A Nagy Dél-Ynev kampány (2004-2006) után sok hasznos (és keserű) tapasztalattal lettünk gazdagabbak annak idején. Egyértelmű volt, hogy egy ilyen vállalkozáshoz szükséges többek között egy közös honlap, világkép, karakteralkotási metódus és egy csapat, amelyik tisztában van alkalomról alkalomra az összefüggő történet alakulásáról. Nem utolsósorban egy játékosi közösség, amelyik rendszeresen tájékoztatva van az események alakulásáról és jó előre tud tervezni velünk.
Nagy Dél-Ynev Kampány
Ahogyan azt már korábbi cikkünkben is is alaposan kielemeztük, az összefüggő kalandmodulok és az azokon átívelő történetek nem idegenek a M.A.G.U.S. szerepjáték történetében. Az ilyen sorozatokat nevezzük „kampányoknak”, melyek szánt szándékkal emlékeztetnek az otthoni játékülések dinamikája által létrehozott közös kalandozásra. Ezek a kampányok általában egy közös motívum, karakter, történeti elem körül forognak és egymástól (a képzeletbeli világ törvényszerűségein belül) időbeli és térbeli folytonosságukkal eltérő kalandokat tömöríthetnek magukba (ejtsd: van amelyikben a kalandok közvetlen folytatásai egymásnak, mint egy tévésorozatban vagy ennél sokkal lazábban kapcsolódnak egymáshoz).
Nova: Befogók (M.A.G.U.S. kalandmodul)
A Városok Városának egy különleges kalandozókból álló csapata csak egy céllal létezik: egzotikus és veszedelmes állatok elkapása és a vadászata olyan terepeken és körülmények között, amelyek próbára teszik a hagyományos szerencsevadászok képességeit. Azonban ha valaki csatlakozik ehhez a furcsa társasághoz más veszedelmekkel is számolnia kell, mint amelyek a vadonban lesnek a Befogókra. A X. Jubileumi Fanfár a Hősökért táborra írt kaland Lord Nova részéről bármely rendezvény és szerepjátékos alkalom becsületére válna összeszedettségében és felkészültségében. Letöltés: Nova – Befogók (kaland)
Hajnalvár (M.A.G.U.S. kalandmodul)
Gyanús eltűnések a kontinens egész táján, az Örök Város politikai szétszakadás peremén, amikor egy északi befektető birtoka körül különös dolgok kezdődnek el. A Falka sem hagyhatja annyiban ezt és amint lehet a környékre küldi a legjobbakat, akit lehet: kalandozókat. Azonban amit ott találnak, túl sok lehet azok számára, akik a Gróf jóslatának minden sorát már megfejtettnek vélték. Kifejezetten a X. Jubileumi Fanfár a Hősökért táborra készült lélektani kaland a Krónikák mitológiáját folytatja. Letöltés: Hajnalvár
Élménybeszámoló
Véget ért immár tizedik alkalommal is a Fanfár a Hősökért tábor. Nagyon köszönjük a részvételeteket, reméljük, hogy mindenki igazán jól érezte magát, és feltöltekezett élményekkel ez alatt a pár nap alatt. 🙂
Itt oszthatjátok meg az átélt napok eseményeit egymással.
X. Fanfár a Hősökért Jubileumi Tavaszi Tábor
KÉPEK
Indulás!
Eljött az idő! A várva várt nap közeleg!
Azok számára, akik a csütörtöki napon vonattal indulnak Borsosberénybe, az alábbi csapatos lehetőséget ajánljuk:
Találkozó: 10:30 és 10.50 között a Nyugati pályaudvari jegypénztáránál
Vonat indulása: 11:07-kor (11.32 és 11.39 között Vácon átszállás a kispirosra!)
Jegyár: 1.300 Ft (teljes árú, egy útra)
Várunk benneteket!
Éjszakai Kirándulás
A tábor csütörtöki napján a szokásos kirándulásra idén is sor kerül, ám nem a hagyományos délutáni- kora esti időpontban, hanem már a bogrács vacsora után, sötétben indulnánk neki kalandozni.
Amund Feat. Valheru: Végzetes vidék, avagy ahol a kobold dübörög … (M.A.G.U.S. kaland)
Előjáték a pólórendeléshez
Lesz szép AJuci által tervezett póló. Két okból is különleges az alkalom, és a póló egyben (a fentieken kívül), mégpedig, hogy:
1. Ez lesz ELSŐ Fanfáros tavaszi táboros póló – eddig még sosem volt.
2. Ez a X. (TIZEDIK!!!!) Jubielumi Fanfár a Hősökért tábor!
A póló ára a rendelések számától is függ (3000 forint körüli árral lehet számolni).
Kérlek írjatok, hogy rendelnétek-e pólót (ha írsz, komolyan vesszük!), rendelésnél tudjunk vele kalkulálni.
A végleges ár, ennek tükrében jövő hét elején kerül megállapításra. További részletek majd akkor. 😉
Kérlek a bejegyzés alatt kommentben írjátok meg milyen méretű, hány darab, és férfi vagy női pólót rendeltek! Köszönöm!
Bodri a Savdémon: Ébredés (Warhammer 40000)
Anders járőr és társa, egy újonc a finomítók környékéről alig 8 perce értek le a bolyváros Ifreann nevű negyedébe, amelyet általában igyekeznek elkerülni a Bolygóvédelmi Erőknél szolgálók, hacsak nem páncélozott járművekkel és páncélban érkeznek. Azonban ma Anders az újoncon kívül a nyakába kapott egy hadnagyot, akit a felső negyedekből vezényeltek ide és ragaszkodott ahhoz, hogy bejárják a város ezen részét is.