Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy ilyen játékkal még nem játszottál. Pocsék színészeket kell alakítani még pocsékabb filmekben – a játék a horror műfajt favorizálja -, amiket a mesélő rendez. Olyan „műalkotásokra” gondolok, mint a Gyilkos bohócok az űrből, a Zombihódok, illetve a Hollywoodi láncfűrészes ringyók.

Azok a filmek, amik közben azon töprengsz, hogy mit szívhattak a forgatókönyvírók. Azok a filmek, amiket csak éjszaka vetítenek le, mikor már minden épeszű ember az igazak álmát alussza. A rendszer százalékos, kizárólag tízoldalú kockákat használ, a karakteralkotás pedig öt percet vesz igénybe – lemértük. 4-5 vállalkozó kedvű embert várok, akik készen állnak arra, hogy néhány órára kikapcsolják az agyukat. A Late, Late, Late Show Színészeit elsősorban Képességek és Tehetségek alkotják.

A Képességek: Felépítés, Ész, Ügyesség, Kinézet és Hírnév. Az utóbbi a legfontosabb, ugyanis jobb kellékeket juthatsz hozzá, vagy kisétálhatsz a forgatásról, ha a jelenet nem úgy alakul, ahogy szeretnéd. Ilyenkor a rendezőn a sor, hogy addig rimánkodjon és fenyegetőzzön, amíg nem vagy hajlandó visszatérni. A Tehetségek terén igen széles a paletta, néhány példa: Sikítás, Pisztoly, Űrhajók, Magfizika és Színészet – bár verjenek agyon szaros lapáttal, ha értem, mit keres egy ilyen Támad a takony-kaliberű filmben az, aki a pontjaiból az utóbbira is áldozott. A világot pedig leginkább a Roger nyúl a pácbanéra tudnám hasonlítani. Hollywood tele van szörnyetegekkel – és most nem az ügynökökre és a pedofilokra céloztam -, akik a filmiparban dolgoznak. Sőt, még sztárallűrjeik is vannak!

A játék lényege pedig az, hogy minél rosszabbul játszd a szereped, és te légy a leghülyébb szereplő. Igen, az a buggyant, aki bekopog a sötét erdő mélyén talált rozoga viskóba, amit több csont díszít, mint amennyi a Farkasrétiben van elásva, mert képtelen a szabadban tojni. A szőke, nagymellű liba, aki teliholdkor pancsolni megy a tóhoz, holott a farkasemberekből álló motoros banda négy jelenettel ezelőtt ölte meg a haverjait. A retardált, aki azt javasolja, hogy a csapat váljon ketté. Pontosan ezt a fajta viselkedést díjazza a játék, elvégre ezek szemétkosárba való, Zs-kategóriás filmek. Filmek, vagyis senki sem hal meg – jó esetben -, legfeljebb kiírják a forgatókönyvből. Életpontok helyett Túlélési Pontok vannak, és már egy sminkigazítás is csodát tehet – a nyomorult, fogyócikknek számító kaszkadőrökről nem is beszélve -, így esélyes, hogy benne leszel a folytatásban. A film befejezése után pedig Hírnevet és Tehetségekre költhető pontokat kapsz.

Ezek után nincs más hátra, mint jó szórakozást kívánni a Late, Late, Late Show-hoz!

Emuk

   1932: Ausztráliában pusztító szárazság tombolt. A sivatagos belső vidékek peremén sötét teremtmények pusztító hordái tűntek fel. Gyilkos emuk! A gazdák tehetetlenek voltak, a hadsereg segítségét kérték, ami korszerű fegyverzete ellenére alulmaradt az végzet óriásmadaraival szemben. A kormány eltussolta az ügyet, a kevés túlélő hallgat, mint a sír.

   1982: Az utóbbi néhány évtized legsúlyosabb szárazsága. Visszatértek! Egy védtelen nemzet! Több ezer kíméletlen gyilkos! Egy álmos kisváros a Halál útjában! Vérfürdő a bozótban! Egy maroknyi amerikai az új háború kellős közepén!

Tanti: It Came From the Late, Late, Late Show

16 thoughts on “Tanti: It Came From the Late, Late, Late Show

  • Nem kérdéses! Mire végig olvastam már a karakterkoncepcióm is meglett 😀

  • Vettem. Akkor már csak két ember hiányzik. Bár lehet, még egy hatodikat is bevállalok.

  • Az Alien: Covenant gárdája felszabadult? 🙂 Fassbender lesz az emu-lgeálószerzet az emu-lúcióhoz? 😉

  • Annyi módosul, hogy, akkor érkezem, ha Vii Alma Malterjével nem ütközik (mondjuk úgy látom, hogy egyelőre igen, de ha változik, akkor jönnék)

  • Jellemzően a játékok egész naposak ugye, legalábbis ez a korábbi évek tapasztalata, és mivel napra vannak kiírva a játékok, ha két játék egy napra van kiírva üti egymást, ez szimpla matek 😀

  • És fenn is tartjuk a változás jogát! 😀 De próbáljuk t artani ezeket, azért is rakjuk ki a játékokat, hogy tudjatok kalkulálni, meg ugye sok esetben azért írja ki egy KM egy napra a játékát mert ugye máshol szeretne játszani és ezért én próbálok nem túl sokat változtatni ezen a beosztáson! Szóval ne írd oda mindegyikhez, hogy mennél, nehogy mástól vegyük el a lehetőséget 🙂 Meg mint modntam nyugalom még elvielg 5-6 játék kiírása jön 🙂

  • Teljesen nyugodt vagyok, a beosztást sajnos utólag néztem, meg… és csak ennél ütközök, a többi jó beosztásban van. 🙂
    Mondjuk, ha már kizárás, akkor mit lehet kezdeni azzal, ha már kiíráskor nem lehet bejelentkezni?
    Szóval nem hiszem, hogy mástól elvenném a lehetőséget. 😉
    Az új kiírásokkal kapcsolatban: már csak egy szabad napom van… a többire már mindegy mi kerül ki. 😉

Vélemény, hozzászólás?