tűzfegyverek egy-egy aktív szakértelem az Építés/Javítás szempontjából. (Nem kell külön felvenni az Autó és a Motor É/J-t)
  • Keleti változat: 80% az eredeti árnak, ha sikertelen a próba, dobni kell 1d6-al, ha egyenlőt vagy kisebbet dobott mint ahány 1-es született a próbán, az eszköz bedöglik/ meghibásodik. Minden technikai eszközből elérhető keleti változat, kiberver, kiberdekk, fegyver, páncél, stb., valamint a elhasználódó varázslat fókuszokból is. Keleti változat nem lehet alfa!

Russia 2077: Look Into The Close Cyber Future By Evgeny Zubkov | Теневые картинки, Киберпанк, Фантастика

Kérdéssel kapcsolatban itt vagyok zaklatható: vodli.jeno@gmail.com, vagy facen!

Codex Solar

Üdvözlet kicsik és nagyok, újra vetítésre kerül mindenki kedvenc űrbéli kalandja!

Egy kis utazásra, csillagrengető kalandokra hívok, néhány játékost, a benépesülés, és terjeszkedés kezdetétől pezsgő naprendszerben játszódó, közkedvelt és kissé tán kaotikus, AGE OF AKKURATIUM szerepjátékban.

3-4 játékost várok akik felkészültek némi pszichedelikus űrbéli élményre.

Hogy el tudjátok képzelni a világot és ki tudjátok találni karaktereiteket, olvasásra ajánlom a történelmi áttekintésből, és a hangulatkeltőkből álló, Age of Akkuratium könyvet. A rendszere még készülőben van hamarosan azt is közzé tesszük.  Illetve néhány példa az eddig hozott karakterekre: P1TÉ a P1-es széria Természetes Élvezet professzionális prostiklón, Kölyök űrkalóz Jack Sparrow mániás kolóniából, Űr zsandár, 623. Dudikoff Mihály harci klón a Plútórol, Űr bányász, Biológiailag tökéletesített műszerész, Űrkaszinó tulaj, Space Donalds és ember csempész főnök, Momoa/ Aquaman kultuszos űrállomásról származó tökéletesített zsoldos … és még sokan mások. A karakterek lényege hogy maga a koncepció is világformáló tényező tehát bármit kitalálhatsz és bármit belerakhatsz a már meglévő világba.

Szóval hajtóműveket bekapcsolni, csillagmentét felcsatolni! Irány a véges naprendszer!

Várok minden érdeklődőt szeretettel!

Ha kérdés van megtaláltok face(space)bookon Vodli Márió néven, illetve email címem: vodlimario@gmail.com, de a helyszínen se késő semmi.

 

“Turulként szárnyalj a csillagösvényen!”

       – Egy Pataki Attila sámán.

 

(Figyelem mindennemű hasonlóság, egyéb scifi művekkel, Cowboy bebopp-al, nem a véletlen műve)

Mozaik

Bár hűvös volt az idő, mondhatni kifejezetten csípős a hegyi szél, de ez ilyen magasságban már természetes. A lovas finom bőrkesztyűbe bújtatott kezét mégis leheletnyi izzadtság borította. … Izgult!

Oly’ fura érzés, melyet már hosszú-hosszú évek óta nem érzett. Megállította lovát az országúton, hogy kicsit rendezze gondolatait, összeszedje magát. Nem engedhette meg magának ennyi idő, megannyi tervezés, óvatos terelgetés, belefektetett munka után, hogy kezdő módjára szétessen fejben és hibázzon. Főként, hogy egy ilyen forgalmas helyen mindig akadhat kiszámíthatatlan tényező, olyan személy, aki túl kíváncsi vagy netán egyenesen szakmájából adódóan veszélyes terveire. Kotnyeles, minden lében kanál bérvívó vagy rejtve utazó démonvadász, akit a trón fizet, egyre megy. Az ő szempontjából egyformán homokszemek lehetnek a napnyugati finomságú mechanizmus kerekei között.

Elkezdett egy kis szellemi gyakorlatot, felidézett magában egy érzést, egy hangulatot, ami segítheti a fókuszálásban. Aurája szelíd hullámot vetett, a kismágia megfogant szellemi testében. Mélyet lélegzett a nyers hegyi levegőből, hosszan kifújta, majd határozottan ismét megindította lovát, aki méltatlankodva prüszkölt a pihenő megszakítása miatt, ám engedelmeskedett utasának.

Az égalja már narancsba fordult a hegycsúcsok fölött, a kis fogadó-településen pedig senki nem is sejtette odafönt – a hágó tetején – micsoda erők játszótere lesz hamarosan megszokott, nyugodt otthonuk, pihenőhelyük, kinek-kinek tisztje szerint.”

  Talán rossz csillagzat alatt született és ezért kevésbé terjedt el hazai körökben a Codex szerepjáték, pedig szerintem igazán látszott rajta az igyekezet és hogy készítői tanultak előző rendszerük hibáiból. Könnyed ismertető céljából szeretnék maximum 4-5 főt bevezetni ebbe a rendszerbe és világba. Mivel az összetett karakteralkotási rendszerrel nem szeretném ismét elhúzni az időt, így előre megosztott, kidolgozott karakterekből lehet majd a játékhoz választani.

Várom magányos utazók, vagy akár csapatok jelentkezését, akik épp úton vannak Arcantis misztikus vidékén, Mortálistól keletre, a hegyek közt kanyargó országúton, IX. időszámítás, 1189. esztendejében egy nyári napon. Nem kell feltétlen ismerni egymást, elég ha alkalmi útitársak a szereplők, de összeszokott jóbarátoknak sem vagyok ellenére.

https://www.mixcloud.com/DarkAmbientMusic/mysterious-and-foreboding-dark-ambient-music-mix/

 

STORY GAME MIXTAPE VOL. 4: KACÉRKODÁS EGY „NARRATÍV” (SIC!) YNEVVEL

Fedezzük fel közösen D̶r̶e̶o̶n̶n̶a̶r̶, akarom mondani Rannoerd és rablóbandájának apokrif történetét!
Rebootoljuk, kibővítjük, átkeretezzük – más szóval egyéni megvilágításba helyezzük a M.A.G.U.S. híres kezdőkalandját. Talán úgy érdemes elképzelned az egészet, mint egy régi, válogatásos magnókazettát, vagy Tarantino Ponyvaregényének keszekusza szálait.
Magammal hozok a táborba néhány olyan RPG-t, amelyek merészen újító keretek között képzelik el a közös fantáziálást, eltérve a hagyományos koncepciójú szerepjátékok (M* ETK, D&D, stb.) stílusától. Figyelem: Bár könnyen tanulható és így kezdőbarát játékokról van szó, ezek egyesek számára már nem „igazzy szerepjátékok”! Ezért azoknak ajánlom a részvételt, akik rugalmasak és nem idegenkednek a „mesélőteli” játékmódtól. Például ahol nem csak a karaktered fejével kell gondolkodnod, hanem a történet társszerzőjeként is – és ahol a metázás lehet hasznos, a játékélményt és átélést erősítő tevékenység. Ha nyitott vagy és szeretsz fejlődni, egy csomó technikát és procedúrát is be fogsz tudni építeni az általános játékosi/mesélői eszköztáradba.
Várható menetrend
Az alábbi csak egy vázlat – igyekezni fogok figyelembe venni az előjelentkezők játékokra vonatkozó kéréseit.
  1. Végső helytállás (ismerkedés/bemelegítés): Félórás villámjátékban megnézzük, miként foszt ki egy kereskedőt a a rablóbanda.
  2. Microscope (társas szerződés): Megállapodunk egy közös Ynev-képben és rögzítjük az összeüléssel kapcsolatos elvárásainkat, hogy egy hullámhosszon legyünk.
  3. Protocol (kontextusteremtés): Filmes eszközökkel egy órácskára belenézünk a rablók hétköznapjaiba, míg el nem jutunk a Rannoerd általi beavatásukig (Bullet Time).
  4. ??? (főjáték): A résztvevők helyben kiválasztanak egy „hosszabb” (2-3 órás!) játékot a listából:
    • The Quiet Year (térképrajzolós játék): A rablóközösség fejlődése és növekedésre négy évszakban elmesélve.
    • Vörös & Fekete (intrika és dráma): A hatalmát megszilárdító Raonnard beleavatkozik a környék hatalmi viszonyaiba.
    • Swords Without Master (hősi fantasy novellaírás közösen): Egy elfogott kalandozócsapat megpróbál kijutni a rablók karmai közül.
    • Kése(cské)k az éjben (heist- és kommandósfantasy): Egy profi fejvadászkülönítmény behatol és rajtaüt a rablókon.
    • Strike! (nagyobb léptékű stratégiai szerepjáték): Rannoerd és bandita/élőholt serege megpróbálja leigázni a környéket.
    • Lovecraftesque vagy Apocalypse Keys (felfedezésközpontú immerzív nyomozás): Nemzedékek múlva a környékre tévedt kíváncsi utazó(k) kutakodnak a romok között.
  5. Csapatigény szerint eldöntjük, hogy lezárjuk Rannoerdék történetét, vagy folytatjuk bele az éjszakába.

Zaphyria betolakodói

4 fő részére D&D 5e (bármilyen hivatalos faj/kaszt/alkaszt játszik), Játékosok szintje: lvl5.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kikötőváros Grandia királyságában. Jóhírű városka volt ez, Zaphyriának hívták. Örömlányai kedvesek, kereskedői ravaszok és gazdagok, nemesei korruptak voltak, mint minden valamire való kikötőnek. Történt egyszer, hogy a csúf, gonosz barbár törzsek betörtek a békés királyság északi vidékeire. A sok-sok erőszaktevő, hitetlen migráncs elvette a grandiaiak földjeit és munkáját, ezért azok délre kényszerültek. Néhányuk Zaphyria kikötőjében talált menedékre, kedves, egyáltalán nem önérdekből cselekvő, kalandozók vezetésével. Már-már biztonságban tudhatták magukat, amikor is furcsa események láncolata kezdte követni egymást…

Volt egyszer egy Enysmon

Öveket felcsatolni, fegyvereket megolajozni, lovakat felnyergelni. Aki lemaradt volna a XIV. Hősök Napja kalandjáról az most bepótolhatja. Maximum 5 játékost várok erre a Dél-Enysmoni kalandtúrára ahol a  jó nem jobb, mint társai, a Rossz pedig nem rosszabb, s a Csúf, ő sem csúnyább, mint a másik kettő!

A karakterek még az adottság alapú karakteralkotással készültek erre a rendezvényre így azzal kérem őket elkészíteni.

Kérek mindenkit, hogy olvassa el mind két hangulatkeltőt, mert fontosok a kaland szempontjából, ezt tekinthetik amolyan beugrónak!

Hazatérés

Megbízás

Egy elrabolt lány története

Sziasztok!

Péntekre keresek játékosokat az 5.tsz.-ű m.a.g.u.s. mesémhez.

A Keleti Barbárok-Városállamok közötti pusztába járunk majd.

150 elosztható pont a 10 tulajdonságra.

Minden hivatalos szabálykönyv játszik.

Költhető pénz a kezdő maximális vagyon 4x-e.

Maximum 4 fő.

Itt kérdezhettek: valheru@freemail.hu

A kész, rövid elő történetes karaktereket kérném elküldeni a valheru@freemail.hu email címre, aug.10-ig. Köszönöm

Szabad mesék és jelentkezés – XV. Vándorkrónikák

53 thoughts on “Szabad mesék és jelentkezés – XV. Vándorkrónikák

  • Biztonság kedvéért ide is jelzem az egyetlen egyszerű szabályt, a fair jelentkezés és az átláthatóság miatt:
    Szabályok a jelentkezéshez: EGY kommentben EGY ember jelentkezhet EGY játékra. Mindenki csak a SAJÁT nevében jelentkezhet! A nem megfelelő jelentkezést törölni fogom!

  • Szeretnék jelentkezni a pénteki Age of Akkuratium játékra.

  • Szeretnék jelentkezni a pénteki Age of Akkuratium játékra.

  • Üdv!

    A Zaphyria betolakodóira szeretnék jelentkezni. (a pénteki napra, Ehmesh-hez)

    Nova

  • Szeretnék jelentkezni a csutortoki STORY GAME MIXTAPE jatekra.

  • Szeretnék jelentkezni a csütörtöki shadowrun játékra.

  • Szeretnék jelentkezni a pénteki Age of Akkuratium játékra.

  • Hali!

    Szeretnék jelentkezni a pénteki dnd5e kalandra (Ehmesh – DnD5e / Zaphyria betolakodói ).

    Khuriboow

  • Szeretnék jelentkezni Shalafi shadowrunjára.

  • Szeretnék jelentjezni Gulandro M.A.G.U.S. Láplidércére.

  • Szeretnék jelentkezni a pénteken tartando Ishidu féle Helvécziára.

  • Csütörtöki Shadowrunra szeretnék jelentkezni.

  • Szeretnék jelentjezni Gulandro M.A.G.U.S. Láplidércére.

  • Szeretnék jelentkezni Shalafi shadowrunjára.

  • Pénteki Codex mesére, a Mozaikra jelentkezem.

  • A csütörtöki Castle Falkensteinre szeretnék jelentkezni

  • A pénteki Victorianara szeretnék jelentkezni

  • Szeretnék jelentkezni a Kyrg – Castle Falkenstein / Mint a Szélvész mesére.

  • Szeretnék jelentkezni a pénteki Age of Akkuratium játékra.

  • Szeretnék jelentkezni Shala pénteki Enysmonjára.

  • Szeretnék jelentkezni a pénteki Helvécziára

  • Szeretnék péntekre jelentkezni Valheru – M.A.G.U.S. / Egy elrabolt lány történetére

  • Szeretnék jelentkezni a pénteki M.A.G.U.S. Egy elrabolt lány története című kalandra

  • Szeretnék péntekre jelentkezni Valheru – M.A.G.U.S. / Egy elrabolt lány történetére

  • Szeretnék jelentkezni a pénteki M.A.G.U.S. Egy elrabolt lány története című kalandra

  • Hello! Én is szeretnék feliratkozni Shalafi: Volt egyszer egy Enysmon kalandjára, pénteken.

  • Ezúton is megerősíteném a jelentkezést a pénteki Codexre, amit Magichorse mesél.

  • Sziasztok!

    Jelentkeznék ötödiknek: Ishidu – Helvéczia / A Kolostor rejtelme játékra

    Tóth Zoltán – Bahamuth

  • Szeretnék jelentkezni Shalafi pénteki Enysmon kalandjára!

  • Ehmesh „Zaphyria betolakodói” meséjére szeretnék jelentkezni.

  • Sziasztok,

    Szeretnék pénteken Shalafi: volt egyszer egy Enysmonjában játszani.

  • Szeretnék jelentkezni a csütörtöki Deodatus: STORY GAME MIXTAPE játékra. Köszönöm

  • Szeretnék jelentkezni a Ehmesh – DnD5e / Zaphyria betolakodói játékra.

  • Szeretnék jelentkezni a csütörtöki Shadowrun Ala Shalafi-ra mert kívánja a testem azt a játékot.

  • Szeretnék a pénteki Victorianára jelentkezni.

Vélemény, hozzászólás?