Az előző részben Ayala és Axel fáradalmaikat és emlékeiket pihenték ki Torozon Tavernájában, mikor váratlan látogatójuk akadt. A megbízó, aki érkezik hozzájuk két kifogást is említ, hogy miért van szüksége rájuk. Ezek a történetek is élnek, léteznek és a ‘Krónikák-mitológia’ részét képezik. A gróf első erigowi kalandja ITT olvasható, míg a második lejegyzett esete, ekkor már Sedierta lovag főszereplésével EMITT.
II.
Öt kopogás, lassan kettő, gyorsan kettő, majd egy utolsó külön. Axel megfordult székében, de nem nyúlt az ágy melleti fegyverért. Várt még pár szívdobbanásnyit mire felemelkedett és az ajtóhoz lépve beengedte éjszakai látogatójukat. Halk szavakkal hellyel kínálta a sebtében arrébb rendezett köpönyegek helyén a heverőn maga pedig a karosszékbe rendeződött vissza, csak valamivel távolabb húzta az ágytól, hogy ne zavarják az ismét álomba merült lányt beszélgetésükkel.
A váratlan vendég ezüst dobozkát varázsolt elő fehér báli rohája zsebéből és felnyitva a friss dohányillat távolabb űzte a betegszoba nehéz leveőjét. Axel biccentve köszönte meg a látogató nagylelkűségét és hamarosan mindketten parázsló dohányrudakkal a szájukban méregették egymást a szoba távolabbi sarkában. Mint két régi ismerős, akik látszólag nem érzik szükségét, hogy a kezük ügyében fegyver legyen a másik társaságában. Ritka dolog ez a magukfajtánál.
– Régen láttalak, gróf – törte meg a csendet végül Axel két szippantás után, szemét le nem véve a vendége maga mellé ejtett fekete kalapjáról – talán Tongoria óta egyáltalán nem is.
– Ez valóban így van, kedves Ragaen – fogta suttogóra hangját a fehér ruhás férfi, elértve Axel jelzését arra nézve, hogy ne törjék meg a szoba csendét jobban mint kellene – Mikor utoljára láttalak volt melletted egy kedves kutya is.
– Azóta elment, de az utolsó pillanatig hűséges és odaadó társam volt, amíg tehette – az emlékek újabb dagálya elől inkább a beszélgetés folytatásába menekült – És te hogyan igazgattad az Északi Szövetség Titkosszolgálatát azóta, hogy nem találkoztunk?
– Ó – a gróf kedvtelve elmosolyodott, mintha lelepleződése ínyére való fordulata volna a beszélgetésnek – csak nem kérdezősködtél utánam azóta?
– Szeretem tudni kivel is van valójában dolgom, pláne, hogyha még kacsavadászatra is küld fizetség nélkül munka címén.
– Még mindig orrolsz azért a múltkoriért, mi? – a gróf mélyet szívott a szivarból és a füstbe bújva fürkészte a másik arcát a félhomályban vajon valaóban haragszik e rá – Kérdésedre válaszolva a Szövetség kémtevékenysége igen gyenge lábakon áll.
– Nocsak.
– Nocsak bizony. Egymás ellen ármánykodó hercegek használják ki és fel az embervadászok klánjait, komoly nehézségeket okozva ezzel. Eligor visszatérése ugyan új helyzetet teremtett, de én nem remélek tőle rövidtávú megoldást. A doraniak kémhálózata például nálunknál is jobban szervezettebb és nagyobb sikerrel használja fel a MI erőforrásinkat, mint mi. Úgy tudom, a vezetőjük egy minden hájjal megkent félelf nekromanta, aki még Darton kegyét is bírja valamilyen formában és így a maremiták támogatását is élvezi. Bármikor találkozom vagy veszem fel a kapcsolatot egy ügynökömmel sohasem tudhatom, hogy valójában kit szolgál és kinek jelent nagyobb engedelmességgel. Hazád szervezett orgyilkos klánjaihoz képest néha úgy érzem, hogy koncon marakodó gyerekes csürhe vagyunk csupán.
– Tehát fárasztó a folytonos kémesdi – foglalta össze Axel a gróf sirámait miközben maga mellől egy borosüveget halászott elő és értő kézzel szabadította meg a dugótól, hogy két használt poharat töltsön fel a tartalmával – gondolom ezért dolgoztatsz szívesebben szabadúszó kalandozókkal.
– Létezik még egyáltalán olyan? – kérdezte elgyötörten a gróf, miközben elfogadta a felé nyújtott kupát – a tapasztaltabb zsoldosokat északon a Filozófusok falkája már kisajátította és ők diktálnak árat minden kényes üzletre. Komolyan Axel, itt ülök hazám ősi ellenségének fiával és úgy érzem senkiben sem bízhatok meg rajtad kívül!
– Csendesebben, még azt hiszi a lány, hogy magamban beszélek itt a sötétben – csitította a toroni a másikat lopva az ágy felé pillantva, de nem vett észre változást az elf lány légzésében. Gyönyörű volt amikor aludt, még így, gyengén és betegen is. Arcának csillogása nem a betegség árnyait juttatta Axel eszébe hanem a hajnali deret, ami beteríti az erdőt, hogy a hajnal első fénye szikrázó tükörlabirintussá változtassa a világot.
A grófra visszavándorló tekintete egészen más látványt talált. Valamelyest már összeszedte magát a borból nyert erőből, de ujjaival még mindig idegesen dobolt a heverő karfáján. Űzött vad benyomását keltette, pedig Axel tudta, hogy valójában milyen nagyhatalmú személy volt … látszólag mégis egy örökifjú ficsúr benyomását keltette. Szemeibe nézve azonban egy aggastyán világ dolgain aggódó tekintete nézett vissza rá tompán csillogva a félhomályban.
Fáradtan gondolt rá, hogy ebben a történetben soha senki sem az, akinek látszik. Itt van a gróf, Arel, a háború és vihar istennő felkent papja, aki éppolyan jól forgatja a vívótőrt, mint a hosszúnyakú élőfémhúros basszuslantot. Észak kiterjed kémszolgálatának a titkos vezetője … Axel hazájában az ilyen rangúakat már csak elővigyázatosságból is végtagjaitól megfosztva tárolják sötét és nedves helyeken, de életben tartva.
Alucardo Ront’e Rone gróf azonban egy olyan világért aggódik és érez, amit nem lehet megmenteni mert már elmúlt régen. Egy olyan világrendért, aminek az előző Zászlóháború előtt még volt és lehetett értelme, de a háború és az azóta történt változások áradásként mosták ki a régi eszméket azoknak a lelkéből is, akik átélték még azokat az időket. Axel komoran gondolt rá, hogy ő maga még kölyök volt amikor észak lángjai felcsaptak. A gróf mégis harcolt azokban az időkben, látszólag mégis fiatalabb nála.
– Nem azért jöttél, hogy megoszd velem a hazád azon problémáit, amelyek nem tartoznak egy volt toroni gladiátorhoz – zökkentette ki merengéséből végül a grófot – sem azért, hogy az édes vörös bort élvezd a társaságomban, amiből tudom, hogy Torozon szívesen vitetne a számodra mindenkor fenntartott lakosztályodba. Miért vagy itt Ront’e Rone gróf?
– Volna egy ajánlatom a számodra – nyelt egyet és poharával az ágy felé intett – a számotokra, egy újabb munkalehetőség a csapatotoknak.
– Tudod, hogy nemrég fejeztük csak be az előzőt – hívta fel a gróf figyelmét a nyílvánvalóra Axel – a többiek éppen most mulatják el a zsákmány rájuk eső részét.
– Összefutottam velük odalent és meg is kérdeztem őket, ne féljél. Bár egyiküknek sincsen ellenére, de mondták, hogy kérdezzelek meg téged is. A legtöbben hallgatnak rád.
– Rosszul teszik – fújta ki a toroni a füstöt tekintetével a pislákoló parázstartó fényében gyönyörködve – miféle feladatról lenne szó egyáltalán?
– Rutin munka – tárta szét a karját védekezően a gróf – viccen kívül, egy erigowi bálon kellene ellátni biztosítási feladatokat. Puccos kyr nemesek, saját személyi testőrökkel és a hercegi palota saját őrségével együtt, de a kevés megbízható ügynököm jelentése szerint valami készül azon az estélyen és szeretném elejét venni annak, hogy most még megint újabb északi fejedelmet veszítsünk el épphogy Eligor visszatért. Hatalmas arcvesztés lenne ez a Szövetségnek, amire senkinek sincsen szüksége.
– Nehezen hiszem el, hogy erre ne lennének neked személyesen embereid, hogy ellássanak egy ilyen rutin feladatot – vonta össze a szemöldökét Axel.
– Na jó, ez igaz. Azonban Erigow egy ideje sajnos … hogy is mondjam … kívül esik a hatáskörömön. Volt egy … vagy két olyan affér, amit kyr főnemesek hajlamosak voltak összekötni a személyemmel és, noshát, nemigen kívánatos, hogy én vagy az ügynökeim ott akciózzanak mostanában.
– Hallottam valami elveszett kódexről azt hiszem … – rejtette gúnyos mosolyát Axel a boroskupa pereme mögé.
– Toroni ügynökök raboltatták el Enika Gwon egyik régi könyvét és mi megakadályoztuk, tény, hogy a tárgy egy kicsit megsínylette.
– Hallottam, hogy annak idején egy toroni boszorkány elcsábított egy fiatal titkos szolgálati ügynököt és kimenekítette az elfogott fejvadászcsapatát a Hercegi Palota dísztermének közepéből …
– Miután megakadályoztam egy merényletkísérletet egy magas rangú erigowi főnemes ellen – fakadt ki a gróf, mire az ágyban megmozdult a lány és önkéntelen mozdulatokkal újra álomba kezdte ringatni magát. Axel megint csendre intette kései látogatóját.
– Szóval akkor Erigow, rutin munka, tisztes fizetség. – összegezte a gróf érdemi megnyilvánulásait Axel.
– Úgy van. Információink szerint egy ereni nemes ellen irányul egy gyilkossági kísérlet, aki vendégségben lesz majd a Hercegnél. Szereztem hamis okiratokat arra nézve, hogy a Filozófusok falkája küldött titeket és a nevemet véletlenül sem említhetitek senkinek. Rusenor éjszakáján lesz az estély egyébként.
– Kik helyett megyünk tulajdonképpen? – Axelnek nem tetszett ez a kalandozó-csere.
– Az eredeti kompániát Shulurba térítik el az ügynökeim, egy olajozott testű, kigyúrt korg csapat … nem fogják tudni megkülönböztetni a kyrt a kyrtől.
– Úgy legyen – hagyta rá a grófra az újabb gyenge húzást, de inkább nem osztotta meg vele aggályait. Nagyot húzott a poharából – A részletekről majd reggel beszéljünk többet. Még rám is férne egy fürdő, azelőtt pedig úgysem undulnánk el, hogy Ayala jobban nem lenne.
– Ezzel kapcsolatban is kérdezni akartam tőled, Axel. Úgy tudom, hogy elég sok közös kalandotok volt az utóbbi években.
– Ez így van – bólintott a toroni és bár nem tudta, hogy hová akar kilyukadni a másik, a megállapítás kellemes elégedettséggel töltötte el.
– Mennyire bízol a lányban? – a gróf most azzal a koravén tekintetével nézett rá, amelyet csak kevesen láthattak életükben tőle.
– Jobban, mint bárkiben, aki valaha is mellettem volt – önmagát is meglepte az őszinteségével. Csitította magát, hogy csaka bor és csak a boszorkányok órjának közeledte van rá ilyen hatással. Nem mert az ágy felé tekinteni, csak remélte, hogy Ayala alszik.
– Nekem ez elég – hagyta ennyiben a gróf és szedelődzködve indulni készült, nem tartott sokáig. Az ajtóban váltak el, kezet fogtak és míg egy pillanatra kisurrant a nyitott résen Axelt megcsapta az ivóból felszüremlő víg ünneplés hangja. Becsukta az ajtót, visszadöfte alá az ék gyanánt használt tőrt, de nem ült vissza a karosszékbe.
Az ablakhoz lépett és a kék hold fényében vizsgálta a csillagokat. Rusenor trónusát kereste, és bár tudta, hogy hol kellene lennie, ilyenkor még homályosan látszott csak a nyári égen is. Egy holdforduló múlva látszik majd a legteljesebb pompájában, ami a kyr hagyomány szerint sorsfordító éjszakája az évnek. Mélyet sóhajtott és az ágyban fekvő lányra nézett. Az felé fordulva feküdt és szemei nyitva, tisztán ragyogtak rá a félhomályban. Egyikük sem szólalt meg, egyikük sem tudta, hogy mit kellene mondania. Egyikük sem érezte szükségét a szavaknak többé.
(még mindig folytatódni fog)