Nagy utazás – hangulatkeltő novella
Olyan ügy volt ez, mint az összes többi. Így nem lepett meg a kopogtatás sem az ajtómon: erőszakos, pénzes és vészjósló. Ha nem ebből élnék, akkor a környék bérlőinak nagy részéhez hasonlóan az ablakon vetettem volna ki magamat vagy az asztal alá kucorodom, ameddig a remélhetőleg másnak szánt fenyítés véget nem ér. Az ajtó azonban kitárult és odakint az óvárosi házak feletti hangulat is úgy tűnt kieresztette az eddig bent tartott levegőjét.
Az asztalon szétszórt lapokat, tervrajzok és jegyzetek kavalkádját, egy déli szélroham borzolta meg. Miközben a két felleghajtós látogatóm a szobába nyomakodott igyekeztem minél hamarabb becsukni az ablakszárnyakat, hogy a Kememet döggyárai felől érkező szag ne lepje be a szobát is, ahogy az ilyen léghuzatok után lenni szokott.
Mivel a magaméval szemben csak egy széket találtak, így egyikük sem foglalt helyet, én azonban a kényelmesre dörzsölt fatrónusomba süppedtem, sokkal nagyobb kényelemről árulkodó arcot vágva, mint amit a helyzetem indokolt volna. Vártam, hogy a nagyfiúk közül valaki elég bátornak bizonyuljon.
– Aga uraságot keresnénk – zengett az ajtón belépő gyönyörű fejvadásznő feltűnően mély hangja. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szépségéről elvitázhatnának a pyar bölcsekkel, de nekem az ízlésesség határáig tetovált és alig leplezett testfelületek nagyon vonzóak tudnak lenni. Hogy a látogatóm a gorviki vértestvériségeket egészen a háton keresztezett fejvadászkardokig mímelő Szürkék csapatába tartozott már inkább tény volt.
– Ma reggel is őt láttam a mosdókagylóban, tehát én vagyok az – bólintottam serényen és ezalatt egy lopott pillantást engedtem meg magamnak az asztal belső részén pihenő harci kalapácsom nyele felé. Túl váratlanul … Olvass tovább
