Sok idő eltelt a VIT alapú karakteralkotás megjelenése óta, és a Regélő Főnix klub úgy érezte, ideje volna frissíteni és a tapasztalatokkal aktualizálni anyagot. Így hát ismét összedugtuk a fejünket,. töretlen lendülettel, még a Panda után is. Az alkotás alapjai nem változtak, viszont néhány kisebb-nagyobb módosítás bekerült vagy átalakult.

  • Elsősorban belekerült az Arany Tenger, avagy az Amundok Könyve mellé az azóta elkészült és fizikailag is kézbe vehető Viadomo – A Törhetetlen Pajzs világleíró kiegészítő mint használható szabálykönyv, és a rendezvényen résztvevőknek lehetőségük is van beszerezni egyet a jutalomkönyvek között.
  • Az idei évben a rendezvény kalandja 3. Tapasztalati Szintű kalandozóknak készül, és ennek megfelelően a karakteralkotás is erre van optimalizálva, ám senkinek nincs megtiltva otthoni használat esetén, hogy akkor más szinten használja.
  • A Csillagjegyek listája kiegészült, és részletesebb lett. Ezután nem csupán jellemmegkötés tartozik az egyes jegyekhez, hanem jellemvonásokkal színesítik a karaktert, és pozitív 
    valamint negatív tulajdonságban is részesítenek.
  • A Vagyon Skálát sok visszajelzés alapján átalakítottuk, és inkább a mellett döntöttünk, hogy visszanyúlunk a gyökerekhez.
  • Az Ismeretek Skála is átalakult, de talán nem akkora mértékben. A korábbi változathoz képest a fő változás, hogy most már a különböző skálák főleg elkölthető Kp-t adnak.
  • A Tapasztalat Skála Tudás Skálává alakul, és kizárólag a kasztok meghatározását vonja magával. Viszont figyelmes odafigyelni, mert bizonyos kasztoknak megkötésük van más skálákon is.
  • Új harcművészetekkel bővült a stílusok listája.

Nagyon sok apróság és finomhangolás ment még végbe, amit nem részleteznék, inkább engedem, hogy belevessétek magatokat.

Segítségként pedig mindenki figyelmébe ajánlanánk kiegészítőnket, amely az újaknak, újrakezdőknek és a nagy öregeknek is tartalmazhat némi új információt!

Kisokos Kalandozóknak

Még a vége előtt viszont szeretném megköszönni az összes embernek, aki segített az elkészítésben. Komattrénak a szerkesztésért, és a klubtagoknak, akik támogattak engem és egymást is.

Jó Kalandozást kívánok mindenkinek!

VIT Alapú Karakteralkotás 2.0

V.I.T. Alapú Karakteralkotás 2.0

8 thoughts on “V.I.T. Alapú Karakteralkotás 2.0

  • Remélem kitart a lendület, de a Tapasztalat leírásánál a Tapasztalt feletti két fok között nincs különbség. Felteszem az ötödik szint, a „Kalandozó anyától, Kalandozó apától” jár valamiféle további előnnyel is.

    Van még benne pár elírás (pl. a maxos kocka-eredmények miatt), de azok a konzisztenciát nem zavarják.

    Hajrá és köszi!

  • @Blzs: Köszi a jelzést. Javítottuk is és mostmár minden jelzett hiba kijavításra került 🙂

  • Sziasztok.
    Azt látom az elf nél engedélyezett a pap kaszt. Itt mire kell gondolni?
    A Krónikák.hu anyagai közül az elfek könyve használható-e?
    Köszi a válaszokat.

  • @ePocak: köszi a kérdést 🙂 a Summárium ide vonatkozó részére kell gondolni mint a Megtartók 🙂

  • Sziasztok!

    A karakteralkotás nem taglalja – lehet direkt mert csak 3. szintű karaktereket lehet most megalkotni – hogy abbit fegyvereket lehet-e vásárolni?

    Köszi

  • @ePocak: Szia. Ennek a karakteralkotásnak jelenleg sajnos nem része az abbit felszerelés.

  • A bajvívó és a barbár induló vagyonát nem találtam meg a táblázatban.

Vélemény, hozzászólás?