2020 májusában különös vállalkozásba vágtunk és elindítottuk az online kampányunkat az akkori Vándorkrónikák nyári tábor helyett, de égisze alatt. Az adott évben több rendezvényünket is el kellett halasztanunk és az élőben folytatott játék lehetetlenné vált. A képzelet azonban nem zárható négy fal közé és online játékban tapasztaltabb és kevésbé tapasztaltabb tagjaink is elhatározták, hogy kreatív energiájukat egy közös alkotási folyamatba ölik, s ha „már lúd legyen kövér” alapon kitaláltuk, hogy nyíltan mindenki részt vehessen egy új ynevi világrész, a Horizontnak, a Végtelen Fürkészének elkeresztelt városállam kidolgozásában.
A Krónikák.hu, a Hősök Napja, a Hullámkirály és a Regélő Főnix csapatok „legénysége” közösen indult neki az útnak, melynek első mérföldköve egy erős közös alap megteremtése volt, hogy egy izgalmas, de lehetőség szerint bő keretet adjon a majdani játékok elképzelt helyszínének. Így nyíltan ki is került hamarosab egy bevezető arról, hogy mire is számíthatnak a reménybeli krónikások, ha velünk tartanak ezen az utazáson. Ez utóbbi bejegyzésben megtalálható a játékosok számára is kiadható Geofrámia kivonat, ami a Horizontról a nagyvilágban is tudható információkat tartalmazza.
Ezen felül elkészült egy Háttéranyag dokumentum belső használatra, ami a reménybeli kampány hátterében zajló eseményeket, szereplőket és a valós történelmét írja le a környéknek. Ezt javasoljuk, hogy CSAK a Kalandmester tegye magáévá vagy az a reménybeli alkotó, aki később szívesen tenne majd hozzá a Végtelen Fürkésze krónikájához. Ez a dokumentum eddig nem volt elérhető a kampány facebook csoportjában sem, így azoknak is sok újdonságot tartalmazhat, akik egykor részt vettek az online kampányban. Letöltés: Horizont-háttéranyagképek
A kampány elsősorban az erre a célra létrehozott facebook csoportban zajlott. A kapcsolódó anyagok a Krónikák.hu-n jelentek meg, de a játékok különböző platformokon zajlottak le. A csoport linkjére még többször fogunk utalni, mert ami ebben a bejegyzésben nem található, az a csoportban igen és annál is több. Úgy döntöttünk, hogy a csoportot a kampány végeztével sem archiváljuk vagy zárjuk le, így bármikor bárki újabb és újabb bejegyzésekkel gazdagíthatja a Horizontot.
I. bevezető kaland: A Végtelen Fürkésze felé – még a városállam határában játszódik, ahogy a játékos/játékosok először lépnek erre a vidékre és megismerkednek lakóival, körülményeivel és az általános hangulatával. A kalandhoz utólag kiváló Roll20-ban is felhasználható térképek készültek Radics Péter jóvoltából (megtalálhatóak a csoportban), illetve egy helyszínének látképét is megismerhettük Németh Tamás Zoltán munkája nyomán.
II. bevezető kaland: Fiam – már Horizont tényleges kapujában játszódik, de a kalandozók még mindig nem léphetnek be, helyette a környező vidéket fedezhetik fel és nyerhetnek majdan bejárást a fővárosba és azon keresztül rögtön a helyi árnyékháború egy különös fejezetének a középpontjában találják magukat. Radics Péternek ismét több nagyon jól használható térképet köszönhetünk és találhatunk a csoportban a kalandhoz.
III. bevezető kaland: A nornir pince – a korábbi kalandok hőseinek immáron módja van mélyebbre merülni a Végtelen fürkésze világában és közelebb kerülni olyan titkok felderítéséhez, amikre korábban még a helyiek közül sem mindenkinek volt lehetősége. Ebben a kalandban már összecsapnak a Horizont fölötti uralomért az árnyékok közül hadakozó felek is, miközben jóllehet a játékosokkal együtt szabadítanak egy régi-új veszedelmet a békés(?) városállam népére.
IV. bevezető kaland: Tolvajsír – amelyben a város meghatározó vidékére, a környező tengerekre utazhat a csapat egy kincskeresés reményében, de a korábbi kalandokban hozott döntéseik következményéből minden csapatnak másképp alakulhat a finálé és a város lelkéért zajló végső küzdelemben így más-más erők kerekedhetnek majd felül az igazi végjátékban.
Kampányzáró főmodul: Bíbor nap – a Horizontban az utóbbi években egyre jobban elharapódzó probléma, a wierek megjelenése az uralkodókat sem hagyja érzéketlenül, így a frissen a városállamba érkezett és már bizonyított csapatot bérlik fel, hogy egy ősi rituáléhoz a szükséges elemeket összeszedjék és ehhez kiállják a megfelelő próbákat melyek végén a Végtelen Fürkészének teljes értékű, megbecsült lakóinak érezhetik majd magukat ők is ennek a történetnek a végén.
***
Az online kampány különlegessége volt, hogy időről időre különböző kreatív feladatokban a csoport tagjai is építhették, bővíthették a Horizont világát, amiknek az eredményeit azután a reménybeli kalandmesterek több felhasználható elemet, ötletet kaphattak miközben a bevezető- és a főkalandokat mesélték. Az eseményekre rengeteg érdekes, jó „megoldás” érkezett, amiket ehelyütt is szeretnénk megörökíteni (~megköszönni). Mint amilyen ez a példakarakter is: Orkan_Garush-Vandorkronikak-Horizont
Szentmiklósi Péter – Babos Haggard // MG-Padno Ardonal // Shalafi – Dworek Saraggo // Shalafi – Wilf Akko // Shalafi – Suaren // MG-Egyfogú Gulgar // MG-Katarona Adurro // MG-Durca Marrag // Ludescher János-M. Livius Atellus // Komattre – Zuri // Ludescher János-Naoe Ai // PeldaNJK-k // MG-Eronal Dariolluve
Horizont-II.esemeny-pelda // Szentmiklósi Péter – Büdös sirály // Ludi – Wayne színház
III.-Esemény-Ünnepek-Példa // Shalafi – Arany Karnevál Éjszakái
***
A kampány során több játéktechnikai cikk is készült az alkotói műhelyünkben, amelyek elsősorban a vidék sajátosságait voltak hivatottak lefordítani a rendszer nyelvére, de ezzel hozzátettek a nagy egészhez reményeink szerint és nagy örömünkre:
A Duaron-tenger orkjai, a Viharkeltők // Mnemenél, az Emlék Őrzőjének hite // Sarrag, a zafírszemű törpe istennő hite // Új varázstárgy: Kelet-óceáni uszony
***
Lassan szállóige lehet ezekben a kampányösszegző bejegyzésekben, hogy az eredeti elképzeléssel ellentétben mindig sokminden máshogy alakul az ilyen vállalkozások végére DE azt gondolom, hogy ez is csak azt jelenti, hogy számunkra is mindig egy utazás egy ilyen, s magunk számára sincs semmi kőbe vésve így valóban együtt formálhatjuk játékosokként-mesélőkként-álmodozókként közösen a világot és az eseményeket, megszemélyesítve azokat, akik abban a másik, varázslatosabb világban élnek-halnak.
Nagyon köszönjük mindazoknak, akik velünk tartottak ezen az utazáson és reméljük hozzánk hasonlóan új élményekkel, tapasztalatokkal, tudással gazdagodtak közben. Mind a szervezők, a háttéranyagok írói, a csoport moderátorai és szervezői, a jelentkezett egyéni kalandmesterek és csapatok számára küldöm jókívánságaimat és remélem egyszer ismét találkozunk a Végtelen Fürkészének egy, az óceánra néző ivó ablakánal asztalánál, hogy új közös kalandra induljanak vagy indulhassunk együtt.
A csoport pedig továbbra is nyitott, ahogy Horizont is él, hiszen még az elmúlt hónapokban is készültek hozzá anyagok, szóltak róla beszélgetések. Zárásul pedig álljon itt Magyar Gergely néhány címere és térképe, aki többekhez hasonlóan első pillanattól kezdve aktívan követte és vette ki a részét a kampányban. Ég veletek vándorok, fürkészek!