Idén rám hárul a feladat, hogy megpróbáljam csokorba gyűjteni az év fantasy játéktermését és aztán válasszak egyet mint év játékát itt a Krónikákon. Fontos megjegyeznem, hogy amiket írunk azok nem kőbe vésett igazságok, hanem vélemények. Gyarló, dolgozó, tanuló emberi lényekként nem játszottunk idén sem mindennel ami csak szóba jöhet, tehát, hogyha hiányzik valami nektek a listáról, akkor feltétlenül körmöljétek meg róla a véleményeteket. Kontrollereket kézbe, kezeket a billentyűzet fölé …

Az év egy váratlan bummal indított és megjelent a Darksiders (PC, PS3, X360). Ez az apokaliptikus Zelda-klón egyszerre szólaltatta meg a fiatalabb és felnőtt játékosokat képregényekre jellemző külsejével és vérmérsékletével. A folytatásáig hátralevő két év(!) alatt bőven lesz módunk befejezni és újrajátszani is. A DMC sorozat ösvényén haladva jelent meg a Bayonetta (PS3, X360), amelyben a gyilkos női bájakat állítjuk a gonosz(?) szolgálatába. Az év egyik legzúzósabb játéka ugyan helyenként túlságosan japán, de a stílus rajongói szokták az ilyet élvezni és a Bayonettában … noshát … van is mit.

A tavalyi év legjobb szerepjátékának megjelent egy igen komoly kiegészítése Dragon Age: Awakening (PC, PS3, X360). Ebben szokatlan módon a horda szemszögéből is végigjátszhatjuk az eredeti történetet és több újdonság is lapul még a kampány után: a feladat, hogy újrateremtsük a Grey Wardenek itteni szervezetét csakis ránk hárul. Egy régebbi sorozat is feltámadt az Arcania: Gothic 4 képében. A hányattatott sorsú cím mögött egy különös játék rejtőzik, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a régi rajongók részéről és így aztán nehezen toboroz újakat a lobogó alá. Kár érte.

A középmezőnyben bujkál a következő két játék: a Drakensang: The River of Time (PC) egy létező fantasy regénysorozatot avanzsál játszható formában, igaz, az eredeti könyvek nélkül a történet kicsit egyszerűnek hat, de a barátságos gépigény és szerethető látvány könnyen teheti újkori kedvenccé őt. Figyelem már egy ideje a Venetica (PC, PS3, X360) pályafutását, ami lassan minden konzolra megtalálja az utat, csak a közönségét nem. Az az akció-szerepjáték egy idealizált itáliai fantasy környezetbe visz el minket és főhősnőnket, hogy életre szóló kalandokban vegyünk részt. Véleményem szerint kár kihagyni.

Az év nagy megjelenése volt a Final Fantasy XIII (PS3, X360), ami majd fél évtizedes fejlesztés után látott napvilágot. A végeredmény sajnos sokkal inkább hajaz a tizedik rész óta tapasztalható lineáris és egyszerűbb irány folytatására mint az előző évezredben megszokott minőség idei szintre emelésére, de aki egy (bitang) látványos ezoterikus túrára vágyik csak, az el tud lenni vele. Nem úgy a gyorsan megjelentetett Final Fantasy XIV (PC, PS3, X360) kapcsán, ami olyan minősíthetetlen formában jelent meg, hogy a legvérmesebb Square fanatikusok is csak ingatták a fejüket. Ez az MMO az FFXI irányvonalát követte volna, de már látható, hogy nem lesz az elődhöz hasonló történelme.

Az alternatív fantasy játékok jönnek. Idén egyértelműen az Alan Wake (X360) egy évtizedes fejlesztés után megjelent misztikus-thriller volt a középpontban és mostanra gyors egymásutánban több kiegészítő is megjelent hozzá. Sajnos a véleményem szerint inkább volt egy akciójáték mint bármi más, pedig az atmoszféra és a történet szövése kellemes, Twin Peaks érzéseket keltett bennem. Még mindig alter, ráadásul egy halott műfaj, a kalandjátékok közül. A The Whispered World (PC) elindítása után tíz évet zuhanunk vissza az időben a rajzfilmes, point-and-click korszakba és reméljük, hogy soha nem múlik el a varázs.

Kitérve kicsit a kicsi konzolokra, a Dragon Quest IX (NDS) az év DS játéka is lett egyben. Láthatóan a sorozat rajongói még azt is megbocsájtották az új epizódnak, hogy nem asztali gépre jelent meg, hanem a Nintendo hordozható masinájára. Reméljük azért visszatalál a pixellabirintusból a mesés látványig egyszer. Lionhead, Peter Molynoux, akkor már mindenki sejti, hogy a Fable 3 (PC, X360) elérte partjainkat. A legújabb részben egy királyság ügyes-bajos gondjait vehetjük a nyakunkba, komoly morális döntéseket kell hoznunk és altesti humorral udvarolnunk. A rajongók biztos nem bánják, mi pedig a játék más érdemeiben gyönyörködünk addig is.

Izgalmas év volt, volt mivel játszani. Persze sok mindent kihagytam (horror játékok) vagy alig ismert konzolos cuccok (mobiltelefonos játékok) vagy konkrét nagy címek (a WoW: Cataclysm megjelenése megrengette ezt a világot ismét), de lehetetlen is lenne mindent felsorolni egy ilyen évértékelés során. Nem is az a célunk, hogy mindenről megemlékezzünk, inkább olyanokra ráirányítani a figyelmet amiket érdemesnek tartunk, hogy szó legyen róla (vagy mert máshol nincs vagy mert nincs elég).

Ezért is esik idén az év fantasy játéka cím választása (legyen ez a Mithrill Joystick) egy különleges darabra, ami a The Whispered world. Idézet egy blogból: „Valami egészen elképesztő volt a megvalósítás és a hangulat, az aranykor képviselője helyett egy méltó fejfának láttam/látom a kalandjátékok számára.(…)Szóval nagy meglepetésemre kapható is itthon. Hú, mondtam én és elballagtam megvenni … pénzért … dobozban … lemezen. Közben esett a hó és fújt a szél.” A demója elérhető a neten, ajánlom kipróbálásra mindenkinek. Nagyon komoly karácsonyi ajándék lehet így utolsó pillanatban is (vagy azután).

A jövő évről nem tudunk sokat. Biztosan lesz Dragon Age 2 (ami már inkább tűnik akciójátéknak) és Elder Scrolls 5. Az eredeti Final Fantasy atyja is nagy dobásra készül a Last Story kapcsán és mi szurkolunk, hogy visszakapjon valamit abból amit elvesztett. Hátha közvetetten mi is részesülünk olyan csodából, amiben régen volt már részünk játék közben.

Fantasy játékszemle 2010

20 thoughts on “Fantasy játékszemle 2010

  • Sajnos a játékok terén igen elmaradott vagyok hiszen a Diablo II és a Warcraft III ota csak a WoW al játszottam 😀 habár a Dragon Age et szívesen kiprobálnám de ahoz meg ugye vasam nincs :S
    Ennek ellenére köszi a cikket majd amint lesz gépem beszerzek párat a játékok közül.

  • Hát, azért azok között is jelentek meg érdekes és értékes játékok. 🙂 Ez a fenti is csak kis szelete annak a töménytelen gammának ami idén megjelent. Külön kértem Amundot, hogy az ilyen elszállt japán pszeudó-fantasy borzalmakat ne erőltesse inkább, szerencsére jobbára meg is értette. Meg ugye mindenkinek más ketyeréje van … nem olyan mint a film amit így vagy úgy de megnézel. A Whispered world nekem is bejön, de végig még nem játszottam. Irritál a főszereplő hangja (ez most a kifogás helye volt). 😉

  • Érdekesnek tűnik igen ez a whispered world, de tényleg a főhős hangja rendkívül irritáló, rossz anime szinkronhangot idéző. Vannak benne ilyen rajzfilmes átvezetők?

  • Leszedem a demot s kipróbálom. Aztán én is mondok véleményt.

  • Viktor:
    Ez a Puzzle Quest hangulatosnak tűnik, először a címe alapján azt gondoltam, hogy megint valami BeBe Tv színvonalú puzzléval lesz dolgom ( ezt semmi esetre se vedd magadra 8) ), de így a leírás alapján nagyon hangulatosnak tűnik… idővel megnézzük 😉

  • 😀 Érdemes 😉
    Eleinte én is vonakodva tettem magamévá, de magával ragadó szeretőnek bizonyult 😛
    Az első rész némileg más stílusú… történetileg és a játék felépítését tekintve jobban tetszik, de a 2-nek is megvan a maga varázs 😛
    Már az első este éjfélig nyúztam :D:D

    Egy másik játék… igaz 2009 de jön a 2 uh. nemsoká aktuális lesz ismét 😛
    http://www.gamestar.hu/torchlight-teszt.html

  • BeBe TV? 😀 Eddig még nem hallottam róla, de most rá kerestem :P:D Elég… más 😛 Azért örülök, hogy végül kinőtte a játék ezt a hasonlatot már a leírás alapján :P:D

  • Bebe Tv az nagyon odateszi magát mi 8) ? Komoly függőséget okozhat szerintem.
    Torchlight -ot is néztem anno, az egyértelműen Diablo klón, valahogy nekem nem jött be …

  • 😀 Nem eccerű 😛
    Hát… A dio1 készítői csinálták… nekem tetszik… vhogy nem megy úgy az agyamra a kicsit mesés grafika miatt, mint a dio vagy a Titan Quest… igaz elég hígra sikeredett… De desszertnek elmegy 😛

  • Viktor:

    Kétségtelen, nekem már a Diablo 1 sem jött át, valahogy inkább a második rész pártján álltam mindig. Ez az ásunk lefelé egyre mélyebbre és mélyebbre, szint – szint után, valahogy nem az én stílusom. Végtére is csak nem vagyok Törp 8)

  • Phinix

    😀 Valami olyan érzés fog el ezeknél a tömegmészárló játékoknál, mint a IIVH géppuska tüzéreit, akik pszichológiailag omlottak össze a fronton mikor lelőtték a 10 000. embert 😛 … na jó nem 😀 Csak szimplán belefásulok, hisz ha figyelem a kijelzőket sosem halok meg… szinte 😛
    ami bejött mostanság az a Dragon age volt… most a CIV5? 😛
    Nem-e? 😀 Pedig azt hinné a felületes szemlélő, hogy egy korsó serre s egy vitéz viadalra kapható vagy ;P
    Ez pedig igencsak nemes törp vérre vall 😛

  • kiprobáltlam ezt a puzzle Quest 2 t jelentem már 2 napja rajta vagyok :D:D

  • Viktor:
    Nah jó lehet hogy mégis csak Törpös vagyok, bár szerintem csak a termetem tévesztett meg 8)

    Magam is felzúztam Puzzle Quest 2-őt, s jelentem tetszik… bár van egy olyan érzésem, hogy ez is megint, az egyre mélyebbre ásunk lefelé című történet lesz … hiába ez a sorsom 8)

  • Phinix: egyszer majd írok a kedvenc „ásunk lefelé” játékomról. Anno összeírtam róla egy 11 oldalas ‘rövidebb véleményt’. 5 éve játszom és a 13 szintes dungeon hatodik szintjén tartok csak …

  • én meg csak irigykedem, hogy mennyi mindenre van időtök… 😀

  • 😀 ne is mond 😛 már alig várom h szabira menjek és azt csinálhassam amit szeretnék… semmit XP

Vélemény, hozzászólás?