John W. Castle: A nap papok titka – 4. rész (M.A.G.U.S. novella)

Végére érünk Caleb D’Avrem mellékküldetésének és közös kalandjának Isidor de Sedierta lovaggal. Aki szemfüles felfedezheti a korábban már megírt finálé egy epizódját az egykori Elveszett Mesék táborainak háttéranyagaiból, de remélem, (így tíz év távlatából) hogy sikerült a korábban megírt részlethez hozzáírnom a novella szövegét, hogy ne okozzon nagy(obb) zökkenést (mint amit a 8 éves hézag okoz).

Időközben feltűnt, hogy a korábban linkelt zenék és „multimédiák” egy része elérhetetlenné vált a világháló Streisand-effektet sem tűrő, törvénytelen tengerén. Legyen hát. Egy későbbi időben még majd igyekszem a novella különálló részeit összeszerkeszteni egy pdf-be, ahol szövegesen pótolom majd az illó aláfestéseket. Hátha lesz, aki hiányolná őket. Az „összeszerkesztés” alatt valódi(bb) szerkesztést is gondolok majd, mert hát néhány mondat nem azt jelenti újraolvasva, mint amilyen célt szántam neki eredetileg a korábbi részekben.

Addig viszont álljon a Nap papok titkáról mindent(?) lerántó fejezetegyüttes ami, ha csak egy mosolyt vagy nevetést kivált az olvasóból (bármilyen előjellel is) akkor eléri az alkotó által kitűzött célját. Jó szórakozást hozzá.

Sajo: Dan ab Aclona (M.A.G.U.S. novella)

Az Ynevi Krónikák novellagyűjtemény újabb darabjában egy éjszakát töltünk a Démontanya fogadóban. Sajnos nem derül ki (számomra legalábbis), hogy merre található, így kvantum-ellátóegységként bárhová elképzelhető olvasóként és mesélhető kalandozóként. A történet ideje sincs kőbe vésve, de a főszereplő szavaiból kiolvasható Gorvik már-már a perszonáluniós felé hajlik.

Sajo más írásai (Mini történet egy Arel papról, Kit lehet lovagnak tekinteni?) a 2000-es esztendő októberére datálódnak, de még az annál is régebbi M* levelezőlistán is aktív volt, így elmondható, hogy ez az írásai is még egy (internet h)ősköri darab. Világképe és szokatlanul sötét hangulata miatt is inkább érdekesség, mintsem szorosan és szervesen a közösen vállalt és épített mitológiánk része, de megőrzésre és figyelemre mindenképp érdemes. Jó olvasást!

III. hangulatkeltő novella: A kráni

„Ne gondoljátok, hogy a sötétség élete keserűségbe süpped és belevész a szomorúságba. Szomorúság nincsen. Mert a szomorúságot elnyeli a halál, a halál és a meghalás pedig nem más, mint maga a sötétség élete.” – Jacob Böhme

A falak mozaikként váltakoztak a szobámban. Belső világomból bontottak szirmot vágyvirágaim és vörösből mélykékbe változtak a kövek. Fényük pászmákkal festett az asztalon álló földabroszra arcokat és neveket. Por és pókhálóselyem alakult át domborzattá fokozatosan ahogy ékes gyűrűmet végighúztam felette. Tudtunk az eseményekről, számítottunk rájuk és tudtam, hogy a maga módján minden testvérem egyazon sík ügyei miatt zárkózott be a maga domíniumába a Torony különböző részein. Ha akartam volna, tudta melyiküket milyen utakon érhetem el idebent, de másokhoz nem vezettek folyosók és lépcsők. S volt, akiről tudtam, hogy ha jó irányban is keresem megtalálja a módját, hogy közeledésemért elveszejtene.

Vittorio Verossi: A Hazugok Ordanja (M.A.G.U.S. novella)

Az előző amundos téma után most a szerzőnő egy korábbi, eredetileg előtörténetnek szánt írását közölhetjük le. A terjedelme azonban nagyobb ám hőfoka nem marad el az Ibara forróságától: egy ordani hívő életútját ismerhetjük meg, miként került a Tűzkobra szent városába, s miként éli meg a tanulással töltött éveket, hogy válik azzá, aki már Sogron katonájaként és kalandozóként is képes kiállni a világgal szemben. Hogy a családja becsületén esett folt és a bosszúvágy elhamvad e a tűzvarázslók hírös lángjaiban, az csak a novellából derül majd ki. Jó szórakozást hozzá.

***

Vittorio Verossi: A hamvak alatt (M.A.G.U.S. novella)

Mindig jó érzés számomra amundos írásokat megosztani. Az alábbi írást egy már publikált szerző küldte be nekünk, akinek ez az első M.A.G.U.S. megjelenése is. Hogyha tetszett az írása feltétlenül ajáljuk, hogy látogassátok meg írói oldalát, ahol a már megjelent írásait is megismerhetitek. Reméljük még más darabokkal is bővíti majd a korpuszt … igazából tudjuk, hogy igen. Jó szórakozást az írásához, ami Taba-el-Ibara sivatagába repít vissza minket, a Manifesztációs Háborúval terhelt időszakba. Az amundok és emberek ezen konfliktusáról szokás szerint ajáljuk összegző kiegészítőnket figyelmetekbe. Elképzelhető, hogy lesz belőle utánnyomás is még az idén a 30. születésnapot önneplő rendezvényen. Jó olvasást kívánunk.

I. hangulatkeltő novella: Az entrópia

Az idei nyári táborunk főkalandjához lesz néhány írás (külön érdemes figyelni a LIVE RPG-re vonatkozót) melyek közül az első ez a hangulatkeltő novella. Aki esetleg belekezdve nem talál fogódzót se ijedjen meg és nem „ennyit változott” a M.A.G.U.S. meg Ynev meg ilyenek csak távolabbról indít és messzebbi nézőpontból mint szokott. Mindent meg fogunk tenni, hogy a remélhetően utolsó Támadó ás Sebzés dobás pillanatában a táborban minden a helyére kerüljön azok számára, akik figyelmesen olvasták az eddigieket, részt vettem a rendezvényeken és velünk együtt járták az Örök Város Bajnokainak útját.

***

Gene LaMacchia: Ébredés (M.A.G.U.S. novella)

Az alábbi novella nem csupán továbbszövi az Ynevi Krónikák irodalmi gyűjteményünk sorát, de az egyik korábbi írás, a Talen közvetlen folytatása, kapcsolódó története is. Sajnálatos, hogy a M* korpusz hivatalos, nem hivatalos (de még a Krónikás mítoszban is) sok befejezetlen történetet tartalmaz. De most nyáron talán, a soron következő táborunkban az egyik és legfontosabb történetfolyamunk lezárást kap majd. Ha kávét vagy mást, olvasás közben ki-ki emelje poharát a történetek befejezéseire.

***

‘Megszült a világ,
Hogy sorsom is legyen…’

Harmadik hangulatkeltő

Első gondolata a vödör keresése volt. Nem is annyira a hajó alig észrevehető mozgása miatt, inkább az előző esti feszültségoldó ivászat okán. Azok a nyamvadt tengerészek meg a rumjuk… Biztosan valami disznóságot is belekevertek. A gondolat elég volt a tizedes számára, hogy tudja mi is járt az előbb a fejében, és azzal a lendülettel fordult is a függőágyából, hogy gyorsan megtalálja a hőn áhított tárolóedényt. Nincs idő mérlegelni, hogy gondos társai készítették oda neki vagy valakinek már kellett, mert jön aminek jönnie kell. A toccsanás hangja alapján már nem volt üres.