Kivételes öröm felkonferálnom Gremor barátom kalandját, amit évek óta előszeretettel mesél kezdő és haladó játékosoknak rendezvényeken, táborokban és a klubban is. Különböző adatvesztések után, hogyha jól számolom, ez a harmadik inkarnációja a dokumentumnak. Kiegészítve az ő maga előszót a kalandot elsősorban bevezetőnek ajánlom mesélőknek, hogy nemcsak a M.A.G.U.S., de a szerepjáték kapuin is átvezesse az érdeklődőket. Ennek megfelelően (és hasonlóan a KKUK-ETK mintakalandjához) a történet helyszíne és időpontja nincsen kőbe vésve, szabadon felhasználható egy tervezett életút során bárhol és bármikor éppúgy, mint egy hosszabb történet felvezetésének kevesebb „kötöttséggel” a megszokottnál. A borítóképet Margának köszönhetjük ismét, a design és szerkesztés Lucius un Draco tehetségét dícséri … jól fest és könnyed, szórakoztató történet. Melegen ajánlom olyan mesélőknek, akik úgy érzik a tömény háttéranyagok eddig visszatartották az előre megírt kalandok mesélésétől, remek belépési pont.
„Ez egy 4. szinten játszódó kalandmodul. A kaland fő célja a szórakozás. Elsősorban szociálisabb játékosoknak ajánlom. Főként a kommunikáció fejlesztéséről és a kisebb problémák megoldására irányul. Szerettem volna egy könnyedebb játékot összeállítani, amiben a régi és az új motorosak is jól érzik magukat. Egyszerű történetvezetése miatt kezdőknek is kiváló. A kaland 4 óra alatt lejátszható így mindenkinek ajánlom, akinek van egy délutánja lejátszani. Célom ezzel a történettel arra irányult, hogy bármilyen szerepjátékos élvezze ezt a kifejezetten egyszerű, ámbár rövid történetet. Szeretném, ha minél több újonnan szerepjátékba kezdő ember ezt a modult játszva boldogan fog felállni az asztaltól. A leendő kalandmestereknek jó olvasást a játékosoknak pedig jó szórakozást kívánok.”
LETÖLTÉS: Gremor Kincse
Ans na hielar népek! Nagy öröm volt segédkezni Gremor barátomnak e mű szerkesztésében. Szeretnék útmutatót adni a nyomtatáshoz mert nem feltétlen mindegy mi módon teszik ezt meg, s hogy a leg optimálisabb legyen az esetleges fizikai példányok, íme az ajánlott paraméterek:
Az egészre vonatkozik hogy színesben, A4es méretben és két oldalasan kérjétek, a borítót, tehát az első oldalt fotó vagy valamien keményebb papirra külön lapra, s ezután lefűzhető az egész.
Minderre azért van szükség mert a lefűzésnek és a gerincnek direkt ki lett hagyva a hely a megfelelő oldalon ha jól megnézitek, s ha erre nem figyelnek a kahrei mesterek, akkor nagyon hülyén fog kinézni az egész.
Jó olvasást és játékot a kalandhoz!