Idei nyári táborunk főkalandjának második, választható bemesélő novellája a Városok Városát járó kalandozókhoz szól, akik már bejáratosak a Palotanegyedbe és dolgoztak már a Hercegnek, esetleg a szűk körének lekötelezve néhány igen fontos személyt Erionban. Emlékeztető, hogy a csapatok megalkotásakor vállasszatok közösen a három tervezett hangulatkeltő közül EGY KÖZÖS bemesélést, amelyik a legjobban illik karaktereitekhez. Korábban olvashattátok már az ORDANI MEGBÍZÁS részleteit és hamarosan kikerül a PYARRON ÁLTALI KÜLDETÉS is, amelyekből választhattok ezzel a fejezettel egyetemben. A hangulatkeltő végén (~post credit scene) egy újabb betekintést kaphattok a kaland helyszínének mindennapi életéből, szokásaiból. Jó szórakozást és találkozzunk Khosanán!
A táborra való regisztráció (jelentkezés, utalás) határideje július 11. Az ezt követő jelentkezéseket nem tudjuk elfogadni ugyanis a helyszín kérésére számunkra is ez az utolsó határidő a pontos létszám bejelentéséhez. Ugyanez a határideje a szombati központi M.A.G.U.S. kalandra való előtörténetek, csapatkoncepciók és karakterek elküldésére egyben a gulandro@gmail.com címre Gulandronak. Ezen a napon a táborban más játék folytatására és lebonyolítására nem lesz lehetőség.
***
Ritka alkalom, hogy a Hercegi Könyvtár nyitva áll, kapuszárnyai ölelésre tárt arany és mithrill szőttesek. Odabent ünnepély, bál helyi megfelelője, Erion krémjének találkozója vár. Ábrándos tekintetű Aranykör lovagok díszpáncélban, láthatóan arcél alapján válogatva pyarron legényeinek legjavából. Szavaikon és izmos karjukon egy-egy kiélt kyr dáma, pedig ők csak a könyveket akarnák olvasgatni. Egy nagyobb gyülekezet közepén hitványnak tetsző, pedig mesteri kovácsoltvas karszékben feszít maga a Herceg: bölcselkedve hallgatja a tanácsokat és őszintén nevet az anekdotákon, s mikor megpillant titeket a hívek sorfalán túl kupájával tiszteleg nektek legutóbbi sikeres kalandotokra gondolva. Látjátok, hogy ma nem lesz módja veletek érdemben beszélgetni.
Miután az asztalokon roskadásig rakott ezüst tálcákról eléggé belaktok kicsit megfordul veletek a világ. Talán a mágikusan tisztított húshoz, talán a távoli országok fűszereinek ilyen kavalkádjához együtt nem szoktatok hozzá. Elnézőnek kell lennetek: ti egy-egy ízért hónapokat utaztok, nekik a kontinens minden sajátosságát egy étkezés alatt kell átélniük újra és újra, a harmónia pedig nem szerepel az étlapjukon. Bicegve suhantok el az igricek mellett, akinek lassú, vontatott játéka még nehezebbé teszi ebben a pillanatban gyomrotok terhét. Kupátokban két jégdarab úszik a bor maradékában. Jó lenne tudni melyik szolga öntötte, hogyha mérgezettnek bizonyulna lenne kit elnáspángolni.
A könyvek oszlopsorán haladva aztán enyhül valamelyest a nyomás. Bár még itt is viszonylag sokan gyülekeznek fennhangon olvasva fel kisebb csoportoknak egy-egy könyvből pajzán, ötezer éves rigmusokat. Az elporladt szerelmesek érzései továbbélnek egy hordószónok húsos ajkán és vágyakra kiéhezett hallgatósága képzeletében. A szavak talán nem adják vissza teljesen azt a kábulatot és fülledt vadságot, de meglehet, hogy az akkoriak sem csináltak sok mindent másként. Minden istennek hajlandóak vagytok hálát adni, hogyha az ajtó, amire rátaláltatok végre tényleg egy árnyékszékbe vezet.
A Kárhozat sivatagának csahos, goblinfejű kutyáit szidjátok, mert olyan érzés mintha azok harapnának belülről, de ez sem az árnyékszék. Sokkal inkább tűnik egy fogadónegyedi hátsó szobának, ahol házastársak alkusznak hűtlen feleik lemészárolásának áráról, hogy balesetnek tűnjön. Az ajtó mellett egy aszisz vizitor gesztusával int titeket távozásra egy arénába illő izomzatú alak, ingujja alól fakó fekete skorpió tetoválása bukkan ki. A részletek, életet menthetnek tudjátok jól. Karcos férfihang utasítja a terem belseje felől, hogy engedjenek közelebb titeket, de a sűrű dohányfüstön keresztül nehéz megállapítani a forrást. Az ex-skorpió így hát inkább a helyetekre vezet és miután beléptek a kesernyés felhőbe feltérül előttetek a juharfa asztal és annak társasága.
Ismeritek a lapok nagy részét és a játékot is. A shajaran paklik nagy utat tettek meg Calowyntól míg szent sorsvetési eszközből három történelmi kor alatt elterjedt kártyajátékká silányultak. Persze az ilyen infláció Erionban minden szentségre igaz és általában egy hét is elegendő, hogy a város a maga arcára formáljon és alakítson valamit. Azon morfondíroztok a keverés közben, hogy az évek alatt talán nem jártatok e ti is így, hogy a Kalandozók Városa nem lette e csapdátok, amibe ifjonti szívvel önként és dalolva beleléptetek és azóta még nagyobb elánnal tértek e vissza hozzá a megszokott mérgeihez.
A játék barátságos légkörben telik. A bor fogy, az ezüsthalmok felépülnek majd fogyatkoznak. Meleg súly tart a széketekben, nem akaródzik elmenni. A skorpió lámpaolajért megy majd tér vissza vele. A társaság tagjai beszélgetnek, veletek is. A világ dolgairól, istenekről, veszedelmekről. A városőr gyakran simít végig egy fehér hegen a nyakán. A diplomatáról kiderül, hogy a Papi Szék intézője és üzleti ügyben érkezett a városba, sokadszor. A slan az Imeko-torony szolgálatában áll. Hosszú séta lesz odáig vissza. Az az érzésetek, hogy mindet máshová rendelte volna mostanra a kötelessége, de nem akaródznak elhagyni ezt az asztalt és ezt a nyugalmat, amit a shajaran-játék és a predoci nyújtani tud.
Végül mégis megszólal egy gong odakint, ami azt jelzi, hogy a Hercegi Könyvtár kapuit hamarosan ismét bezárják, a víg sereglet kénytelen máshol folytatni a napot, hogyha nem akar a néma könyvtárosokkal és zaurak rágcsálókkal bezáródni hetekre. Nem kívánatos végkifejlet. Bankoltok és felálltok, kimentek a könyvtárból együtt. A négyes tagjai hosszasan búcsúzkodnak becsukódó kapu előtt, ameddig ti egy virágágyásba könnyítetek magatokon. Mert egyszer minden visszajut a földbe.
A pyarroni lassan imbolygó nyomába eredtek, a tetovált zárja a sort. A diplomata végre bemutatkozik, mikor felzárkóztok hozzá. Avló Remeer báróként mutatkozik be. Testőre Hasadás, a manifesztációs háború károsultja és veteránja. Azért érkeztek a városba Új-Pyarronból, hogy a korábban egy aszisz hercegkapitánnyal, Morganiossal kötött alku betartását személyesen ellenőrizzék és intézzék. Az aszisz hatalmas mennyiségű különleges képességű fát szállított át Erionba a kapukon keresztül, amelyeket azóta ellenőriztek és felrakodtak a kikötőben hajókra. Egy katonai támaszpont és flotta felállításához kellenek a Godorai-öbölben, a Pazberu-szigeteken. Az építést közvetlenül a Hat Városból irányítják, de …
Ő maga a Selmo örököseinek magukat valló egyházat és nemesek oldalán áll, de a hadikikötő kivitelezése az Új Kor Hozói irányzat tagjaihoz tartozik. Közvetlenül nem avatkozhat bele az eseményekbe és az távol áll tőle, hogy politikai hatalmát bevetve gyakoroljon nyomást Equassel Antoh híveire, akik a tengeri admiralitást alkotják, de a közéjük tartozó Krad és Adron hívek is részt vesznek az új védelmi pont megszilárdításában. Azt szeretné, hogy minden a legjobb mederben folyjon és alakuljon.
Arra bérel fel titeket, hogy az utolsó aktuális faszállítmánnyal menjetek el ti is Khosana szigetére és ott mérjétek fel a viszonyokat, segítsetek a helyieknek, amiben és amennyire lehet, lehetőleg anélkül, hogy az ő bábáskodása ebben az ügyben ne tudódjon ki. Részben még feltérképezetlen vidék és a helyiekkel amennyire tudja, különleges megállapodásokat kötött Pyarron, amiknek a betartását szavatolni kell. Úgy gondolja, hogy a pyarroni eszme terjesztéséhez az is hozzájárul, hogy azt mindig és mindenhol követik az élet minden területén az Örök Város küldöttei, de mint minden nagy vállalkozásnál, itt is lehetnek nehézségek, csábító rövidítések.
Elbúcsúztok, a hajó másnap délben indul a démoncápa mólójáról. Két napos az út, három napot kell a szigeten töltenetek és két nap vissza. A hajó maga is különleges, elsőre tákolmánynak látszik, de alaposabb vizsgálattal kiderül, hogy oka van. Egy útra tervezték, maga az anyaga is a szállítmány része, így is roskadásig meg van rakva a különös, sötét anyagú faanyaggal. De a fa az csak fa. Gondoljátok, amint elhelyezkedtek a fedélzeten a nektek kiutalt részen. A parton látjátok a pyarroni bárót és két testőrét is, amint jó utat kívánva intenek utánatok majd belevesznek az erioni kikötő mindennapi nyüzsgésébe. Kíváncsian nyitjátok ki az erszényt, amit még búcsúzóul a kezetekbe nyomott és elmosolyodtok, amikor azt az északi dohányt találjátok benne gusztusosan felvagdosva, amit a tegnap játék közben is éreztetek. Az erős illatra az egyik hajós felkapja a fejét s elismerően dünnyög maga elé „Gohr dohány, nagyon ritka és értékes. Felvitték az istenek a dolgotokat.” Ti pedig remélitek, hogy igaza van.
***
A cölöpökön álló viskók állták a hullámok ostromát Khosana partjainál. Gao-falu lakói örömmel fogadták az újabb forró napot, s hogy viharfelhők sem csúfították el az eget. A halászok énekelve húzták evezőiket, hogy minél hamarabb a nyílt vízre érjenek. Ben, a falu vezetője elégedetten dőlt kalyibája korlátjára. Mögötte egy nőalak lebegett még mindig a vánkosok között és ő elégedett volt éjszakai teljesítményével. Egy újabb békés nap, gondolta. Khosanán minden nap ugyanolyan, futott át az agyán, kivétel persze az utolsó.
Elfordította a tekintetét a tengerről és az áthatolhatatlan dzsungel sávra nézett. Elképzelte a rengeteg fenevadat, amelyek a fák között vadásznak, harcolnak, véreznek és táplálkoznak … élnek. Azokon túl messze pedig a pyarroniak építkezését. Hetekkel ezelőtt a többi falu kahunájával ő maga is részt vette a tanácskozáson, amikor megszemlélték hogy haladnak az idegenek és az isteneik. Elégedett volt vele, hogy tényleg nem vágtak ki fát a szigeten a megegyezés szerint és némi elégtétellel látta, hogy milyen hatással volt rájuk a sziget különös varázsa.
Khosana rá is így hatott az első pillanattól kezdve. Könnyebb volt elfeledni honnan jött, mint bárhol máshol, ahol korábban járt. Évszakok híján, az örök körforgás is lelassulni látszott itt, hogyha az ember betartja a szabályokat és nem merészkedik mélyebbre az erdőben a kelleténél. A sziget nevesincs istentségei megadnak mindent, ami az élethez kell … és ami a halálhoz. Letekintett a fövenyre, ahol az asszonyok a hálókat javították, a gyerekek gyöngyöt fűztek. Maga is elindult a függőhidak labirintusában, hogy bejárja birodalmát, ami a fehér bálna szellemének örököseként kötelessége volt, de asszonya szerint az egészségének is jót tett.
Széles kalapját megigazította a fején, hogy le ne csússzon őszülő fürtjein. Krákogó hangon köszönt a szembejövőkre és védett tengeröböl legszélén meredező faépítményhez ért, ahonnan magasabbra hágva jobb rálátása volt a falura. Egy régi bádog távcső volt itt egy faágra erősítve és azon keresztül vette szemügyre a környezetet. Előbb ellenőrizte, hogy a parton lévők nincsenek e túl közel a dzsungelhez, aztán elégedett elkönyvelte, hogy betartották az óvintézkedéseket. Felettük elmozdítva a látcső fókuszát a rengeteget vizslatta, a távoli vulkánkúpot és a tisztást, tavat rejtő ritkásabb részeket. Korán volt még, hogy a vadon hallassa a szavát, de tudta, hogy a mélyén már valószínűleg elkezdődött a mai élet-halál harc.
Csattanva csukta össze a messzelátót és a létrán lassan ereszkedni kezdett lefelé. Nem haragudott az őrült katonára, hiszen Khosana mindenki számára az a paradicsom, amit magának választ. Vagy az a pokol, amit ide magukkal hoznak és túl ostobák ahhoz, hogy ne engedjék el. De Ben tudta, hogy a sziget előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de végül mindig diadalmaskodik az érkezők felett. Csak idő kérdése. Itt mindenki kap egy második, általában utolsó esélyt, hogy éljen … vagy hogy meghaljon. Mert Khosana maga a túlvilág …