„Annyi csillag van az égen.

Nézd, milyen magasan vannak

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én…”

– Cloud Boohen

Líthas,

mert hajókból sohasem elég, ezért a M.A.G.U.S. kerek évfordulós évét egy nagyon-nagyon-nagy hajón játszódó kalanddal folytatjuk és nyitjuk Budapesten április 29-én. A korábbi évek rendezvényeinek egyes történeti szálai is összefutnak majd, mielőtt a nyári tábor során lezárulna az Örök Város Bajnokai kampányunk. Erre a vágtára régóta készülünk izgatottan és reméljük minél többen csatlakoztok, hogy közösen éljük át az újabb NAGY kalandot. Részletekért érdemes követni az esemény facebook oldalát is a honlap mellett!

A rendezvény a 10 Minutes Bisztró ban (Budapest, 1082, Futó utca 47-53.) lesz. 9 órakor lesz a gyülekező, 9:30-kor az ünnepélyes megnyitó és egy 9:45-ös mesélői megbeszélés végeztével 10:00-től 18:00 óráig tart majd a játék. 19:00-kor pedig az eredményhirdetést és a díjátadót követően zárjuk a találkozót majd. Ezután még lehetőség lesz dedikáltatás mellett további beszélgetésekre is a helyszínen, a hely zárásáig, 22:00 óráig.

Jelenleg nincsen tudomásunk szigorításokról és előírásokról a helyszínnel kapcsolatban, amennyiben lesznek ilyenek, azokat igyekszünk a leghamarabb tudtotokra adni a hozzászólásokban és az esemény facebook oldalán, de a regisztrált csapatok kapcsolattartóinak is írunk róla levelet. Kérek mindenkit, hogy tartózkodjon majd az étel (és ital) behozataltól, rendeléstől. A helyszínen lesz lehetőség főtt étel és különböző italok vásárlására is.

A Világról: P.sz. 3723

“Új időszakba léptünk Ynev világán (részletesen P.sz. 3722-ról) és ehhez az új lehetőségekkel kecsegtető világhoz új hősökre van szükség. Istenek tértek vissza, ősi pecsétek lazultak fel, a múltnak egyre több titka tárul fel, de kérdés, hogy elegendő és elég gyorsan e ahhoz, hogy az Ember Korának is nevezett Hetedkor vége ne essen egybe a faj kipusztulásával is.”

Morgena, a kyrek álomistennője visszatért, hívei és kiválasztottjai északon újabb és újabb templomokat szentelnek fel a tiszteletére. Toron, az utolsó vesztes Zászlóháború óta visszafogottabb és emberi arcát mutatja a világ felé, amiben szerepet játszhat egykori szövetségeseinek veszte is: Rowon hercegét elűzték, trónján Darton földi helytartója és annak fehér ork hadserege székel, Enoszuke csak nemrég bontakozott ki a tűzviharban megtépázott szigetként a külvilág előtt a keleti szél csillapultával és komoly változások történtek az erőviszonyokban, Alidaxban pedig, bár a Fekete Lobogó teljes jogú választottja, de egy Arel hitére nevelt boszorkánykirálylány uralkodik a bíborgyöngyöknek hála.

“Új jóslatok fogannak a közeledő Nyolcadkorról, Jelhordozók sorsát kutatják a bölcsek miközben mások már az újabbak eljövetelére várnak. Zavaros és érdekes idők következnek, amelyekben csak egy dolog biztos: lesznek kalandok és lesznek kalandozók akik szembeszállnak ezen új korszak kihívásaival.”

Délen Pyarron saját belső viszályait vívja a jővő nagy kérdéseit illetően és egy újabb nomádjárást nyög keleti határain, Új-Godon pedig minden erejével az északi területeinek felügyeletével köti le magát, miközben az élet megszokott folyása lassan visszatér Taba-el-Ibarába csak más alakban és szereplőkkel, mint a háborút megelőző időkben. Ront’e Rone gróf elhíresült roxeni jóslatának pedig még nem teljesült be minden sora, hogy a Nyolcadkor fordulója készen érje a Kalandok Kontinensét…

A Kalandról

A kalandmodul az Új-Pyarron lobogója alatt hajózó újépítésű próféta osztályú úszó templomegyüttesen, a Selmon fedélzetén kezdődik majd. A korábban megismert tengerjáró első vízreeresztése után új küldetésre indul, amiben a Kalandozókra is komoly szerep jut. A kalandmodult a veterán írónő és alapítótagunk. A’frad és Magichorse jegyzik ezúttal, utóbbinak a Varázslók Könyve mellett a rendezvény karakteralkotását is köszönhetjük (a Dzsennek Könyvét pedig egyszer kilopom a párnája alól, ha nem végez vele 10 éven belül sem …).

A Karakteralkotásról: ARANYMETSZÉS

Az idei év KalandorKrónikák találkozóira készült karakteralkotás Magichorse munkája, aki a XXVI. KalandorKrónikák rendezvény társ kalandmodulírója is egyben. A metódus újkeletű, de több korábbi opciót is megtalálhattok majd benne. Köszönjük Messornak a csiszoláshoz nyújtott segítségét. A metódusban olvasható módon háromféleképpen is nekiugorhattok a karakteralkotásnak. Kérjük, hogy a választottat minden karakter jól láthatóan jelölje az előtörténetében és/vagy a karakterlapján.

A rendezvény kalandjára szigorúan pyarroni kötődésű csapatokat várunk majd a fenti karakteralkotással kidolgozva. A csapatot az Új-Pyarronban székelő Ezüst Rend kalandozó falka bízza meg. A feladat mibenlétéről a következőkben megjelenő hangulatkeltők nyújtanak majd részletesebb információkat … szóval stay tuned. 🙂

A Jelentkezésről

A rendezvényen 20 kalandozó csapatot fogunk fogadni ezalkalommal. A csapatok minimum négy (4) és maximum hat (6) fősek lehetnek és meg kell felelniük a karakteralkotásban és karakteralkotásnál leírtaknak. A rendezvény csapatkeresőjében hírdethet az, aki úgy érzi még tud befogadni a csapata tagot, illetve aki társakat keres a játékra. A részvételi díj: 3500 Ft/fő.

Jelentkezés menete:

  1. A csapat vezetőját kérjük, hogy (1) Csapat nevét és létszámát és rövid leírását (2) a csapatvezető nevét, mely polgári és bece, és elérhetőségeit, mely e-mail ÉS telefonszám (3) a csapat tagjainak, játékosainak nevét, mely polgári és bece, küldje el a gulandro@gmail.com e-mail címre.
  2. A csapatvezetőnek maximum 24 órán belül küldünk egy válaszlevelet arról, hogy még a 20 csapatba benne van e, illetve hogy várólistára férnek csak fel és egy számlaszámot, amire a csapat részvételi díját elküldhetik.
  3. Amikor ez sikerült, akkor felkerül a csapat a Jelentkezett csapatok közé a listában. Április 2-ig a csapat elküldheti a kidolgozott karaktereket és előtörténeteket (EGYBEN) a korábbi e-mail címre. Ekkor Regisztrált csapattá válik a listában.
  4. A rendezvényig hátralévő időben a karaktereket átszámoljuk és elküldjük az észrevételeinket, amiket szépen kérjük, hogy a csapatok a harmonikus játék jegyében fogadjanak meg és javítva küldjék vissza a csapat anyagait (EGYBEN).

A jelentkezési határidő és a karakterek beküldési határideje is április 2. Kérjük, hogy a csapat vezetője a karakterek anyagait (előtörténetek+karakterek) egyben küldje majd el a gulandro@gmail.com címre. Ezután a karakterek átnézésre kerülnek és ha van kérése a Fehér Páholynak a karakterekkel kapcsolatban, akkor azok teljesítésével (újra, egyben elküldött karakterek és előtörténetek) válik teljessé a regisztráció.

Hasonlóan a korábbi alkalomhoz most is lesz lehetőség reményeink szerint, hogy több M.A.G.U.S. szerző dedikálhasson a rendezvény folyamán. Amint biztosat tudnak majd ígérni, feltétlenül jelezzük a facebook eseménynél is, illetve a csapatvezetőkkel folytatott kommunikáció során is. Szép Árpád (alias Malcolm J. Hunt), mellett Molnár Gábor (alias John J. Sherwood) és Gáspár Péter (alias Jan van den Boomen) is a meghívottak között van, de ez nem teljes és nem végleges lista.

Bármilyen változásról a honlapon, az esemény facebook oldalán és a csapatvezetőként megadott személy elérhetőségein (e-mail) is igyekszünk tájékoztatni mindenkit időben. Hogyha egy csapatvezetőként megjelölt személy nem érhető el és nem jelentkezik akkor a csapat elesik a részvétel lehetőségétől.

Minden további kéréssel és kérdéssel (pl. különleges étkezési szokások, vakvezető kutya és vendég fogadása) ugyanúgy érdemes keresni bizalommal a szervezőket (gulandro@gmail.com).

A’frad!

Üdvözlettel:

a Krónikák.hu

és

az Elveszett Mesék társasága

XXVI. Kalandorkrónikák M.A.G.U.S. Szerepjáték Találkozó – 2023. április 29.

One thought on “XXVI. Kalandorkrónikák M.A.G.U.S. Szerepjáték Találkozó – 2023. április 29.

Vélemény, hozzászólás?