Az alábbi novella nem csupán továbbszövi az Ynevi Krónikák irodalmi gyűjteményünk sorát, de az egyik korábbi írás, a Talen közvetlen folytatása, kapcsolódó története is. Sajnálatos, hogy a M* korpusz hivatalos, nem hivatalos (de még a Krónikás mítoszban is) sok befejezetlen történetet tartalmaz. De most nyáron talán, a soron következő táborunkban az egyik és legfontosabb történetfolyamunk lezárást kap majd. Ha kávét vagy mást, olvasás közben ki-ki emelje poharát a történetek befejezéseire.

***

‘Megszült a világ,
Hogy sorsom is legyen…’

  A kocsma egy emberként üvöltött a helybéli bajnok győzelme láttán. A magas, tagbaszakadt figura ökleit rázva fogadta a hódolatot, vérző arca boldog vigyorra húzódott. A lábainál heverő ájult tiadlanira ügyet sem vetve indult cimborái felé, hogy félbemaradt sörözését folytassa. A dartonita azonban útját állta. Néhány rövid, indulatos mondat elhangzása után a bajnok úgy döntött, ennek a fickónak is jólesne egy kis pihenés a földön. Pillanatokkal később már ádáz ökölharcba bonyolódott, társai lelkes ordításától biztatva. Garro ezt a pillanatot használta ki, hogy eddig féken tartott indulatai kitörjenek belőle. Felragadott az előtte heverő söröskorsók közül néhányat, és bámulatos ügyességgel vágta a dartonitával verekedő cimborái közé, akik hangosan röhögve a bárpultot támasztották eddig.

  A mellette ülő, az eseményeket mindezidáig derűs nyugalommal szemlélő Talen meglepetten pillantott Garrora. Magában vállat vont, majd figyelmét az inzultuson láthatóan feldühödött hústornyokra irányította. Azok megindultak feléjük, vicsorgó ábrázatuk cseppnyi kétséget sem hagyott szándékuk felől. Néhány embert félrelökve hamar odaértek az asztalukhoz, majd nyálat és sörhabot fröcsögve ordítani kezdtek. Saját hangjuktól még jobban megvadulva az asztalt megkerülve támadásra indultak.

  Talen tekintete egy pillanat alatt megkeményedett. A düh hideg folyamként áradt szét benne. Furcsa, megmagyarázhatatlan boldogsággal adta át magát a ritkán tapasztalt érzésnek; hagyta, hogy jégszoborként tündöklő asztrálja utolsó töredékét is elmossák a hullámok. Az elmúlt hetek feszültsége szempillantás alatt robbant ki belőle, s tette, amihez leginkább értett… Emberfeletti gyorsasággal pattant fel székéről, lába olajozottan lendült előre, egyenesen az elé lépő férfi ágyékába. Az artikulátlan üvöltéssel görnyedt meg, bele Talen visszahúzott, felrántott térdébe. Tompa reccsenéssel tört az orr, szakadt a bőr. A lendület ugyan még vitte tovább a hatalmas testet, azonban a kombináció stabil mélyállása megakasztotta mozgását. A férfi karjai átfogták ellenfelének derekát, de Talen könyöke tévedhetetlenül csapott le a védtelenül maradt tarkóra, hogy véget vessen a küzdelemnek. Talán az istenek jóindulata, talán csak a mérhetetlenül vedelt sör okozta mámor miatt az ütés csak megingatta a jól öltözött férfibe kapaszkodó izomkolosszust. Egy hörrenéssel vért és fogakat köpött a padlóra, de markolt rendületlenül. Közben a kocsma továbbra is hangosan ordított a nem mindennapi látványosság miatt, maguk sem tudván, hogy a helyieket, vagy az idegeneket bíztassák.

  Talen inkább megérezte, semmint látta a felé lendülő öklöt. Kitérni lehetősége sem volt, fejét kapta oldalra, hogy elkerülje. Az ütés így is súrolta arcát, hosszú horzsolást hagyva maga után. Az újabb támadó nehézkesen készült a második csapására. Talen a pillanatnyi szünetet kihasználva még egyszer lesújtott az őt markoló tarkójára, mire az tompa döndüléssel csapódott a padlónak. Az előző támadó helyzetét kihasználva ütés helyett inkább megragadta a fehérhajú vállát és duzzadó izmait kihasználva szorította magához. Mint valami vastag, dzsungelbeli kígyó fonta karjait köré, nem eresztve áldozatát. Minden erejét összeszedve lassan fokozni kezdte szorítását, arca kivörösödött az erőfeszítéstől. A megragadott meg sem próbált kiszabadulni, pontosan és keményen rúgott sarokkal hátrafelé. A helybéli megingott, majd az oldalát ért könyökütésre már felordított. Dühe újabb erőfeszítésre sarkallta. Karján kidagadtak az izmok, arca szederjessé vált. Talen furcsa mozdulattal csapott hátra, pontosan a halántékán találva kínzóját. Annak szeme hirtelen fennakadt, karjai lehanyatlottak, majd ájult cimborája mellé zuhant.

  A győztes komor tekintettel szemlélte meg elszakadt ingét, majd a küzdelem felé fordította tekintetét. A tiadlani még mindig ájultan feküdt a földön, Darton lovagja és Garro viszont győzedelmeskedett ellenfeleiken. Kisebb-nagyobb ütésnyomokkal tarkítva, de álltak. Háta mögül hirtelen mágia szavai csattantak fel, szétrombolva, porrá tiporva a helybéliek esélyét a győzelemre… Két hatalmas, lángoló ököl jelent meg a kocsma sarkában, Sogron szolgája és az őt ellenfélnek kiszemelő előtt. A tűzvarázsló kaján vigyorral álldogállt, míg a tüzes öklök híven követték minden gondolatát. Táncoltak, pörögtek, szikraesőt hullatva a megszeppent támadó előtt. Az ivók eddigi lelkes ordításába most hirtelen a félelem hangjai vegyültek, az emberek egymást letaposva próbáltak minél messzebb kerülni a gonosz idegentől.

  ‘Mandrag!’ – hallatszott a vékony, rettegő kiáltás, amit hirtelen, döbbent csend követett. ‘Mandrag!’ – ordított fel hirtelen tucatnyi ember, majd az egész kocsma fröcsögve, gyűlölettel és félelemmel teli hangon kezdett kiáltozni. A hangulat egy szempillantás alatt ellenségessé változott, s többen a tűzvarázslónak estek, nem törődve gonosz varázslataival. A sogronita hamar elveszett a rárontók gyűrűjében, de a táncoló öklök hatására néhány szerencsétlen ruhája tüzet fogott. Ők a földön hemperegve, ordítva próbálták eloltani magukat, miközben a tömeg magának utat tiporva megindult a kijárat felé. Nem ismertek semmi akadályt, egymást taposva, üvöltve tülekedtek, s csakhamar az idegenek maguk maradtak. Talen lassan végignézett a romokban heverő kocsmán, a még mindig ájult tiadlanin, a letaposott, megégett embereken, sebekkel tarkított társain. Szótlanul leült, miközben társai ellátták egymás sebeit. Dühe elmúltával ismét érezte a kínzó ürességet, s gondolatai visszaszálltak ahhoz a reggelhez. Magát látja az elátkozott sziklafal előtt…

  …A levegő lassan kavarog a gömb körül. A tiszta kyr vonásokat viselő fehérhajú férfi mozdulatlanul ül sarkain. A két hold, majd a felkelő nap ugyanabban a pózban találja, szemei messze, nagyon messze tekintenek… A múlt ösvényeit járja, oldalán Kedvesével, szívében a szerelem mindent elsöprő érzésével. Lassú, fájdalmas emlékként kúsznak elő a gyönyörteli órák, az önfeledt percek. A férfi mindenre emlékezni akar, semmit nem ereszt elméje lezárt zugaiba. Mint valami kósza igric varázslataként, látja közös életük minden pillanatát, újra átéli az Istenek által nekik ajándékozott időt. Magában mosolyog Kedvese vidám tettein, az első érintéseken. Felidézi a pillanatot, amikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem tudja elhagyni a nőt, akibe beleszeretett. Az elsuhanó, rengeteg emlék láncolata a felkelő nap fényével a végére ér, szerelme utolsó sétájáig, amikor a mágikus csapda foglya lett…

  A férfi kinyitja szemeit. Kéken ragyogó tekintete a párját foglyul ejtő gömbre szegeződik, hosszasan nézi, miközben lassan lemezteleníti felsőtestét. A szikár izmok megannyi sodronyként feszülnek bőre alatt, nyakában vérként tündöklő lunír medál csillan. Övéből tőrt húz elő, villan a fegyver, és a mellkasán ejtett sebből rubinvörös cseppek bukkannak elő. Dallamos ének csendül a hajnali csendben. Talen hangja szomorúságot hordoz, szavai lágyan gördülnek, távoli erdőket, harmóniát idézve. Majd immáron nem énekelve, mondanivalóját ősei nyelvén fogalmazza meg, tanúként hívva az őt körülölelő és mindent befogadó Természetet, a bensőjében tomboló kínzó ürességet…

  ‘Szerelmünkre és istennőmre esküszöm, visszajövök Hozzád, és kiszabadítalak, Nedien!’…

Novellák Versek, költemények
 

Adanos: A kripta (2002-09-10)

Auer: Ki utolsónak marad…

Belfegor: Így kezdődött… (2002-01-16)

Brutalis: Könnycsepp (2000-01-10)

Brutalis: Győzelem (1999-10-07)

Dark Halfdan: A bosszú

Gangler: Becsület és büszkeség

Gene LaMacchia: Talen

Gene LaMacchia: Ébredés

Gulandro: Vörös és kék

Gulandro: Lelkek

icke: Gyilkos az árnyékban

Komattre: Hajnalcsillag

Mario Ian Bridger: Dalpárbaj

Mario Ian Bridger: Testvér és tenger

Meloran: Dorani igazság

Meloran: Vándorló lélek

naotius: Nhil Bhog (2003-02-20)

Nephir: Árnyéktánc (2001-09-10)

Németh Gábor: Az őrszem

Sajo: Dan ab Aclona

Slam: A hóbestia legendája

Tege: Bardon serlege (2001-10-02)

Tege: Béke

Thaur R’Draugh: A sárkány

 

 

 

 

 

 

 

 

Amper: Bocskor, Kard, Istenek…

Amper: Lindigass

Gwalker: Udvari ork versek

Szekam: Egy szerelem emléke

Thaur R’Draugh: Caedoni bordal

Többen: Dalpárbaj

Quest: Szülőföldem

Quest: Párbaj előtti párbaj

 

Gene LaMacchia: Ébredés (M.A.G.U.S. novella)

Vélemény, hozzászólás?