Még látómezőben sincs a bál estéje, de Axel már keresi a bajt és meg is találja, ahogy a maga kifinomult módján árnyékra vetődik. A kritikus pillanatban ébred rá, hogy a megszokott erőtartalékai elfogytak, eltűntek amire eddig számított. A kor húzza vállait, amint az életéért küzdve nem várt helyről, új érzésektől kap segítséget. Hogy feldolgozhassa őket szokatlan segítőt és egyben kisérőt kap az egyre ellenségesebbé váló erigowi kaland folytatásához.
V.
A vörös hold lassan imbolygott fel az égre Erigow házai felett. Axel kitartóan követte prédáját kapualjról-kapualjra. Úgy tűnt, egy ideig az zavartan próbálta lerázni őt és a város keleti végei felé igyekezett. Aztán alkonyatkor, mikor egy kávézóból kilépve még mindig az utca túloldalán rá váró gladiátort észrevette, megmerevedett és határozottan dél felé indult. A belső várost védő fal kerületén haladtak kitartóan, mikor Axel megelégelte a macska-egér játékot.
Becélozta a köpenyes fiút és számszeríjából kirepült egy vasszakállas lövedék, hogy tompán csattanjon a másik lábában. Az egy pillanatra megbillent, de nem adta jelét a fájdalomnak, amit látva Axel most már biztosra vette, hogy a fiú egy bűbáj hatása alatt áll és valaki vagy valami határozottan tereli őt a város gyomrába. Körbenézett, de már most biztosra vette, hogy nem találna magától vissza társaihoz, akik eleget tudtak távolmaradásáról, hogy ne eredjenek utána. Kivétel talán a lány.
A minden lépésnél vértócsát maga után hagyó fiú mereven befordult egy sarkon nemsokára és bicegve kinyitott egy pincehelységbe vezető alacsony ajtót. Üldözőjét meg sem várva vetette be magát, inkább esett már, mint lépett. Axel óvatosan követte az ajtóig és résnyire nyitotta csak. Egy ork kifinomult érzékei sokkal teljesebb képet adhattak volna számára, de be kellett érnie a maga szerény eszközeivel: durva kiáltozás, izzadság és vér szaga elegyedett odalent az olcsó italéval.
Meglazította övében a csatacsillagot és újabb vasvesszőt helyezett a számszeríj vájatába, csak éppen nem húzta fel még. Ennyi bizalmat adott a békeszerető erv népségnek. Feltárva a mélybe vezető lépcsősort alámerült a félhomályba, amit csak ritkásan világított meg egy-egy vastag gyertya. A lépcső alján nagy tömeget látott, akik ügyet sem vetettek rá, lelkesen rázták az öklüket valamiféle látványosság felé. Axel nem látta a fiút, ezért elvegyült inkább a különösen marcona tömegben.
Késelők, orgyilkosok és rablók közé keveredett látszólag, de feltűnt néhány városőr zubbony és katonaruha is ahogy maga előtt oszlatta a tömeget. Számszeríját a lábához engedte, hogy az ne tűnjön fel túl hamar a közönségnek. A távolból tompa puffanásokat, fémcsörgést és nyögéseket hallott. Bár volt elképzelése róla, hogy mi folyhat a terem közepén, tekintetével olyasvalakit keresett, aki nem oda néz. Észrevette a fiút egy helyütt, ahol a tömeg ritkásabb volt már a fal mellett és csak egy pillanatra nézett vissza rá… és mosolygott.
Axel egy pillanatra megállt, majd amikor látta, hogy egy rész a falon megnyílik a fiú előtt megiramodott, hogy még utolérje mielőtt bezárul a fal. Balszerencséjére átesett egy matróz kirakott lábán, aki dühösen felhorkant és a vállánál fogva rántotta vissza. A gladiátor mellkasából kiszaladt a szusz és mielőtt a férfi méltatlankodhatott volna szétzúzta arcán a könnyű számszeríjat. Ayala és többiek nevetnének, ha tudnák, most milyen rövid ideig tartott ez az alkalmatosság.
A tömeg kevésbé találta viccesnek, a matróz fájdalmasan ordított, magára vonva a többiek és köztük társai figyelmét, akik lökdösődve estek Axelnek. Ő kicsavart egy kart, baljára szíjazott kisméretű pajzzsal osztott egy kongó pofont, de hátrálni kényszerült a tömeg sűrűje felé. Nem látott kiutat az embergyűrűből. Felnézett, és egy pillanatra kivette az egyik alacsonyabb gerendát a plafonon, talán a fegyverével el is tudná érni. Meglendítette a csatacsillagot, mit sem törődve az újabb fájdalmas kiáltásokkal és a fába döfte. Már csak fel kellett volna másznia.
Ezt azonban már nem engedték neki, a tömegből érkező gazdátlan pofon tisztán elérte és beljebb penderítette a zuhanása előtt készségesen szétváló tömegben. Fénypontokat látott, közeli lánccsörgést hallott, és érezte, hogy valami iszamós, ragacsos anyagot tapint ott, ahová zuhant. A rúgás a gyomrába azonban elég józanító volt ahhoz, hogy oldalra perdülve kitisztuljanak az érzékei: a tömeg középpontjában állt, egy láncokkal elkerített mélyedésben, amit láthatóan a folyamatos harcok veszteseinek vére áztatott.
Nem sokkal mellette éppen egy korábbi versenyzőt húzott be maga közé a tömeg, az aréna két oldalán vasruhás lányok őrjöngtek vörös maszkokban egy-egy ketrecben. Alapvetően otthonosnak érezte ezt a helyet, öregnek is csak akkor kezdte tartani magát hozzá, amikor végre fel tudott nézni az előtte álló tökéletes izomzatú korg barbárra, ami inkább tűnt állatnak, még ebben a közegben is. Arcát zúzódások és tépések tarkították, tekintetében népszerű kábítószerek tüze égett és egy szál ágyékkötőben emelkedett a középkorú gladiátor fölé.
Axel fújt egyet és a másik ezt valószínűleg jelzésnek vehette, hogy kezdhetik. Durván felrántotta a toronit és a láncnak dobta, hogy azon fennakadva tisztábban érhessék ütlegei. Három sorozat után a gladiátor elernyedt és a földre omlott. Tudatában monoton kongás volt a tömeg éljenzése, vérszomjas öröme. A mellkasa égett, a torka kapart és egyik szemére nem látott. Vért köpött a másik lábai elé, és nyögve feltápászkodott.
A korg egy hatalmas rúgással érte el az állát, amitől megpördült a tengelye körül de röptét nem fejezhette be, mert egy állkapocs zúzó ütéssel újra a padlóra került. Orrát ingerelte a pince vad szaga, úgy érezte nem jut elég levegő a sérült tüdejébe. Felnézett a földről és látta, hogy a korg egy megsemmisítő taposásra készül, amihez ebből a helyzetből csak gratulálni tudott.
Lehunyta a szemét és egy újabb nehéz levegőt vett. Kizárta tudatából a világot egy pillanatra. Évekig tanulta meg, hogyan készüljön fel egy gladiátor a halálra, miként fogadja el a belé hatoló utolsó penge csókját. Kereste magában az erőt és az akaratot hozzá, hogy ellenálljon a sorsnak most is, mint annyi harcban és csatában. Kereste magában a dühöt és gyűlöletet, hogy ellenszegüljön az életnek megint.
De nem találta ott. Mintha egy üres erszénybe markolt volna, nem találta azt a tüzet, ami eddig táplálta. Kinyitotta a szemét és miközben kifújta a levegőt látta az arca felé közeledő izmos lábat. Valami hirtelen benn tartotta a levegőt a mellkasában, egy gondolat, egy érzés, egy különvélemény. A lány örök pillantása közös lovaglásról, hangjának selyme amint egy őszi napon felborzolja a szőrt a nyakán. Hajába túr egy forró nyári napon, és amikor úgy érzi, hogy dala neki szól. Azok az értékes, apró pillanatok, amikor elhiszi, hogy valakinek számít a sorsa, az élete.
Rákapott a kezével a barbár talpára és üvöltve csavart egyet rajta. Nincsen veszélyesebb a természetellenes szögben megfeszülő bokaszalagoknál. A korg szemei elkerekedtek, orrlyuka kitágult és velőtrázó sikolyt hallatott a váratlan és soha nem tapasztalt fájdalom hatására. Axel pontosan tudta milyen érzés, tapasztalt gladiátorként többször átélte és egyáltalán nem irigyelte a fiatal erőművészt érte. Az érzésért, amikor a saját ellenségeddé válik a tested belülről. Több hét álmatlan éjszaka, félelem a saját mozdulatainktól… az ember azt hiszi soha többé nem lesz ugyanolyan. S valóban nem is.
A tömeg azonban tovább őrjöngött, mit is értettek ők azon kívül, hogy eddigi bajnokuk minden látható véres seb nélkül hanyatt esett. A harcban a látvány és nem a finom részletek érdekelték őket, senki sem érthette volna meg velük, hogy pont az ilyen apró dolgok választják el az életet a haláltól egy éles helyzetben. Axel nyögve térdre küzdötte magát. Előremászott a fogait összeszorító barbárhoz, miközben rejtve, baljával övének egy rekeszébe nyúlt.
A tömeg addig nem nyughat, ameddig valakit véresen-holtan ki nem húznak. Nos, meg kell adni nekik ezt az örömöt. Axel ezt nagyon jól tudta. Ahogy a büszkeség természetét is ismerte régről, amikor még neki is volt. Végre megtalálta, amit tapogatózva keresett: egy számszeríjlövedéket rejtett a bal öklébe, amivel amúgy is gyengébb és lassabb is volt, mint a másikkal. Jobbjával talpra állította a korgot, aki azonban inkább a láncokba kapaszkodva igyekezett menekülni a saját testébe zárt fájdalomtól. Axel tudta milyen hiábavaló próbálkozás, de éppen ezért igyekezett rövidre fogni a harcot.
Ötször sújtott le, háromszor jobbal és kétszer a rövid vesszőt rejtő baljával. A második csapása nyomán iszonyatos seb nyílt a barbár testén, ami azonban csak látványos volt, mint mély, de minden újabb ütésnél újabb vérpermet szállt fel a levegőbe, a barbár sikoltott a lába miatt, a ketrecekbe táncoló nők testére fröccsent a vér, mindenki őrjöngve éljenzett mire a korg összerogyott. Axel vérmocskosan és diadalittasan állt a félhomályos teremben, lassan az aréna közepére szédelgett.
Várta a következő kihívót, aki sosem jött el. Nem bánta. Elvigyorodott, ami inkább tűnt vicsornak és átlépve a láncokon dülöngélve megindult a tömegben. A gerendába szorult csatacsillagért nyúlt, de ahhoz kevés ereje volt, hogy kitépje a fából. Újabb adag vért köpött maga alá és ebben a komikus pózban maradt egy pillanatra, amiben kezeivel a magasban, fejével a padló felé nézve csüng erejének a végén. Kezdte utálni ezt az éjszakát szíve mélyéről.
– Engedje meg, hogy segítsek – lépett ki a tömegből egy nemesi öltözetű férfi, akinek nem is látta a szemét valamiért, de arcvonásai ismerősnek tűntek. Fehér köpönyeg suhogott utána, hosszú hullámos mogyoróbarna haja omlott vállára, hogy keretezze gondosan nyírt szakállát. Oldalán egy díszes tőrkard lógott, talán valamivel nagyobb is volt a hüvelyénél, combjára és övére csatolva pedig fényes dobótőrök voltak betűzve. Kajánul kigombolt ingjének nyakában egy különös korallnyaklánc lógott.
– Kivételesen elfogadom – bólintott Axel Ragaen és hagyta, hogy az idegen leemelje a csatacsillag markolatáról és kifelé vezesse a teremből. A lépcsőhöz érve adta csak neki vissza a csatacsillagot, aminek fogása némi önbizalmat adott ahhoz, hogy Axel visszafordulhasson a tömeg felé.
Magasba tartva fegyverét a tömeg éljenzésben tört ki. Axel és az idegen hallgatta egy darabig, majd az előttük álló lépcsők megmászásába kezdtek. Felérve az ajtón túl az Éjközép Órájába merült vaksötét várost találták, amit csak az utcalámpák kevés fénye világított meg. Axel a falnak támaszkodott, miközben az idegen tarsolyából egy friss cigarettát húzott elő és megkínálta vele a gladiátort is, aki biccentve elfogadta.
– Köszönöm, de a nevedet még nem tudom. – tüzet csiholt és mélyet szívott az érzése szerint aszisz dohányból. – Idegen vagyok ebben a városban és vissza kellene jutnom a Pegazus fogadóba.
– Éppen útba esik nekem, de előtte még be kellene ugranom valahová, hogyha nem baj – maga is lángra lobbantotta a dohányt rejtő papírcsíkját, aminek fénye a sötét felületű holdszemüveg kékjén tükröződött – a nevem pedig Boohen, Cloud Boohen.
(folytatása következik … versekkel egyetemben)