Kedves játékosok, az idén is töretlen lelkesedéssel tekintünk a nyári táborra és gőzerővel készülünk. Idei évben sok minden rendhagyóan működik, így a hangulatkeltőink is hasonlóak lesznek. A megszokotthoz képest több is ki fog kerülni ahogy közeledünk az eseményhez. Ami nagyon fontos minden résztvevőnek, hogy figyelmesen olvassák el őket, hiszen nem csak hangulatkeltők lesznek hanem szerves részei a játéknak! Ugyanis mindegyik a kaland egyik lehetséges első felvonását mutatja be, amiből minden csapat kiválaszthatja a neki tetszőt. Így arra kérünk mindenkit, hogy amikor elküldik majd a karaktereket és előtörténetüket, foglalják majd bele, hogy melyiket is választják.

Az első írást fogadjátok Shalafi tollából:

 

 

Fehér Láng

Az egész napos fülledt meleget megtörni látszott a kellemes nyári zápor, ami a kis fogadó előtti poros utat áztatta. Mindenki jól tudta, hogy amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is fog elmenni és néhány óra múlva már csak az emléke marad a tűző nyári nap forróságában. A reggeli órákban teljesen kiürült az előző nap még zsúfolásig telt fogadó, ahogy a vándorkereskedők tova álltak. A fogadósné, Sura pedig jól tudta, hogy most lesz néhány csendesebb napjuk, míg megérkezik a következő nagyobb embertömeg. Így adott magának és a lányainak néhány órát ejtőzni a kellemes délelőtti napfényben mielőtt végigtakarítják az egész házat és az udvarát. A teraszon néhány fős kompánia költötte épp kései reggelijét. Igen vegyes társaságnak tűntek, a gyakorlott szem – márpedig rőt hajú, szikár kocsmárosné jó emberismerő volt – láthatta rajtuk, hogy bizony kalandozók, akik a vérrel és verítékkel nemrég megkeresett érméik nyújtotta kényelmet élvezik. Sura összeráncolt szemöldökkel torkát köszörülve jelezte kisebbik lányának, hogy ne illegesse magát a kalandorok körül, abból semmi jó nem származik, mire a lány durcás arccal állt tovább a kosárnyi friss gyümölccsel a kezében.

Három lovas jelent meg a kanyart takaró fák mögül, akik a zápor ellenére sem fogták lovaikat gyorsabb tempóra. Vöröses-barna köpenyük védte őket az oldalról hulló esőtől. Lovaikat az istállóban kikötötték majd a kalandozó kompániával szomszédos asztalhoz leülve vették csak le fél arcukat takaró kámzsájukat. A társaság vezetője egy rövid tejfelszőke hajú nő, katonás utasításokkal látta el Surat, amíg két társa leakasztotta hátukról nehéz kardjukat és maguk mellett az asztalnak támasztva helyezték magukat kényelembe. Alapos szemlélőnek sem kellett lennie hozzá, hogy láthassa a megfigyelő, hogy a kísérő nő és férfi testvérpár, méghozzá ikrek. Köpenyüket levéve jól láthatóan csillant meg aranyszínű pikkelyvértjük, látszott rajtuk, hogy igen jól karban tartott eszközök. Csak néhány szükséges szót váltottak egy-egy kupa vörös bor mellett, amíg teljesen elállt a zápor és a szikrázó napsütésnek adta át a helyét. A hófehér hajú nő is levette a köpenyét, ami alatt fehér és fekete, jól szabott, de praktikus ruhát viselt, ami egyértelműen az ordani Tűz Hordozóinak Rendjének öltözete. Mikor látta, hogy a kalandorok végeztek reggelijükkel felállt és csak intett kísérőinek, hogy maradjanak csak. Azok visszahelyezkedtek székükre és egy kissé viseltes kártyapaklit elővéve kezdték magukat szórakoztatni, de fél szemét mindkettő vezetőjükön tartotta.

A kalandorokhoz lépve egyenként nyújtott kezet mindenkinek és Lady Assia néven mutatkozott be, majd miután engedélyt kért és kapott egy széket húzott a társaság asztalához. Kertelés nélkül, mint aki utasításokat oszt, tért a lényegre. Az ordani Tűz Hordozóinak Rendje és a Titkosszolgálat vezetőjének közvetlen megbízásából és a Koszt és Kvártély kalandozó falka javallatára kereste fel a társaságot. Olyan kalandorokra volt szüksége, akik szélsőséges körülmények között is helyt tudnak állni. Mondandójába nem engedett beleszólást a hallgatóságának, így hiába próbáltak meg közbe kérdezni, csak folytatta. Ordan néhány godoni eredetű varázsszert, úgynevezett Krysallus kristályokat keres szerte a délvidéken és mivel rengeteg helyet kell átnézniük, nem jut elég emberük, hogy mindenhova küldjenek belőlük. Az asztalra egy érmektől nagy hasú szarvasbőr szütyőt helyezve adott nyomatékot szavainak, miszerint Ordan jól megfizeti az embereit.

A feladat első hallásra egyszerűnek hangozott, miszerint nézzenek körül Khosana szigetén és bármi hasznosat találnak, jelentsék. Ha az információjuk értékes természetesen meg tudják toldani a fizetséget. A feladatot csak egy apróság bonyolítja, hogy a sziget Pyar fennhatóság alatt áll, így nem szeretnének diplomáciai problémát az Örök Város embereivel. Közben befejezte italát és intett a fogadós lányának, hogy töltse újra mindenki poharát. Mikor a lány azzal foglalatoskodott, hogy tele legyenek a kupák és, hogy leszedje az asztalt, volt lehetősége a kalandoroknak közbe kérdezni, de Assia mutató ujjának feltartásával jelezte, hogy majd akkor folytatja, hogy ha végeztek az asztallal.

A rövid fél perces csend kínosan nehezedett az asztal körül ülőkre, amit fiatal menyecske is érzékelt, ezért iparkodva odébb állt, még azt sem vette észre, hogy az egyik kalandor a tekintetét kereste csak, hogy egy pillanatra elkaphassa. A felmerült kérdéseket elengedte az ordani a füle mellett és folytatta a beszámolót, hiszen abban megegyeztek, hogy vállalják, amikor egyikük eltüntette az erszényt az asztal alatt. A helyi pyarroni vezetőséggel megegyezve érkezhetnek a kalandozók a szigetre, így nyugodtan dolgozhatnak egyúttal nekik is hiszen Ordan csak annyit kér, hogy alaposan nézzenek körbe a szigeten, amibe kényelmesen beleférhet egyéb tevékenység is. Ez utóbbi inkább tűnt elvárásnak, mint lehetőségnek. A politikában járatosabbak számára egyértelmű, hogy ez volt a pyarok feltétele, hogy szabadon járkálhasson Ordan megbízásából egy társaság a szigeten, készen kell állniuk, hogy ők is felhasználhatják a képességeiket.

Közvetlen kapcsolatnak egy Mononymus nevű férfit jelölt meg, hogy ő mindenben a segítségükre lesz. Ezután megválaszolta a társaságban felmerülő kérdéseket. Igazán türelmes és kimért hangon vett végig mindent, ami felmerült bennük, majd azzal a kijelentéssel, hogy „ha nincs több kérdés…” felállt és csak egy jelképes áll biccentéssel jelezte őreinek, hogy ő végzett és indulhatnak. Azok mintha csak erre a jelzésre vártak volna süllyesztettek el mindent és egy biccentéssel nyugtázva indultak meg a lovakért. A fakó hajú nő még biztosította a társaságot afelől, hogy Mononymuson keresztül fel fogják tudni venni vele a kapcsolatot, ha bármi említésre méltót találtak. Ezt követően ugyanolyan nyugodt és kimért tempóban, mint ahogy érkeztek el is tűntek a horizont irányába.

Eközben Khosana szigetén…

A víz mélyén teljesen megváltozik az ember érzékelése. Másképp érzi az idő múlását is. Minden eltelt szívdobbanásnyi idő számít, sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Kahale pedig jól tudta, hogyan használjon, ki minden értékes időt, mikor a tenger fenekén keresgél. Gyorsan navigált a hatalmas korallok és vízi növények között, miközben ujjaival finoman szántotta a homokos aljzatot. Sok év tapasztalatával érezte meg azokat a barázdákat a homok felszínén, amik azt jelezték valami rejtezik alatta. Oda sem figyelve túrt bele a puha tengerfenékbe, hogy a következő pillanatban már az oldalára erősített hálóba helyezze a jó maréknyi kagylót. Majd mikor felért a stégre, akkor megnézi milyen volt a zsákmány. Az apró hálóban már majd féltucatnyi különböző méretű, formájú és színű zsákmány lapult. Kahale érezte, hogy lassan emelkednie kell így nem kísértette a jó szerencséjét és szép lassan, ahogy még apjától tanulta felemelkedett. A stég, mint egy úszó sziget segítette a búvárok és a halászok munkáját. Fent asszonya, Lani várta, aki a korábbi kagylókat tisztogatta és rendezte úgy a húsukat egy hatalmas levélre, hogy majd onnan elfogyasszák. A férfi olajozott mozdulatokkal húzta fel magát a stégre és büszkén mutatta újabb zsákmányát a többieknek. Lábukat a vízbe lógatva láttak neki a bőséges kagylóból és vízi növényekből álló ebédjüknek miközben a szigetben és Anga-falujában gyönyörködtek.

XV. Vándorkrónikák – I. Prológus

Vélemény, hozzászólás?