Hosszú napok teltek el azóta, hogy elhagytuk a várost. Távozásunk nem volt a legdicsőségesebb de itt vagyunk és ez számít. Próbáltuk elkerülni a csatát és a vérontást ameddig csak lehet. Nem támaszkodtunk másra csak az ügyességünkre és az agyafurtságunkra hiszen tudtuk, hogy ha minden kötél szakad és szemtől szembe kell megállni velük akkor nem biztos, hogy ki tudunk tartani. Azt hiszem most eljutottunk az utolsó megoldáshoz. Ahogy végig nézek a társaimon látom rajtuk, hogy ők is elcsigázottak, hogy elegük van. Tekintetem lassan találkozott mindannyiukkal és a csendes párbeszéd eredményeként erőt vettem magamon és felálltam pihenőhelyemről. Sorra követtek mind ahogy az évek során mindig. Megigazítottam nehéz pikkelyvértem, felcsatoltam pajzsom és égnek emeltem pengém, hogy ezzel kérjem az istenek áldását – talán végső – küzdelmünkre. Ahogy szoborként próbáltam mindenki arcát megjegyezni utoljára minden harci kiáltásnál többet mondott ahogy az égbe emelt fegyvereken megcsillant és felszikráztak a fénysugarak ahogy felkelt a
Hősök Napja
Tavaly kitekintettünk a 7tenger világára de idén az egy napos rendezvénnyel visszatérünk Ynevre, hiszen minden világba szükség van a hősökra. A jövőre tekintettel pedig úgy döntöttünk, hogy az őszi rendezvények égisze alatt ellátogatunk más világokra, hogy tavasszal ismét Ynev ege alatt kalandozzunk. Az idei kalandot ismét Lucius és Shalafi írja viszont szeretnénk tovább fűzni korábbi történeteket illetve felkészülni az elkövetkezendőkre.
Több változás is lesz idén, kicsit eltolódik az időpont így kellemes kora nyáron kerül megrendezésre a rendezvény. Helyszín ügyileg pedig Szekszárd környékén maradunk, de szívemnek kedvesen Alsónyékre visszük ki ahol akár szállásban is tudunk segíteni annak aki igényli. Parkolásra van lehetőség, a tömegközlekedéssel pedig könnyen megközelíthető a helyszín (ehhez későbbiekben fogunk segítséget is adni).
A jelentkezést e-mailben kérjük küldeni, ahol feltüntetitek a csapat nevét jelentkezők polgári nevét és nick nevét a vodli.jeno@gmail.com címre. Ezután a csapat részvételi díját kérlek egyben küldjétek és tüntessétek fel a csapat nevét a közlemény rovatban. Szállásra van lehetőség aki szeretné habár csupán 8 férőhelyes a faluban található szálló akit érdekel nyugodtan keressen meg a részletekért minket.
Kérjük küldjétek el a jelentkezési határidőig a karaktereket és a maximum 1 oldalas előtörténetet hozzá valamint az NJK leírását.
Helyszín: Alsónyék, Kultúrház
Időpont: Június 3. 10:30-18:30
Részvételi díj: 3500 HUF
Jelentkezési és befizetési határidő: Május 15.
Számlaszám:11773463-00215211
Név: Vodli Jenő
A karakterek a Kalandoralkotás 3723. évi karakteralkotásával kérjük ahol a kezdő tapasztalati pont 10001 és minden az adott karakterrel lejátszott korábbi kaland az alábbiak közül további 812 TP-t ér:
XV. Vándor Krónikák: A Fény Ünnepén
XXIII-2. Kalandor Krónikák: Az Öt Arc Háza
XXIV. Kalandor Krónikák: A Gorviki Meló
XVI. Vándor Krónikák: Ígéretek Tanúi
XXV. Kalandor Krónikák: Öbölmélyben
V. Regélő Főnix: Bolondok Abbitja
XXVI. Kalandor Krónikák: Revans
Bármilyen kérdés merül fel a találkozóval kapcsolatban az alábbi elérhetőségek egyikén bátran lehet keresni:
Vodli Jenő (Shalafi del Necro)
– https://www.facebook.com/jeno.vodli
– 0036703813848
Ne feledjétek az örök jelmondatot:
Örökké akartok élni?