“Ahogy nap úszik el életünk horizontja felett,

Ahogyan a fény tűnik el a messzeségben.

Hajósok, tengerek vándorai születnek és halnak meg

Otthonuktól távol, idegen vizeken,

Uram add, hogy vándor lehessek egyszer.”

– Cloud Boohen

 

Líthas,

elérkezett a várva várt pillanat, hogy szeretettel meghívjunk minden kedves érdeklődőt a sorban már XVII. Vándorkrónikákra. Nagy örömünkre szolgál, hogy a már megszokottaknak megfelelően elétek tárjuk az információkat rendezvényünkről. A megérdemelt pihenésre már nem kell sokat várni, mert a tábor 2023. augusztus 8-15.-el kerül megrendezésre 7+1 napban. Az esemény helyszínéül idén is Abádszalók (5241 Abádszalók, Strand út 2.) szolgál, és a már nagyon várjuk, hogy elfoglalhassuk helyünket a jól ismert helyeken.

 

A Világról: P.sz. 3723

“Új időszakba léptünk Ynev világán (részletesen P.sz. 3722-ról) és ehhez az új lehetőségekkel kecsegtető világhoz új hősökre van szükség. Istenek tértek vissza, ősi pecsétek lazultak fel, a múltnak egyre több titka tárul fel, de kérdés, hogy elegendő és elég gyorsan e ahhoz, hogy az Ember Korának is nevezett Hetedkor vége ne essen egybe a faj kipusztulásával is.

Morgena, a kyrek álomistennője visszatért, hívei és kiválasztottjai északon újabb és újabb templomokat szentelnek fel a tiszteletére. Toron, az utolsó vesztes Zászlóháború óta visszafogottabb és emberi arcát mutatja a világ felé, amiben szerepet játszhat egykori szövetségeseinek veszte is: Rowon hercegét elűzték, trónján Darton földi helytartója és annak fehér ork hadserege székel, Enoszuke csak nemrég bontakozott ki a tűzviharban megtépázott szigetként a külvilág előtt a keleti szél csillapultával és komoly változások történtek az erőviszonyokban, Alidaxban pedig, bár a Fekete Lobogó teljes jogú választottja, de egy Arel hitére nevelt boszorkánykirálylány uralkodik a bíborgyöngyöknek hála.

“Új jóslatok fogannak a közeledő Nyolcadkorról, Jelhordozók sorsát kutatják a bölcsek miközben mások már az újabbak eljövetelére várnak. Zavaros és érdekes idők következnek, amelyekben csak egy dolog biztos: lesznek kalandok és lesznek kalandozók akik szembeszállnak ezen új korszak kihívásaival.”

Délen Pyarron saját belső viszályait vívja a jövő nagy kérdéseit illetően, és egy újabb nomádjárást nyög keleti határain, Új-Godon pedig minden erejével az északi területeinek felügyeletével köti le magát, miközben az élet megszokott folyása lassan visszatér Taba-el-Ibarába, csak más alakban és szereplőkkel, mint a háborút megelőző időkben. Ront’e Rone gróf elhíresült roxeni jóslatának pedig még nem teljesült be minden sora, hogy a Nyolcadkor fordulója készen érje a Kalandok Kontinensét…

 

A kalandról:

A tábor főkalandját idén Amund jegyzi, akit ugyan nem szükséges bemutatnunk, de keze munkáját dicséri az AranyTenger, avagy az Amundok Könyve és a nem régen megjelent Dalok Hatvárosból kiegészítő is. Mindezeken felül nagyon fontos tudni, hogy az immáron 9 éve folyó és sokmindent megélt Örök Város Bajnokai kampány hivatalos lezárását kívánja elénk tárni, amely a Kegyelt címet viseli. Karakteralkotás tekintetében pedig a Kalandoralkotás 2023-as változata került meghatározásra, ami több új frissítést is kapott az utóbbi időben.

A főkaland a hétvégén kerül majd lebonyolításra, azaz 2023. Augusztus 12.-13. Szombat-Vasárnap!

A karakterek a Kalandoralkotás 3723. évi karakteralkotásával kérjük ahol a kezdő tapasztalati pont 10001 és minden az adott karakterrel lejátszott korábbi kaland az alábbiak közül további 812 TP-t ér:

XV. Vándor Krónikák:A Fény Ünnepén

XXIII-2. Kalandor Krónikák: Az Öt Arc Háza

IV. Regélő Főnix: Dioráma

XXIV. Kalandor Krónikák: A Gorviki Meló

III. Hullámkirály: Monsturo

XVI. Vándor Krónikák: Ígéretek Tanúi

XXV. Kalandor Krónikák: Öbölmélyben

V. Regélő Főnix: Bolondok Abbitja

XXVI. Kalandor Krónikák: Revans

XVI. Hősök Napja: Mikor eljő a horda

IV. Hullámkirály: Hamarosan!

Karakteralkotás: Kalandoralkotás

Terveink szerint az egész tábor idején átívelő Live játék lesz, ami kifejezetten azok részére lesz izgalmas, akik a főkalandban részt vesznek. Erről az idő folyásával több információt is meg fogunk osztani, figyeljétek a posztokat. 😊

Kérünk mindenkit, hogy 4-6 fős csapatokkal jelentkezzenek EGYBEN egy e-mailben a gulandro@gmail.com e-mail címen 2023.07.09-ig. Ezeket a beküldést követően átszámoljuk és visszajelzéssel is fogunk élni szükség esetén. 

FONTOS! Amennyiben még jelentkezi szeretnétek a tábor főkalandjának mesélésére vagy bármilyen kérdésetek lenne azzal kapcsolatban, úgy a  gulandro@gmail.com e-mail címre várjuk üzeneteiteket.

 

 A csapatok jelentkezésének határideje az idei évben: 2023.07.09. Így lesz ideje a szervezőknek és a Kalandmestereknek is felkészülniük.

 

A jelentkezés menete: a hamarosan megnyíló regisztrációs felületen regisztráljatok a táborra, majd ezt követően a határidőn belül küldjétek el a fenti e-mail címre a csapat teljes anyagát EGYBEN és történjen meg a jelentkezési díj befizetése is. Ha a jelentkezéssel kapcsolatos bármilyen kérdésetek merülne fel, kérjük, hogy küldjetek üzenetet az andor.nagy63@gmail.com, vodli.jeno@gmail.com vagy a marton.bicsak@gmail.com e-mail címre.

FONTOS! Az ideig évben sokkal komolyabban fogjuk venni a csúszásokat, így mindenkit kiemelten kérünk, hogy figyeljen oda a határidők betartására.

 

REGISZTRÁCIÓ

 

Sok újdonsággal is fogunk szolgálni nektek, de előtte a Szabad Mesékre való regisztráció megnyitása: július 10. (kora hajnal). Szokás szerint küldjétek el számunkra azt, hogy mikor, mit és hány embernek akartok mesélni egy rövidke kedvcsinálóval, és a korábbi évekhez hasonlóan mi azt megosztjuk és a rendszer megnyitását követően jelentkezhettek. A jelentkezéseket és minden ezzel kapcsolatos kérdést a vodli.jeno@gmail.com e-mailcímre küldhetitek Shalafinak.

 

CSAPATKERESÉSRE ezen bejegyzés alatt van lehetőség elkerülve minden esetleges kavarodást, így külön bejegyzés nem lesz rá. A táborral kapcsolatos kérdéseket kérjük, hogy a megfelelő témában a megfelelő szervezőnek tegyétek fel levélben, hogy minél expeditívebbek tudjunk lenni (átlagos válaszadási időnk egy nap a netikett szerint, de van aki jobb/gyorsabb közülünk).

FONTOS! Ahhoz, hogy minél jobban tudjuk, hogy mire vágytok, egy kérdőívet tettünk közzé ahol több fontos kérdéssel kapcsolatban szeretnénk kérni, hogy fejtsétek ki véleményeteket. 

Kérdőív

 

Az idei nyári tábor árai és opciói a következőképpen alakulnak (a számok /főre vonatkoznak és Forintban értendőek):

Ősmágus – (0. nappal a tábor) 8 nap, 7 éjszaka, teljes ellátás ház: 69.000 // sátor: 62.500

Éhes Ősmágus – (0. nappal a tábor) 8 nap, 7 éjszaka étel nélkül ház: 31.500// sátor: 24.000

Őskrónikás – 7 nap, 6 éjszaka, teljes ellátás ház: 61.000 // sátor: 54 000

Hajótörött Őskrónikás – 7 nap, 6 éjszaka étel nélkül ház: 27.500 // sátor: 21.500

Krónikás – 3 nap, 2 éjszaka, teljes ellátással ház: 23.500 // sátor: 21.500

Vágáns – 3 nap, 2 éjszaka étel nélkül ház: 12.500 // sátor: 10.500

Vándor – 2 nap, 1 éjszaka, 3 étkezés ház: 12.000 // sátor: 11.000

Kóborló – 2 nap, 1 éjszaka étel nélkül ház: 6.500 // sátor: 5.500

 

Az idei évben minden kedves játékosunknak szeretnénk ajándékba egy pólót is adni. Minden jelentkezett részesül ebben a jutalomban, aki a fő kalandban részt vesz ÉS a regisztrációnál jelöli is, hogy szombaton ott alszik.

 

A befizetéssel kapcsolatos adatokat alább találjátok és amennyiben ezzel kapcsolatban kérdésetek van keressétek az andor.nagy63@gmail.com e-mail címet.

Számlaszám: 11773384-01408023

Név: Nagy Andor

Közlemény: A neveteket tüntessétek fel és hogy Vándorkrónikák!

 

Találkozzunk minél többen a tábor minél több napján és kalandján, idén is!

 

Üdvözlettel:

a VándorKrónikák Tábor szervezői,

a Hősök Napja, a Regélő Főnix, a Hullámkirály, a Krónikák.hu csapata,

az Elveszett Mesék Társasága

XVII. VándorKrónikák Szerepjátékos Nyári Tábor – 2023. augusztus (8)9-15.

One thought on “XVII. VándorKrónikák Szerepjátékos Nyári Tábor – 2023. augusztus (8)9-15.

Vélemény, hozzászólás?