Amund: Az Azúr Fogadó (M.A.G.U.S. kaland)

A lény olyan sokáig élt, hogy halhatatlannak hitte magát. Megvoltak hozzá a lehetőségei, hogy még tovább kitolja porhüvelyének létezését. Az azonban, ami ezúttal elragadni látszott őt nem az örökkön fiatal testének rothadása volt, nem is egy ellenséges nemesi ház mesterkedése, az ágy melletti éjjeliszekrényen sem méreg csillant a kristálypohár alján, hanem a legbecsesebb bor, amit a világnak ezen a felén pénzért és életekért csak venni lehetett. Napok óta vonszolta már magát lakosztálya egyik végéből a másikba, de egyik sarok sem rejtett csodaszert a számára.

 Végül, mint minden tengerész, mindig visszatért a valószerűtlenül puha ágyhoz és a végébe ült. Évszázadokat látott szemei újra és újra felemelkedtek, hogy végigjárják a réges régi képen ábrázolt nőalakot. A festmény anyaga olyan elnyűtt volt, hogy azt hihetné az ember, hogyha egy erősebb szellő bejutna a szobába vagy igazi napfény érné menten porrá omlik. Régen megfakult vászon őrizte a valaha volt sötét hajú szépség arcvonásait, kecses vonalát, amint modellt ült a képnek. A férfi ilyenkor megbabonázva meredt a megfakult képre és kezével az asztal felé kotorászott, hogy bort töltsön a színarany kancsóból.

 Teste súlytalanná lett, mezítlen talpa alatt forró homokot érzett. A fehér fellegek mókás ábrákként ölelkeztek felette az égen és a mellkasába friss tengeri levegő áramlott megint. Egy kiáltást hallott, édeset, csengőt, ami a nevén hívta őt: „Papaoutai”. Odakapta a fejét és meglátta a nőt parton, aki a kezét nyújtotta felé. A világon mindennél jobban vágyott rá, hogy elérje és megérinthesse. Rövid lábai azonban nem vitték olyan sebesen mint szerette volna. Elesett, homok ízét érezte a szájában, köpött. Árnyék borult fölé és egy fekete hajkorona. Az a mosoly …

 Az ital keserű íze minden alkalommal kiragadta őt az érzések keserű mocsarából. Elgondolkodva döntögette a kancsót, hogy súlyát lemérje és arra gondolt mi történik akkor, hogyha a tartalma egyszer elfogy és nem lesz semmi … de tényleg semmi, ami visszazökkentse a kép által okozott álmokból. Az ablakhoz ment, kibámult a város által ölelt öbölre. Ilyen magasból csak a kikötőben horgonyzó hajók sötét tömegét látta, a meredek sziklafal eltakarta Cataracta legnagyobb részét. A kék hold fénye azúr lepelbe csavarta a világot odakint és neki semmi … de semmi köze nem volt már hozzá.

 Neszezést hallott az ajtó felől, odafordult, de csak hogy meggyőződjön róla ezúttal sem lesz merszük engedélye nélkül belépni a lakosztályába. Elfojtott társalgás hangjai … ehh … mind az anyjukra ütnek. Vagy mégsem? Ő mit tenne a helyükben? Elmosolyodott és az ágya fölé rögzített színes drágakőn állt meg a pillantása. Nos, amikor majd végül kileheli a lelkét és az az átkozott lélekkufár-kő beszívja majd, mint a homok a kiontott vért talán erre a kérdésre is választ kap majd. De vajon … ez lesz az az éjszaka?

 Nem, döntötte el és visszatért az ágyhoz, hogy beleroskadjon. Addig válogatott az ágy mellett a földről míg egy bornál erősebb tartalmú üveget sikerült magához húzni. Elégedetten, rekedt kuncogással terült el az ágyon és a felette lógó drágakőre nézett, létezése következő állomására. Tekintete végül azonban megint továbbvándorolt a baldachinos vonalon és a régi festmény modelljével kezdett el szemezni. Előbb nagyokat lélegzett, majd a szája nyitva maradt és könnyezni kezdett. Még tett egy utolsó próbálkozást, hogy megoldja az üveg dugóját, de elkésett …

 … és elvitte a szél.

 ***

 A nyári tábor harmadik napján mesélném le ezt a kalandmodult, ami P.sz. 3715-ben játszódik a Nyugati Városállamok illetőségű Cataractában. A meleg vizű forrásairól és különleges fogadóiról ismert vertikális települést szokás a vízesések városának is nevezni. A tengeróceán partján fekszik, háromnapi járásra délre Kememettől és egy hétre Hyontól. Urai, hasonlóan a vidék más államaihoz, a Nemesség tagjai, akik pénznél súlyosabb vámot szednek emberi szolgáiktól.

 A kalandról elöljáróban el kell mondani, hogy látszólag nem is olyan mélyen nyomozós, mint korábbi haonwelli történeteim azonban kifejezetten a pszichére szándékszik hatni és így aki ilyesmire érzékenyebb (vagy nem múlt el 18), annak nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb kikapcsolódási lehetőség. Ha tudnék, azt mondanám mélyvíz úszóknak … így inkább szerepjátékosoknak ajánlom. Wier fajú karakterek NE kíméljenek!

 Karakterek terén kifejezetten szeretnék megengedő lenni: mondhatni hozzátok a kedvenc otthoni karaktereteket, vagy amivel a legtöbb találkozón vettetek már részt. A híresség és népszerűség előny, ahogyan a hírhedtség és keresettség is bizonyos körökben. Egyszerűbbség kedvéért mondom, hogy a Tetemre hívás típusú karakteralkotás 3.0-as verziója legyen az irányadó, de hogyha „saját” karaktert hoztok annak legyen előtörténete előre elküldve (Gulandró levelezési címére), hogy tudjak készülni belőle. Szeretem az előtörténeteket.

 Lesz nyomozás, lesz intrika, lesz misztikum, lesz vándorlás, lesz harc, lesz rejtvény és lesz finálé!