D&D 5e: Sárkányok uralma kampány beszámoló – Fosztogatók tábora

Sárkányok uralma /A sárkányúrnő kincse

Fosztogatók tábora

Természetesen folytattuk a megkezdett kampányt. A második epizód nem sokkal az után veszi fel a fonalat, hogy az első letette. Konkrétan egy éjszakát hagy pihenni a játékosoknak. Ki is emeli a kaland, hogy ez az első hosszú pihenő, amit a játékosok megtehetnek (persze ez nálunk másképp volt a bemesélés miatt, de nem igazán számít).

Sokat tanultam az első kalandból és arról, hogy mely elemeit kell, melyiket nem kell átvenni, és legfőképp arról, hogy mik azok az elemek, amiket erősen át kell dolgozni. A véletlen találkozások táblákat, ezért úgy ahogy van kukáztam. Valamint a kaland azon részeit inkább narratívabbra, vagy játékos központibbra vettem ahol az események további alakulását tisztán a kocka határozza meg.

A kampány nyitó epizódját ITT találod.

Továbbra is jár a köszönet ATUSZ-nak és a videóinak, amit a saját tapasztalatai által készített a kampányról.

Ezen a játékülésen csupán négy játékos vett részt. Karru a medve-bárd nem tudott eljönni, így az ő karaktere ez idő alatt kicsit visszatért a vadonba, hogy feldolgozza az elmúlt napok eseményeit és utánajárjon néhány környékbeli népi történetnek, hogy tovább bővítse repertoárját.

Az előző epizód végén még mielőtt befejeztük volna a játékülést feltett nekik Éjdomb kormányzó egy kérdést mégpedig, hogy ha bárki kérdezi, vagy bárkinek el szeretne dicsekedni a hősökkel, akik segítettek a városkának megmenekülni milyen névvel hivatkozhat a kompániára. Bevallom több helyütt is láttam már ezt a dolgot és nagyon tetszik, hogy van egy név, amivel az egész csapatra lehet hivatkozni, nagyon fantasy hangulatú dolog. Ezt a kérdést házi feladatnak adtam a társulatnak, hogy gondolkozzanak rajta, ne helyben kelljen egy ilyen horderejű döntést meghozniuk. Ezzel is kezdtem a játékülés, hogy akkor végül, hogy szólíthatják őket. Közös megegyezés alapján Sárkányiga nevet választották maguknak, utalva picit a kampány címére is, ami azért nem titkos előttük sem :P.

Még az éjszaka ideje alatt időt akartam szánni a csapat druidájára hiszen, mint említettem szerettem volna minden fontosabb kasztbéli változásnak egy apró, de személyes történetet adni. Erevan miután végzett egy rövid transszal, úgy döntött, hogy kimegy és feltölti gyógynövényes készleteit, néhány helyi, akár ritkább fajtával, hátha szükség lesz rá. Ahogy keresgélt egyre jobban úrrá lett rajta az a bizonyos érzés, hogy valaki figyeli. Mire észrevette, hogy ki az vagy mi az már késő volt egy csillogó kék szemű párdúc vetette rá magát a fák lombjai közül. A bestia szemei Erevan nyakában lógó medalion fényét tükrözték, és ahogy támadója mozdulatait várta egy sötét szárnyas alak röppent el felettük, eltakarva a holdat. Ekkor megértette, hogy az állat igazából nem megtámadta, hanem megmentette. Elmondta neki, hogy Selűne küldte őt magával, hogy figyelmeztesse, nagyobb hatalmak munkálkodnak a háttérben, mint azt most látni képes, de jó úton halad. A párduc alakja lassan füstté vált és pórusaiba szivárgott az ifjú erdei elfnek. Ezzel megadva neki a hold áldását. így vált Ereven a Hold kör tagjává (Circle of the Moon).

Másnap reggel illetve kora délután a társaságot frissen vendégül látta a kormányzó és egy további nem is olyan apró kéréssel fordult a hősökhöz, amit természetesen nem kívánt ingyen. 250 jól csengő aranypénzt kínált fel a társulat minden tagjának, hogyha információkkal tudnak szolgálni a támadók további terveiről és elképzeléseikről. Eközben a vacsorát egy igen sérült és rossz állapotban lévő fiatal szerzetes zavarta, meg aki elújságolta, hogy mesterét a félelf Leosin Erlanthart kutatásai során fogságba ejtették a kultusz tagjai. Ennek már néhány napja és fél, hogy megölik vagy rosszabb. Megkérte őket, hogy ha tehetik őt is hozzák magukkal. Sajnos súlyos sérüléseivel csupán lassítani tudta volna a társaságot, ezért nem tudott velük tartani.

Természetesen a jól megpakolt elvonuló csapatnak a követése nem ütközött túl nagy nehézségbe az amúgy is erdőjárásban igen tapasztalt társulatnak. Így könnyen követték őket, amíg néhány füstcsíkot nem véltek felfedezni alig egy óra gyalogútra a fő csapástól. Úgy döntöttek, hogy megnézik, mi lehet az, ennyi késlekedés talán belefér, főleg ha azok a kultisták nyomai. Közel érve azt láthatták, hogy egy igazán megtépázott házikó és a romos pajtája előtt, valami humanoid alakot pörgetnek a koboldok nyárson és arrébb néhány zsoldos várakozik. Sajnos kiszúrták őket, habár Firwind nem igazán szándékozott lopakodni, hiszen a városban kapott Masztifjára felkapva „lovasrohamot” intézett az íjukat feszítő zsoldosok ellen. A koboldok szétfutottak az harcoló embereket pedig maguk szórták szét acéllal és mágiával. Eközben Erevan felderítést végzett, attól tartva, hogy többen is vannak és megkerülve a kunyhót egy csinos kék bőrű nőt fedezett fel a kunyhóban csendben unatkozva. Szóváltásba elegyedett a nővel, aki Mirabel néven mutatkozott be és készségesen elmondta, hogy a kinti kompániának a vezetője. Elég szabadosan értelmezte a vezetői feladatokat, és nem állt szándékban megütközni a támadókkal, hiszen ha nem tudnak velük elbánni az emberei nem is méltók arra, hogy a kultuszt szolgálják, de cserébe felajánlotta, hogy az ő vezénylése alatt csatlakozzanak ők is a győztes oldalhoz.

Mirabell karakterét én magam csempésztem a történetbe, aki egy Levegő Genasi és a későbbiekben még fontos szerepe lesz a Sárkányiga történetében. Róla spoiler mentesen ennyit.

Eközben Erevan a leégett istállók mögött megtalálta egy nőt, aki feltehetőleg a házikó volt tulaja. Ruhái szakadtak voltak, az Erdei elf láttán összerezzent, és védekezni próbált, ahogy a férfi szerette volna megnyugtatni. A jelek egyértelműek voltak, hogy míg a koboldok a férjét készítették elő vacsorára a zsoldosok más módon töltötték benne kedvét. A civilizációtól és annak minden romlottságától távol nevelkedett druida, párduc alakban rontott a Mirabellre mikor a fentieket realizálta. Társai sem restellték példáját követni, így mágiával és fegyverrel követték, de a nőnek nem igazán akaródzott ilyen túlerővel megküzdeni, felhúzta hát a nyúlcipőt. Minden mágiáját és képességét bevetve éppen, hogy el tudott menekülni a társaság haragja elől a lombok között. Ez után a nőt elkísérték egy közeli faluba ahol néhány rokona lakott, hogy megbizonyosodjanak, arról biztonságban van a szegény pára. Ezzel a kis intermezzóval nem igazán sikerült a Sárkány szektájának a szívükbe lopnia magukat.

Ezt követően újra felvették a vonuló kultusz nyomát, akik egy sziklás völgyön keresztül haladtak. Természetesen a játékosok is jól tudták, hogy ez kiváló hely ez csapda állításának, így nem érte őket meglepetésként a néhány támadó, akikkel gyorsan elbántak. A maradék támadónak pedig korábbi ismerősük Mirabel jelzett biztos távolból, hogy hagyják a társulatot, mert vele vannak. A karaktereknek pedig csak intett, hogy majd a táborban keressék meg őt. Nem mondom igen furcsállták, de ha már így hozta a sors éltek a lehetőséggel, és mint a fosztogatók egy visszatérő kompániája érkezek meg a táborba.

Először alaposan körbenéztek a patkó alakú völgyben. Jól szemügyre vették a koboldok sátrait illetve lakrészét, majd a rabszolgákat, látták az itt-ott követ fejtő szerencsétleneket. Majd beljebb érve már a zsoldosok sátrai között jártak keltek. Szép lassan itt rájuk is esteledett és éppen az egyik tűz körül voltak ahol egy robosztusabb kobold éppen valami történetet mesélt, hogy miképpen győzte le a szerencsétlent Lingdedrosa és miképpen siettek a társai a segítségére, aki pontosan úgy nézett ki, mint az ott, mutatott Uvatarra (ezt a jelnetet egyenesen ATUSZtól nyúltam, annyira tetszett).  Hozzá kell tenni, hogy Uvatar rendelkezik a csapatban a legmagasabb karizmával, de 1-est dobott a próbán, hogy ki mennyire tud beolvadni a fosztogatók közé. Az Aasimar megpróbálta kimagyarázni magát és sikerült is volna, hogy ha nem próbál meg neki segíteni a Druida, aki csak rontott a helyzeten és kialakult egy kisebb csetepaté. Csin jó szokásához híven azonnal kereket oldott. Az éjszakára való tekintettel nem vonzottak túl sok kíváncsiskodó szemet, hiszen megesik, hogy a zsoldosok hasonló módon vezetik le az energiáikat. A vádló koboldot kardélre hányták, majd sűrű köd lepte el a verekedő feleket, aminek leplét kihasználva le is tudtak lépni. Kerestek egy üres sátrat, hogy megpihenjenek és reggel újult erővel vághassanak neki az információszerzésbe.

Mikor hajnalhasadtával szép lassan kikászálódtak a sátrukból elég furcsán néztek rájuk a többiek, de Mirabellre hivatkozva mindent értően hellyel kínálták a társaságot a frissen felpiszkált tűznél. Itt a többiekkel beszélgetve megtudták, hogy nagyjából, hogy működik a tábor és, hogy kisebb alegységekre vannak osztva a népek. Megnyugtatták a társaságot, hogy Mirabellel nem jártak rosszul. Ezt követően jöttek, hogy lassan ideje dolgozni, úgyhogy lehet menni munkaállomásokra. Így alakult, hogy Firwin a vadászokhoz csatlakozott, ahol Törp volt a közvetlen főnöke, aki látványosan utált mindenkit, aki nem törp. Uvater a sírásók dicső brigádját erősítette, ahol egy fiatal kölyök volt a brigádvezető, aki nagyon lelkesen végezze a munkáját, hiszen a Sárkány kultuszában megcsinálhatja a karrierjét és még csurran cseppen is néha valami, mint az a gyűrű, amit az egyik hulla kezéről húzott le. Csin és Erevan pedig a szakácsokhoz csapódott ahol egy nagyhangú jó kedélyű férfi mellé kerültek, aki mindjárt szívébe zárta a kis majomlányt, aki olyan lelkesen akart segíteni.

Firwin lándzsájával egy nagyobb vadat elejtett ezzel bizonyította rátermettségét. Ezen felül egy mérges kígyó megmarta a törpét, amiről a tapasztalt paladin tudta, hogy nem fognak tudni visszaérni a táborba. Ezért gyorsan döntött lecsapta a lábát és a sebet mágiájával azonnal gyógyította valamelyest, hogy véletlenül se fertőződjön el, vagy más baj érje. Így megenyhült személyével szemben a vadászok vezetője és elmondott pár apróságot a tábor működéséről.

 Uvater folyamatosan őrlődött, hogy a fiatal kölyök hullarabló létére egész ártatlan, és nem igazán tudta, hogy mit kezdjen vele, de mikor megérkezett a sírásók vezetője a lábát lógatni ott ahol senki sem figyel rájuk tőle ki tudott deríteni néhány apróságot arról mit is keresnek itt a fosztogatók és a kultusz.

Míg Csin szóval tartotta a főszakácsot és kiderítette merre találják Leosint addig Erevan gyík formában belopódzott a keltetőnek nevezett barlangba, ahol sajnos a húsevő gombák lebuktatták és az őrként szolgáló Sárkánykarmok kíméletlenül verték agyon, hogy rácsok közé dugják. Mikor magához tért egy egészen ismerős félelf volt a szomszéd ketrecben, aki ha lehet még ramatyabb állapotban volt, mint ő maga.

Az esti órákban a kompánia már tervezte Erevan kiszabadítását mikor vezetőjük a Levegő Genasi nő meglátogatta őket, hogy segít kijutni mind a négyüknek ha, megszereznek neki egy medált egy Sárkány paptól. Próbálták kifaggatni, hogy mire kell az de erről nem igazán akart nyilatkozni.

Még az éj leple alatt felkeresték azt a papot, akinek a birtokában volt a medál. Arra jutottak, hogy először Uvater próbálkozik és nem is lopakodással, hanem egyenesen meggyőzi valamilyen módon. Pechjére ráhibádzott a hájas vén kéjencnek igen ínyére volt a sugárzó tekintetű izmos Aasimar férfi így beinvitálta a lakrészébe ahol arra utasította, hogy egy zenedoboz dallamára szép lassan vesse le a ruháit. A Warlock kihasználva azt, amikor az áldozata a leggyengébbnek tűnt a legerősebb varázslatát közvetlen a torkán lenyomva elvette a nyakéket. Ezzel egyetlen probléma volt, hogy az áldozatnak volt egy saját apró – alig ölnyi – Arany Sárkányivadék (Gold Dragon Wyrmling) aki igen agresszívan reagált gazdája sérülésére és nekiesett a támadónak. Erre természetesen a többiek is berontottak pechjükre egyenesen a Sárkányivadék tűzleheletébe, amibe kis híján bele is haltak, egyedül Csin tudta kikerülni a lángokat és fel tudta tartani a mágiájával, amíg a többiek kicsit összeszedték magukat, hogy együttes erővel le tudják győzni.

Eközben Erevan sem restelkedett, átváltozva őrei mögé lopakodott és úgy támadott rájuk, de sajnos erőfeszítései kevesek lettek volna, ha nem kap segítséget és terelik el a figyelmüket a táborban zajló dolgok, így el tudott tűnni a sziklák és bokrok takarásában. Mirabell ismét sűrű ködöt bocsátott az őrökre ezzel terelve el a figyelmüket mialatt a társaság szépen felgyújtotta, amit csak ért, hogy amíg a tűzzel vannak, elfoglalva a fosztogatók addig ők minél több rabszolgát ki tudjanak szabadítani, természetesen Leosinnal együtt. A Genasi megköszönte a segítségüket és útjukra bocsátotta a társaságot. Továbbra sem igazán bíztak a nőben, de tartotta a szavát, hiszen a káoszban még rossz irányba is vezette a népeket, hogy ők könnyebben tudjanak kiosonni a táborból. Alig néhány őrt kellett levágniuk kifelé menet, így ezt egészen könnyen néhány karcolás nélkül megúszták. Ahogy menekültek még láttak a sziklaszirtre kiálló Razimirt ahogy méregzöld savfelhőt okádva az égnek üvölt utánuk égtelen dühében (csupán a hatás kedvéért).

Habár nem tartozik közvetlen az epizódhoz, de még ezután egy Uvater számára meséltem egy rövid történetet, amiben a paktum adományát megszerezte patrónusától. Zöldellő templomának főpapja talált egy régi Égi nyelven íródott könyvet, aminek elolvasásában a Warlock segítségét kérte. Az rájött, hogy egy olyan speciális formulát rejt a könyv mélyen a sorok között elrejtve, amivel fel tudja venni égi patrónusával a kapcsolatot. Nekiállott egy templomszolgával összegyűjteni a rituáléhoz szükséges alapanyagokat, míg ő maga nagy nehezen értelmezte a szöveget. A temetőben került sor a varázslatra, aminek hatására atyja előtt találta magát. Az felajánlott neki a további küldetéseit elősegítendő három ajándékot. Uvater egy remekbe szabott kétkezes penge mellett döntött. Jött is az utasítás, hogy elkészítse, a pengét a fel kell töltenie egy lélek lángjával, hogy megszerezze egy olyan lénnyel kellett megküzdenie, ami a tűz elemi síkjáról származott és az ő lelkét felhasználva készült el a Penge Paktuma (Pat of the Blade) a számára.

Ebben az epizódban a legnagyobb szerep annak jutott mesélői részről, hogy folyamatosan mozgassam és menedzseljem az NJK-kat, illetve, hogy odafigyeljek, mikor milyen információt adagolhatok a játékosoknak. Ezen felül sosem egyszerű, amikor szétválik a csapat, itt pedig egyenesen háromfelé váltak csak, hogy megkönnyítsék a dolgom! Egyedül nagyobb problémát a druida okozta, hiszen egy olyan helyszínre tévedett be ahova kifejezetten nem szabadott.

Sok helyütt keveselltem a kalandban a mankókat. Olyan kérdésekre teljesen máshol kaptam választ, hogy mit tudhat Leosin, Mi várja őket a Keltetőben, vagy úgy általában mik a végső céljaik a fosztogatással. Ezen felül még az NJK-k közül is csak azok kerültek megemlítésre, akik az egész kampány szempontjából fontosak, de olyan NJK-k teljesen kimaradtak, akikkel interakcióba tudnak lépni az epizód alatt, pedig rettentően fontos lett volna szerintem, hiszen lényegében ez a kaland sava borsa. Természetesen néhány jól irányzott próbadobással megadhatóak ezek az információk, de ez nem igazán az én stílusom.

Itt már erősen látom elválni azt a játékstílust, amit maguk az alkotók illetve a hivatalos D&D játékok képviselnek a sajátomtól. Természetesen annyira nem nagy a különbség, hogy ne lehessen ezt összeegyeztetni, továbbra is inkább egy történet és kalandvázként tekintek a könyvre, így viszont nagyon jó a történet.

Aki ismeri, a kalandot az láthatja, hogy Mirabell storyját már én írtam hozzá és nem véletlenül neki az egész kampány alatt visszatérő szerepet szánok, sőt tervezek egy-egy fontosabb dolgot picit átdolgozni. A fő célom ezzel az NJK-val, hogy a karaktereknek és a játékosoknak is sokkal személyesebbé tegyem a történéseket, illetve ennyi kell, hogy mozgassam a saját kreativitásomat is!

Ha van bármi kérdés illetve észrevétel a leírtakkal vagy, mert érdekel, vagy, mert játszottad illetve mesélted ne tartsd magadban!