Líthas, kedves kalandozók!
Örömmel és lelkesedéssel telve invitállak meg titeket egy M.A.G.U.S kalandra!
Elvárásaim nem nagyok, ám annál inkább betartandók!
A modulról:
Modul címe: Ésszel és Erővel
Idő: Psz. 3718-ban játszódik. Krad negyedik kvartjában a Felemelkedők havában, meleg évszakban.
Helyszín: Abaszisz
Hangulat: Logika
Játékosok száma: Megfelelő élmény érdekében 4, maximum 5 fő jelentkezését várom. A kaland nem csak a karakterek, de a játékosok szürkeállományát is megdolgozza. Érdemes ezt figyelembe venni!
Karakteralkotás:
Az idei évben több karakter illetve hősalkotással ajándékoztak meg minket a találkozók szervezői, melyek mindegyike nagyon sok lehetőséget ad a játékosoknak, hogy megvalósíthassák merész, egyedi, különleges ötleteiket. Bármelyik választható, az egyetlen kikötés, hogy a csapat összes tagjának ugyanazt kell alkalmaznia!
Igényes (nem összehányt) előtörténeteket várok! Aki nem készít egyáltalán, nem büntetést kap, hanem egyszerűen nem engedem, hogy részt vegyen a játékban. Egymás tisztelete a legfontosabb!
Fogadjátok szeretettel a modulhoz készült hangulatkeltőmet!
Üdv:
Caledonia
Ésszel és Erővel
Soká vártunk, de már nem hiába
Zene és fény nélkül lép a másvilágra
Kulcs és a zár immár te vagy
Alkonyt győz három hajnali Nap
Leplet ránt a tudás, alantját tapossa
Dicső lészen neve, annak ki alkotta..
Moerlian Rebus Gir nézte a remegő kezei között tartott levelet, de valami egészen mást látott. Két gyermeket, kik éltük hajnalán jártak még, de már akkor elválaszthatatlanok és hihetetlenül rosszak voltak. Barátok, szinte már testvérek.
Keserédes mosollyal fogadta az émlékekkel egyidőben a helységbe lépő, korábban jólismert, ám mostanra már idegenné vált férfit. Elvir Drente csendben lépte át a küszöböt, mely laborjuknak adott otthont és az ajtóhoz legközelebbi ormótlan szekrénynek döntötte vállát. Karjait hanyagul keresztbe fonta mellkasa előtt és rápillantott a kemény fa asztal mögött helyet foglaló társára.
– Úgy döntöttél hát, hogy elárulsz? – szólt a pergament szorongató férfi felé, aki lassan emelte rá tekintetét, melyben ezernyi érzelem kavargott. Csalódottság, düh és gyász. Moerlian gyászolta a testvérként szeretett barátját, a közös múltat. Körbenézett a helyiségen, melyet csak a gyertyák sorai világítottak meg. Ez a hely volt az álmuk. Hosszú évek közös kutatásainak gyümölcsének, számtalan képletet tartalmazó feljegyzésnek és hihetetlen találmányaiknak otthona. Egyben az ő otthonuk is.
– Én csak egy árulót látok a szobában Elvir! – hangjában minden keserűsége benne volt.
– Rebus! Ne ítélkezz, inkább gondold át, mi lenne a legjobb döntés nekünk!
– Nekünk? Mi már nem vagyunk társak többé! Csak magadra gondoltál, amikor szövetkeztél az ellenséggel. Hol volt a Mi? Hol, amikor elfogadtad ennek a Féregnek az ajánlatát? – Moerlian felpattant a székből, kezdeti látszatnyugalma megszűnt. Ökölbe szorított kezekkel támaszkodott az asztal lapján. Elvir ellökte magát a szekrénytől és tett felé pár lépést.
– Szkald megad mindent, amire csak valaha vágytunk! Mindent, érted?! Évekig álmodoztunk arról, hogy a munkánk, a kutatásaink segítik majd Abaszisz lakóit! Emlékezz, hányszor kerestük meg a „Nagy és Hatalmas” Otlokirt, hogy az új kutatásokról tárgyaljunk vele, de még csak nem is fogadott minket! – a labor falai visszhangozva verték az összeszorított fogak közül kipréselt szavakat.
– Ez elég, hogy eláruld a hazád? Hogy elárulj minket, engem? Kérlek Elvir, még nem késő! Gorduin itt van a közelben. Nem fogja hagyni, hogy merényletet kövessetek el az uralkodó ellen.
– Gorduin semmit nem fog tudni tenni, ha mi ketten összefogunk és felhasználjuk AZT. – nyitot tenyerével végigmutatott a termen és megállapodott egy üvegcsékkel, tömlőkkel teli asztalnál.
– Nem engedem, hogy a népünk ellen használd!
– Mit adtak ők nekünk? Megaláztatást csupán! Semmibe vették a munkánkat, a kutatásainkat. Nevettek rajtunk, mondván, soha semmit nem fogunk elérni a „kis játékainkkal”! Most megmutatom ennek a nyamvadt városnak, és a birodalomnak, hogy Ez az ember, – mellkasa felé bökött ujjával – akit ők leköptek, gúnyoltak, mire képes igazán! Elpusztítom őket! – mellkasa fel-alá járt az erős indulatok hatására. Szemeit elhomályosította a vágy a hatalomra, a bosszúra. Már nem az a gyermek volt, akivel besurrantak a szüleik laborjába, már nem az a fiatal felnőtt, aki éles eszével alkotta meg sorra a különbnél külömb vegyületeket. Már nem az a férfi, állt előtte, akit mindenkinél jobban ismert. Egy hataloméhes áruló volt, aki veszélyeztette becs és hatalomvágya miatt egész Abaszisz nyugalmát.
Moerlian minden reménye tovaszállt, mikor a dühös arcra pillantott. Már elvesztette barátját, otthonát nem hagyhatta. Elvir sebesen kapott a derekán lógó tőr felé, s mire Moerlian észbekapott, már az oldalában érezte a hideg fémet. Mart, égett a seb mélyén a hús, s egyszerre kiáltott fel ő, s a benne lévő elárult gyermek is. Lábával elrugta magát az asztaltól, egyensúlyát elvesztette a fájdalmas kín miatt. A testéből kiálló tőrt markolva kúszott hátra a padlón. Elvir már nem állt le többé. Útjában lévő székeket, asztalokat borította sorra, hogy hajdan volt barátját végleg elcsendesítse. Már nem volt ura önmagának, s amint elérte a földön fekvő férfit talpával bentebb nyomta a tőrt a puha húsba. Mindketten ordítottak, egyikük a fájdalomtól, másik az őrület hevében.
Elvir végül nem rúgott, taposott tovább, hanem ideges tekintetét a túlsó asztal felé fordította, keresve Azt, amire szüksége van neki és Szkaldnak.
Moerlian szemeinek fényét saját vére homályosította. Egy pillanatra mintha több alakot látott volna az ajtóban, de egy pislogás múltán, már nem látott ott senkit. Összeszedte minden erejét és a gyetyatartók felé nyúlt….
Moerlian Rebus Gir remegő kezei mögül nézte a lángok hogyan pusztítanak el mindent, ami valaha fontos volt neki. Akkor is hallotta Elvir kiáltásait, amikor már a kijáratánál próbált friss levegőhöz jutni. Még évekkel később is, legszörnyűbb álmaiban…