Sajo: Dan ab Aclona (M.A.G.U.S. novella)

Az Ynevi Krónikák novellagyűjtemény újabb darabjában egy éjszakát töltünk a Démontanya fogadóban. Sajnos nem derül ki (számomra legalábbis), hogy merre található, így kvantum-ellátóegységként bárhová elképzelhető olvasóként és mesélhető kalandozóként. A történet ideje sincs kőbe vésve, de a főszereplő szavaiból kiolvasható Gorvik már-már a perszonáluniós felé hajlik.

Sajo más írásai (Mini történet egy Arel papról, Kit lehet lovagnak tekinteni?) a 2000-es esztendő októberére datálódnak, de még az annál is régebbi M* levelezőlistán is aktív volt, így elmondható, hogy ez az írásai is még egy (internet h)ősköri darab. Világképe és szokatlanul sötét hangulata miatt is inkább érdekesség, mintsem szorosan és szervesen a közösen vállalt és épített mitológiánk része, de megőrzésre és figyelemre mindenképp érdemes. Jó olvasást!

III. hangulatkeltő novella: A kráni

„Ne gondoljátok, hogy a sötétség élete keserűségbe süpped és belevész a szomorúságba. Szomorúság nincsen. Mert a szomorúságot elnyeli a halál, a halál és a meghalás pedig nem más, mint maga a sötétség élete.” – Jacob Böhme

A falak mozaikként váltakoztak a szobámban. Belső világomból bontottak szirmot vágyvirágaim és vörösből mélykékbe változtak a kövek. Fényük pászmákkal festett az asztalon álló földabroszra arcokat és neveket. Por és pókhálóselyem alakult át domborzattá fokozatosan ahogy ékes gyűrűmet végighúztam felette. Tudtunk az eseményekről, számítottunk rájuk és tudtam, hogy a maga módján minden testvérem egyazon sík ügyei miatt zárkózott be a maga domíniumába a Torony különböző részein. Ha akartam volna, tudta melyiküket milyen utakon érhetem el idebent, de másokhoz nem vezettek folyosók és lépcsők. S volt, akiről tudtam, hogy ha jó irányban is keresem megtalálja a módját, hogy közeledésemért elveszejtene.

Vittorio Verossi: A Hazugok Ordanja (M.A.G.U.S. novella)

Az előző amundos téma után most a szerzőnő egy korábbi, eredetileg előtörténetnek szánt írását közölhetjük le. A terjedelme azonban nagyobb ám hőfoka nem marad el az Ibara forróságától: egy ordani hívő életútját ismerhetjük meg, miként került a Tűzkobra szent városába, s miként éli meg a tanulással töltött éveket, hogy válik azzá, aki már Sogron katonájaként és kalandozóként is képes kiállni a világgal szemben. Hogy a családja becsületén esett folt és a bosszúvágy elhamvad e a tűzvarázslók hírös lángjaiban, az csak a novellából derül majd ki. Jó szórakozást hozzá.

***

Vittorio Verossi: A hamvak alatt (M.A.G.U.S. novella)

Mindig jó érzés számomra amundos írásokat megosztani. Az alábbi írást egy már publikált szerző küldte be nekünk, akinek ez az első M.A.G.U.S. megjelenése is. Hogyha tetszett az írása feltétlenül ajáljuk, hogy látogassátok meg írói oldalát, ahol a már megjelent írásait is megismerhetitek. Reméljük még más darabokkal is bővíti majd a korpuszt … igazából tudjuk, hogy igen. Jó szórakozást az írásához, ami Taba-el-Ibara sivatagába repít vissza minket, a Manifesztációs Háborúval terhelt időszakba. Az amundok és emberek ezen konfliktusáról szokás szerint ajáljuk összegző kiegészítőnket figyelmetekbe. Elképzelhető, hogy lesz belőle utánnyomás is még az idén a 30. születésnapot önneplő rendezvényen. Jó olvasást kívánunk.

I. hangulatkeltő novella: Az entrópia

Az idei nyári táborunk főkalandjához lesz néhány írás (külön érdemes figyelni a LIVE RPG-re vonatkozót) melyek közül az első ez a hangulatkeltő novella. Aki esetleg belekezdve nem talál fogódzót se ijedjen meg és nem “ennyit változott” a M.A.G.U.S. meg Ynev meg ilyenek csak távolabbról indít és messzebbi nézőpontból mint szokott. Mindent meg fogunk tenni, hogy a remélhetően utolsó Támadó ás Sebzés dobás pillanatában a táborban minden a helyére kerüljön azok számára, akik figyelmesen olvasták az eddigieket, részt vettem a rendezvényeken és velünk együtt járták az Örök Város Bajnokainak útját.

***

Gene LaMacchia: Ébredés (M.A.G.U.S. novella)

Az alábbi novella nem csupán továbbszövi az Ynevi Krónikák irodalmi gyűjteményünk sorát, de az egyik korábbi írás, a Talen közvetlen folytatása, kapcsolódó története is. Sajnálatos, hogy a M* korpusz hivatalos, nem hivatalos (de még a Krónikás mítoszban is) sok befejezetlen történetet tartalmaz. De most nyáron talán, a soron következő táborunkban az egyik és legfontosabb történetfolyamunk lezárást kap majd. Ha kávét vagy mást, olvasás közben ki-ki emelje poharát a történetek befejezéseire.

***

‘Megszült a világ,
Hogy sorsom is legyen…’

Harmadik hangulatkeltő

Első gondolata a vödör keresése volt. Nem is annyira a hajó alig észrevehető mozgása miatt, inkább az előző esti feszültségoldó ivászat okán. Azok a nyamvadt tengerészek meg a rumjuk… Biztosan valami disznóságot is belekevertek. A gondolat elég volt a tizedes számára, hogy tudja mi is járt az előbb a fejében, és azzal a lendülettel fordult is a függőágyából, hogy gyorsan megtalálja a hőn áhított tárolóedényt. Nincs idő mérlegelni, hogy gondos társai készítették oda neki vagy valakinek már kellett, mert jön aminek jönnie kell. A toccsanás hangja alapján már nem volt üres.

Második hangulatkeltő

– Nézd, hogy pöffeszkednek! – köpte a szavakat a nagydarab, vörös hajú, ránézésre dokkmunkás egy nem messze elhaladó kompánia láttán.

– Hagyd már Bran! Engedd el! -csitította egy másik, valamivel nyurgább, inasabb társa.

A két jómadár munkásruhában készül nyolcad magával betérni a Matrózok Örömébe, hogy még az indulás előtti este kicsit kiélvezzék azon szolgáltatásokat, amiket – bármekkora is legyen az új hajó – valószínűleg nem lesz lehetőségük ott elérni. Ugyan bizonyosan lesz pár hordó ital is, amit mértékkel lehet kóstolgatni, de lesz ott tiszt is, hogy beugasson majd neki, ha úgy gondolja túl sokat isznak. Van állítólag Ellana szentély is azon a hatalmas, istenek verte bárkán, de oda az egyszerű munkás még Erionban is ritkán teszi be a lábát. Maradnak hát a kuplerájoknál és az utca széli kínálatnál. Talán lehet majd egy-két jót bunyózni, feszültséglevezetésként, de akkor meg mindig jönnek a katonák a fegyelemmániájukkal…

– Nem hagyom baszod! Én megdolgoztam, hogy ott lehessek a Selmon! Onnantól kezdve, hogy behajózott két éve, hogy a mindennel felcuccoljuk, katapulttal, flancos nemesi bútorokkal, minden lópikulával, güriztem szinte minden áldott nap. Ezek meg? Itt pöffeszkednek, mintha övék lenne a világ. Szórják a pénzüket, amit ki tudja milyen sírból csórtak vagy valami drágalátos, betoji nemes a zsebükbe tömött piszlicsáré kísérgetésért! Majd egyszer csak jön valamelyik ezüstkanállal a szájában született és az mondja, „Jaj! Kalandozók kellenek, különben elvesztünk! Jaj!”… – imitálja vékony hangon, grimaszolva.

Pár helyeslő morgás, bólogatás megy végig a társaságon a hangadó szavaira. Egytől-egyig olyanok, akik jogosnak érezték, hogy ez az út – jól fizető, nyugisnak ígérkező – az amiért ők az elmúlt hónapokban, vagy társuk esetében az elmúlt években dolgoztak. Igaz, félelmetesnek tűnik elsőre, hogy kihajóznak a nyílt Nyugati-óceánra, megkerülik a rettegett Kránt és levitorláznak egészen Elfendelig, a Kereskedő Városba, de ha jobban belegondolnak, a tenger felől ténylegesen szinte sosem jön semmi, legfeljebb tengerészek lódításaival megtűzdelt mesék. Krán már rég nem hallatott magáról, a kifelé küldhető emberei, lényei nagyrészét felőrölte a Manifesztációs háború. Ellenben itt, a szárazon mindenki a déli nomádokkal riogat. Hogy nem lehet az egyesült hordát megállítani! Szóval akkor már inkább a fizetett tengeri szabadság.

– Amúgy se tudom mire olyan rátartiak. Én is tudok ám fegyvert forgatni! Öt évet húztam le az erioni városi gárdánál! Nem egy ilyen paprikajancsit csomagoltam már össze a dokkokban.

Ismét bólogatás és elégedett mordulások sora.

– Na majd én megmutatom, hogy ilyen puhányok nem tespedhetnek ingyen felénk. – Mondandója közben legurított még egy pohár rumot. – Csak kerüljenek a kezeim közé, betöröm egy-két bájgúnár orrát, csak hogy tudják hol a helyük a ranglétrán! Brannal nem fognak szarakodni holmi életművészek és szemfényvesztők!