Jóhiszeműen kezdhetnénk azzal, hogy a fanzin címének több jelentése is létezik különböző kultúrákban és mire azt jelentetette, amit jelent addig sokat változott a görög eredetihez képest bla bla bla. A tény, hogy minden tiszteletünkkel egyetemben is úgy gondoljuk, hogy a címválasztás szerencsétlen volt és EGYÁLTALÁN NEM segítette a szerepjáték terjedését és elfogadását hazánkban egy olyan közegben, ahol havonta írtak a szerepjátékok vélt káros hatásairól és cikkeztek valós nyugati rossz példákról, esetekről, amelyek összefüggésbe hozhatóak hobbinkkal.
Magyar Szerepjátékos Fanzinok 6 – a Keeper harmadik száma
1995. október. A szerepjáték Magyarországon ekkorra gőzerővel hódított. Újabb és újabb játékok jelennek meg, készülnek újabb fordítások és a meglévő alapkönyvekhez rendületlenül érkeznek a kiegészítők, s a cikksorozatunk tárgyául szolgáló fanzinok is virágkorukat élik. Ekkor jelenik meg a harmadik KEEPER szám, amiben a már stabilnak tűnő magazin rajongói és szerkesztői országos szerepjátéktáborukról is írnak egy újabb részletes beszámolót. Ezen az alkalmon a M.A.G.U.S. alkotó titánjai is részt vettek és a szöveg szerint jó hangulatban telt a találkozó.
Magyar Szerepjátékos Fanzinok 5 – Keeper „második” szám
Aranyló augusztusa 1995-nek, aki esetleg emlékszik hol járt és mit csinált tagadhatja vagy igazolhatja állításomat nyugodtan, miszerint a legjobb évtized egyik legjobb évének legjobb nyarát éltük a Kárpát-medencében és ez érződött a szerepjátékos világunk pezsgésén is. Felsorolhatatlanul sok fantasy és sci-fi regény jelent meg, új szerepjátékok és kiegészítők, többféle újság kényeztette a közönségét és hitette el sikerrel, hogy az élet szép és egyre csak jobb lesz.
LETÖLTÉS: keeper2 – 1995 augusztus
Eme lelkesedéssel térünk vissza a sorozatunkhoz is, amiben a magyar szerepjátékos fanzinokat kutatjuk és őrizzük meg legtöbbeknek valószínűleg nosztalgiából lehet majd értékes, de remélem lesznek olyanok is, akik csak később kutatnák hasonlóan az egykori RPG világot és nem hagyják figyelmen kívül a legőszintébb és legszínesebb (nem nyomdatechnikailag) forrásokat, melyek a fanzinok voltak.
Erről a konkrét KEEPER magazinról már megemlékeztünk egyszer a kifejezetten M* Eredetét feltáró sorozatunkban, hiszen egy Novák Csanád interjú mellett egy kalandmodul is található benne, ami ráadásul amundos. Most azonban teljes valójában és tartalmával tárul elétek ez a különleges darab, ami egy igen gazdag szeletét mutatja be az egykori közösségnek és (szerintem) hangulatnak is szerteágazó témákkal, nyári táborok beszámolóival és interjúkkal a sok merész tervről a jövővel kapcsolatban.
Magyar Szerepjátékos Fanzinok 4 – a legendás HASADÉK
Ígéretünkhöz híven a magyar szerepjátékos fanzinokról szóló adatbázisunkat ezalkalommal egy különleges darabbal, a Pécsi „HASADÉK” Szerepjátékos egyesület kiadványával folytatjuk. 1995 szeptemberében látott napvilágot ez a non-profit újság nagyon kis példányszámban 60 Ft-ért a helyi klubokban és igen hamar, a kor szellemének megfelelően, bebarangolta a különböző újságokat hírével illetve kritikáival úgy, hogy sokakaknak esélye sem volt a beszámolók szerint egyedi, sajátságos, karakteres (sötétebb) hangvételű cikkjeihez valaha is hozzájutni.
LETÖLTÉS: Hasadek_-_RPG_Fanzin_1995-1
A példás kezdeményezés tüntetőleg hazánkban ekkor kevésbé ismert, ritkább és „elmélyültebb” szerepjátékokról és szerepjátékokhoz jelentetett meg anyagokat, természetesen nem nélkülözve azt sem, hogy több saját művet, ihletett játékbeszámolót vagy éppen fanfictiont jelentessen meg, ami jó. A ritka leletet előbb Thirlen jóvoltából sikerült scannelt formában megszereznünk, majd pedig az egykori klub és így a Hasadék egyik közreműködő tagjának (Tamás „Norris” Gábor) köszönhetően egy minőségi pdf-ben jutott el hozzánk.
Magyar Szerepjátékos Fanzinok 3 – Keeper, mostmár tényleg az első
Még az új esztendő előtt visszatekerjük kicsit képzeletbeli óránkat 1995 napsütötte júniusába egy elgyönyörködünk a potom 100 Ft-ért kapható Keeper immáron valóban elindultnak tekinthető magazinjának első számában. A szívemhez olyan közel álló komáromi szerepjátékos kollektíva újabb alkotása nem hazudtolja meg magát és sok csemegét, érdekességet tartogat nekünk, ahogy a korábbi, nulladik számuk is és nem felejtenek el minket emlékeztetni minket így majd két és féltized távlatából sem, arra, hogy hobbink mindig is elválaszthatatlan marad a magyar rockzenétől. „Egyszer mindenki eljön.”
Ezidő szerint már egyébként a Chaos Ultra magazin is bontogatja virtuális szárnyait aki kapja marja jelleggel különböző lemez (akkor még inkább floppy) mellékletek és korai internetes formában, de jelentősége így később csak erősödik majd (méghogyha archíválása közel lehetetlen ennyi idő távlatából éppen a választott formátumából fakadó technikai okokból). Mondtuk már és mondjuk is még sokszor, hogy a hobbi csúcsa sok tekintetben ez az esztendő volt, amikor minden szinte csak felfelé szárnyalt és anélkül, hogy az egyes médiumok (kártya) és alkotások megfojtották egymást látszólag a határ a csillagos ég volt. Nem az ő hibájuk, hogy (később, sokkal később) elérték azt.
Hasonlóan a cikksorozatunk előző részéhez most is némi kommentárt fűznék a tartalomjegyzék passzusaihoz, bár meg kell jegyezni, hogy sokkal összeszedettebbek és egyértelműbbek, mint a nulladik számban voltak. Később talán teljesen elhagyjuk majd ezt, de még szükségesnek érzem (és persze nagyon élvezem is). 🙂 Következzen hát az első Keeper tartalmának rövid összefoglalása!
- Egy gondolat bánt engemet – szerkesztői előszó (természetesen Megadeath idézettel), amelyben előrevetítik a különböző szerepjátékos rendezvények sorozatos meglátogatásának tervét ‘Keeper Tour ’95’ néven
- Az Élet – rövid és apokaliptikus power-fantasy novella Bányusz tollából
- Blood Wars – kártyajáték bemutató és ajánló „kihagyhatatlan” Manowar dalszövegidézettekl
- Hot stuff – lényegében Doom Trooper kártyajáték bejelentés, pletyka két új szerepjáték kiadó alakulásáról (Panteon és Fenris, utóbbi LARP-os) és a nulladik szám utolagós megvásárlásának lehetősége
- Kiégett föld (2.rész) – novella folytatása, a Dark Sun világának a nevét még mindig elírják sajnos
- Unplugged: Live in rémségek kicsiny boltja – interjú a Mítosz kártyajáték csapatával
- Tulajdonképpen miért? – újabb novella Bányusz tollából, szüzek-fantasy-túlnépesedés
- A kalandírás – hiánypótló cikk a modulírás napos és árnyoldalairól Earthdawn-ra hangszerelve
- Vörös Vihar Kerekedik – Battletech beharangozó novella, majd reklámja
- Eligazítás – az előző novella összefűzése a játékkal terep és részletek megadásával
- Dögölj meg kedvesem! (Lev. Rov.) – az, levelezési rovat
- Star Trek: the Next Generation – nem kell megijedni, csak egy újabb kártyás cikk
- Chicken Up! – novella/vicces játékbeszámoló … azt hiszem. Nevezzük szerepjátékos karcolatoknak.
- Üvöltés az éjben (2.rész) – az előző számban elindult novella folytatása, mostmár állandó „dark” rovatként(?). A szerkesztés kicsit kétértelmű.
- Auvron Pályázat – több oldalnyi beharangozó/kedvcsináló/hangulatkeltő ehhez a szerepjátékhoz
- Keeper Fesztivál ’95 – az újság saját szervezésű öt napos tábora (a jelentkezési idő már lejárt sajnos)
- Coming soon… – technikailag vicc, elvileg a következő szám tartalma,de ahogy az alkotók fogalmaznak, csak a konkurencia megzavarására szolgál
Ezzel a végére is érünk ennek a számnak, de tudjuk és megsúgjuk, hogy lesz még. Mi viszont a kronológia tanúsága szerint legközelebb már egy másfajta fanzinnal jelentkezünk (nehogy megunjátok a Keepert) és a sötétebb, érettebb szerepjáték kedvelőinek szánt Hasadékkal ismerkedünk majd meg. Jó hír, hogy az ünnepek előtt 5 újabb taggal bővült a bemutatásra várakozó fanzinok száma a Talizmán egy ritka példányán felül a Institia és Fuvallat című alkotások némely számaival. Úgyhogy sorozatunk sokáig eltarthat majd a jövő esztendőben is.
Letöltés: Keeper1-1995-június
(Thirlen gyűjteményéből)
Magyar Szerepjátékos Fanzinok 2 – Keeper, a nulladik
Mielőtt továbbmegyünk emeljük kollektív kalpagunkat az(ok) előtt, akik a mostani munkánk kapcsán megelőztek minket és nevet adtak, irányt mutattak ténykedésünk számára. S mert hogy most részben (vagy egészben) filológiai küldetésben járunk emlékezzünk meg az egyébként (is) zseniális Carcosa Család blogja előtt, ahol Raoul Renier már régebben belevetette magát hobbink gyökereinek vizsgálatába és elemzésébe korai szerepjátékos kiadványok, kalandmodulok bemutatásával, akkor Szerepjáték régészet címmel egy sorozatot írt. Mert nem vagyunk egyedül.
Visszatérve a múltba hiába keressük a Nazgul hatását vagy következményeit (majd később visszatérünk még rá), azonban láthatóan valami beindult. 1994-ben például a Rúna magazin változott át számítógépes újság mellékletből teljes értékű kiadvánnyá, majd 1995-re a Bíborhold (különböző okokból) Holdtölte néven folytatódott. Talán ez a szikra vezet minket el ahhoz, hogy ez az év volt a hazai fanzinok aranykora is egyben.
Talán a hobbi ekkor nőtte ki magát annyira, hogy feltűnő lehessen, talán ekkorra ébredtek rá sokan, hogy ezzel szeretnének, mert érdemes foglalkozni. Akárhogyis, az első fecske 1995 ápriliásában egy (még) szemérmesebb és bizonytalabb (úgynevezett „preview”) a későbbi magazinhoz, ami viszont kijelöl már bizonyos alaphangokat és motívumokat vele kapcsolatban. Elindult hát útjára a KEEPER – Gondolatok és Tények a Szerepjátékokról, hogy kifejezetten sokáig velünk legyen (a pályatársaihoz képest persze).
Magyar Szerepjátékos Fanzinok 1 – Nazgul, az első és utolsó
A közös hazai szerepjátékos kultúránk egyik érdekes, fontos és legfóképpen értékes része a fanzin. Sem nem magazin, sem nem újság … de mégis mindkettő. Sem nem hivatalos, sem nem teljesen rajongói … de mégis. Sem nem amatőr, sem nem profi … de. Az internet előtti korszakban létfontosságú volt a rajongók egymás közötti kommunikációjában, hogy legyenek. Ma már talán nehéz is elképzelni, hogy egy-egy ilyen alkotás milyen nagy hatással volt, pedig igen.
Ezért is nagyon szomorú, hogy az idő előrehaladtával nemcsak megszűntek ezek a „sajtó orgánumok”, hanem teljesen el is felejtődtek. Amikor pár éve belevágtunk a M.A.G.U.S. Eredet cikksorozatba, hogy legalább a különböző helyeken megjelent, de egy témára fokuszáló cikkeket összegyűjtsük megfogalmazódott, hogy a küldetésünk része kell legyen az is, hogy ezeket a (sokszor tiszavirág életű) kezdeményezéseket digitális formában megőrizzük magunk és az utókor számára emlékmű, példa és tanulság gyanánt (is).
Ahogy a korábbi cikksorozatunkban is segítségünkre volt, ebben a gigászi feladatban elvitathatlan és többlet érdem illeti Thirlent, aki amellett, hogy véltve őrzött és régóta duzzadó gyűjteményét is rendelkezésünkre bocsátotta, a bedigitalizálás oroszlánrészét is maga vállalta. Hálásan köszönjük neki. A sorozat nyitó darabja is tőle származtatik, amellyel a kronológiai fonalat igyekszünk felvenni.