Dalok Hat Városból M.A.G.U.S. szerepjáték kiegészítő (Öbölmélyben című kalandmodullal)

A XXV. Kalandorkrónikákra egy emlékezetes kalandmodult terveztünk írni és hozzá egy terjedelmesebb háttéranyagot, amely Új-Pyarron ritkán és régen emlegetett szövetségesét taglalja. Így egy éves forráskutatás, – elemzés előzte meg a rendezvényt, aminek eredménye lett ez a nem hivatalos fantasy szerepjáték kiegészítő a M.A.G.U.S. világához.

A projekt kulcseleme az azonos címen készült Original Soundtrack volt, amivel Komattre megalapozta a térség zenei világát, atmoszféráját és hangulatát, többször nagy és komoly lökést adva az írás folyamatának. Nagyon örülök, hogy a végeredmény egy olyan multimédiás szerepjátékos eXperience lett általa (is), mint amilyet sokan a ’90-es évek alkonya óta reméltünk, vártunk a hobbitól és ezért sokat álmodoztunk hasonlóról. Bár a hivatalos cédéből még limitáltabban készült (mert közben rám szóltak, hogy ez a formátum lassan csak az emlékeinkben létezik), de nagyon örültem, hogy a rendezvényen együtt ragyoghatott az elkészült művel.

A másik fontos pillér Éowyn térképe volt a Hat Városról és környékéről aktualizálva a rendezvények kalandjainak idejéhez. Szerettem volna, hogyha ez tükrözi azt a képi világot, mint amilyen volt a szememben Ynev az első Hat Városi kiruccanásaink idején (~2005, A Morális Szabály), mikor az ő általa szerkesztett és rajzolt Nagy Ynev térkép alapján kalandoztunk. Úgy érzem ezzel leírtunk egy kis, 17-18 éves kört.

„Valahol, túl az időn és a képzeleten, még mindig létezik egy világ, melyet istenek alkottak, de emberek uralnak. Egy világ, melynek háborúit mágiával és acéllal vívják, egy világ, melynek sorsát együtt formálják bölcsek és fegyverforgatók.”

M.A.G.U.S. Hagyomány #5 – mágikus saROCK!

Cikksorozatunk aktuális részében a varázshasználatot vesszük kicsit előtérbe, de nemcsak a főkasztba tartozó karakterek és játékosok örömöre (reméljük), hanem kalandmestereknek és a varázstárgyakat szívesen forgatók számára is szeretnénk régi-új dolgokat bemutatni. A “Hagyomány” címke alatt szereplő írások, háziszabályok és bevett gyakorlatok vegyesen is mérföldkövek, amelyek a M.A.G.U.S.-al való foglalkozás évtizedei alatt alakultak mostanra és bár már több asztalnál, csapatnál és közösségben megjelen(het)tek, de reméljük ilyen vagy olyan formában tovább terjedhetnek. Inspirációnak éppúgy valók, mint vitaindítónak, hiszen ezek is aképpen kezdték valahol.

Lord Nova: Új M.A.G.U.S. varázstárgyak

Az Első Törvénykönyv és a Rúnák egyaránt tesznek közzé varázstárgyakat számunkra. Az ETK a 386. oldaltól a 402. oldalig foglalkozik velük, a Rúnák pedig az alábbi évfolyamok számaiban: I. évfolyam 7. szám, II. évfolyam 2. szám, II. évfolyam 4. szám, III. évfolyam 1. szám, V. évfolyam 3. szám, valamint a boszorkánymesteri mágikus tetoválásokkal az I. évfolyam 5. szám és a IV. évfolyam 4. szám. Ezekhez aztán készültek továbbiak rajongói kiadványokban is – pl Amundok könyve, Ikrek kiegészítő. A legteljesebb, s a kronikak.hu rendezvényein használható lista megtalálható az Előtörténet alapú karakteralkotás 3720-as verziójának 50-52. oldalán egy táblázatban, méghozzá beárazva. Jelen írás azt a célt tűzi ki maga elé, hogy ezt a listát bővítse tovább néhány lehetőséggel. Új M.A.G.U.S. varázstárgyak cikk letöltése.

SzabályKODÓ: A körönkénti támadások számának filozófiája

Alkalomról alkalomra előkerül a kérdés játékokon és kalandmesterek között, hogy ki hogyan használja, értelmezi és végül kezeli a M.A.G.U.S. rendszerében megfogalmazott tám/kör értéket és az ahhoz tartozó, szerteágazó szabályokat. Természetesen mindig szóba kerül, hogy egységesíteni kell, tehát egységesítsük a közös Ynev mesélése céljából és én ezt meg is értem. Azonban az álláspontom (amit ebben a cikkben szándékozom kifejteni) valójában ellenzi a kategorikus lezárását a vitának, mert (röviden összefoglalva előre) szerintem ez nem egy szabályértelmezési probléma, hanem filozófiai.

A cím (Cherubion-os szóvicce) rögtön előrevetítheti, hogy ez egy unalmas téma lesz és senkit sem tudok elmarasztalni, mert valószínűleg igaza van. Az alábbiakban elsősorban azokhoz szólok, akikkel már mesélőként összezörrentem rendezvényen és otthoni asztaloknál, mert nem értettek egyet, illetve reménybeli játékosaimnak, hogy mire is számíthatnak tőlem ebben a kérdésben, tehát maximálisan szubjektív gondolatmenet következik az áltudományosság/hozzáértés hártyája alatt.

Viadomo – A Törhetetlen Pajzs – Szerepjátékos kiegészítő

Dreina, a pyarroni pantheon Aranyűrnője, évezredek óta része és alappillére az emberi civilizáció történelmének. Formálója is hívei, papjai és paplovagjai révén, akik nevében járják Ynev útjait, misztikus tudományokkal segítik és támogatják az embernem ügyét … a maguk módján. Hitük evilági fellegvára VIADOMO, amely negyedik Pajzsként védelmezi közös ellenségtől a határt. Egy ilyen gazdag történetű erődvárosnak számtalan titka is van, amelyekről első ízben olvashatunk ilyen összeszedett és kibővített formában, mert …

… MEGJELENT az exkluzív Viadomóról és Dreina híveiről szóló kiegészítő a M.A.G.U.S. eredeti rendszeréhez. Négy esztendőnyi munka és még több után, amikor még csak álom lehetett ez az elképzelés a III. Regélő Főnix Szerepjátékos Találkozón a játékosok és a mesélők elsőként vehették kézbe a Nagy Andor és Tantos András szerzőpáros közös munkájának gyümölcsét, amit büszkén nyújtunk át nektek digitális formában. A mű az AranyTenger, avagy az Amundok Könyve után a második a Krónikák.hu világleíró szerepjátékos kiegészítői sorában, amelyet fizikai formába öntve is elkészítettünk és eddig soha nem olvasott információkat tartalmaz az adott témáról a már ismert tudással összefésülve a könnyebb felhasználhatóság végett.

„Valahol, túl az időn és a képzeleten, még mindig létezik egy világ, melyet istenek alkottak, de emberek uralnak. Egy világ, melynek háborúit mágiával és acéllal vívják, egy világ, melynek sorsát együtt formálják bölcsek és fegyverforgatók.”