Ugyanis az Előszóban igaza van az egykori főszerkesztőnek, miszerint alkotásuk egy sötét(ebb) és csendes kort zár le, több szempontból is. Egyrészt (úgy tűnik most, hogy) tényleg az első szerepjátékkal foglalkozó hazai magazint tisztelhetjük a személyében, másrészt egy ismert(?) történelmi kort is lezár az akkori felnőttek legnagyobb örömére, akik ezt az időszakot akkor “rendszerváltásnak” nevezték el.
Emlékezhetünk, a M* történelméből úgy tudjuk, hogy a Móra kiadó többször is visszadobta a magyar AD&D kiadás ötletét, mivel bár nem bizonyítható módon, de nyugati termék volt, ami az akkori ifjúság lelkére (Rambó, Terminátor, Robotzsaru, stb.) komoly veszélyt jelenthetett. De a felhők elvonultával úgy tűnt a jövő fényes és már csak idő, merészség és angoltudás a kérdése (szerintem tőke is), hogy a ’80-as évek végi fiatalok csatlakozzanak THACO-t kiáltva az amerikai kölykökhöz Stranger Things stílusban.
Milyen szép dolog is a szimmetria. S ahogyan a két egymásból kinőtt, táplálkozott és fejlődött cikksorozatunk egy (újabb?) közös sarokkövéhez érkezünk még könnyen el is érzékenyülhetünk, hiszen többször hittük már a kutatás évtizedei(!!!) alatt, hogy vége, nincs több, s még a mesés kincsekkel teli ’90-es évek sem tartogat már semmi újat a legnépszerűbb magyar szerepjáték számára. Aztán pedig de. Krad örül, mi örülünk és egy, az idő végtelenjében sóhajtásnyinak tűnő pillanatra idézzük fel együtt ezt a gyöngyszemet.
Filológiai kutakodásunk egy nagyon fontos mérföldkövéhez érkeztünk el ezzel a darabbal. 1990-ben járunk, amikor a fiatal magyar szerepjátékos szcéna még csak forr, alakul, de már a színen vannak többen is, akik később együtt vagy külön-külön meghatározhatják ennek az underground világnak az elkövetkező évtizedét. Ekkor és így is született meg az (első és utolsó, jelenlegi tudásunk szerint) ELANOR magazin. Nevét a Gyűrűk Ura könyvek egy fehér virágáról kapta, ami Mordor földjéből is kinőve a “remény” szimbóluma az utazóknak.
Egy valódi mítosz övezte és övezi az első (teljes) rajongói fordítását az AD&D-nek Magyarországon. Részleteit fénymásolatról-fénymásolatra őrizgették, sokan állítják/állították magukénak a szerkesztési és gyűjtői munkát ami mögötte van és többen alkottak “rendszerére” (~mert nevezhető néhány elhajlás miatta sajátjának) saját világokat, amik aztán maguk is különböző ismertséget értek el.
Mostanra talán már többen értesültetek róla, legalább az utolsó hírlevelünkből, hogy a magyar fejlesztésű Gallia szerepjáték új, MMXX alcímmel dobozos második kiadásban megjelent egy új kiadó, de a régi kreativitással a