Recens könyvtrilógiánkat a PS exkluzív sorozat adaptációval zárjuk le. A játékok, de még a reklámjaik is hangos effektekkel és látványos liánokon indázással (vagy indákon liánozással?) operálnak minden kicsit is a kaland téma iránt érdeklődőt a tévé elé kötni. Lássuk a regény mivel próbálkozik.
A történet hevesen indul Ecuadorban egy drogkartellel és dzsungellel, csak hogy otthon érezhessük magunkat. Hősünk monogán és nagyon viccesnek hiszi magát, de szerintem ezt a játék rajongói már szeretik benne. Engem egy csöppet fáraszt, hogy alig-alig hallani (olvasni) tőle egy eredeti beszólást, pedig azért eregeti őket.
A történet feltételezhetően az Uncharted: Drake’s Fortune előtt játszódik, hősünk még naív lelkesedéssel hisz minden fűből kilógó romot El Doradónak és már Sully is gyakran zaklatja olyan problémákkal amikhez aztán tényleg semmi köze nincsen a jó kalandornak. Mondjuk okozott nekem egy kis gondot, hogy akkor most milyen korúnak képzeljem el a főhőst és a szereplőket, mert a tisztelt író erre az apróságra nem szánt túl sok tintát.
Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogyha feltárom, hogy az események négy különböző helyen rejtett labirintus körül forognak. Nyugi, ez nem lesz olyan unalmas mint amilyennek hangzik: Golden igazán felkészült a háziból és tisztességesen felépítette a maga kis mítoszát a már meglévőkre, hogy félig hunyorítva és valami hideg itallal fogyasztva hihetőnek is tűnhessen.
Hőseink, akikből igen sok lesz a könyv előre haladtával, járnak majd New Yorkban is, Egyiptomban, Santorini-ben és Kínában. Tulajdonképpen mindenhol ahol elképzelhető egy labarintus szerű temetkezési hely és amit még minimális eséllyel nem fosztott ki más (mondjuk Lara Croft). Ezen részek végigolvasása kicsit végigjátszás hangulatú volt, de mivel nincsen játék ezért nevezhetjük kreatívnak is a rejtvényfejtős, harcolós előre-majd sietve kijutást.
Amiről igazán érdemes megemlékezni, az a karakterek sokfélesége és az a rengeteg karmikus teher, amit hősünk vállára dobnak. Szép dolog a motiváció, de kicsit közvetettnek érzem Drake bevonását valaki más megyilkolása utáni bosszúban segédkezésben, lehetséges szerelmi szál lebegtetésével, persze állandó gazdagság és pénzjutalom és egyáltalán a nagybetűs KALAND is remek ok, amiért emberünk itt legyen.
Az nem titok, hogy a játéksorozat is előszeretettel utal kicsit vagy nagyon az Indiana Jones szériára. Mások is csinálják, ők is megússzák, persze, mert mindenkinek hiányzik Indy … de ez még nem teljesen jogosít fel valakit, hogy a Végzet temploma sztoriját egy az egyben benyomja a könyvébe. Van itt földalatti szekta és emberáldozás ahogy az kell, senki sem hinné, hogy lesz egy alkalom amikor az egyik jó szereplőt a hatása alá vonja a helyi gonosz és bezombulva a társaira támad … de persze csak egy ideig … mert azért az emberélet érték … és nem akarunk mi itt rossz példát mutatni.
Ettől a gikszertől eltekintve a könyv olvasható. Remekül kitöltheti az űrt két epizód végigjátszása között, mert szinte bárhová elképzelhető. Nem tudok olyan okot mondani, amiért a játékok rajongójának ne tetszene és ne akarná a Blue-Ray lemezek (most már Vita „nemtommi”) mellett tudni a polcán. Azt első kézből mondhatom, hogy az Indiana Jones regényekhez képest (amik új sztorik akartak lenni) sokkal jobb. Momentán ezt el tudtam olvasni …