Tanti: A Hodge örökség /Call of Cthulhu, aug 10, 5 játékos/

A tábor harmadik napján Cthulhu Hívását fogok mesélni, amihez 4-5 vérfagyasztó titkokra vágyó emberre volna szükségem. A történet helyszíne az úgynevezett Lovecraft Vidék (Lovecraft Country), Massachusetts azon része, ahol a Mester történeteinek oroszlánrésze játszódik. A modul Arkham sötét boszorkányhistóriákkal teli városában kezdődik majd, tehát a nyomozóitok helyi kötődésűek kell, hogy legyenek. Zömében angolszászok lakják, de az olasz, ír, lengyel és francia-kanadai lakosság száma is egyre növekszik. A kaland kezdetének időpontja 1926. május 27-e, egy csütörtöki nap.

A karakterek értékeinek kidobása, kiszámolása:

ERŐ, FIZIKUM, AKARATERŐ, ÜGYESSÉG: MEGJELENÉS: 3d6

MÉRET, INTELLIGENCIA: 2d6+6

MŰVELTSÉG: 3d6+3

Tudás: MŰVELTSÉGx5

Ötlet: INTELLIGENCIAx5

Szerencse, Épelme, Épelme-pont: AKARATERŐx5

A nyomozókat alapvetően a helyszínen fogjuk majd megalkotni a magyar nyelvű szabálykönyv és a 1920’s Investigators’ Companion Volume II. alapján. Tehát a sebzésbónusszal, a képzettségekkel és az életerővel is ott törődünk majd, de a kidobást addigra le kellene tudni. A pontcsúsztatás engedélyezett, elvégre elég lelombozó, ha az ember egy szikár és sármos magándetektívvel akar játszani, de egy hájasat és rondát dob ki. A CH képzettségrendszere százalékos, és mindenkinek választania kell egy foglalkozást, amihez különböző alapképzettségek is tartoznak (egy rendőrnél pl. a Pisztoly és a Jog). Ezen képzettségek alapértékéhez a MŰVELTSÉG 20-szorosa adódik, és egészen 89%-ig lehet elmenni. A többi szabadon választható képzettségre az INTELLIGENCIA 10-szereséből osztható pont. Ezek bármik lehetnek (pl. Hőlégballon-vezetés is) csak meg kell indokolni a felvételüket. A választott hivatás módosíthatja a kidobott értékeket. A képzettségek mindegyikének van egy alapszázaléka, ami 00-tól MŰVx5-ig terjedhet, szóval még ne osztogassatok, mert könnyen lehet, hogy 89 fölé mentek! A képzettségek listája a Kémiától, a Géppuskán át, egészen az Úszásig terjed.

Halálos ágyon

   Malachi Roberts ráncos, kék szemébe könnyek gyűltek, midőn belépett az ismerős szobába, melyre tintafekete árnyékot borított a csontarcú Halál gyászos, komor jelenléte. Még a halálórája bogár percegését is hallani lehetett a korhatag falban. A kíméletlen, téli este csípős hidege lassan utat talált a gyéren megvilágított, poros, egészségtelen szagú hálóba.

   A meglett férfi matuzsálemkorú, nagybeteg munkaadója alig látszott ki az ágyat borító hegynyi takaró alól, állandó köhögése már-már kaszasuhogásra hajazott. A mellén a Jakab király Bibliájának egyik féltve őrzött kópiája hevert; egy olyan könyv, amit már csak bezárt ajtók mögött mertek forgatni ebben az elátkozott, félig kihalt, ördögi városban, ami nagyon rég elfordult már az Örökkévalótól.

– Köszönöm, hogy itt vagy, Malachi – nyöszörögte az ápolatlan, hófehér szakállú öregember, és erőlködve felült – Nemrég járt itt a doktor.

– Szembegyütt velem, az utcán, mesélte – válaszolta Roberts, miközben meg akarta rakni a tüzet. Tudta, hogy már felesleges igyekezet, de kötelességtudata nem hagyta nyugodni. Az ódon ház uránál jó sora volt, és hosszú ideje sejtette, hogy a saját szájától vonja meg a falatot, hogy ki bírja fizetni szolgálatait.

– Ne vesződjél azzal, már mindegy! Kétoldali tüdőlob. Gyenge vagyok, mint egy madárfiók, A doktor szerint már csak óráim vannak hátra – nyekeregte a beteg egy köhögési roham után.

Roberts megadóan sóhajtott, kérges keze azonban ökölbe szorult, mert nem kedvelte a tömzsi, kőszívű, kedélytelen orvost. Azok közé tartozott ő is, akik siralomházzá változtatták szülővárosát.

– Jól figyelj! – az öreg, ráncos kéz szinte vádlón emelkedett fel a piszkos, molyrágta ágyneműről, de a rekedt hang barátságos volt – Van néhány ajándékom a számodra, továbbá beleírtalak a végrendeletembe is. Csekélyke összeg, de ha jól beosztod, egy ideig nem fogsz szükséget szenvedni. Jól tudod, milyen régóta eszem a keserűség könnyekkel áztatott kenyerét, de fiamként szerettelek téged, hisz nekem nem adatott meg az, hogy egészséges, jóravaló gyermekeim szülessenek. Ezt a házat pedig mielőbb gyújtsd fel!

– Ahogy parancsol, Mr. Hodge, és szívbül köszönöm. Jó sorom vót itten, apám vót apám helyibe – a szikár, szürkülő hajú férfi birokra kelt saját letargikus, szófukar természetével, végül pedig hosszan megölelte a sovány, könnyező, remegő állú aggastyánt.

   Fél órával a szomorú Roberts távozása után egy sötét, otromba árnyék vetült a régi, roggyant ház bejárati ajtajára. Idomtalan kéz nyomta le a kilincset, és a jövevény az ismerős lépcső felé vette az irányt, mely súlyos léptei alatt szinte jajveszékelt. Az egyre erőtlenebbé váló, hosszú, nyomorúságos életén elmerengő, kicsivel korábban imádkozni próbáló öregember a koporsófedélként nyikorgó ajtó hangjára felnézett. Fáradt szemei tágra kerekedtek, orrát megcsapta az ormótlan, visszataszító szörnyalakból áradó émelyítő bűz, gyér, ősz haja pedig égnek állt.

– Hát te is eljöttél – köszöntötte reszketve a szobába benyomakodó istenkáromló, gyilkos iszonyatot.

Az öreg szörnyű, lélekölő múltjának fantomja kitátotta száját, és egy név bugyborgott fel a torkán, mint az elvágott nyakú ember sűrű, forró vére.