Lassan sikerül összeszednem a gondolataimat egy sajnos ismét túl rövid tábor után! Mikor kitaláltuk a kalandot valamint, hogy a D.O.B.R.A.N. csapatával közösen írjuk még nem tudtuk, hogy mekkora fába vágtuk a fejszénket! Nem volt könnyű a négy kalandíró idejét összeegyeztetni. De úgy hiszem sikeresen vettük ezt az akadályt és egy élvezetes kalandot sikerült prezentálnunk, legalábbis mesélni élvezetes volt az már biztos!

14665353645210

A táborokkal mindig az a legnagyobb probléma, ha vége van! Teljesen mindegy, hogy milyen hosszú és, hogy mennyire keveset alszik az ember mindig marad pár kibeszéletlen téma, pár ember akivel szerettünk volna még váltani pár szót és persze a játék hiánya. Idén is rengeteg féle-fajta játékot világot próbálhattunk ki! Én magam rekord mennyiségben 6 nap alatt 5 féle játékot meséltem, és mindegyiket rettenetesen élveztem egytől-egyig. Köszönöm is a csapatoknak, hogy elviseltek és még akár néha jól is szórakoztak!

Nagyon örülök, hogy egyre szorosabb együttműködést tudunk kialakítani mind testvérrendezvényeinkkel, így hozva létre egy közös tábort a kronikak.hu , a Hősök Napja és a D.O.B.R.A.N. csapatával. Hatalmas élmény, hogy egy ilyen együttműködés keretei között tudunk hódolni. Szintén kifejezetten örültem, hogy a kalandozok.hu csapatától is képviselték magukat ketten.

A helyszínnel én elégedett voltam, kiváló volt a konyha így legalább a hasunk nem vonta el a figyelmet az igazán fontos dolgokról!

Mindent összevetve úgy vélem egy nagyon kellemes heten vagyunk túl. Kritikákat is szívesen fogadunk, hogy legközelebb ha lehet még jobb táborral sikerüljön előrukkolnunk.

A napokban pedig kirakunk néhány képet is habár jó szokásomhoz híven annyira belefeledkeztem a játékba, hogy elfelejtettem kattingatni, de szerencsére vannak nálam szemfülesebbek!

Az alábbiakban pedig megtekinthető a tábor kalandja:

Észak és Dél

X. Vándorkrónikák – Élmények

3 thoughts on “X. Vándorkrónikák – Élmények

  • Ahoy,

    ezúton köszönöm és örülök mindenkinek aki ilyen vagy módon hozzátett az idei táboros élményeinkhez. A modulírókon és szervezőkön kívül a grafikusnak az oklevélért és pólóért, illetve mindazon mesélőnek, akik vállalták, hogy szabadidejükben is áldozzák szabadidejüket mások szórakoztatásáért. CHEERS!

    Magam részéről rövid beszámolóként Nova: Anterra Rózsáival kezdeném, amelyet az első este még az utazás fáradalmait kiheverve alaposan el … tekertünk egy másik irányba. Csak a kalandmesteri leleményesség és talpraesettség segített meg minket, hogy a másnap reggeli fináléban egy vérpezsdítőt harcolhattunk sikerrel. Azért én remélem, hogy a modul default változatával is találkozhatok még majd.

    Rápihenve az eseményekre Lucius 7tenger meséjét hallgattam félálomban, de annál nagyobb derűvel, amikor az ő tantrikus mesélése találkozott a túlmozgásos eiseniek játékával. Elég az hozzá, hogy estére eldöntetett: nekem is be kell mostmár szereznem ezt a szerepjátékot. Eddig csak a regényekhez volt szerencsém és Shalafi otthoni meséjéhez. Bár félek nem jár hozzá egy Vodli sem csomagolva.

    Másnap immáron én vettem fel a kalandmesteri gúnyát (sokXL) és elkezdtem mesélni a klasszikus “Tetemre hívás” című kalandot. Sajnálatos módon nem értünk a végére, éppen csakhogy a csapaton belül elmérgesedtek a vallási-etikai feszültségek mikor előrelátóan tartalékra tettük magunkat, azzal, hogy a tábor folyamán még befejezzük ha már nem lesz kötött program.

    Ugyanis ezután kezdődött csak az Észak és Dél, az idei kétnapos versenymodul, melyet három közösség mesélői vállt-vállnak vetve osztott világon, váltott csapatokkal és két kampányt is összefűzve meséltek le bravúros módon. Ezt nem csak azért mondom, mert én is így tettem. Volt szerencsém A’fraddal együtt működve tenni ezt, akivel már mesélünk együtt pár éve/ évtizede, s csapataink is kifejezetten tapasztalt játékosokból álltak (mondhatni a senior szakasz nagyja). A befejezés szerintem nálunk aratta a legkirobbanóbb sikert.

    Az ezt követő napon már inkább a levezető társasjátékoké volt a főszerep, azon belül is elindítottam egy HeroQuest csapatot egy fiatal mesélővel, majd elmélyültem az ANIMA első részében, majd végre én is tapasztaltam valami újat és kipróbálhattam az otthon lassan két éve porosodó Space Hulk Halál Angyalait olyanokkal, akik tudják hogy kell játszani. “… and they shall know no fear.” Hálás köszönet érte.

    Este végre újra játékos lehettem, de nem akárhogyan és akárhol, hanem Shalafi vezényletével a Shadowrun vegyes kiadása alapján elmerülhettünk Madrid árnyai között egy kifejezetten érdekes csapattal (ahol mindenki a Marcus valamilyen permutációja volt …). Valami lehet a levegőben, hogy ezt a történettípust ebben a félévben negyedszer élem át más és más médiumokban és világokban, de működik a recept és itt is volt annyi old-school run’n’gun pillanat, hogy n e okozzon gondot. Nagyon szeretem a Shadowrunt …

    Az indulás napja jószerivel csak chill volt. Persze ebbe is belefért azért egy kis társas az ANIMA második részének premierje formájában, de két partinál többet már nem bírt ki a szűkös időkeret. A távozás izgalmas perceit azért köszönhetjük FásztendLútziusznak, de azt is, hogy senki sem maradt le a vonatról aki nem akart. Én aznap még elsattyogtam a Hunnia társas ás szerepjáték könyvért, azért ájultam el, hogy másnap hajnali kórház után megint mehessek vidékre kevésbé játékos céllal.

    Mások persze más játékos élményekkel gazdagodhattak gondolom én. A filmvetítéseket és az egyéb esti, délutáni elfoglaltságokat nem említettem, de az biztos, hogy nem unatkoztunk és nem aludtunk. Azóta lecsaptam az ANIMA harmadik részére is, talán három hét után végignyúlhatok a kanapén. Ha a tűzijáték nem visz el és jövőre is összeáll egy ilyen remek csapat lelkesen játszani akarva akkor nem tudok majd távol maradni én sem.

    Legyetek rosszak. >)

  • Ideje, hogy én is összeszedjem a gondolataimat, és írjak egy beszámolót erről a remek táborról. Köszönet illeti a szervezőtársaimat és a KM-eket, kemény munka, valamint hatalmas élmény volt. A tábor személyzete is köszönetet érdemel, mindenki elégedett volt, az étel pedig nagyon ízlett.

    Az első estén az egyik májusi adósságom törlesztettem, és az arkhami különítmény kivizsgálhatta, hogy honnan is jött az a titokzatos szörnyeteg, ami a saját fia által fejbe lőtt Elias Whateley holttestéből lakmározott. Egy együgyű sültparaszt testvérpárral és egy kíváncsi pszichológusnővel kiegészülve lemerészkedtek a Dunwich alatti barlangjáratokba, rábukkantak Wilbur Whateley titkos alkimistaműhelyére, végül pedig szembesültek a mélyben fortyogó förtelemmel, amitől többen megőrültek, majd mindannyian elhaláloztak. Szóval egy igazi lovecrafti befejezésnek lehettünk szemtanúi.

    A második nap igazi kihívás volt. Egyrészt, mivel még sosem meséltem Delta Green-t, és nem kedvelem a “modern” kort. Másrészt, mert kisebb-nagyobb megszakításokkal fél évet készültem a modulra, és egy olyan komor, olykor egyenesen bizarr történelmi esemény szolgált hátteréül, ami megkövetelte, hogy egy tőlem idegen szubkultúrát is megismerjek, hogy adatokat gyűjtsek. Egy jó modulért bármit. A siófoki sporttársak kormányszervekből (Parti Őrség, FBI) verbuvált triója sikerrel vette az akadályokat, és kinyomozta, hogy az AIDS végzetes diadalmenetének kellős közepén miféle sötét kultusz akarja kihasználni a fertőzöttek nyomorúságát és elkeseredettségét. Leszámoltak a kultusz vezetőivel, az emberfeletti hatalmú bábjátékossal viszont már nem mertek megütközni. Egy másik kalandban talán majd sor kerül rá.

    A harmadik napon Bea poszt-apokaliptikus sci-fi játékában vettem részt, mint pákász harcos, oldalamon egy gyűlölt korcs űrlénnyel, egy bolond hitszónokkal, egy kutyamániás kölyökkel és egy orosszal, akinek sajnos nem élvezhettük sokáig a társaságát. Nagyokat nevettünk, és még nagyobbakat civakodtunk, de a ránk bízott feladatot teljesítettük. Még a civilizáció egyik utolsó védőbástyájába is eljutottunk, de hárman úgy döntöttünk, hogy nem nekünk való, és visszatértünk az ingoványba.

    A hétvége a versenymodulé volt. Köszönöm a mesélőtársamnak, Warpnak, nem volt könnyű feladat összehangolni a két kalandozókompánia – az egyik kezdőkből, a másik mindenki által ismert veteránokból állt – mozgását, céljait. A kaland befejeztével meglepődtem, hogy mások is ugyanúgy végezték, mint a mieink. A Dobran Team által kinevelt fiatal, kezdő szerepjátékosokból álló csapatommal összességében meg voltam elégedve, remélem, nem fognak hátat fordítani ennek a szép hobbinak, és máskor is találkozunk majd. Tiétek a jövő!

    Az utolsó napon befejeztem a Vízgyűrűk című, szintén májusban elkezdett MAGUS kalandomat, amit a Slayers jelenlévő tagjainak meséltem. Fény derült arra, hogy hogyan, illetve miért halt meg a messze földön híres elf bárd, kik gyilkolják a Dayrak helyi nevezetességeinek számító nagyivókat, a JK-k egy hajómalom fedélzetén is harcolhattak, ami régi vágyam volt, és még Ordan is jól járt. Utána pedig Lucius 7tengerét hallgattam, ami annyira magával ragadó volt, hogy kevés hiányzott ahhoz, hogy én is beszálljak. Mások társasokkal vagy kártyajátékokkal szórakoztak.

    Fárasztó egy hét volt, nem sokat aludtunk, jókat beszélgettünk, ökörködtünk és 1,5 kilót híztam. De a következőn is ott leszek.

  • Sok mindent másolhatnék az eddigi beszámolókból, így inkább csak röviden: a helyszín szerintem bevált.

    Igaz, kissé zavaró volt a bibliai léptékű légyinvázió és a napi három törpikés macarena sem a magamfajta, gyenge idegzetű embernek való, de mi ez pl. az annamari pszichoterrorjához és kicsigólya-áradatához képest?

    A szervezők – amennyire a magamfajta nem-belsős meg tudta ítélni – egészen kiváló munkát végeztek, tényleg bármiben lehetett rájuk számítani, legyen szó állomásos fuvarról, tábori témáról, boltba menetelről, bármiről. Kalapot le, emberek. Nagyok vagytok.

    A tábori kaland összességében szórakoztatott, a tetszős és nemtetszős részeivel együtt; az viszont igaz, sokéves rpg pályafutásom alatt eddig egyszer se “oldottunk meg” kalandot úgy, epikus módon, hogy magunkra robbantjuk a helyszínt, és így egyszerre tűnik el felőlünk a plot és alólunk a térkép 😀
    Achievement unlocked.

    Novának és Khuroboow-nak nagyon köszönöm a mesélést, klassz volt, és remélem, nem nehezteltek a bénázásért és a nyavalygásért. Ehhez a kettőhöz nagyon értek.

    A három csapatomnak, akiknek meséltem 1-1 kalandot, nagyon nagy köszönet a részvételért, és hogy játékotokkal engem is remekül szórakoztattatok. Remélem, ti is jól éreztétek magatokat a kalandok alatt, és külön köszönet, amiért többen látatlanba, ismeretlenül is megtiszteltetek azzal, hogy a kalandjaimba jelentkeztetek.

    1k köszönet mindenkinek, csak így tovább!

Vélemény, hozzászólás?