Sárkányok uralma /A sárkányúrnő kincse
Az elhagyatott falu
Időközben lejátszottuk a harmadik játékülését a kampánynak. Ami ezúttal teljesen „off the book” volt, tehát aki ismeri a kampányt az ne lepődjön meg, hogy nem ismer rá erre az epizódra. Az elképzelés az volt, hogy a már korábban felvezetett mellékszálra fokuszáljunk egy kicsit a harmadik epizód előtt illetve, hogy ki tudja próbálni néhány játéktechnikai elemet. Illetve ami fontos szerettem volna belecsempészni teljesen saját ötleteimet is a kampány sorai közé.
A kampány korábbi epizódjait itt találjátok:
Ezúttal hagytam nekik néhány nap pihenőt, hogy kicsit kifújhassák magukat és elintézhessenek néhány személyes dolgot is. Lehetőséget adtam nekik néhány kisebb varázstárgy beszerzésére, egy vándor árus által, de ezzel nem igazán éltek, egyelőre.
Ahogy említettem néhány nap pihenőre tettek szert, és ezt tényleg némi aktív pihenéssel, sebeik nyalogatásával töltötték illetve nekiálltak megszervezni Zöldellő védelmét, hogy még egyszer ne járhassanak úgy, mint korábban. Az előző epizód elején megmentett lányt eljuttatták egy faluba ugyan de, hogy nagyobb biztonságban legyenek meggyőzték őket, hogy amíg el nem hárul a vész jöjjenek át velük Zöldellőbe. Firwin magára vállalta, hogy segít felkészülni a helyieknek és megtanít nekik néhány alapvető harci fogást is. Így ő ezt az időt kiképzéssel töltötte egy közeli biztonságos helyen, ezért sem tartott erre a kis „intermezzora” újdonsült társaival.
A kaland egy kellemes nyári éjszakén kezdődött, amit Erevan ki is használt, hogy néhány különleges herbáriummal bővítse gyűjteményét a környező erdőkből. Ezt az alkalmat ragadta meg egy orvgyilkos is, hogy rajta üssön. Majdnem sikerrel is járt, mire a druida felül tudott kerekedni rajta. Támadója holttestét összekötözte és mivel normál alakjában nem bírta el ezért macska alakban húzta vissza a városba, de mikor megérezte egy másik támadó szagát megfeledkezett „zsákmányáról”, hogy társai segítségére siessen.
A fent nevezett társak pedig az igazak álmát aludták a város fogadójának egy jobb szobájában, amikor az orvgyilkos társai rajtuk ütöttek. Szám szerint még hárman. Ketten az ablakon keresztül belopództak, míg harmadik társuk az ajtó felöl biztosította a helyszínt. Csin és Uvater épphogy felébredtek támadóikra és egy pillanat alatt kialakult egy kis csetepaté, amiben főként az Aasimar sérült meg, Csin azonnal mentette a menthetőt és jó szokásához híven próbált biztonságba helyezkedni és onnan mágiájával segíteni társát. A káosz ezúttal nem volt a segítségére, de kellemes éteri fénnyel vonta be az apró majomlányt, ami így kiváló célpontot nyújtott az ajtón belépő harmadik támadójuknak, aki nyílpuskájával rálőtt, majd mikor konstatálta, hogy társai már elhullottak felhúzta azt a bizonyos nyúlcipőt. Csin úgy megfeledkezve a fényesen ragyogó aurájáról láthatatlanság varázst mondott magára és úgy eredt támadójuk nyomába, pechjére a láthatatlanság varázs eredményeként még lágy zenét is sugározni kezdett magából. Így habár alakja nem volt látható, de egy apró alig méteres világító zenélő alakot azért nem volt nehéz nyomon követni. Az elrejtőző orvgyilkos ezt ki is szerette volna használni de Erevannal nem számolt, aki hatástalanítva foglyul ejtette.
Először a szobájukba vonszolták ahonnan kitakarították halott társait és itt próbálták meg beszédre bírni. Először természetesen megpróbált ellenállni, de hamar kiderült, hogy egy kis testi fenyítésnek hamar enged. Úgy dalolt, ahogy az illett, sőt megpróbálta szépíteni a megtörténteket és kidumálni magát, sajnos ez nem igazán sikerült neki. Pedig látszólag hitt benne, hogy jelen helyzetben tulajdonképpen ő az áldozat, hiszen ő ugyan senkit nem sértett meg, illetve csak a munkáját végezte volna, de lám, hogy megverték, de igazán eltekintene a hatósággal való találkozástól, hiszen mennyi dolga lenne még. Joxert a pórul járt és kissé szerencsétlen orvgyilkost így átadták Éjdomb kormányzónak, hogy tegyen vele belátása szerint.
A halott orvgyilkosok vezetőjénél találtak egy arany sárkánypikkelyt illetve a Joxertől megtudták, hogy a megbízó egy nagydarab hájas férfivel egy régi romos kúriánál találkozott a főnökükkel. A férfi előre fizetett és csak annyi volt az utasítás, hogy tegyék el láb alól a Sárkányiga kompániáját. Ezekkel az információkkal felvértezve indultak el a jó félnapi járóföldre lévő épülethez hárman, hogy utána járjanak mégis ki és legfőképp miért akarja őket megölni, illetve természetesen, hogy revansot vegyenek rajta.
Délutánra meg is érkeztek. Kívülről egy indákkal alaposan benőtt fal vette körbe a házat. Kovácsoltvas kapuja félig kidőlt már a helyéről, így nem okozott gondot a bejutás. Az épület kissé romos volt, de látszott rajta, hogy fénykorában igen fényűző lehetett. A jobb oldali szárny részben kiégett, míg a baloldalon egy nagyobb fa dőlt a falra így egy részét beomlasztva. Kicsit körbejártak, de mikor megbizonyosodtak róla, hogy nincs senki élő a közelben, a kiégett rész irányából bementek. A szoba valamikor igen jómódú lehetett, de a lángok és a néhány évtized viszontagságai megtették áldatlan hatásukat. Az ajtó félig le volt szakadva, ami átvezetett a következő helyiségbe, és igen kellemetlen látvány fogadta őket mikor benyitottak.
A következő szoba szalonként szolgálhatott fénykorában. Poros, szakadt, és romos berendezési tárgyak közepén egy heverő és két fotel állt, középütt egy teázásra alkalmas asztal. Az asztalkán egy teás kancsó és 4 csésze volt található, körülötte pedig egy háromtagú család csontvázai ücsörögtek. A családfő szép lassan felemelte az üres kancsót mindenkinek töltött belőle és élettelen mozdulatokkal a megelevenedett csontvázak „kortyolgatni” kezdtek az üres csészékből. Uvaternek több sem kellett, istene nevével az ajkán rontott az élőholtakra. A többiek csak ledöbbenve és meredten nézték, ahogy igazából lemészárolja a csontvázakat, akik minden érzelem nélkül monotonon támadtak rá. Miután lenyugodott picit megszemlélték mindannyian a szoba maradványait. A hátsó részében találtak még egy kupac csontot. A falon pedig egy családi képet, amin egy nemes vonású férfi, felesége és három gyermekük volt található, a két fiatalabb alig múlhatott 12 éves az idősebb már lassan férfivá érett a kép készültekor. Az idősebb fiú furcsán ismerősnek hatott a társaságnak, de nem tudták hova tenni.
Ezután alaposan körbe kutattak a házban, de nem találtak mást csupán egy arany pikkelyt, ami egy apró sárkány lényhez tartozhatott. Emlékeztek Joxer szavaira és a nyomok is arra utaltak, hogy a megbízó egyedül volt és, hogy a megbeszélést követően északi irányba indult. Nem igazán akaródzott nekik több időt tölteni ebben a házban, ezért gyorsan tovább is indultak a nyomokon. A környékbeliek még emlékeztek is rá, hogy mintha lenne egy kisebb falu abba az irányba.
Hamar elérték a kis falut ahol a csupán néhány ember lézengett az utcán, egy férfi igen kis beleéléssel hasogatott valami fadarabot. Furcsán csendes volt a hely. Uvater két, tessék-, lássák módon labdázó gyermekhez lépett, hogy útba igazítást kérjen, de megrökönyödve tapasztalta, amikor leguggolt melléjük, hogy a gyermekek halottak. Pontosabban valamiféle élőhalottak, akik még mindig nem fejezték be a labda dobálgatását. Ahogy körbenéztek a faluban csapott beléjük a felismerés, hogy a dolguk után mászkáló emberek mind egy szálig már jó ideje nem élnek, csupán valami átkos mágia mozgatja őket. Megpróbáltak óvatosan mozogni a településen, hogy ha már eddig nem támadtak rájuk ezután se tegyék, de ki akarták deríteni, hogy mi történt itt.
Ahogy beljebb merészkedtek egyre mélyebb volt bennük a felismerés, hogy kérdőre kell vonni azt, aki ilyet tett. A falucska legnagyobb épületét célozták meg, hátha az valami fontosabb ember háza és hátha ott majd megtudnak valamit. Elsőre üresnek tűnt, de a hangok egy rejtett csapóajtóhoz vezettek, ami egy pincébe nyílt. A pince szinte teljesen üres volt egy csont sovány és koszos fiútól eltekintve, aki szánalmas roncsként a sarokba szűkölt mikor meglátta a kompániát. Kellemetlen látványt nyújtott a hely, szép szavakkal meggyőzték a fiút, hogy nem akarják bántani, sőt segíteni jöttek. Elfogadta a neki nyújtott ételt és habzsolni kezdte. Mikor picit jobban érezte magát megkérdezték tőle, hogy mégis mi történt a faluval. Az elmondta, hogy egy gonosz ember néha eljön, hogy örömét lelje benne és a településben. Mikor mondták neki, hogy elviszik az teljesen kétségbe esett, hogy nem lehet, nem mehet el, mert a lény nem engedi őt. Ha megpróbál elmenni szörnyű büntetés lesz a jussa. Ekkora figyeltek fel a döndülő lépésekre és a halk csilingelő zenére, ami mintha egy zenedobozból érkezett volna, a házak közül és lépett ki az utcára egy förtelmes alak.
Mintha több tucat emberi lényből lett volna egy véres húsos masszává összegyúrva. A lény úgy közeledett a kompánia felé, mint akit maga az élet vonz, hogy felfalja. Egyedül Erevan hallott erről a lényről és tudta, hogy ha tűzzel küzdenek ellene lehet esélyük. Uvater két marokra fogta atyjától örökölt pengéjét és szent fénnyel övezve azt rontott az élőholt szörnyre. A druida folyamatosan zavarva lándzsájával megpróbálta gátolni mindennemű mozgását, amíg Csin mögé kerülve sárkánylehelettel próbálta felperzselni. Néhány perc után már csak az elszenesedett húskupac közül halkan meg megakadó zenedoboz hangja hallatszott. A faluban pedig megszűnt még ez a látszat élet is.
Uvater kérésére összehordták a holtakat és szent lángok közepette megadta nekik a végtisztességet, kérve égi urát, hogy vegye magához őket. A fiú nem tudta, hogy mi tévő legyen és, hogy el merjen-e menni az idegenekkel, hiszen még mindig rettegett az ismeretlen alaktól és az ő arany sárkányától. Természetesen visszatért Zöldellő városába a kalandorokkal, akik megnyugtatták, hogy ez a legjobb, amit tehet.
Habár a kaland mellékszál, de szeretek ezeknek a mellékszálakra nagy hangsúlyt fektetni. Habár itt már látszik, hogy rengeteg munkával fog járni a kampányt ráigazítani a saját elképzeléseimre. Viszont a szellős történetvezetés bőven ad helyet az ilyen „magán akciókra”. Ezen rész előkészítése közepette döbbentem rá, hogy tulajdonképpen lehet ez is a fő feladata ezeknek a kampányoknak, hogy egy keretet adjon, amiben van hely kényelmesen feltölteni saját elemekkel, de ha valaki ezt nem szeretné, akkor önmagában is megállja a helyét. Ez számomra nagyon érdekes hiszen, mikor én magam írok kalandot akár rendezvényre igyekszek minden eshetőségre felkészülni illetve, olyan módon megírni, hogy ne kelljen a mesélőnek egész történet szálakon keresztül úgy mesélnie, hogy nem nyújtok mankót. Persze ennek én végeredményben örülök, hogy így van, mert beírhatom a saját dolgaimat, csak ez tényleg picit idegen a számomra.
Számomra a harc egy nagyon fontos része a játéknak. Viszont nem szeretem azt, ha a kaland vagy játékülés szinte csak harcból áll. Számomra az az igazi, hogyha inkább kevesebb harci jelenet van, de azok annál emlékezetesebbek, annál érdekesebbek. Ugyanis számomra nem nyújt túl nagy izgalmat a 28. kobold vagy random szörny lemészárlása. A D&D rendelkezik egy CR azaz Kihívás Érték (Challenge Rating) rendszerrel, amit alkalmazva be lehet lőni, hogy egy csapatnak melyik ellenfél lehet méltó egy-egy csata erejéig. Szerettem volna tesztelni, ezért megnéztem, hogy egy (a fent említett lény) tulajdonképpen 6db hasonszőrű játékosnak egy jó ellenfél. Mivel bízom a játékosaimban és kreativitásukban (és statisztikák alapján sem tűnt annyira meggyőzőnek) úgy gondoltam, hogy fele akkora erővel is elbírnak majd vele. Nos, nem csak, hogy elbírtak, hanem meglepően könnyű ellenfélnek bizonyult. Ennek utána is kérdeztem, hogy hátha én értettem félre valamit a CR rendszeren, és több érdekes választ kaptam. Egyrészt azt mondták, hogy nem mindig működik jól, másrészt pedig nem egy ilyen ellenféllel kell számolni hanem több ellenféllel aminek a végén ezzel találkoznak, már kicsit legyengülten. Számomra mindkét válasz picit csalódás, de ez van. Levontam a következtetést még mindig nem lehet pusztán számokkal mérni a játékosokat, ezért nyugodtan lőjem be megérzés alapján az ellenfeleket és a lényeg továbbra is az, hogy inkább legyen nagyon nehéz egy csata, mint statisztikailag jól „beállított”. Nem mondom, hogy nem fogom továbbra is tesztelgetni ezt a CR rendszert, de sokkal óvatosabb leszek. Illetve a többi mesélők számára adott irányzékot is sokkal nagyobb fenntartásokkal fogom kezelni.
Remélem élveztétek ezt a kis magán fejezetet is, észrevételeket, tanácsokat, meglátásokat továbbra is szívesen látok bárkitől!